Új részletek a Sony többfunkciós kütyüjéről

Vágólapra másolva!
Zenelejátszóként, játékkonzolként és telefonként is funkciónál a Sony új hordozható eszköze. A vállalat most újabb információkkal és illusztrációval szolgált a tervek szerint 2004 őszén megjelenő PSP-ről.
Vágólapra másolva!

A Sony Computer Entertainment illetékesei kedden, éves New York-i stratégiai találkozójukon ismertették a PSP nevű projekt újabb fejleményeit. A tájékoztatón bemutattak ugyan egy modellt, mely a termék egy tervezett formáját ábrázolta, de Ken Kutaragi, a vállalat első embere elmondta: az elképzelés inkább egy platformra vonatkozik, mely több, különböző kinézetű eszközt foglalhat magába. A most bemutatott modell mindenesetre sokban hasonlít a Nokia új N-Gage nevű mobiltelefon-játékkonzol hibridjére.


A korábbi tervekhez képest csúszó, így a jelenleg elképzelés szerint a jövő év őszén piacra kerülő PSP mobiltelefonként ugyanúgy használható lesz, mint játékgépként vagy hordozható zenelejátszóként, vagy akár műholdas helymeghatározóként. - A PSP lehet a jövő walkmanje - közölte kedden a vállalat alelnöke, hozzátéve: reményeik szerint a kütyü erős konkurenciát támaszthat a hordozható játékkonzoloknak - így a Nokia N-Gage-nek és a Nintendo Game Boynak. A PSP játékgép külön grafikus processzorral rendelkezik majd, amely a háromdimenziós látványért felelős, beépített hangchipje pedig térhatású hangzást is képes előállítani. Az eszközhöz speciális, 1,8 gigabájt tárkapacitású Universal Media Discen árusítják majd a játékszoftvereket. A hordozható Playstationt szélesvásznú, 480x272 pixel felbontású TFT kijelzővel szerelik majd fel, s képes lesz MPEG4 formájú videoanyagok lejátszására is. A társaság a rendezvényen azt is bejelentette, hogy az Apple iPod nevű hordozható MP3-lejátszójához hasonló, ám csupán 60 dollárba kerülő eszközzel kívánnak piacra lépni a jövő évben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!