Nem harapok többet! Hallottad, Barca?

Események

Vágólapra másolva!
A németek mindig megnyerik a nyolcaddöntőt, Angel Di María távozna a Real Madridtól, a kameruniak vizsgálatot indítottak a bundagyanú miatt, Luis Suárezről pedig újabb vicces rajzfilm készült. A keddi focivébés hírek egy helyen.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül57 bejegyzés
10:58
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Mi lesz ma a tévében?

Tenisz Wimbledonból, a Fradi kupameccse Máltáról és két vb-nyolcaddöntő. Hogy melyik kettő, azt itt megnézheti.

11:01
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Mutatósak a német barátnők

Schweinsteiger, Khedira és Götze párja is bekerült a napi szépségversenybe. A mai jelölteket itt nézheti meg. Ne felejtsen el szavazni!

11:03
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Kié a leghosszabb veretlenségi sorozat?

A vébén szereplő csapatok közül a németeké, akik a legutóbbi 15 meccsükön veretlenek maradtak. A mérleg: 10 győzelem, 5 döntetlen.

11:11
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Vizsgálják a bundagyanút

A Kameruni Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indít a válogatott szereplésével kapcsolatban, a gyanú szerint a brazíliai világbajnokságon a csoportkört követően búcsúzó együttes mindhárom mérkőzésén manipulálhatták a végeredményt.

Joseph Owona, a szövetség elnöke elmondta, a szervezet etikai bizottságának utasítására kezdődik majd az eljárás. Kamerun mindhárom csoportmérkőzését elvesztette a brazíliai tornán, előbb a mexikóiaktól 1-0-ra, majd a horvátoktól 4-0-ra, végül pedig a házigazda braziloktól 4-1-re kapott ki Volker Finke együttese.

A nemzetközi fogadási maffia korábbi vezetője, Wilson Raj Perumal órákkal a Kamerun-Horvátország csoportmérkőzés előtt megjósolta, hogy a horvátok 4-0-ra nyernek, és egy kameruni játékos még az első félidőben piros lapot kap. Erről bővebben itt olvashat.

11:15
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Tévedhet, de nem ekkorát

Természetesen bírózás esete forog fent. Stephen Keshi nigériai kapitány a franciáknak adott volna "sok lapot", illetve kifogásolta, miért nem adták meg a csapata első félidei gólját. És magyarázatot akar. Úgy véli, a "bíró is ember, tévedhet, de nem ekkorát és nem így".

11:16
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Nem harapok többet! Hallottad, Barca?

Itt az újabb Suárez-rajzfilm, amely ezúttal az uruguayi csatár bocsánatkérését parodizálja ki.

11:20
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Ha nyolcaddöntő, akkor német továbbjutás

A német válogatott 1986 óta mindig továbbjutott a nyolcaddöntőből, ez azt jelenti, hogy az Algéria ellen 2-1 volt zsinórban a nyolcadik párharc a 16 között, amelyet sikerrel vett a háromszoros világbajnok.

11:29
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Di María menne a Realból

Az AS nevű spanyol lap azt írja, hogy Angel Di María azt tervezi, hogy elhagyja a Real Madridot, mert úgy érzi, nem becsülik meg a klubnál. Attól nem kell félnie az argentin szélsőnek, hogy csapat nélkül marad, mert ha valóban lelép, akkor a két manchesteri klub mellett a PSG, a Monaco és a Juventus küzd majd meg érte.

11:40
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

A legszomorúbb tetkó ever

Mauricio Pinilla, a chilei válogatott támadója a 119. percben hatalmas felső lécet lőtt Brazília ellen a nyolcaddöntőben. Most már biztosan egész hátralévő életében ezen a pillanaton mereng majd: a hátára tetováltatta ugyanis a döntő pillanatot, a felirattal: "One centimetre from glory".

Forrás: Origo

11:53
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

793 az új passzrekord

A német csapat 793 passzal zárta az Algéria elleni nyolcaddöntőt, ennyit 1966 óta egyetlen válogatott csapat sem jegyzett vb-meccsen.

12:17
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Maradhat az ausztrál

Mark Schwarzerrel egy évet hosszabbított a Chelsea. Az ausztrál kapus a vébén nem első számú volt a válogatottban.

12:22
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Neuer, a söprögető?

A németek kapusa az Algéria elleni hosszabbításos meccsen 19-szer ért labdába a 16-oson kívül, erre még Beckenbauer is büszke lenne. Nézzék csak a hőtérképet!

12:27
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

A legszomorúbb kapus ever

A franciák ellen búcsúzó Nigéria kapusa, Vincent Enyeama a második bekapott gól után a kapufának dőlt, és csendesen sírdogált. Most a válogatottól való visszavonulását fontolgatja.

12:32
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Madj' egymillió like a Casillas bébinek

Iker Casillas 18 órája feltette a Facebookra a gyerekét, a fotó már közel egymillió lájknál jár.

12:38
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Gerrard már mosolyog

És egy újabb cukiskodás, az angol cséká a három gyerekével hűsöl a vízben. Hol van már a vb-kiesés?

12:38
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Müller szabadrúgása

Ez az, amit nem lehet megunni.

12:53
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Dalra fakadt a mexikói kapitány

Még 2002-ben: egy Mexikó-Finnország meccs felvezetésében táncolt és énekelt egy ősöreg ágyú előtt, ska zenére.

13:16
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Nem vb, de

De érdekes: Mourinho marad a Chelsea-nél, Ashley Cole és Samuel Eto'o viszont távozhat.

13:33
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Messi sormintája

Íme a legutóbbi 24 meccse az argentin válogatottal: D - Gy - Gy - Gy - Gy - Gy - Gy - D - Gy - Gy - D - Gy - Gy - D - D - D - Gy - Gy - D - Gy - Gy - Gy - Gy - Gy.
Vereség nincs.

13:41
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Belgium vs USA

Ez lesz az utolsó nyolcaddöntő, este tízkor. Belgium elsőre, még 1930-ban 3-0-ra kikapott az amerikaiaktól, ám azóta zsinórban ötször győzött ellenük.

13:48
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Hova megy a vb felfedezettje?

A Real Madridba, legalábbis, ha rajta múlik. Az alany a vb-góllistát vezető James Rodriguez, akinek engedélyt adott a Monaco, hogy tárgyaljon a tízszeres BL-győztes spanyol klubbal.

14:14
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Durva ez a góleső

Sok nagyon ez a 150 gól, de Puskásék meccsenkénti gólátlagát nem lehet megdönteni. Részletek.

14:14
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Ha kedd, akkor Belgium

Ezúttal az Egyesült Államokkal játszik. Amiben pedig szuperprofi az USA: remek kedvcsinálókat készít mindenféle sportesemények elé. Itt a ma estére vonatkozó:

14:18
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Özil nem barátkozik

Mesut Özil eddig 18 gólt lőtt a német válogatottban - és csupán kettőt barátságos meccsen. Alapember.

14:53
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Neymar sántít

A Marca arról számolt be, hogy a teresópolisi edzőtáborba megérkező Neymar még mindig biceg. A Barca ászát még a Chile elleni nyolcaddöntő elején rúgták meg, sántikálva játszotta végig a hosszabbításos meccset, sőt a büntetőpárbajban ő vállalta be az utolsó brazil lövést.

15:10
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Messi Robbent koppintja

Pár napja a holland jelentette ki, hogy Hollandia nem függ tőle, most Messi mondta ugyanezt magáról és Argentínáról. Redundancia.

15:17
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Suárez, mint hivatalos húskóstoló?

Luis Suárez hivatalos állásajnálatot kapott a Mattessons nevű brit húsipari cégtől, amely kedden egészoldalas hirdetésben igyekszik magához csábítani a harapós támadót. A virsliket is gyártó vállalat arra is kész lenne, hogy csak Suárez kedvéért Chelsea right-back (a back hátat is jelent), Italian shoulder (olasz váll) és PSV midfielder nevű húskölteményeket vigyen be a piacra.

15:20
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

A melltartó sem semleges

Egy újságírónő megmutatta, mit hord a Chile-meze alatt.

15:48
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Káromkodás és cukordobálás Koreában

Elkeseredett szurkolók várták a szöuli repülőtéren a csoportutolsóként kiesett dél-koreai labdarúgó-válogatott tagjait. A helyi média felvételei szerint egy drukker káromkodások közepette cukorkával dobálta meg az éppen csapatfotóhoz készülődő futballistákat, míg más rajongók a "dél-koreai labdarúgás meghalt" feliratú transzparensekkel érkeztek az együttes fogadására. A dél-koreai válogatott Brazíliában Belgium és Algéria legjobbjaitól is kikapott, míg Oroszország csapatával 1-1-es döntetlent játszott. A kiesést követőn Hong Myung Bo szövetségi kapitány elnézést kért a szurkolóktól az együttes gyenge produkciójáért.

15:51
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Örvend az új Liverpool-igazolás

Az elmúlt szezonban bajnoki ezüstérmes Liverpoolban folytatja pályafutását Adam Lallana, aki az angol válogatottal a csoportkör után búcsúzott a brazíliai világbajnokságon. A 26 éves szélsőért sajtóhírek szerint 25 millió fontot (9,67 milliárd forint) fizetett a klub a Southamptonnak. "Nagy lépés ez számomra, a Liverpool komoly tradíciókkal rendelkező egyesület, alig várom, hogy együtt írjuk tovább a klub történelmét" - mondta Lallana, aki 235 bajnokin játszott a Southampton színeiben.

15:59
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Federernek sietnie kell

Most kezd Wimbledonban Tommy Robredo ellen. Csipkednie kell magát, hogy ne maradjon le az Argentína-Svájc nyolcaddöntő elejéről.

16:02
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Gyász a svájciaknál

Ottmar Hitzfeld szövetségi kapitány bátyja 82 évesen meghalt egy bázeli kórházban.

16:35
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

10-ból 8 és fél német tv-néző drukkolt Mülleréknek

Németországban 28,21 millióan izgulták végig a televíziók előtt a válogatott Algéria elleni, hosszabbításban megnyert (2-1) világbajnoki nyolcaddöntőjét.

Ez volt a Nationalelf legnézettebb összecsapása a brazíliai tornán, 85,1 százalékos közönségarányt ért el. 

A német együttes első vb-mérkőzését - amelyen a német válogatott 4-0-ra legyőzte Portugáliát - 26,36 millióan látták, a találkozót a televíziók előtt ülők 81,8 százaléka nézte.

A tornát nyitó Brazília-Horvátország találkozót, amely a házigazda 3-1-es sikerét hozta, 15,87 millióan követték a képernyők előtt.

Minden idők legmagasabb nézettségét a négy évvel ezelőtti elődöntő alatt jegyezték fel Németországban: 31,1 millióan látták a Spanyolország elleni találkozót, amely német vereséggel zárult.

17:23
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Pogbát istenítik

Az öngólt vétő nigériai cséká meg visszavonul.

17:25
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Szász Kitti Messivel találkozna

Freestyle-világbajnoknőnknek a mai argentin-svájci nyolcaddöntőn van jelenése. Előtte jól kiugrott a repülőből.

17:26
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

EL-győztest igazolt a Barca

Ivan Rakitic kedden aláírta öt évre szóló szerződését az FC Barcelonához. Az előző szezonban a Sevillával Európa Ligát nyert horvát támadó középpályásért sajtóértesülések szerint 20 millió eurót (6,18 milliárd forintért) fizetett a katalán klub. "A tavalyi siker megnyitott számomra egy ajtót, de remélem, hogy csupán az első lépés volt" - mondta kedden Rakitic, aki a korábban a Cesc Fábregas és Pep Guardiola által is viselt 4-es számú mezt kapta a katalán együttesnél. Rakitic a horvát válogatottal kiesett a brazíliai világbajnokság csoportkörében.

17:40
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Casillas gyereke II.

17:56
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Szobrot kap az 1954-es futballisten

Hatvan évvel a "berni csoda" után szobrot kap Toni Turek, az 1954-es világbajnokság döntőjének német kapusa, aki részese volt a magyar Aranycsapat elleni 3-2-es győzelemnek. Az 1984-ben elhunyt játékos emlékművét pénteken avatják fel a düsseldorfi Esprit Arena mellett. A 20-szoros válogatott hálóőrt - aki 1950 és 1956 között védett a Fortuna Düsseldorfban - az 1954-es vb-döntő után az akkori német rádióriporter "futballistennek" nevezte.

18:13
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Lefocizná Messit a dögös modell

Az argentin modell, Fiorella Castillo az Ipanema strandon dekázott pár látványosat, majd azt mondta, lefreestyle-ozná akár Messit és nyolcszáz további férfit is, ha arra kerülne sor.

18:25
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Tyson: Szétrúgjuk Belgium seggét!

Mike Tyson videoüzenetben igyekezett motiválni a Belgium elleni nyolcaddöntőre készülő amerikai focistákat. A bokszlegenda szerint a csapatnak le kell mosnia az európaiaikat, de figyelnie kell a bírókra, mert biztos, hogy az amerikaiak ellen fognak fújni.

18:47
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Nézze Kakát élőben!

Most mutatják be, mint az Orlando City új játékosát. Élő sajtótájékoztató.

19:05
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Nem büntetik a szimuláló Robbent

A FIFA megvizsgálta az esetet, de nem tiltja el Arjen Robbent, aki elismerte, hogy feldobta magát a Mexikó elleni nyolcaddöntőn. A meccs után a közép-amerikaiak kapitánya, Miguel Herrera azt mondta, hogy a holland szélső háromszor is eljátszotta a szabálytalanságot, és ezért kaptak ki. A nemzetközi szövetség szerint a bíró feladata, hogy észrevegye a színészkedőket, és sárgával büntesse őket.

19:20
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Itt vér fog folyni

Az USA-Belgium meccs rajzfilmes beharangozója.

19:37
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Íme az argentin kezdő

Marad a 4-3-3, vagyis 4-3-1-2

19:38
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

A Vatikánt megosztja a meccs

19:51
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Egy elkötelezett rajongó

20:18
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Komoly a Costa Rica-i védő sérülése

Izomsérülés miatt nem léphet pályára szombaton, a hollandok elleni világbajnoki negyeddöntőben Roy Miller, a Costa Rica-i labdarúgó-válogatott védője. A közép-amerikai ország szövetségének keddi tájékoztatása szerint a New York Red Bulls 29 éves futballistája edzésen sérült meg, amikor a büntetőrúgásokat gyakorolta, emiatt néhány napot mindenképpen pihennie kell. A brazíliai torna meglepetéscsapatának különösen fájdalmas Miller kiesése, mivel a védelemből Oscar Duarte is hiányozni fog eltiltás miatt.

20:47
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Diego Costa a Chelsea-hez tart

Lapértesülések szerint (a héten már másodszor) megegyezett a játékossal a londoni klub, sok pénzért érkezik, és sokat fog keresni. De ez még változhat a héten. 

21:07
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Egy képben a meccs

Sokat nem tudunk elmondani a meccsről, igazából ez a kép sem írja le igazán jól, mi történik a pályán, de legalább jópofa. Szóval unatkozunk.

21:23
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

De Jong számára véget ért a vébé

Ágyéksérülés miatt véget ért a brazíliai labdarúgó-világbajnokság a holland Nigel de Jong számára. A 29 éves középpályás vasárnap, a Mexikó ellen 2-1-re megnyert nyolcaddöntő kilencedik percében sántikált le a pályáról. A találkozó után Louis van Gaal szövetségi kapitány közölte, súlyosnak tűnik a sérülés, és De Jong kiválása komoly vérveszteség lenne a csapat számára. Az MRI-vizsgálat igazolta a szakvezető félelmeit, s az orvosok 2-4 hét pihenőt írtak elő az AC Milan játékosának.

22:06
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

OFF: Komant kirúgta a Krasznodar

Közös megegyezéssel szerződést bontott az orosz bajnokságban szereplő FK Krasznodar labdarúgócsapatával a magyar válogatott Koman Vladimir. A klub honlapjának keddi híre szerint a futballista mostantól szabadon igazolható. Koman 2012 nyarán került a krasznodari együtteshez, amely első idénye után kölcsönadta őt a szintén élvonalbeli FK Uralnak.

22:08
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Messi messze van a kaputól

Lehet, hogy ezért töketlen az argentin csapat.

22:34
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Messi csak saját magát nem viszi a hátán

Svájc ellen Di Mariának adott gólpasszával Messi már az argentin vb-gólok 71%-ban vállalt szerepet gólszerzőként vagy előkészítőként. 

22:39
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Belgiumon múlik a 100%

Argentína Svájc elleni győzelme azt is jelenti, hogy a nyolc csoportgyőzteséből hét már biztosan továbbjutott a negyeddöntőbe. A H csoport győztese, Belgium ma este 22.00 órától játszik az Egyesült Államokkal a brazíliai vb utolsó nyolcaddöntőjén. 

22:56
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Kezdőcsapatok: Belgium-USA

Belgium: Courtois, Alderweireld, Van Buyten, Kompany, Vertonghen, Witsel, Fellaini, De Bruyne, Mertens, Origi, Hazard

Egyesült Államok: Howard, Gonzalez, Bradley, Besler, Beasley, Dempsey, Bedoya, Jones, Zusi, Cameron, Johnson

22:58
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Argentína ünnepel

23:18
július 01, 2014
Vágólapra másolva!

Záróra

Ennyit mára, szerdán folytatjuk.