Okosmobilok éppen százezer forint alatt

Nokia 735
Vágólapra másolva!
Klassz telefonja lehet a fontos lélektani határ alatti áron is. Kiválogattuk a legjobbakat.
Vágólapra másolva!

Tisztességes mobilt szeretne, ami nem lassul be a kritikus pillanatokban, nem merül le a nap végére, de nem olyan drága, mint egy új iPhone? Szerencséje van, nyolcvanezer és százezer forint körüli áron már nagyon korrekt tudású készülékeket kínál mindhárom magyar mobilszolgáltató, még ha a választék nem is túl bőséges.

Miniverziók a Telenornál

A norvégoknál valami miatt két csúcsmobil miniverziója vihető el éppen százezer forint alatti áron: a Samsung Galaxy S4 és az LG G2 kisebb testvérei, 4G-támogatással. Ezek a minik a két koreai gyártónál általában úgy készülnek, hogy a csúcsmobilok népszerűségének meglovagolása érdekében a gyártók kiadnak egy hasonló dizájnú, de kisebb és lebutított tudású modellt a készülékből. Az S4 mini és a G2 mini esetében pontosan ez is történt.

Ráadásul már az alapjaikul szolgáló típusok sem a legújabbak, így érthető, hogy miért vihetők haza 82-83 ezer forintos áron. Ennyi pénzt egyébként meg is érnek, de egyikről sem mondanánk, hogy ár/érték arányuk valami egészen kiváló lenne. A két telefon közül egyébként az S4 mini a kisebb, ennek ugyanis csak 4,3 colos a kijelzője, míg a G2 mininél 4,7 colt kapunk.

LG G2 Mini Forrás: Origo


Kijelzőik felbontásban megegyezik - 960x540 pixel -, így a nagyobb kijelzővel szerelt G2 mini képe kissé szemcsés - ekkora mérethez ugyanis optimális esetben már HD-felbontás dukálna. Bár a G2 mini körülbelül egy évvel fiatalabb készülék, de a Galaxy S4 minihez is kiadtak újabb Androidot, mindkét telefonon a 4.4.2-es verzió fut.Teljesítményben nehéz lenne győztest hirdetni, az S4 mini ugyanis kétmagos, a G2 mini pedig négymagos processzort kapott, de az előbbinél a magok jóval nagyobb sebességre képesek, több a memória is, így a feladatok nagy részében valószínűleg a Samsung készülékét érezzük majd jobbnak.

Samsung Galaxy S4 mini Forrás: Origo



A két mini konkurense lehet még az ugyancsak 4G-s Nokia Lumia 735 is. A Windows Phone-t futtató készülék vadonatúj modell, ezért hardverileg többet nyújt a koreai riválisoknál. Ez elsősorban a HD-felbontású, 4,7 colos kijelzőn érezhető, a rendszerchipje ugyanis megegyezik a G2 minijével. Ebben a telefonban is van NFC-lapka -az érintéses adatátvitelt és mobiltelefonos fizetést lehetővé tevő megoldás egyedül az S4 miniből hiányzik. A Lumia a szelfiket készítő közönség érdeklődésére is számon tarthat szokatlanul nagy, 5 megapixeles felbontású előlapi kamerájával.

A Telekomnál van full-HD-s telefon is

A Telekomnál nem igazán találkozunk új készülékekkel ebben az árszegmensben, ennél a cégnél is az LG G2 minit árulják 80 ezer forintért, az az S4 minit pedig 81 ezerért, a Nokia Lumia 735-ös pedig 91 ezer forintba kerül.

Nokia 735 Forrás: Nokia



Ha viszont hajlandóak vagyunk még egy ezrest rádobni az árra, akkor 101 ezer forintért ott a Huawei Ascend P7 és a Sony Xperia T3. Az utóbbi modell egy tepsimobil 5,3 colos, HD-felbontású kijelzővel.

Sokkal érdekesebb nála a Huawei P7-ese, aminek 5 colos kijelzője már full-HD felbontású. Sajnos a kínai mobil processzora már nem ennyire jó, a Huawei saját gyártmányú lapkája teljesítményben elmarad a jóval népszerűbb Qualcomm-chipek mögött, és ez a használat során apróbb döccenőkben is megnyilvánul.

Huawei Ascend P7 Forrás: Huawei

A Vodafone-nál a HTC lesz az új jó vétel

A Vodafone szerint is a Samsung Galaxy S4 mini a százezer forint alatti szegmens legfontosabb készüléke. Kérdés, hogy az egyelőre „hamarosan rendelhető” státuszban lévő HTC Desire 610 NFC miként fog majd versenybe szállni vele 83 ezer forintos áráért.

HTC Desire 610 NFC Forrás: HTC



Hasonló hardver, műanyag külső és a HTC-től megszokott egyedi Sense felület várja azt, aki ezt a mobilt választja – a legfontosabb különbséget a nagyobb kijelző (a G2 mininél ismerős paraméterekkel) és ennek kapcsán az érezhetően nagyobb fizikai méretek jelentik, valamint az NFC megléte. Gyakorlatilag az összes bemutatott telefonról elmondható, hogy egynapos üzemidőt kínál akkumulátorról, még a Sony Xperia T3 telepjéből is csak ennyi energiát lehet kifacsarni. Hosszabb ideig nyúzható telefonokért mélyebben a zsebünkbe kelll nyúlni, ezeket a jövő héten fogjuk bemutatni.