Ezeket az ételeket egye, ha magas a vérnyomása!

gyümölcs, zöldség, piac
Vágólapra másolva!
Világszerte több mint 1 milliárd embernek van magas vérnyomása. Ez a szívbetegségek leggyakoribb kockázati tényezője, pedig tehetünk ellene, például az étkezésünkkel. A szívet támogató étrend követése segíthet, ha magas vérnyomás betegségben szenvedünk, akkor is, ha mellette vérnyomáscsökkentő gyógyszereket szedünk. A Mindmegette cikkében számba vette, melyek azok a finomságok, amelyek képesek csökkenteni, realizálni a vérnyomásunkat.
Vágólapra másolva!

A kiemelkedő gasztronómiai portál szerint a következő ételek fogyasztása javallott magas vérnyomás esetén:

  • Citrusfélék
    A citrusfélék, mint a grépfrút, a narancs és a citrom, erőteljes vérnyomáscsökkentő hatással bírhatnak. Tele vannak vitaminokkal, ásványi anyagokkal és növényi vegyületekkel, amelyek segíthetnek megőrizni a szív egészségét azáltal, hogy csökkentik a szívbetegségek kockázati tényezőit, például a magas vérnyomást. A grépfrúttal és a grépfrútlével azonban legyünk óvatosak, mert kölcsönhatásba léphetnek a vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel, ezért mindenképpen konzultáljunk erről orvosunkkal.
    A citrusfélék, mint a grépfrút, a narancs és a citrom, erőteljes vérnyomáscsökkentő hatással bírhatnak. Forrás: 123rf.com
  • Lazac és más zsíros halak
    A zsíros halak kiváló forrásai az omega-3 zsírsavaknak, amelyeknek nagyban hozzájárulnak a szívünk egészségéhez. Ezek a zsírok segíthetnek a vérnyomásszint csökkentésében a gyulladás mérséklésével és az oxilipineknek nevezett érszűkítő vegyületek szintjének csökkentésével.
  • Mángold
    Ez egy leveles zöld, amely nagyon hasonló a spenóthoz, és tele van vérnyomás-szabályozó tápanyagokkal, köztük káliummal és magnéziummal.

    Két csésze párolt mángold biztosítja a napi kálium- és magnéziumszükségletünket.

    A magnézium elengedhetetlen a vérnyomás szabályozásához, ugyanis segít csökkenteni a vérnyomást, többek között azáltal, hogy természetes kalciumcsatorna-blokkolóként működik, amely gátolja a kalcium mozgását a szív- és artériasejtekbe, lehetővé téve az erek rugalmasságát.

  • Tökmag
    Lehet, hogy kicsi, de nagyon ütős, ha a táplálkozásról van szó.

    A vérnyomás szabályozásához fontos tápanyagok koncentrált forrása, többek között magnézium, kálium és arginin, egy olyan aminosav, amely a nitrogén-oxid termeléséhez szükséges.

    Ez elengedhetetlen az erek egészségéhez és a vérnyomás csökkentéséhez.

  • Bab és lencse
    Számos tanulmány kimutatta, hogy a bab és a lencse fogyasztása segíthet a magas vérnyomásszint csökkentésében, amely magas rost, magnézium és kálium tartalmának köszönhető.
    Egy csésze lencsében 18 gramm fehérje van. Forrás: Shutterstock
  • Bogyós gyümölcsök
    Rendszeres fogyasztásuk számos egészségügyi előnnyel jár, többek között azzal, hogy képesek csökkenteni a szívbetegségek kockázati tényezőit, például a magas vérnyomást.

    A bogyók gazdag forrásai az antioxidánsoknak, köztük az antocián pigmenteknek, amelyek az élénk színüket is adják, és amelyekről kimutatták, hogy növelik a nitrogén-oxid szintjét a vérben, és csökkentik a vérereket szűkítő molekulák termelődését, ezzel is elősegítve a vérnyomás szintjének csökkentését.

    Együnk minél több áfonyát, málnát és epret!

  • Amaránt
    Az olyan egészséges gabonafélék fogyasztása, mint az amaránt, segíthet csökkenteni a vérnyomásunk szintjét, különösen magas magnéziumtartalmának köszönhetően.
  • Pisztácia
    Rendkívül tápláló, és fogyasztása összefüggésbe hozható az egészséges vérnyomással. Számos, a szív egészségéhez és a vérnyomás szabályozásához nélkülözhetetlen tápanyagot tartalmaznak, köztük káliumot.
  • Sárgarépa
    Ropogós, édes és tápláló, a sárgarépát érdemes rendszeresen beillesztenünk az étrendünkbe, főként nyersen. Rendkívül gazdag fenolos vegyületekben, például klorogén-, p-kumarin- és kávésavban, amelyek segítenek megőrizni az erek egészségét, épségét és csökkentik a gyulladást. Mindez hozzájárulhat a vérnyomásszint csökkentéséhez.
  • Zeller
    Egy igen népszerű zöldség, amely pozitív hatással lehet a vérnyomásra. Ftalidoknak nevezett vegyületeket tartalmaz, amelyek segíthetik az erek munkáját és csökkenthetik a vérnyomás szintjét.
    A zeller jó hatással lehet a vérnyomásra. Forrás: Shutterstock
  • Paradicsom
    Számos tápanyagban gazdag, köztük káliumban és a karotinoid pigment likopinban. A likopin kedvezően hat a szív egészségére, így a paradicsom rendszeres fogyasztása segíthet csökkenteni a szívbetegségek kockázati tényezőit, például a magas vérnyomást.
  • Brokkoli
    Számos egészségre gyakorolt jótékony hatásáról ismert, beleértve a keringési rendszerünk működését is. Ennek a keresztesvirágú zöldségfélének az étrendbe való beillesztése például okos módja lehet a vérnyomás csökkentésének, mivel tele van flavonoid antioxidánsokkal, amelyek fokozzák az erek működését és növelik a nitrogén-oxid szintjét a szervezetben.
  • Görög joghurt
    Tápanyagdús tejtermék, amely tele van a vérnyomást szabályozó ásványi anyagokkal, köztük káliummal és kalciummal.
    Görög joghurt Forrás: Shutterstock
  • Gyógynövények és fűszerek
    Bizonyos gyógynövények és fűszerek olyan erős vegyületeket tartalmaznak, amelyek segíthetnek a vérnyomás csökkentésében azáltal, hogy segítik az erek működését. Ilyen a koriander, sáfrány, citromfű, fekete kömény, ginzeng, fahéj, kardamom, édes bazsalikom és a gyömbér.
  • Chia és lenmag
    Ezek igen apró magvak, amelyek rendkívül gazdagon tartalmaznak az egészséges vérnyomás-szabályozáshoz nélkülözhetetlen tápanyagokat, többek között káliumot, magnéziumtól és rostot.
  • Cékla
    Kivételesen tápláló, és fogyasztása elősegítheti az egészséges vérnyomásszintet, mivel nitráttartalma erősíti az ereket. A legjobb, ha frissen préselt cékla levet iszunk rendszeresen.
    Savanyított cékla Forrás: Shutterstock