Hosszú Katinka már az olimpiát modellezi

Hosszú Katinka, úszás
UNITED STATES, MESA : MESA, AZ - APRIL 17: Katinka Hosszu competes in the 200m Butterfly Final during day three of the Arena Pro Swim Series at the Skyline Acquatic Center on April 17, 2015 in Mesa, Arizona. Chris Coduto/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka egy-egy első és harmadik helyezéssel folytatta szereplését az arizonai Mesában zajló úszóviadalon.

A Vasas világ- és Európa-bajnoka a pénteki versenynapon - az esemény honlapjának beszámolója szerint - nyolcvan perc alatt három döntőben is vízbe szállt, ebből a legkiválóbban 100 méter háton teljesített, ugyanis 1:00.72 perces idővel nyert.

A 200 méteres pillangó finélájában, amelybe a legjobb selejtezős idővel került, két amerikai vetélytársa mögött harmadikként ért célba (2:11.83 p). A 400 méter gyors döntőjében szerepelt még, 4:17.45 perces eredménye pedig a hatodik helyhez volt elegendő.

Hosszú Arizonában versenyez Forrás: AFP/Getty Images/Chris Coduto

"Sajnos ma nem éreztem valami jól magam, de ahhoz képest egész jól úsztam. Azért szeretek ilyen helyzetekben is versenyezni, mert ez előfordulhat az olimpián is és ott biztos így is rajthoz állnék" - írta Facebook-bejegyzésében Hosszú Katinka.

Phelps lebőgött

Ugyanezen a versenyen a 18 olimpiai aranyérmével minden idők legeredményesebb sportolója, Michael Phelps nem jutott döntőbe 400 méter gyorson. Az amerikai sztár ráadásul több mint 2.5 másodperccel maradt le a fináléról, így mindössze a 17. legjobb időt érte el.

Phelps, aki csütörtökön 100 méter pillangón győzött, most versenyez először azok után, hogy októberben hazájának szövetsége hat hónapra eltiltotta újabb ittas vezetése miatt. Ráadásul visszaléptették az augusztusi vb-től is, bár napvilágot láttak olyan híresztelések, hogy esetleg kegyelmet kap.

Ő azonban megerősítette, hogy elfogadja a büntetését, így nem lesz ott Oroszországban. A nemzetközi szövetség (FINA) ugyanakkor azt tervezi, hogy szabadkártyát ad számára az idei vb-re.