Vírusvédelmi céget vásárol a Microsoft

Vágólapra másolva!
A Sybari cég felvásárlásával a Microsoft rövidesen belép a vírusvédelmi szoftverek piacára is. A társaság szerint a lépés szervesen illeszkedik a cég biztonsági stratégiájába.
Vágólapra másolva!

A Microsoft szerdán bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött a Sybari IT-biztonsági vállalat felvásárlásáról. Közleménye szerint a társasag célja a lépéssel, hogy vállalati ügyfeleit új védelmi megoldásokkal lássa el a vírusok és a spamek támadásaival szemben.

A felvásárlás feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra, a Sybari a hatósági jóváhagyásig továbbra is az eddigieknek megfelelően folytatja tevékenységét. A Microsoft szerint a Sybari felvásárlása kulcsszerepet játszik a cég vállalati biztonsági stratégiájában: olyan vírusvédelmi technológiák válnak így elérhetővé, amelyek megóvják a kommunikációs kiszolgálókat, és a kártékony szoftverek nagyobb hányadát teszik észlelhetővé.