Minden, amit ma a Windows 10-ről tudni akart

microsoft win10
WASHINGTON, DC - JULY 16: Members of the audience watch a video during the 2014 Microsoft Worldwide Partner Conference July 16, 2014 in Washington, DC. Microsoft CEO Satya Nadella delivers keynote remarks on "his vision for our joint success in a mobile-first, cloud-first world" during the annual event. Alex Wong/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Ma jelent meg a Windows 10, a Microsoft utolsó operációs rendszere. De hogyan is telepítsük, egyáltalán mikor, és érdemes-e? Miközben lehet, hogy a gépére már töltődik az új verzió, mi körbejártunk mindent, ami kiderült az „univerzális szolgáltatásról”.
Vágólapra másolva!

Ma reggel 6 órakor megérkezett a Windows 10. De hogyan is kell majd telepíteni, egyáltalán kell-e telepíteni, vagy csak frissítjük a meglévő verziót, és láss csodát, átalakul? Pontosan melyik változatról is lehet upgrade-elni, és ha nekem nem olyan van, mennyiért vehetem meg az újat? Egyáltalán melyiket vegyem, a hatféle opcióból melyik mire jó, és mennyibe kerül?

Próbáltunk minden kérdésre válaszolni,

habár a redmondiak eléggé homályban hagytak minket is:

a cikk írásakor (a reggeli bejelentés előtt) még nem lehetett tudni, mi az, amit beígértek, de nem készült el máig, és csak ősszel, vagy ahogy ők is mondták: a folyamatosan érkező támogatásokkal kerül be a rendszerbe – egyszer csak.

Történelmi pillanat?

Vélhetően az operációs rendszerek történelmében három éve nem történt ilyen jelentős esemény, mint a Microsoft utolsó szoftverének, a Windows 10-nek az érkezése. Végre lerántották a leplet a sokak által tesztelt és fejlesztett végleges változatról.

Satya Nadella Microsoft-vezér rántja le a leplet Forrás: Microsoft

Tavaly október óta volt lehetőség arra, hogy az előzetes változatokkal játszunk, jelentsük az esetleges hibákat, vagy irányt szabjunk a Windowsnak.

A fejlesztés azonban sosem áll meg:

lehetőség van az idők végezetéig fejlesztői változaton dolgozni. Ennek előnye, hogy elsőként kapjuk meg a fejlesztéseket, a hátránya pedig, hogy elsőként kapjuk meg a fejlesztéseket, ami könnyen hazavághatja a gépünket.

Hullámokban érkezik

Aki nem szeretne kísérletezni, és a stabil(abb) megoldást választja, mától megteheti. Persze az új operációs rendszer nem egyszerre jelenik meg mindenkinél, fokozatosan vezetik be: ahogy a tenger mossa a partot, a Windows 10 is hullámokban érkezik meg azokhoz a felhasználókhoz, akik feliratkoztak a frissítésre.

Ezzel szeretnék biztosítani, hogy ha az első körben még tapasztalnak is hibát, a második körben kiküldött változatból ezt már ki tudják gyomlálni.

Ne az legyen, hogy több millió felhasználó egyszerre esik neki a Microsoftnak,

amiért valami nem működik, vagy nem úgy, ahogy kellene.

A jogtiszta Windowsok már felhívják a figyelmet az ingyenes frissítésre Forrás: Origo

Hozzáférést persze csak akkor kapunk (akkor ingyenes, végleges és kap támogatást a szoftver), ha legális Windows 7, illetve 8/8.1 szoftver van a gépünkön, mobilunkon, egyéb esetben meg kell venni. A Windows 10 ezen felhasználóknak is

csak 12 hónapig ingyenes,

ha az első évben telepítjük, egy forintot se kell érte fizetni, megmarad a gépen támogatással együtt, ha nem, akkor "fizethetünk rá elő". (Hogy pontosan mennyit, azt alább rendbe tesszük.)

Vállalható gépigény

A jó hír, hogy a rendszerigény szinte semmit sem változott a 8-as óta, így kicsi az esélye, hogy a meglévő PC-re ne lehetne fellőni az új rendszert, de azért érdemes csekkolni a Microsoft oldalán.

Windows 10 rendszerkövetelmény:

  • Szoftver: Windows 7, illetve 8/8.1 (ha nem tudja, milyen verzió van a gépén, kattintson ide!)
  • Processzor: 1 gigahertzes vagy annál gyorsabb lapka
  • Memória: 1 gigabájt (32-bites esetén), 2 gigabájt (64-bitesnél)
  • Tárhely: 16 gigabájt (32-bit), 20 gigabájt (64-bit)
  • Videokártya: DirectX vagy annál későbbi WDDM 1.0-s driverrel
  • Kijelző: legalább 800 x 600 pixeles felbontás

Mielőtt nekiesünk a telepítésnek, biztos, ami biztos,

egy biztonsági mentés nem árthat.

A frissítéssel ugyan elvileg nem vesznek el a fájlok, dokumentumok és szoftverek, mégis érdemes az adatokat kimenteni egy külső merevlemezre, flash drive-ra, felhőbe, ahová jólesik.

Van, akinek a gépén már elkezdett letöltődni,

és megjelent a telepítőfájl a C:\$windows.~BT mappában. A Microsoft ugyanis magyar idő szerint reggel hat órakor elkezdte kiküldeni, első nap várhatóan csak a fejlesztőkhöz és tesztelőkhöz jut el.

Miről mire?

No de melyik változatról melyikre váltunk át: ha korábban üzleti előfizetésünk volt, akkor most is azt kapunk? Íme:

Windows 7Windows 8
Windows 7 StarterWindows 10 HomeWindows Phone 8.1*Windows 10 Mobile
Windows 7 Home BasicWindows 8.1Windows 10 Home
Windows 7 Home PremiumWindows 8.1 ProWindows 10 Pro
Windows 7 ProfessionalWindows 10 ProWindows 8.1 Pro for Students
Windows 7 Ultimate

*A mobilok esetében a Microsoft jelezte, hogy a Windows 10 elérhetősége készülékenként és szolgáltatónként változhat.

Ingyenesen tehát Home, Pro és Mobile verzióra frissíthetünk, a másik három változat: az üzleti ügyfeleknek szánt Enterprise és Mobile Enterprise, illetve az oktatási célra tervezett Education csak korlátozott számú felhasználó számára lesz letölthető, megvásárolható.

Mennyi az annyi?

Na de, mi is van, ha régebbi Windows van a gépünkön, vagy kalózverzió? Akkor mennyit kell fizetni az új oprendszerért hivatalosan?

A Windows 10 Home változatáért 119 dollárt (~ 33 ezer forintot) kér a Microsoft, míg a Prót 199 dollárért (~56 ezer forintért) adják. A Home-ról Próra váltás költsége pedig 99 dollár (~27 ezer forint) lesz. Harmadik féltől, partnerektől, illetve különböző konstrukciókban akár olcsóbban is hozzájuthatunk majd, egyes webáruházakban már korábban megindult az előrendelés.

Érdemes géppel együtt venni, vagy egy korábbi Windowst Forrás: AFP/Joe Raedle

A felhasználók akkor is

jobban járnak, ha megveszik a Windows 7 vagy Windows 8 valamelyik változatát olcsóbban

– itthon már pár ezer forintért hozzá lehet jutni –, majd az első évben élnek az ingyenes frissítés lehetőségével, és úgy szerzik be a Windows 10 licencét.

Aki kalózverzióról frissít, az is megkapja a Windows 10-et, de az is "kalózverzió" marad. Egy vízjel emlékeztet, hogy nem eredeti, de ez még a kisebb gond: se garancia, se terméktámogatás nem lesz. Olyan lesz a kalózverzió, mint a fejlesztői: mindig félkész, tesztállapotban lévő funkciók lesznek rajta.

Mint a mobilappok

De miért is utolsó? Miért nem lesz 11? Mire kell számítani az új operációs rendszer telepítése után?

A Windows 10-re úgy tekintenek Redmondban, mint egy szolgáltatásra:

már a végleges verzió megjelenése után is folyamatosan toldozzák-foldozzák majd a szoftvert, így aki nem rögtön ma szerzi be, hanem csak később, javított változatot kap kézhez.

Mindig jön egy újabb változat Forrás: AFP/Stephen Lam

Úgy kell ezt elképzelni, mint az appokat a telefonon: jönnek hozzá sorra a frissítések, ha nem a publikáláskor töltjük le és telepítjük a mobilra, már egy javított verzióhoz jutunk hozzá. Egy mobilapplikáció pedig – nézzük csak meg a Facebook Messengert – új funkciókat kaphat, átalakulhat, ingyenes és fizetős tartalmak vannak hozzá, ingyenesen és fizetős formában érhető el.

Be kell hozni a hátrányt

Az az üzleti modell, hogy korlátozottan, de ingyenessé teszik a Windows 10-et, segít abban, hogy minél több eszközön az új operációs rendszer fusson.

A cél hosszú távon az, hogy egymilliárd PC futtasson Windows 10-et világszerte.

Az új stratégiával küszöbölnék ki azt a korábbi tapasztalatot, hogy az emberek nem szívesen váltanak új rendszerre, vagy csak ha pozitív a visszajelzés, akkor szerzik be a szoftvert.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy

a redmondiak komoly hátránnyal indulnak,

a mobilpiacon taroló Google-lal (Android) és az Apple-lel (iOS) szemben most veszi fel a kesztyűt az eddig a PC-piacon terpeszkedő Microsoft.

Be kell hozni mobilon a hátrányt Forrás: Microsoft

Hogy dobozban adjanak el újabb és újabb szoftvert, az már nem működik, a változás elkerülhetetlen volt: az viszont egyelőre nem derült ki, hogy a szolgáltatásként érkező Windows 10-hez milyen prémium-, fizetős tartalmak, kiegészítők, funkciók kapcsolódnak majd.

Az újfajta hozzáállás már azon is látszódott, ahogy a Windows 10 végleges verziója elkészült: a Microsoft

nem zárt ajtók mögött, saját szája íze szerint fejlesztette,

hanem a felhasználókat bevonva közösen szabott irányt a szoftvernek. A tesztelésben a redmondiak szerint ötmillióan vettek részt.

Mire számítsunk?

A végére jöjjön a lényeg: mi változik az eddig megszokottól? Igazából nagyon semmi. Az előzetes, tesztelői verziók alapján úgy tűnik, a Microsoft sikeresen egybegyúrta a Windows 7 és 8 legjobb funkcióit. Nagy hangsúlyt fektettek az univerzalitásra, azaz hogy mobilon, tableten, PC-n és konzolon is

egy Windows legyen (mindenekfelett).

Univerzális szoftver Forrás: Microsoft

1. Xbox mint PC

Ezt segítendő az Xbox is kap egérbillentyűzet támogatást. Ezzel a PC-s és konzolos játékok közötti átmenet elmosódhat. Mint a részleg vezetője, Phil Spencer közölte: egyelőre az Xboxról PC-re való streamelést tesztelik, de a fordítottját se tartja rossz ötletnek, csak még nincs rá tervük. Vagyis a konzoljátékok futni fognak Windows 10-en, sőt, a streamelt szoftverek az Oculus Rift virtuális sisakkal is kompatibilisek lesznek.

2. Mobil mint PC

A Continuumnak köszönhetően pedig már a mobil is funkcionálhat PC-ként, csak egy monitor, egér és billentyűzet kell hozzá. Amint ezeket csatlakoztattuk egy telefonhoz vagy tablethez, az appok nem csak a nagyobb kijelzőhöz alkalmazkodnak, de igazi asztali élményben (desktop experience) lehet részünk.

Az új Lumia már PC-ként funkcionál Forrás: Phone Designer

3. Hangvezérlés

A Windows 8.1 meghozta az érintésvezérlést, a 10 elhozza a hangot. Cortana, a virtuális asszisztens immár nemcsak a Lumia-tulajdonosokat segíti majd, hanem PC-n is aktívan segíti a munkát. A funkció külön helyet kap majd a tálca bal felén. Cortanának pedig nem csak kérdéseket tehetünk fel, folyamatosan tanul: az által "megjegyzett" információkat megtekinthetjük egy jegyzetben, ahová manuálisan magunk is felvihetünk majd fontos adatokat.

Sajnos azonban magyarul még nem ért a virtuális titkár, első körben az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kínában, Franciaországban, Németországban és Spanyolországban lesz elérhető.

A Cortana a Windows 10-ben Forrás: Microsoft

4. Arcfelismerés

A mobilokra érkezik a Windows Hello, ez biztosítja majd, hogy az arcunkat is felismerje a szoftver. Így elég lesz ránézni a telefonra, az az előlapi kamerán keresztül azonosítja a felhasználót, és feloldja a zárat. Az első Windows 10-es mobilok, a Lumia 950 és 950 XL már tudni fogja az arcfelismerést, később pedig ezt a funkciót később más gyártók is alkalmazhatják majd.

5. Új Office

Megérkezett az új irodai csomag, az Office is. A kritikáknak hála a kezelőfelülethez már különböző sötétebb témát is választhatunk, ami kíméli a szemet, a webapplikációból pedig beszivárgott a Tell me szolgáltatás. Ez a gemkapocs súgó továbbfejlesztett változata: gyakorlatilag egy hangvezérlésű kereső.

Az Outlook levelezőprogram is frissült, a mobilos felhasználókra gondolva többféle szinkronizálási módot állíthatunk be, így nemcsak havonta, de akár megadott naponként archiválhatjuk a leveleket. Az Office mobilra ingyenes lett.

6. Új böngésző

A Microsoft végre búcsút int az Internet Explorernek is, a Spartan kódnév alatt fejlesztett böngésző némi közvélemény-kutatás után a Microsoft Edge nevet kapta. Az előzetes tesztelések alapján úgy tűnik, ez már egy olyan felület lesz, amire akár Chrome-ból is szívesen vált majd az ember.

Az új Microsoft Edge Forrás: Microsoft

Beépített funkcióként elérhető lesz rajta a korábban Skype WiFi néven futó funkció. Ennek lényege, hogy virtuális valutával is fizethetünk a hotspotokon az internethasználatért. Budapesten például 98 ilyen elérési ponthoz tudunk csatlakozni a Microsoft WiFi által.

7. Megújult kereső

A kereső is kezdi beérni magát: a kereséseket immár a Google és a Yahoo után a Bing is automatikusan titkosítja. Így a felhasználók beazonosítás nélkül szörfölhetnek a neten, a webmesterek csak azt tudják megmondani, hogy előzőleg melyik oldalon jártak, ezt az információt pedig nem adja tovább a rendszer.

Hogy mennyire lesz zökkenőmentes az átállás, az utolsó Windows telepítése és működése, még nem tudjuk. Az biztos, hogy

a Microsoft fejlesztői rengeteg kialvatlan éjszakán vannak túl, és lesznek is még.

A Vista és a Windows 8 után a cégen nagy a nyomás, hogy olyan szoftvert dobjon piacra, amit szeretnek a felhasználók, és amire nem lehet panasz – vagy nem olyan sok.

A Windows 10 mától fokozatosan 190 országban és 111 nyelven válik elérhetővé. Hogy érdemes-e első körben telepíteni? Ezt kérdezzék meg újra pár nap múlva.

Addig is, kérjük, írják meg a véleményüket, tapasztalataikat a techbazis@origo.hu címre, ha feltelepítették a Windows 10-et!

Szavazzon!

Átvált Windows 10-re?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!