Így ünnepelte a világ a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepét

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Moszkva
A Vörös téren megtartották a hagyományos katonai díszszemlét, amelyet a dolgozók felvonulása követett. Az emelvényen ott volt a szovjet meghívottak mellett számos külföldi vendég is, köztük a Magyar Népköztársaság országgyűlésének küldöttsége s a magyar szakszervezeti küldöttség.

A mauzóleum mellvédjén a kommunista párt és a szovjet kormány vezetői, N. A. Bulganyin, K. J. Vorosilov, L. M. Kaganovics, G. M. Malenkov, A. I. Mikojan, V. M. Molotov, M. G. Pervuhin, M. Z. Szaburov, M. A. Szuszlov, N. Sz. Hruscsov és mások helyezkedtek el, Zsukov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere mondott beszédet.

A dolgozók ezt követő felvonulása során végeláthatatlan sorokban több, mint négy órán át özönlött a mauzóleum s az emelvények előtt a Vörös téren keresztül a hatalmas emberáradat.

Peking
Ünnepi díszbe öltözött május 1-jén a Tienanmen tér, ahol a kínai főváros dolgozói felvonultak. Miután Mao Ce-tung, Csu Te, Liu Sao-csi, Csou En-laj és mások elfoglalták helyüket az emelvényen, a kínai himnusz és Internacionálé elhangzása után tüzérségi díszsortűz jelezte a felvonulás kezdetét. Az ünnepi menetben több mint félmillió ember vett részt.

Varsó
Több mint 200 ezren vettek részt Varsóban a Sztálin téren rendezett május 1-i felvonuláson. Az ünnep alkalmából E. Ochab, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára köszöntötte a lengyel népet.

Bukarest
A kedvezőtlen időjárás miatt a román fővárosban nem tartották meg a május elsejei felvonulásokat.

Berlin
A borús, esőre álló időjárás ellenére is körülbelül félmillió dolgozó vett részt a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában rendezett felvonuláson. A berliniek vörös és nemzetiszínű lobogók alatt, zeneszóval, dalolva, színpompás menetben vonultak a Marx-Engels térre, a május 1-i tüntetések immár hagyományos színhelyére.

Nyugat-Berlinben a városháza előtt a Szociáldemokrata Párt a munkásság tiltakozása ellenére, a burzsoá pártokkal közösen nagygyűlést rendezett, amelyen körülbelül 50 ezren vettek részt.

Róma
Olaszországban mindenütt megemlékeztek a dolgozók nemzetközi ünnepéről. A városokban és a kisebb helységekben is gyűléseket, felvonulásokat tartottak. Rómában Di Vittorio, a CGIL főtitkára mondott beszédet.

Párizs
Az algériai béke és a béremelések követelésének jegyében zajlott le a francia fővárosban május elseje. Délután a CGT a vincennes-i stadionban tömeggyűlést rendezett, amelyen Benoit Frachon, a CGT főtitkára és Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára mondott beszédet.

London
Nagy-Britannia Kommunista Pártjának végrehajtó bizottsága az ünnep alkalmából kiáltványt bocsátott ki, amely a többi között hangsúlyozza: "Mi a világ legrégibb munkásmozgalma vagyunk. Májusi gondolatunk ez legyen: itt az ideje, hogy a munkásnép elnyerje a politikai hatalmat és az angol népet a szocializmus biztonságához és boldogságához vezesse. Ezt meg lehet tenni, ha az angol munkások hatalmas erejüket egységben és szocialista szellemben használják."

New York
Több ezer ember részvételével gyűlést tartottak New Yorkban április 30-án a Union Square-en. A gyűlést Howard Fast nyitotta meg, majd Michael Weiss, az amerikai május 1-i ünnepségek egyik legrégibb résztvevője intézett üdvözlő beszédet az egybegyűltekhez. Ezután többen mondtak még beszédet, köztük Benjamin Davies, aki öt évi börtön után nemrég szabadult és aki a kommunista párt nevében mondott üdvözlő beszédet.