A vagina monológok férfi-változata

Vágólapra másolva!
A komikus Richard Herring a világhírű mű férfi-megközelítését adja elő.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI A vagina monológokat, Eve Ensler művét 1996-ban mutatták be először a Broadwayn. Azóta már az Egyesült Államokon kívül is sikert aratott, és világjelenséggé vált bemutatása, mely egyben protestálás a nemi öröm vállalása mellett. A darabban három nő mondja el vaginájával kapcsolatos élményeit és gondolatait.

Richard Herring most úgy gondolja, eljött az ideje, hogy ő is hasonló módon ünnepelje férfiasságát. A komikus Herring természetesen ironikus módon "férfiasítja" A vagina monológokat. Az ötletet az adja, hogy egy tavalyi előadásában foglalkozott a darabbal, és hatalmas sikert aratott vele. Úgy döntött, előadja, hogy ugyanannak a témának milyen a férfi oldala.

The Vagina Monologueshttp://www.vaginamonologues.com/

Az interneten feltett kérdésére, vajon kiváncsiak-e minderre a nézők, 3000 igenlő válasz érkezett férfiaktól és nőktől, akik - Herring elmondása szerint - alig várják, hogy lehulljon a fátyol egy újabb taburól. A komikus előadásában az interneten át kapott válaszokat is felhasználja.

Az előadóművész a darab újszerű interpretációja közben többek között orgazmust imitál. De komoly témák is felmerülnek a férfi nemi szerv körül forgó darabban, mint például az AIDS vagy a kasztrálás. De Herring megpróbálja ezeket a fajsúlyos témákat is némi humorral kezelni.