Úgy tűnik, Hodgson marad

Események

Vágólapra másolva!
Hullanak a portugál játékosok, Suárez hálás az orvosának, Hodgson mellett talán Del Bosque is a posztján maradhat. A focivébé pénteki hírei.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül39 bejegyzés
09:50
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Világbajnok csapatok a pályán

Lóverseny is lesz a tévében, bár vélhetően a focivébé meccseit többen fogják követni. Íme, a mai sportos tv-műsor.

10:00
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Balotelli különös ajánlata

Csókot kér az angol királynőtől arra az esetre, ha az olaszok legyőzik Costa Ricát.

10:40
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Gerrard foghatja a fejét

Steven Gerrardnak most sem volt szerencséje, nem elég, hogy a Liverpool részben az ő hibája miatt bukta el az angol bajnoki címet, most az ő fejese után lódult meg a kapu felé Luis Suárez, hogy kivégezze - és talán hazaküldje - Angliát a vb-ről.

Ironikus, hogy Gerrard épp a liverpooli csapattársának adott "gólpasszt" az Uruguay elleni meccsen, nagy-nagy szépséghiba, hogy Suárez ezúttal a másik csapatot erősítette. A rosszmájúak szerint a veterán angol olyan jól megérti magát az uru csatárral, hogy csukott szemmel is helyzetbe tudja hozni, most is valami hasonló történhetett, talán Suárez még kiáltott is egyet, hogy kéri a labdát, mint az Anfielden szokta.

Micsoda pillanat! Forrás: AFP/Ben Stansall

A statisztikák is alátámasztják, hogy nem volt jó meccse Gerrardnak, csak 76 százalékos pontossággal passzolt - ebben hat csapattársa is jobb volt -, és öt kezdő angolnál is kevesebbszer ért a labdához. A Whoscored.com osztályzatai alapján ő volt a leggyengébb angol mezőnyjátékos, mindössze egyetlen mutatóban volt hibátlan - minden fejpárbajt megnyert. Úgy gondoljuk, nem bánná, ha az utolsót elveszítette volna. (Ettől függetlenül óriási játékos, Balotelliék még megmenthetik.)

10:54
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Die apja 2004-ben halt meg

Elterjedt a hír, hogy az elefántcsontpartiak játékosa, Serey Die azért sírt a Kolumbia elleni meccs előtt a himnusz közben, mert két órával a kezdő sípszót megelőzően elhunyt az édesapja. A Daily Mail és L’Equipe által is leközölt - az Origo által is átvett - hírt a középpályás cáfolta.

"Helló, csak annyit akarok mondani, hogy nem igaz, amiről mindenki beszél, nem az apám miatt hatódtam meg, hiszen ő 2004-ben halt meg. Csak azért kerültem ilyen állapotba, mert óriási dolognak tartom, hogy egy világbajnokságon a hazámat, Elefántcsontpartot szolgálhatom. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen szinten futballozhatok majd."

Die ezek után rátért a találkozóra, amely nem sikerült a legjobban neki. "Elnézést kérek a hibámért, sajnálom, ha csalódást okoztam."

Kolumbia Die hibája után alakította ki a 2-1-es végeredményt.

11:36
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Nem kell hátrébb lépnie a Fradi-védőnek

Muhamed Besic remekül teljesített védekező középpályásként Argentína ellen, ám mivel a bosnyák válogatott csapatkapitánya, Emir Spahic sérüléssel bajlódott, felmerült, hogy a Fradi játékosának kell a védelembe beállnia Nigéria ellen. Spahic ugyan csütörtökön nem tudta befejezni az edzést térdsérülése miatt, de Borce Sredojevic másodedző szerint nincsen akadálya annak, hogy a bekk pályára lépjen. "Nagyon optimista vagyok, hiszen mindannyian ismerjük Spahic akaraterejét és tudjuk, mit jelent a csapat számára" - nyilatkozta Sredojevic. Ez azt jelenti, hogy Besic ismét a kedvenc posztján focizhat majd.

11:38
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Hodgson nem mond le

Annak ellenére, hogy még sosem fordul elő olyan, hogy az angol válogatott mindkét meccsét elbukja a vébén. Suárez pedig góljával állt bosszút azért, hogy sokszor kritizálták. Részletek itt.

11:51
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Álomgól az edzésen

Dries Mertens Algéria ellen győztes gólt szerzett, és az edzésmunkája alapján úgy tűnik, hogy továbbra sincsen rossz formában. A belgák edzésén parádés gólt ollózott, majd úgy ünnepelt, mintha megnyerte volna a vb-t.

11:58
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Suárez-monológ az öltözőből

Az Anglia ellen kettőt vállaló uruguayi csatár köszönetet mondott Walter Ferreira csapatorvosnak, kiemelve, hogy a doki munkája nélkül nem játszhatott volna Anglia ellen. Most viszont már csak az olaszok elleni találkozóra koncentrál.

12:27
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Songot eltiltották, kezdhet csomagolni

Egymeccses eltiltást kapott a brazíliai világbajnokságon szereplő kameruni labdarúgó-válogatott középpályása, Alexandre Song a nemzetközi szövetség FIFA fegyelmi bizottságától. A 26 éves játékost a Horvátország ellen 4-0-ra elvesztett mérkőzés 40. percében állították ki a második fordulóban, így nem játszhat hétfőn a házigazda brazil csapat ellen. A pont nélkül álló Kamerun már biztosan búcsúzik a tornáról, mivel nem érheti utol a négy-négy ponttal álló brazil, illetve mexikói együttest. A büntetés azt jelenti, hogy a negyvenkilencszeres válogatott Song nem a vb-n ünnepli majd 50. fellépését a válogatottban.

13:06
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Itt a nagy lehetőség

Svájc eddig négyszer játszott tétmeccset Franciaországgal, de eddig még nem tudta legyőzni. A mérleg: három döntetlen, egy francia győzelem. A két csapat mérkőzése 21 órakor kezdődik.

13:23
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Legyen zsűritag a szépségversenyen

Ki volt a nyolcadik vb-nap legszebb szurkolója? Szavazzon!

13:34
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Mit mondott Suárez Gerrardnak?

Az uruguayi elárulta, mivel biztatta liverpooli csapattársát az angol-uruguayi (1-2) meccs után. "Fel a fejjel, felejtsd el ezt a meccset, te vagy az egyike a legjobbaknak!"

13:45
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Tragédia Kolumbiában

Egy eltévedt pisztolygolyó fejent talált egy 14 éves kislányt. (Részletek.)

13:59
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Suárezért 65 milliót adna a Barca

Spanyol sajtóértesülések szerint a Barcelonában folytathatja pályafutását Luís Suárez, a brazíliai világbajnokságon szereplő uruguayi labdarúgó-válogatott csatára.

A 27 éves játékos jelenleg a Liverpoolt erősíti, ám a Mundo Deportivo honlapja szerint a nyáron 65 millió euróért (közel 19,8 milliárd forintért) cserébe a katalán együttesbe igazolhat. A hírek szerint a 31 bajnoki találatával idén angol gólkirály támadó tavaly decemberben megkötött, 2018-ig szóló szerződésében 85 millió eurós (mintegy 25,9 milliárd forintos) kivásárlási ár szerepel, ám egy záradék szerint a Barcelona és a Real Madrid jelentkezése esetén az alacsonyabb összegért is elengedi a bajnoki ezüstérmes klub.

Suárez először a második csoportfordulóban, csütörtökön lépett pályára a vb-n, s két gólt szerezve győzelemre vezette az uruguayi együttest Anglia ellen.

14:02
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Fiatalok, bátrak és hősiesek

"Nagyon boldog vagyok, mert egységes csapatom van, mely egy pillanatra sem nélkülözte a bátorságot és a hősiességet" - dicsérte a 24 év szünet után újra nyolcaddöntőbe jutó kolumbiai csapatot José Pekerman kapitány. További edzői nyilatkozatok itt.

14:55
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Legósított Gervinho-gól

15:03
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Putyin is megy a vb-döntőre

Vlagyimir Putyin orosz elnök is ott lesz a labdarúgó-világbajnokság döntőjében, nyilatkozta a Szovjetszkij Szportnak Jurij Usakov, az orosz elnök asszisztense.

"Az elnök tervei szerint július tizenharmadikán ott lesz a vb-döntőn, elsősorban azért, mert Oroszország lesz a következő világbajnokság házigazdája, és az eseményen a brazil szervezők átadják a stafétabotot" - mondta Usakov.

15:30
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

A Suárez-sztori rajzfilmen

Suárez megszólta Hart haját, majd Gerrardot megkérte, passzoljon neki, mert akkor bajnok lesz a Liverpool - így nyert 2-1-re Uruguay az alábbi rajzfilm szerint.

16:05
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Mindent a vb-aranyért

A hatujjú Silva család lett a világbajnokságon szereplő brazil csapat egyik kabalája. A részletekről itt olvashat.

16:11
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Rossz előjel az olaszoknak

A Costa Rica ellen délután pályára lépő olasz labdarúgó-válogatott a legutóbbi három világbajnokságon nem tudta megnyerni második mérkőzését. 2002-ben kikapott Horvátországtól 2-1-re, 2006-ban és 2010-ben pedig egyaránt 1-1-et játszott az egyesült Államokkal, illetve Új-Zélanddal.

16:15
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Haláleset a Touré családban

Elhunyt Yaya és Kolo öccse, Ibrahim. Gyászol az elefántcsontparti válogatott.

16:27
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Xavi tényleg elhagyja a Barcát

Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint elhagyja az FC Barcelonát Xavi Hernández, aki 16 szezon óta a katalánok futballistája. A 34 éves válogatott középpályás a következő napokban jelenti be távozását. Xavi, akinek szerződése még 2016-ig érvényes lenne, állítólag azért hagyja el a klubot, mert az új vezetőedző, Luis Enrique nem számít rá a kezdőcsapatban. A helyi média azt is tudni véli, hogy a játékos 8 millió euróért Katarba szerződik, de a New York City is érdeklődik iránta. A 115-szörös válogatott, világ- és Európa-bajnok Xavi hét bajnoki címet szerzett az FC Barcelonával, amellyel háromszor a Bajnokok Ligájában is a csúcsra ért.

16:31
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Nem rúgják ki Del Bosquét, sőt

A brazíliai világbajnokság csoportkörében elszenvedett két kudarc és az ezzel járó kiesés ellenére a spanyol szövetség továbbra is azt szeretné, ha Vicente del Bosque irányítaná a spanyol válogatottat.

"Del Bosque nem nyújtotta be a lemondását, de ha megtenné, akkor is marasztalnánk, mert nem találnánk nála jobb szakembert" - jelentette ki pénteken Jorge Perez, a spanyol szövetség főtitkára.

A sportvezető hozzátette, amikor a 63 éves tréner aláírta a 2016-os Európa-bajnokságig szóló szerződését, akkor jelezte, amennyiben bármilyen oknál fogva a szövetség mégis mással képzelné el a jövőt, akkor önként távozik a posztról.

A spanyol nemzeti együttes 2008-ban Luis Aragonés irányításával lett Eb-aranyérmes, majd Vicente del Bosque regnálása alatt négy éve világbajnoki címet szerzett, két esztendeje pedig megvédte kontinensbajnoki címét. A mostani vb-n ugyanakkor előbb 5-1-re kikapott Hollandiától, majd 2-0-ra Chilétől, így biztossá vált a búcsúja.

16:57
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Suárez minden angolt szíven lőtt

17:35
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Nyomoznak a brazilok

Vizsgálatot indított a brazil rendőrség, mert fotók és televíziós felvételek alapján csalás gyanúja merült fel a világbajnoki jegyek árusítása során. A részletekről itt olvashat.

18:29
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Itt nem lehet hibázni

Keményen fellépett a súlyos hibákat elkövető kolumbiai asszisztens, Humberto Clavijo ellen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, és hazaküldte a Mexikó-Kamerun összecsapáson két gólt is érvénytelenítő partjelzőt. A részletekről itt olvashat.

18:33
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Erre nehéz mit mondani

18:44
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Portugál sérüléshullám

Nincs könnyű helyzetben Paulo Bento, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, ugyanis több játékosára nem számíthat a vasárnapi, Egyesült Államok elleni mérkőzésen.

Pepe piros lapot kapott a németek ellen, így egy meccsek ki kell hagynia, Fabio Coentrao már haza is utazott Portugáliába, de nem játszhat Rui Patricio kapus, illetve Hugo Almeida sem. Cristiano Ronaldón a németek elleni 0-4nél látszott, hogy nem egészséges, a pénteki edzésen ráadásul combizom-húzódást szenvedett a középső védő Bruno Alves is.

18:56
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Kezdőcsapatok az olasz meccsre

Rajt 18 órakor!
Olaszország: Buffon - Chiellini, Darmian, Motta, Candreva, Abate, Marchisio, Balotelli, Barzagli, De Rossi, Pirlo
Costa Rica: Navas - Gonzalez, Umana, Borges, Duarte, Bolanos, Campbell, Ruiz, Diaz, Gamboa, Tejeda 

19:35
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Vb-játékost igazoltak Husztiék

A Hannover leigazolta a brazíliai világbajnokságon szereplő chilei válogatott hátvédéjét, Miiko Albornozt. A Huszti Szabolcsot is foglalkoztató német klub három idényre szerződtette a 23 éves védőt. A svéd gyökerekkel rendelkező Albornoz az előző szezonban a svéd bajnok Malmö alkalmazásában állt.

20:02
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Shearer nem rúgná ki Hodgsont

Az angol válogatott volt csatára, Alan Shearer szerint az Uruguay elleni vereség - és az ebből valószínűleg következő kiesés - ellenére nem szabadna meneszteni Roy Hodgson szövetségi kapitányt. "Meg kellene kapnia az esélyt, hogy befejezze, amit elkezdett. Én megadnám neki a lehetőséget, hogy a 2016-os Európa-bajnokságon vezethesse a válogatottat" - mondta a BBC-nek.

21:31
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Otthon kell tévézni a kenyaiknak

A kenyai belügyminisztérium közleményben kérte a lakosságot, hogy a terrorfenyegetettség miatt ne nézzék nyilvános helyeken a vb-közvetítéseket, inkább otthonaikból kövessék az eseményeket. Az országra elsősorban a szomáliai kötődésű al-Shabaab terroristái jelentenek veszélyt.

21:35
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

A BL-ben is lesz jelölőspray

A 2014-2015-ös európai kupaküzdelmek során is használni fogják a dél-amerikai bajnokságokban már elterjedt jelölősprayt, amely a brazíliai vb-n is bemutatkozott. A játékvezetők a labda és a sorfal pontos helyét jelölik ki vele a rögzített játékhelyzeteknél. A sprayt a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is alkalmazni fogják majd. 

21:43
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Az olaszok lesrekordra törnek

Costa Rica ellen már hetven perc alatt többször futottak lesre (9-szer) az olasz játékosok, mint bármely más válogatott a vb-n. A rekordot egyébként az 1982-es Anglia-Kuvait meccs tartja, amelyen az angolokat 20-szor állították meg lesen.

21:46
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Kezdőcsapatok a francia meccsre

Svájc: Benaglio, Lichtsteiner, Von Bergen, Inler (c), Seferovic, Xhaka, Behrami, Rodriguez, Mehmedi, Djourou, Shaqiri  

Franciaország: Lloris (c), Debuchy, Evra, Varane, Sakho, Cabaye, Valbuena, Giroud, Benzema, Matuidi, Sissoko  

A meccs 21.00-kor kezdődik. 

21:56
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Kiestek az angolok

Mivel Ruiz (44.) góljával Costa Rica 1-0-ra legyőzte Olaszországot, biztossá vált, hogy Anglia - 1958 óta először - kiesett a vb csoportkörében. 

22:22
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Hodgson maradhat

Greg Dyke, az angol szövetség elnöke a 2016-os Eb-ig a posztján tartaná a kapitányt, noha Anglia két meccs után kiesett a vébéről.

22:40
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Jótékony mez

Jótékony célra elárverezteti az Algéria elleni vb-meccsén viselt mezét Vincent Kompany. A belga válogatott csékája egy euróért bocsátotta áruba a mezt, amely értéke péntekre elérte a 4000 eurót (1,22 millió forint). A licit szombaton zárul.

23:10
június 20, 2014
Vágólapra másolva!

Nincs pánik

Az olaszok elismerik, hogy megérdemelten kaptak ki, de most már csak az Uruguay elleni meccsre készülnek.