Óvakodj a tízestől!

Események

Vágólapra másolva!
Lionel Messi 27 éves lett, a németek rögbivel hangoltak az amerikaiak elleni meccsre, az olaszoknak nincsenek jó emlékeik június 24-ről. A nap focivébés hírei egy helyen.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül59 bejegyzés
11:01
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Mi lesz ma a vébén?

Többek között olasz-uruguayi ki-ki meccs. A többi látnivalót itt találja.

11:04
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Szavazott már a nap szépére?

Ha még nem, itt találja a kínálatot!

11:06
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Ez is labda, csak tojás alakú

Az amerikaiak ellen készülő német fociválogatott rögbivel hangolt az utolsó csoportmeccsre. Részletek itt.

11:11
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Isten éltesse Messit!

27 éves az argentinok négyszeres aranylabdása.

11:13
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Ez nem az olaszok napja

Négy évvel ezelőtt is június 24-én játszotta utolsó csoportmeccsét a válogatott, amely akkor 3-2-re kikapott Szlovákiától, és így címvédőként nyeretlenül búcsúzott. Pirlóéknak ma Uruguay ellen egy döntetlen is elég ahhoz, hogy bejussanak a legjobb 8 közé.

11:30
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Bilbaóból igazol a MU

A Cadena Ser nevű spanyol ráadió és az As című sportlap egybehangzóan állítja, hogy a Manchester United leigazolja Ander Herrerát, a Bilbao középpályását. A 24 éves Herrera az előző idényben 33 bajnoki lépett pályára a negyedik helyen végző Bilbaóban, öt gólt szerzett és hét sárgát gyűjtött be.

12:02
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Meccsenként két brazil gól

A brazil válogatottnak a Kamerun elleni 4-1-es győzelem volt a 100. meccse a vébén, ezeken összesen 217 gólt szerzett.

12:31
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Hány éves a kapitány?

Miguel Herrera mexikói kapitány a 35 éves Rafael Marquezt méltatta a horvátok legyőzése után: "Egy pillanatig sem hezitáltam, hogy a vb előtt őt nevezzem ki csapatkapitánynak. Igazi vezér!" Andrea Guardado hozzátette: "Rá kell nézni, úgy játszik, mint egy 23 éves."

12:38
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Neymar-rajongó hölgyek, figyelem!

A Kamerunk elleni meccs hőse - ahogy még nem láthatták.

12:39
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Kovac maradna

A horvát szövkap, Niko Kovac a kiesés ellenére nem lát okot, miért ne maradhatna a posztján. Hangsúlyozta, az is nagy siker volt, hogy kijutottak a világbajnokságra, és a csoportban Brazília és Mexikó számított favoritnak. "Az elmúlt fél évben olyan jeleket mutatott a csapatom, amely alapján szeretném, ha folytatnánk a közös munkát" - tette hozzá.

12:55
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

55 éves koromig fociznék

David Villa visszavonul a spanyol válogatottól, de egy kiskaput nyitva hagyott. "Imádok a válogatottban játszani, ha tehetném, 55 éves koromig fociznék, de ez lehetetlen. Örülök majd, ha felhív a kapitány, de nem könnyű helyzet ez, realistának kell lennem." DV most 32 éves, a következő idényben a Melbourne City kölcsönjátékosa lesz, ezért hónapokig nem játszik majd tétmeccset.

13:07
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Még két Márquez

Hétfő este a mexikói Rafael Márquez ejtette ámulatba a világot (35 évesen, védőként gólt szerzett a horvátok ellen), ám aznap focizott a MotoGP két spanyol ásza, a királykategóriában címvédő Marc Márquez, illetve a testvére, a Moto3-ban nyomuló Alex Márquez. Legutóbb, mindketten futamot nyertek a maguk géposztályában.

13:18
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Elnököt buktathatnak Pirlóék

Olasz lapok úgy tudják, ha a válogatott nem jut tovább a csoportkörből ma este az Uruguay elleni ki-ki meccsen, abba belebukhat a fociszövetség elnöke, Giancarlo Abete is.

13:28
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Bosque nem tudta, hogy Villa befejezi

Vicente del Bosque lecserélte David Villát a spanyolok Ausztrália elleni meccsén. A csatár dühös volt, még sírt is a kispadon, Bosque pedig utólag bevallotta: nem tudta, hogy ez az utolsó meccse a válogatottban, de így utólag megérti, hogy dühös volt.

13:36
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Megnyílt a Real Madrid-bár Dubajban

Elég magas, elég nagy, elég elegáns. A BL-győztes bárt nyitott Dubajban.

13:41
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Balotelli vs Suárez

14:01
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Üzentek az olaszoknak

Oscar Tabarez uruguayi kapitány kissé fenyegető üzentet küldött az olaszoknak, mondván, "tudjuk, mit kell tennünk, és hogyan kell azt tennünk" ellenük.

14:01
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Az angoloknak zsarnok kell

Fabio Capello volt angol kapitány, így megmondta, hogy mi a jó az angoloknak. Az angoloknak az a jó, ha keménykezű kapitányuk van, aki tud bánni az egókkal.

14:09
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Ki az uruguay-i Special One?

Az Atlético Madridban játszik, belső védő és Diego Simeone egyik kedvenc játékosa. Azaz: Diego Godín.

14:18
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Ez a haj, ez a stílus!

Miguel Herrera mexikói kapitány régen és most:

14:26
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Prandelli hergeli magát

Az olasz kapitány karrierje legfontosabb mérkőzésének nevezte a ma esti Uruguay elleni élethalálharcot.

14:33
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Vieri megérkezett a vébére

A BL-győztes olasz csatár jókedvűen pózolt Brazíliában.

14:39
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Szülinapi cipő Messinek

Az Adidas készítette. Elhisszük, hogy kényelmes, na, de esztétika is van a világon.

Photo in BBC Sporf's Hangs on LockerDome

14:41
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Schillaci nagy pillanata

Az 1990-es vébén Olaszország és Uruguay egy körrel később, a nyolcaddöntőben találkozott. Az olaszok 2-0-ra nyertek, Salvatore Toto Schillaci pazar egyérintéses akció végén lőtt nagy gólt (a videón 3:00-tól):

15:30
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Teljesítmény és bér aránya

A vb eddigi nagy felfedezettje az edzők közt Miguel Herrera, aki kis híján csoportelső lett Mexikóval a Brazília-Horvátország-Kamerun trió mellett. Ehhez képest Roy Hodgson 28-szorosát keresi, mint ő.

15:33
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

A nap videója

Roy Hodgsonból sosem elég. Ahogy a következő videó készítői fogalmaztak: El tudja képzelni, hogy ez az ember motiválja?

15:50
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Touré ünnepelt, míg a testvére haldoklott

Kolo és Yaya Touré úgy döntött, kint marad a vébén az elefántcsontparti válogatottal, testvérük múlt heti halála ellenére. Yaya Touré ugyanakkor kifakadt a klubjára, mondván, a Manchester City nem engedte pár napra, mikor Ibrahim haldoklott. A 28 éves, alacsonyabb szinten focizó Ibrahim Touré a múlt héten halt meg rákban. "Már megnyertük a bajnoki címet, mikor meg akartam látogatni Ibrahimot, de a klub nem engedett el. Egy gálameccset játszottunk Abu Dzabiban, arra köteleztek, hogy részt vegyek rajta. Ünnepeltem, amíg a testvérem haldokolt. Később dühös voltam magamra, amiért nem voltam erőszakosabb."

15:59
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Müller, a bokszoló

"Rendben vagyok, mégha kicsit úgy is nézek ki, mint egy bokszoló" - üzente Thomas Müller. A német válogatott csatára a Ghána elleni meccs hajrájában ütközött John Boyéval, a sebét úgy kellett összevarrni, ám holnap után játszhat az Egyesült Államok ellen.

16:17
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Eb-gondolat

A gyors kiesés után már az Euro 2016-ra készül a spanyol válogatott. "Minden támogatásra szükségünk van a ránk váró új kihívásnál: megvédeni az Európa-bajnoki trófeát!" - tweetelte ki a hivatalos oldal.

16:40
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Óvakodj a tízestől!

A mostani vébén a tízes mezben játszók szerezték a legtöbb gólt, szám szerint húszat. Őket a kilencesek (15) és a tizenhármasok (11). Öt mezszám - 1, 2, 16, 22, 23 -  képviselői még nem találtak be.

16:45
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Tömény szépség

A Miss Italia verseny résztvevői nézik a vébét. Mi pedig őket.

16:57
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Obama-bögre a vébére

A nemhivatalos angol válogatott terméket gyártók Chris Smalling arcképét akarták modellezni, de nem sikerült.

17:06
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Gary Neville lesz az angol kapitány

Legalábbis valamikor a jelenlegi kapitány, Roy Hodgson szerint.

17:21
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

24 éve köpte le Rijkaard Völlert

Emlékeznek még a híres mozdulatra? Rijkaard elhelyezett egy nyálcsomót Völler haján.

17:28
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Pirlo ma beéri Zoffot

Ha ma játszik Uruguay ellen, akkor 112 válogatott mérkőzéssel holtversenyben a negyedik lesz az olasz rangsorban.

17:35
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Iniesta bocsánatot kért

A spanyol irányító a Twitter-oldalán sajnálkozik, a végén mindenkit ölel.

17:42
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Boldog szülinapot, Alaba!

A Bayern védője egy napon született Messivel, David Alaba ma 22 éves.

17:52
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Robben jobb, mint Messi

Az 1974-es vb-ezüstérmes középpályás, Willy van de Kerkhof mondja ezt a honfitársáról a Goal.com szerint. 

18:30
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Rossz focistának gratulált a belga királyné

Matild belga királyné összekeverte a belga válogatott két csatárát, Romelu Lukakut és Divock Origit. A belga király, Fülöp és felesége az oroszok ellen vasárnap 1-0-ra megnyert mérkőzés után találkozott a válogatott tagjaival. Amikor a királyi pár a győzelemhez gratulált a játékosoknak, Matild királyné odalépett Lukakuhoz, és elismeréssel nyilatkozott a győztes gólról, melyet azonban nem a 21 esztendős csatár szerzett. A támadó természetesen elhárította a nem megérdemelt gratulációt, s megmutatta a királynénak a találat valódi szerzőjét, a 19 éves Origit. "Mindenesetre ön szintén kiválóan játszott" - vágta ki magát a kínos szituációból a királyné. Később az uralkodó felesége elnézést kért a történtekért, jelezve, az tévesztette meg, hogy a korábban jellegzetes, hosszú rasztahajat viselő Lukaku levágatta fürtjeit, ezért keverte össze a rövid hajú Origivel.

19:08
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Ebben a spanyolok az elsők: már otthon vannak

Amit a torna előtt kevesen gondoltak volna, a 32 résztvevő válogatott közül elsőként a címvédő létére már a csoportkör után elbúcsúzott spanyol csapat tért haza a vb-ről. (Részletek.)

19:23
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Altidore nem focizhat a németek ellen

Sérülése miatt kihagyja a Németország elleni csütörtöki mérkőzést Jozy Altidore, a brazíliai világbajnokságon szereplő amerikai válogatott csatára.

A 24 esztendős támadót még az első fordulóban, a Ghána ellen 2-1-re megnyert találkozó 23. percében kellett lecserélni combfájdalmak miatt, s a Portugália elleni 2-2-es döntetlennel végződött találkozón sem állt Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány rendelkezésére. "Ha továbbjutunk a kieséses szakaszba, jó eséllyel ismét játszani fog a tornán" - mondta a német szakember kedden a csatárról.

19:30
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Rooney és Gerrard tényleg kimaradt

18-kor kezdődik, a kezdők:
Costa Rica: Navas - Duarte , Gonzalez , Borges - Gamboa , Junior Diaz - R. Miller , Tejeda - Ruiz , Brenes - J. Campbell
Anglia: Foster - Smalling , Cahill , P. Jones , Shaw - Lampard , Milner - Barkley , Wilshere , Lallana - Sturridge.

19:31
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Az olasz-uru kezdői

Olaszország: Buffon - Barzagli, Bonucci, Chiellini - Darmian, Verratti, Pirlo, Marchisio, de Sciglio - Immobile, Balotelli
Uruguay: Muslera - Caceres, Gimenez, Godin, Alvaro Pereira - Alv. Gonzalez, Arevalo Rios, Rodriguez - Lodeiro - Suárez, Cavani

20:12
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Falcao a vb után Madridba megy?

Spanyol lapértesülés szerint a Real Madrid a vb után bejelenti, hogy megszerezte Radamel Falcaót a Monacótól. A kolumbiai iránt a Chelsea, a Manchester City, a Liverpool és a Tottenham is érdeklődik.

20:18
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Dzsudzsák holland balbekket kap maga mögé

A Dinamo Moszkva megszerezte a Manchester United holland balhátvédjét, Alexander Büttnert. A balszélsőként szereplő Dzsudzsák Balázs így a holland focista előtt fog játszani az orosz csapatban. A 25 éves Büttner nem tagja Louis van Gaal vb-keretének.

20:23
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Balotelli csodaszép barátnője...

... a saját nevével ellátott mezben drukkol kedvesének az olasz-uruguayi meccsen.

20:27
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Mario búsulhat

Mario Balotelli sárgát kapott Uruguay ellen, mivel a meccs előtt is volt neki, ezért - olasz továbbjutás esetén - ki kell hagynia a nyolcaddöntőt.

20:39
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Annyian nézték, mint a vb-döntőt

Amerikában csúcsbeállítást hozott a portugálok elleni csoportmeccs a nézőszámot illetően, annyian nézték, mint a négy évvel ezelőtti vb-döntőt.

20:51
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Fred gólja nem volt les

A vb közvetítéséért felelős televíziós csatorna egy rossz grafikát jelenített meg a hétfői Brazília-Kamerun mérkőzésen a házigazdák harmadik, vitatott góljánál - ismerte el a FIFA TV igazgatója, Niclas Ericson.

A 4-1-es brazil sikerrel zárult mérkőzés 49. percében David Luiz centerezett balról, az érkező Fred pedig közelről a kapuba fejelt. A bíró megadta a találatot, de a visszajátszások során a les megítéléséhez a televízióban behúzott segédvonal alapján úgy tűnt, a passz pillanatában Fred lesen volt. A grafikát azonban rosszul alkalmazták: Fred valóban a védő előtt volt, ám a labda mögött, így a gól szabályos volt.

20:59
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

A PSG-vel tárgyalt a brazil sztár

A Chelsea sztárja, a brazil Oscar francia újságírók érdeklődésére elismerte, hogy tárgyalásokat folytatott a PSG-vel, de közölte, hogy nem hagyja el most nyáron a Stamford Bridge-et.

21:08
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Kapitány nélkül marad Bosznia

A szerdai, Irán elleni vb-csoportmérkőzés után távozik a bosnyák válogatott éléről Safet Susic. A szakember 2010 óta irányítja a nemzeti csapatot, helyi lapértesülések szerint több közel-keleti ajánlat közül válogathat.

21:15
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Annyi Milla rekordjának

Jose Pekerman igazi úriember, és biztosan még tovább nőtt a kolumbiai szurkolók szemében. A válogatott argentin szakvezetője úgy döntött, az utolsó csoportmérkőzésen Farid Mondragonnak szavaz bizalmat. A 43. születésnapját múlt szombat ünneplő legendás kapus így minden idők legidősebb világbajnokságon szereplő játékosa lesz, a csúcsot eddig a kameruni Roger Milla tartotta, aki 1994-ben 42 éves, egy hónapos és nyolc napos volt.

"Sohasem feledem Pekermant, ah ő nincs, már két éve befejeztem volna a futballt" - nyilatkozta Mondragon, aki már az 1994-es vébén is ott volt, de akkor nem jutott szóhoz. Négy évvel később viszont három mérkőzésen is védhetett. A kapus a vb után végleg visszavonul.

22:01
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Kifacsart európaiak

"Félelmetesen kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Az úgynevezett kiscsapatok is megtanulták a futball alapjait. A játékosok tökéletes erőnléttel rendelkeznek, sokat és gyorsan futnak, gyorsan is gondolkodnak, a technikai képzettségük pedig minden igényt kielégít. Ráadásul mindenki csapatként, szervezetten futballozik, most már senkit nem lehet lebecsülni" - nyilatkozta a Vas Népének a korábbi gólkirály, Dobány Lajos, a Haladás, a Pécs és a ZTE egykori játékosa. "Az európai csapatok kifacsartan, egy fárasztó idény után érkeztek meg Brazíliába. Nagyon nehéz ilyenkor a rendelkezésre álló rövid idő alatt ismét csúcsformába hozni a játékosokat. Szerintem a legjobb négy közé az amerikai földrész legalább három csapatot fog delegálni, Európának pedig be kell érni egy hellyel."

22:13
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Honduras is edzőt kereshet

A torna után leköszön a brazíliai világbajnokságon szereplő hondurasi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Luis Fernando Suárez. Az 54 esztendős kolumbiai szakember keddi sajtóértesülések szerint levonta a következtetéseket a Franciaországtól elszenvedett 3-0-ás kudarc, illetve az Ecuador elleni 2-1-es vereség után, és a torna után távozik posztjáról.

Honduras szerdán Svájc ellen játszik a csoportkör zárófordulójában, s matematikai esélye még van a továbbjutásra az E jelű négyesben. A kieséses szakasz eléréséhez saját nagy különbségű győzelme mellett arra is szüksége lenne, hogy a franciák nyerjenek Ecuador ellen. Suárez 2011 márciusában vette át a válogatott irányítását, eddig 52 mérkőzésen 17 győzelem, 21 döntetlen és 14 vereség a mérlege.

22:51
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Origi: Premier League?

A vb-n feltűnt belga tehetség, a Tottenham által megkörnyékezett Divock Origi elismerte, hogy nagy-nagy álma a Premier League-ben futballozni.

22:54
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Nyerni lehetett Suárez harapásával

Legalábbis egy Twitter-kép szerint. Kérdés, hogy valóban lehetett-e erre fogadni, pláne 175-szörös szorzóval? Hiszen ez mindig benne van a játékában.

22:57
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Fognyomok

23:02
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Prandelli lemondott

Miután csapata nem jutott tovább csoportjából, az Uruguaytól elszenvedett 1-0-s vereség után lemondott Cesare Prandelli, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

00:12
június 24, 2014
Vágólapra másolva!

Záróra

Ennyi volt mára, kövesse szerdán is a világbajnokság történéseit az Origón!