Facebookon találta meg elrabolt gyermekeit

Vágólapra másolva!
Egy amerikai nő a Facebook közösségi oldalon keresztül talált rá gyermekeire, akikkel tizenöt évvel korábban férje nyomtalanul eltűnt.
Vágólapra másolva!

A San Bernardinóban élő nő férje még 1995-ben szökött meg két gyermekükkel, akik akkor csupán két és három évesek voltak. A fiú és lánygyermek mostanra 16 és 17 évesek, az anyuka pedig egyszerűen lánya nevére rákeresve talált rá gyermekére.

A nő még egy közös családi fotót is küldött a lányának abból az időből, amikor férjével és gyermekeivel még együtt éltek. Megkeresése azonban nem járt sikerrel, a tinédzser lány ugyanis elutasítóan reagált, mondván "nem akar kapcsolatba lépni anyjával, mert boldogan él", és arra kérte, ne keresse őket.

Ezt követően a lány adatlapja is eltűnt a közösségi oldalról, ezért az anya felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, akik végül le tudták nyomozni a gyerkmeket, akiről kiderült, hogy a floridai Orlandóban él. Édesapjukat ezt követően letartóztatták, és kétrendbeli emberrablással, illetve a gyermekek felügyeletére vonatkozó rendelkezések megsértésével vádolják. Ugyanakkor a helyi gyermekvédelmi szakemberek szerint ahhoz, hogy az anya újra kapcsolatot alakíthasson ki eltűnt gyermekeivel, minden bizonnyal hosszú időt vesz majd igénybe, a családtagok nem omlottak egyből egymás karjaiba.