Terhesnek hitték a magyar énekesnőt, így derült fény a ritka betegségére

bogcatbuca, Nagybogi
Vágólapra másolva!
A Csináljuk a fesztivált! fiatal zsűritagja, Nagy Bogi még csak 22 éves, de már lassan egy éve házas. Az esküvőt már tavaly meg is tartották a nála hét évvel idősebb Marcival, ezért sokan azt várják, mikor jelentik be, hogy gyereket várnak. Nagy Bogi nemrég furcsa tüneteiről számolt be a közösségi oldalán, amiről azt feltételezték, hogy jön a baba, viszont egy váratlan dologra derült fény a vizsgálatok alapján.
Vágólapra másolva!

Már jó ideje rosszullétekkel küzdött Nagy Bogi, amiről a közösségi oldalán számolt be a követőinek, akik rögtön azt feltételezték, hogy várandós lehet. A Csináljuk a fesztivált! sztárja elmondása szerint egy ideje folyton szédül, erőtlen és a füle is zúg, viszont hallgatott a tapasztaltabbakra, ezért még terhességi tesztet is csinált a biztonság kedvéért, majd elárulta, mi az igazság.

bogcatubca, nagybogi
Nagy Bogi a Csináljuk a fesztivált! című műsor oszlopos tagja
Fotó: Nagy Bogi Instagram

Nagy Bogi egy korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésben tette közzé a videót, amin megosztotta az eredményt és azt is, hogy több száz üzenetet kapott a napokban, hogy ugyanilyen tünetekkel küzdenek sokan mások is.

"Nem viccelek, tegnap óta több százan írtatok, hogy hasonló problémával küzdötök. Nyilván volt, aki tudja, hogy a pánikbetegsége miatt szédül 20 éve, de volt, aki mondta, hogy így vette észre, hogy terhes... 

Úgyhogy tegnap bepánikoltam és vettem terhességi tesztet, de nem, nem várok gyermeket még mindig 

- kezdte a videóban a fiatal énekesnő, aki a fül-orr-gégészetről jött éppen, ahol nagyon durva dolgot állapítottak meg nála.

Azt mondta a fül-orr-gégész, hogy valószínűleg elmozdultak vagy leszakadtak a fülkristályaim. Ezek felelnek az egyensúlyérzékünkért, úgyhogy erre gyógytornát javasolt...

Az volt a furcsa, hogy az utánam lévő betegnek ugyanez volt a panasza és ugyanezt mondták neki is. És arra gondolva, hogy több százan írtatok, hogy ezzel küzdötök egy-két hete, lehet, hogy vírus van. De olyat is írtak, hogy napkitörések vannak, szóval az ilyen érzékenyebb emberek lehet, hogy ezt érzik, de nem tudom, nem vagyok szakember" - fejtette ki Nagy Bogi, aki tényleg furcsának találja, hogy mennyien szenvednek most hasonló tünetekkel.

Az énekesnő azt is hozzátette, hogy őt elküldték neurológiára további kivizsgálásokra, ha nem enyhülnének a tünetei, de reméli, hogy semmi komoly, és azok is hamarosan jobban lesznek, akik hozzá fordultak tanácsért a hasonló problémáik miatt, végül mindenkinek mielőbbi jobbulást kívánt.