Vágólapra másolva!
Az Egyesült Királyság kormánya pályázatot írt ki egészséges ételek és italok fejlesztésére és gyártására. A nyertesek 10 millió fontból gazdálkodhatnak a társadalom javára.
Vágólapra másolva!

A brit kormány Innovate UK programja a társadalmilag hasznos fejlesztéseket hivatott támogatni, pályázatok útján. Honlapjukon tömören fogalmazták meg a lényeget:

A program 2007-ben indult, és számos területet lefed. Jelenleg pályázni lehet többek között városi terek fejlesztésére, vegyi szennyeződések elhárítására, a mentőszolgálat tehermentesítésére, napenergiával működő öntözőrendszerre, és az egyik friss kiírás szerint egészséges összetételű ételek és italok kifejlesztésére.

A pályázat célja az egészséges étkezés támogatása, új piaci lehetőségek megtalálása Forrás: AFP/Andrea Pistolesi

A pályázat neve Optimizált ételösszetétel: zsír, cukor, só és rostok.

A cél a zsír (főleg a transzzsírsavak), a cukor és a só csökkentése,

az élelmi rostok mennyiségének növelése az élelmiszerekben. Az erre szánt összeget – 10 millió fontot (4,2 milliárd forintot) – kutatásra és fejlesztésre lehet felhasználni.

„A célunk, hogy elősegítsük új eljárások fejlesztését és olyan termékek létrejöttét, amelyek az egészséges étkezés lehetőségét nyújtják a fogyasztóknak, új piaci lehetőségeket mutatnak az iparág számára” – olvasható a felhívásban.

Vajon milyenek lesznek az új egészséges ételek? Forrás: Thinkstock

Leginkább ipari méretű projekteket szeretnének támogatni, de a kisebb vállalkozások is pályázhatnak. A nagyvállalatok költségeinek 50 százalékát fedezné az állam, ez a szám 60 százalékra növekszik, ha középméretű vállalkozásról, 70 százalékra, ha kisvállalkozásról van szó. A pályázóknak ügyelni kell arra, hogy minden általuk felhasználandó anyagnak megbízható forrásból kell származnia, a fenntarthatóság jegyében.