Az Ipar Műszaki Fejlesztéséért Alapítvány által meghirdetett versenyen azok a 35 évnél fiatalabb kutatók indulhattak, akik valamely jelentős eredményükkel kivívták a szakma, illetve közvetlen környezetük elismerését.
A zsűri Dr. Valkó András Cellular IP nevű megoldását a leginnovatívabb pályázat készítőjének járó díjjal, a Magyar Innovációs Szövetség Különdíjával jutalmazta. A Cellular IP egy olyan, számítógépes hálózatok számára kifejlesztett protokoll, amely megfelelő hálózati berendezésekben alkalmazva biztosítja az internet helytől független, és helyváltoztatás közbeni elérését. Az erre a célra szolgáló egyéb megoldások között a Cellular IP-t egyedülállóvá teszi rendkívüli egyszerűsége és az a tulajdonsága, hogy kis és nagy hálózatokban egyaránt hatékonyan alkalmazható. A díjat a Magyar Sajtó Házában ünnepélyes keretek között a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, Dr. Pakucs János adta át.
Dicséretben részesült Horváth Endre, a kutatólabor PhD hallgatója is, aki távközlési protokollok vizsgálatára szolgáló tesztsorozatok gyorsabb és olcsóbb előállításában ért el eredményeket.