Dolgozzunk a Balaton közepéről!

mobilinternet sebességi teszt vitorlázás Balaton
Mobilinternet sebességi tesztje a Balatonon, a Sirocco fedélzetén
Vágólapra másolva!
Ön is unja az irodában senyvedést? Jobb lenne a Balaton közepéről dolgozni? Kipróbáltuk, hogy lehetséges-e. Mobil kütyükkel felszerelkezve szálltunk vízre egy vitorlással, hogy onnan végezzük a napi teendőnket.
Vágólapra másolva!

A Sirocco vitorlás fedélzetére hatan szálltunk fel okostelefonokkal, táblagépekkel és laptoppal felszerelkezve, egyedül Czittel Lajos kapitánynál nem voltak kütyük, csak egy hagyományos mobil - ő velünk ellentétben ugyanis inkább a csönd és nyugalom kedvéért száll vízre.

Hogyan lesz internet egy vitorláson?

Nem túl bonyolult feladat internettel felszerelni egy hajót, két cseppálló kivitelű Samsung Galaxy S5 mobilunk alapból támogatta a 4G-t, a többi kütyünek a Telekomtól kapott Huawei routerről biztosítottunk wifis internetet. Nemcsak a Siroccóhoz hasonló, közel húszméteres cirkálók, de a legtöbb balatoni vitorlás is fel van szerelve akkumulátorokkal, amelyeket kikötéskor töltenek fel. Ez azt is jelenti, hogy a kajütben pont ugyanolyan szivargyújtó-csatlakozó kap helyet, amilyen az autókban is van. Más hajókon több ilyen csatlakozó is megtalálható.

Mindenki kütyüket nyomkod a vitorláson Forrás: Origo


Bár az eszköz alapcsomagjában nincs szivargyújtós töltő, ilyet gyakorlatilag bárhol lehetett venni hozzá. A kütyüt a kajütben pedig csak be kellett dugni, azonnal az egész hajón rendelkezésre állt a wifi bárki számára.

A kínai akku megmenti a napot

Persze rögtön kiderült, hogy hiába szerelkeztünk fel a legújabb, vízálló kivitelű Sony Xperia Z2-es táblagéppel, az előző este bekapcsolva maradt, így töltöttsége csupán tizenöt százalék körülire apadt. Kétségbeesésünk szerencsére nem tartott sokáig, mert a biztonság kedvéért öt darabot is vittünk magunkkal a teljesen ismeretlen, Yoobao márkájú, hordozható Magic Cube USB-akkumulátorokból.

Itt épp Hangoutson hívjuk egymást Forrás: Origo


A legnagyobb, 13 ezer milliamperórás telepről nagyjából egy óra alatt sikerült félig feltölteni a táblagép nagy kapacitású akkumulátorát. Később még két, félig lemerült okostelefont is feltöltöttünk róla. A kütyü nekünk egyértelműen bejött, de nem feltétlenül a csúcsmodell, hanem a kisebb nyolc-tízezer milliamperórás modellek: ezeket sokkal praktikusabb használni. A legkisebb, 2600 milliamperórás minitelep csak mobiltelefon újratöltésére használható, és mivel kis áramerősséggel tölt, a többinél lassabban regenerálja az akkumulátort.

Ez a router adott netet az egész hajónak Forrás: Origo

A hajón egyedül a laptop töltése okoz nehézséget, ahhoz néhány tízezer forintos inverterre is szükség van, bár egy jobb laptopot elég nyolc-tíz óra használat után tölteni.

Van internet a tó közepén?

Összesen négy órát töltöttünk a vízen, Füredről indulva Tihany, Zamárdi és Balatonszéplak felé tettünk egy nagy kört a tó közepén át a Siroccóval.

A mobilnet gyakorlatilag folyamatosan elérhető volt: a hajót lefedő telekomos routeren át több ismerőssel is videotelefonáltunk Skype-on és Hangoutson keresztül (egyedül akkor szaggatott a kép, amikor mindkét fél mobilneten lógott). Néztünk HD-felbontású YouTube-videókat, böngésztünk és Facebookoztunk, a tableten még rendszert is frissítettünk. Egy appal az elérhető sebességet is mértük: ez ugyan szolgáltatónként is folyamatosan változott, de gyakorlatilag mindhárom hazai operátornál elég jó minőségű volt a kapcsolat.

Hajónk, a Sirocco Forrás: Origo

Ez annak köszönhető, hogy a Balaton sík felszínén jól terjednek a rádióhullámok, mivel semmi sem állja útjukat. Nem véletlen, hogy a közeli vitorlásokból is könnyen áthallatszik a beszélgetés hasonló okokból.

Már a vitorlázó is appot használ

Nem csak mobilinternetes kísérletekre használnak a vitorlázók okostelefont vagy táblagépet. Szutor Ferenc, a “Postás” nevű vitorlás tulajdonosa például iPhone-ját és iPad Minijét is vízálló tokban viszi magával a hajóra. Egy ilyen tok néhány ezer forintért beszerezhető, és birtokában nem kell százezrekért különálló hajós kütyüket beszerezni.

A vízálló iPad sok hajózási eszközt képes kiváltani Forrás: Origo


Bár az aktuális időjárásról ő maga is ez égre nézve tájékozódik, a telefonról hosszabb távú előrejelzések is elérhetőek. A táblagép navigációs alkalmazás használatára alkalmas: egy ilyennel azért könnyebb célba érni, mert elérendő pontokat tűz ki a térképekre, ami komoly segítség például az éjszakai kikötéseknél. Egy ilyen alkalmazás arról is tájékoztat, hogy az adott szél mellett elérhető sebességgel mikor várható a következő útpont, vagy a cél elérése.

Mennyiért lehet egy hajó az irodája?

Szeretne jövő nyáron egy hajóról dolgozni? Egy kajütös, többszemélyes vitorláshajót egy-kétmillió forintért lehet megvenni, egy konyhával, vécével is felszerelt hajóért azonban legalább öt-hat millió forintot kérnek el. Nem véletlen, hogy sokan társulnak, hárman-négyen közösen vásárolnak hajót.

A kikötő használata évente további 300-400 ezer forinttól egymillió forintig terjedő költséget jelent. Szutor Ferenc szerint a Balaton nyugati széléhez közeledve egyre olcsóbban lehet kikötőt bérelni a hajónak, a fővároshoz közelebb eső helyek drágábbak, és a nagyobb hajók kikötése is drágább egy kisebbnél. Évente száz-kétszázezer forinttal érdemes kalkulálni a vitorlások karbantartási költségeit.

Így fest a Sirocco az árbocról Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Egy vitorláshajó vezetéséhez szükséges jogosítvány megszerzése egy hét szabadidőt és nagyjából 160 ezer forintos költségget jelent. A balatoni vizsga Szutor szerint nem könnyű, mivel ennek a képesítésnek a birtokában nemcsak a Balatonon, hanem bármely uniós ország tavain és folyamain hajózni lehet, egyedül a tengeri hajózáshoz kell egy külön vizsgát elvégezni.

Ezek a kütyük kellenek a hajóba

Az általunk is használt, telefonok és táblagépek töltésére használható, hordozható akkumulátorok közül a legnagyobb is csak tízezer forintba kerül, egy közepes típust ötezerért haza lehet vinni. A telekomos mobilrouter hetvenezer forintba kerül, de akciós csomagban ennél olcsóbban, részletre is megvásárolható. Viszont jobb választás lehet nála egy akkumulátoros mobil hotspot: ezért negyvenezer forintot kérnek el, de csomagban kedvezőbb áron is beszerezhető. A vízálló Z2-es Sony táblagép ára 120 ezer forintnál indul, a csak cseppálló (fröccsenő hullámoknak ellenálló) Samsung Galaxy S5-ös telefonok kártyafüggetlenül 220 ezer forintba kerülnek, előfizetéssel ennél olcsóbbak.

Czittel Lajos kapitány (jobbra) a Sirocco fedélzetén. Szutor Ferenc (balra) kütyük nélkül Forrás: Origo

Egy sok adatforgalmat tartalmazó, harminc gigabájtos, előfizetéses 4G mobilinternet 9550 forintba kerül a Telekomnál. A Telenornál a hasonló 4G-s Hipernet-csomagért 8990 forintot kérnek. A Vodafone-nál nincs 4G, de a legnagyobb, 12 gigabájtos mobilinternetet 4941 forintért mérik (ami kizárólag naponta éjfél és reggel hat között felhasználható további száz gigabájt forgalmat foglal magában).

A mobilinternetet és a mobilnetes wifiroutert a Telekomtól, a Samsung Galaxy S5-ösöket a Samunsungtól, a Sony Xperia Tablet Z2-est a Sony-tól, a Yoobao hordozható akkumulátorokat pedig az Extreme Digitaltól kaptuk kölcsön.