A stressz ölte meg a sztárséfet

bentzen
Martin Sten Bentzen jobbra, kötényben
Vágólapra másolva!
Elhunyt Dánia egyik leghíresebb fiatal szakácsa, Martin Sten Bentzen. Családja szerint a 32 éves séfet a munkahelyi stressz vitte el.
Vágólapra másolva!

Nina Bentzen váratlanul, február 26-án eltávozott bátyjáról elmondta: „Óriási nyomás alatt volt, sajnos a csodálatos szíve nem bírta – a stressz miatt halt meg.” A szakács az új, modern skandináv konyha egyik nagykövete volt. Huszonnyolc éves korában, rendkívül fiatalon már a világhírű Noma séfjeként dolgozott – az éttermet rendszeresen a Föld legjobb 50 létesítménye között emelik ki.

Martin Sten Bentzen jobbra, kötényben Forrás: Facebook

Amikor 2014 júniusában a sanghaji Napa vezető szakácsa lett, még arról beszélt, hogy mekkora boldogság ez, micsoda szakmai lehetőség. Úgy tűnik, nem bírta a megerőltetést, holttestére kínai otthonában találtak rá. René Redzepi, a koppenhágai Noma jelenlegi szakácsa elmondta barátjáról, volt kollégájáról: „Hiányozni fog, nagyon. Köszönök neki mindent, amit értünk tett, igazi barát és vezető volt.”

Dániában a barátok és családtagok gyűjtésbe kezdtek, a holttest hazaviteléhez 13 ezer euró volt szükséges – a problémát Martint munkahelye oldotta meg egy adománnyal. Nina Bentzen elmondta: „Köszönöm nekik, nélkülük nem tudtunk volna méltó módon gyászolva elbúcsúzni testvéremtől.”