Mourinhónak megvan a legjobb négy

Események

Vágólapra másolva!
Az Arsenal a madridi Sami Khedirát, a Real a wolfsburgi Luiz Gustavót szemelte ki. Dél-Koreában nem bocsátottak meg a szurkolók a korai világbajnoki kiesésért. Hétfői vb-hírek.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül64 bejegyzés
10:50
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Mi lesz a tévében?

A vb-nyolcadöntők mai meccsein a németek és a franciák jönnek. Íme a tévék sportműsor-kínálata!

10:51
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Ki a nap szépe?

Szavazzon a vébé tizenhetedik napjának legszebb szurkolóira! Itt!

10:51
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Dél-Koreában kiakadtak

Dühös rajongók várták a szöuli repülőtéren a csoportkörből kiesett dél-koreai labdarúgó-válogatottat, és csalódottságuknak is hangot adtak. A három mérkőzésen mindössze egy pontot szerzett együttes szövetségi kapitánya, Hong Mjung-Bo nem volt hajlandó beszélni a terveiről.

"Hosszú utazás után nagyon kimerült vagyok. Vannak gondolataim, de nehéz meghozni a döntést" - hárította el a kérdést, hogy lemond-e a rossz szereplés után, vagy marad a posztján.

10:51
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Khedira: Arsenal?

A Sun angol bulvárlap értesülése szerint Arséne Wenger, az Arsenal vezetőedzője szeretné, ha Mesut Özil példáját követve Sami Khedira is a londoni klubhoz szerződne. A lap úgy tudja, a 27 éves német válogatott középpályásért 23 millió fontot kínál a klub a Real Madridnak. A Mirror viszont úgy tudja, a Southampton francia válogatott középpályása, Morgan Schneiderlin is kiszemelt.

10:51
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Luiz Gustavót akarja a Real

A Marca értesülése szerint elképzelhető, hogy a Real Madrid labdarúgócsapata a Bayern Münchenben szereplő Toni Kroos helyett a Wolfsburg brazil válogatott középpályását, Luiz Gustavót szeretné inkább szerződtetni. A játékost ugyan 2018-ig szerződés köti a Wolfsburghoz, de így is olcsóbb lenne, mint Kroos.

11:45
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Az ivószünet döntött

Louis van Gaal szerint a jobb állóképesség döntött a holland labdarúgó-válogatott javára vasárnap a Mexikó elleni világbajnoki nyolcaddöntőben, amelyet a négy éve döntős európai csapat a hajrában fordítva nyert meg 2-1-re. A szakember szerint a hajrábeli ivószünet sokat segített, és mivel jó ágon van a csapat, most már a világbajnoki aranyéremre is van esély. A részletekről itt olvashat.

11:49
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Hőbörgő görögök

Fernando Santos görög szövetségi kapitány szerződése lejárt, a Costa Rica elleni kiesés után néhány órával már haza is repült. A meccs után azért még nyilatkozott egyet, többek közt a kiállításáról: "A hosszabbítás után a Costa Rica-iaknál mindenki bement a pályára, de amikor én is ugyanígy tettem, a bíró közölte, hogy nem tehetem ezt. Kérdeztem, hogy azért, mert portugál vagyok? Erre elküldött."

11:52
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

A legjobb kapus

A világ egyik legjobb kapusának nevezte Keylor Navast a Costa Rica-i kapitány, Jorge Luis Pinto, megspékelve azzal, hogy a "mai teljesítménye révén még tovább fejlődhet". Navas remekül védett a görögök elleni nyolcaddöntőben, a büntetőpárbajban is védett egyet, ami döntőnek bizonyult.

12:15
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Kuyt százados lett

A hollandok 33 éves univerzális szélsője Mexikó ellen szerepelt 100. alkalommal az Oranjében. Korábbi klubja, a Liverpool is közölte a FIFA hivatalos honlapján tett ünnepelt-nyilatkozatot. Dirk Kuyt elmondta, végtelenül büszke, hogy ő a hetedik holland labdarúgó, aki elérte a bűvös száz válogatottságot. 

12:32
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Fergusonnak nem kellett Hamesz

Sir Alex Ferguson olcsón vihette volna James Rodríguezt 2010-ben, de akkor fontosabb volt Bebé szerződtetése. Azóta kiderült, a United csúnyán befürdött a portugál szélsővel, "Hamesz" pedig szárnyal az idei vébén. A Guardian közi, hogy a Manchester 2010-ben ötmillió fontért vihette volna a kolumbiai futballistát, akinek a piaci értéke azóta 35 millió euró. Ha további gólokat lő Hamesz a vébén, még feljebb srófolhatja az árát. 

12:48
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Robben, a műugró

Újabb mémgyár nyílt a neten! Robben vasárnapi esése ihlette meg a lelkes usereket. Itt az egyik legjobb!

13:06
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Hollandia harmadszor fordított

Erre a bravúrra az NSZK volt képes 1970-ben. Akkor Marokkó, Bulgária ellen a csoportban, Anglia ellen a negyeddöntőben fordított. Idén Hollandia sorrendben Spanyolország, Ausztrália és Mexikó ellen fordította meg az állást és győzött vb-mérkőzésen.

13:25
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Navas a Marson született?

Csapattársát isteníti a costa rica-i középpályás. Navas egészen elképesztő, lehet, hogy a Marson született? - teszi fel a kérdést a goal.com-on Celso Borges.

13:30
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Saját mezét reklámozza a megharapott olasz

Chiellini-mezt vegyenek! A Twitter-oldalán ajánlja fel a lehetőséget Luis Suárez áldozata.

14:15
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Megvan az új japán kapitány?

A japán Nikkansports újság értesülése szerint a távozó olasz Alberto Zaccheroni helyett a mexikói Javier Aguirre lesz az új japán szövetségi kapitány. A várhatóan júliusban utazik Japánba, hogy aláírja a 2018-as futballvébé végéig szóló, 1,45 millió angol fontot érő szerződését. Az 55 éves edző - aki 2002-ben és 2010-ben is a nyolcaddöntőbe vezette a mexikói válogatottat - legutóbb az Espanyol élén dolgozott. A helyi sajtó korábban arról írt, hogy Zaccheroni utódja akár a kolumbiaiak trénere, José Pekerman, vagy a szerb Dragan Stojkovic is lehet.

14:16
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Animációs kisfilm James bombagóljáról

A Gazzetta.it oldalon találtuk a bombagólt feldolgozó rövidfilmet. Nem egy hosszú alkotás, de a lényeg benne van.

14:17
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Öröm az öltözőben

Így ünnepelt a Costa Ricai-válogatott az öltözőben!

14:18
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Huntelaar "lególja"

Legójátékosok a küzdőtéren. Lego-Huntelaar lő, aztán lerúgja a legó-szögletzászlót. Legó-klip.

14:35
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Dungán nem fog múlni

Az 1994-es világbajnok csapatkapitány későbbi szövetségi kapitány, Dunga nagyon bízik benne, hogy végre megszületik Brazília hatodik világbajnoki győzelme. Dunga az AS-nak mondta el, hogy Scolari képes a csúcsra vezetni a selecaót. 

14:56
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Messit ki lehet kapcsolni

Egy az egyben nem szabad ellene védekezni, de szívós csapatmunkával ki lehet vonni a játékból - állítja a svájciak szövetségi kapitánya, Ottmar Hitzfeld a goal.com-on. A keddi játéknapon Svájc Argentína ellen játszik a nyolcaddöntőben. 

15:03
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Nyolcéves az olasz vébédupla

2006-ban ezen a napon szerzett két gólt Luca Toni Ukrajna ellen a németországi világbajnokságon. A mai napig Toni az utolsó olasz vébé-duplázó.  

15:15
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Khedira kedvese élvezi a vébét

A német középpályás modell barátnője, Lena Gercke az Instagramra töltött fel képeket a vébé alatt. Egyelőre élvezi a tornát!

15:22
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

James-CR szelfi Münchenből

A Real BL-menetelésekor még nem sejtettük, hogy a kolumbiai messzebb jut a vébén, mint a portugál aranylabdás.

15:29
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Kroos ügynöke tagad

Volker Struth az AS-nek elmondta, hogy semmiféle kapcsolatban nincs a Real Madriddal. Korábban beszámoltunk arról, hogy a spanyol sajtó összeboronálta a Bayern Münchenben kevés játéklehetőség miatt panaszkodó Toni Kroost a Reallal. A friss hírek szerint ennek nem volt valóságalapja.

16:12
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Totti óta nem láttunk ilyet

Juan Cuadrado négy gólpasszal jelentkezett eddig a vébén, legutóbb Totti és Riquelme mutatott hasonlót 2006-ban. Azonban Cuadradónak még lesz jelenése: Kolumbia a negyeddöntőben Brazíliával találkozik, ott gyarapodhatnak az asszisztok.

16:27
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Most jön a bosszú

"Nem tudom szavakba önteni, hogy milyen nagy az én örömöm" - nyilatkozta a legendás csatár, Rabah Madjer, miután Algéria futballválogatottja továbbjutott csoportjából a világbajnokságon. "Ez egy történelmi este, és a németek elleni bosszú még csak most jön."

Algéria eddig kétszer játszott a németekkel, mindkétszer nyert (1694-ben 2-0-ra, 1982-ben 2-1-re), de azt sohasem tudják megbocsátani, hogy a németek a spanyolországi vb csoportkörében 1-0-ra verték csak Ausztriát, kiejtve ezzel a körbeverés miatt szintén négypontos, de rosszabb gólkülönbségű afrikaiakat. A hétfői csata várható részleteiről itt olvashat.

16:28
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Ítéletidő a németek szállásánál

Kis helyzetjelentés a német hadiszállásról: viharos szél, heves esőzés búcsúztatta Porto Alegrében a Nationalelfet, ahol Neuer és társai ma este játszanak Algéria ellen a legjobb nyolc közé jutásért.

16:40
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Ennyiért vihetik Cuadradót

A Fiorentina vezetői leszögezték, hogy alsó hangon 34 millió eurót kérnek a kolumbiai szélsőért - írja a tuttomercatoweb.com. Juan Cuadradót a Juventus és a Barcelona is le akarja igazolni, egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy távozik Firenzéből. 

17:44
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Baresi is elbúcsúzott Kakától

A Milan legendája, Franco Baresi a Twitteren posztolt. "Hello Ricky, egy gyengéd ölelés, most már Kaká is a klubtörténet fontos része." Kaká valóban megtette a magáét a piros-feketéknél: olasz bajnokságot és kupát, Bajnokok Ligáját és Világkupát nyert a Milannál, valamint 2007-ben a milánói klub játékosa volt, amikor neki ítélték az aranylabdát.

17:53
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Nigéria lehet a negyedik

Mármint a negyedik afrikai csapat, amely a világbajnokságon bejut a negyeddöntőbe. 1990-ben Kamerun, 2002-ben Szenegál, 2010-ben Ghána kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé.  

18:21
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Pörög, forog a kis Zidane

Enzo, a Real Madrid edzésén:

18:25
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Neymar: Messi nem is olyan rémes

"Szörnyű dolgokat hallottam róla, mielőtt a Barcelonához igazoltam, de most már teljesen másképp látok mindent" - mondta a brazil az argentinról. "Azt mondták, rendkívül visszahúzódó, sosem beszél senkivel, de nekem nagyon sokat segített, a pályán kívül is."

18:32
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Mourinho biztosra megy

"Brazil-német és holland-argentin elődöntőkre számítok" - nyilatkozta José Mourinho, a Chelsea edzője, aki azért elmondta azt is, nem bánná, ha valamelyik kiscsapat meglepetést okozna, és megtréfálná a favoritokat.

18:41
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Van Gaal, a megszállott

Üzent Manchesterbe a holland szövkap: nem akar nyaralni, miután a csapata befejezi a vébét, mindössze három nappal utána felveszi a munkát a Unitednél. Ez nagyjából a meccs estéje, a másnapi út Hollandiába, majd egy mosás-szárítás után a tovarepülés Angliába. Laza program 62 évesen.

18:55
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Megvannak a kezdők

Franciaország: Lloris - Debuchy, Koscielny, Varane, Evra - Cabaye, Matuidi, Pogba, Valbuena - Giroud, Benzema.

Nigéria: Enyeama - Yobo, Ambrose, Oshaniwa, Omeruo - Onazi, Mikel, Moses - Musa, Odemwingie, Emenike.

19:05
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Augusztusban lesz olasz kapitány

Augusztusban dönt az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) a válogatott új szövetségi kapitányáról. A poszt Cesare Prandelli lemondásával üresedett meg a múlt héten, miután a csapat kiesett a brazíliai világbajnokságról: az olaszok Anglia 2-1-es legyőzését követően előbb Costa Ricától, majd Uruguaytól kaptak ki 1-0-ra, s így meglepetésre nem jutottak tovább az egyenes kieséses szakaszba.

Az 56 éves szakember utódjaként több olasz edző neve is felmerült: helyi sajtóértesülések szerint Antonio Conte, Carlo Ancelotti, Roberto Mancini, Luciano Spalletti és Massimiliano Allegri is esélyes arra, hogy a szeptember 9-én kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkön vezesse a válogatottat.

Az olasz szövetség augusztus 11-i ülésén az új szövetségi kapitány mellett a szintén lemondott Giancarlo Abete elnök pótlásáról is döntenek.

19:18
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Lizarazu, a lerázós

Az Origo brazíliai tudósítója egy lifttel ment fel a francia-német meccs helyszínén a médiatribünre Bixente Lizarazuval, a franciák korábbi világbajnok védőjével, aki szakkomentátorként van jelen a vébén. Kollégánk udvariasan bemutatkozott, elmondta, ki ő, honnan jött, és megkérdezte Lizarazut, mit tippel a meccsre.

Lizarazu közölte, hogy szoros lesz, de nem tudja, ki nyer, és nem hajlandó jósolni. Tudósítónk megkérdezte, hogy mennyire elégedett eddig a veretlen francia csapattal, hogy számított-e ilyen jó szereplésre, de ekkor már kicsit indulatosabban válaszolt: "Értse már meg, hogy nem szeretnék nyilatkozni!"

Kollégánk ezek után azt már meg sem merte kérdezni, hogy készíthet-e vele egy közös képet, ahogy tette azt a Chile-Hollandia meccs előtt Ivan Zamoranóval, aki jóval készségesebb volt.

19:29
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

De hol vannak a nézők?

Az Origo helyszíni tudósítója azt tapasztalta, hogy a brazíliavárosi Mané Garrincha Stadionban egy órával a kezdés előtt alig lézengtek szurkolók a lelátón. Ahol tudósítónk korábban járt, a Hollandia-Chile, a Costa Rica-Anglia és Brazília-Chile meccs előtt ilyenkor már legalább félház volt.

19:32
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Így néz ki a két negyeddöntős egymásnak engedve

A francia és a nigériai csapat statisztikái a csoportkör után.

19:33
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Imádkozásban a nigériaiak nyertek

A két csapat 50 perccel a kezdés előtt jött ki melegíteni. Először Nigéria, amelyből öt játékos megállt az oldalvonal mentén, és legalább két percig imádkozott, csak utána sétált be a pályára. A franciáknál egy focista tett így, a guineai származású Paul Pogba.

19:35
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

A lehetetlen nem egy francia szó

A franciák buszára az adidas jelmondata után szabadon ez van írva franciául és angolul: "A lehetetlen nem egy francia szó."

19:42
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Balhé a franciák bemelegítésénél

Helyszíni tudósítónk azt látta, hogy két francia játékos összeszólalkozott, majd egymásnak estek, a többiek választották szét őket. Kollégánk messze ült az esettől, hogy nem tudta megmondani, ki volt az a két játékos, de Pogba volt az egyik, aki szétválasztotta őket.

19:57
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Itt követhetik

A Franciaország-Nigéria nyolcaddöntő legfontosabb eseményeit. Vagyis itt.

20:16
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Benzema nem tartja a ramadánt

Mert akkor napnyugtáig nem venne magához sem ételt, sem italt.

20:20
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Az igazi férfi szakállt visel

Nincs ez másképp a vébén sem

20:35
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Megállt az élet Párizsban

Mindenki a Nigéria ellen nyolcaddöntőző válogatottnak szurkol az utcán.

20:35
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Eddig ennyi

Ja, és Nigéria lőtt egy (nagyon szűk) lesgólt

20:48
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Ezért lehetett volna 11-est adni

Evra kicsit túl szorosan fogta az emberét

21:01
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Rakitic megérkezett Barcelonába

21:03
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Majd ki kell találnunk egy szót

arra, hogy box-to-box középpályás. Ha illusztráció kell, akkor íme Pogba hőtérképe

21:09
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

A helyszínről jelentjük

Kakas Péter kollégánk még gyorsan tudott lőni egy képet ezekről a svéd szurkolókról, mielőtt a biztonságiak kivezették őket.

Zlatan nélkül nincs buli Forrás: Origo

21:11
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Megint a helyszínről jelentjük

Kakas kolléga szerint annyira nem rossz a meccs, amennyire a koreai újságíró szerint (vagy csak besojuzott erősen).

Sok volt a soju Forrás: Origo

21:15
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Pogbát sarokkal bőrözték be

Emígyen.

21:27
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Virágkupa Debrecenben

A FIFA Világkupa három méter magas, 1,5 méter átmérőjű, 24 kilogramm szalmarózsából készült másával tiszteleg Debrecen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság előtt, a trófeát hétfő délután helyezték el a város főterén.

Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere szerint a virágból elkészített kupát meglepetésnek szánták a futballszerető debrecenieknek és a városba látogató turistáknak. A virágkupa az eredeti trófea, a 18 karátos aranyból készült, 36 centiméter magas, 3,8 kilogrammos hivatalos nevén FIFA Világkupa mása.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

21:31
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Erős idegzetű olvasóinknak

21:54
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Valbuena nem magas

Viszont vb-negyeddöntős.

22:39
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Robben megihlette az internetet

Bocs, ha már látták (a balerinás óriási!)

22:49
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Chiellini nem haragszik Suárezre

Chiellini máris reagált Suárez beismerő vallomására és bocsánatkérésére, az olasz válogatott védő nem haragszik, és reméli, hogy a FIFA csökkenti az uruguayi támadó eltiltását.

23:27
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Kroos a Realnál?

A Real Madridhoz közeli spanyol sportnapilap, a Marca azt írja, hogy a Real Madrid leigazolja Toni Kroost, a Bayern német válogatott középpályását, aki már többször is jelezte, hogy elvágyódik a csapatból. Kroos a Marca szerint öt évre írhat alá a Realhoz, amely 25-30 milló körüli összeget fizethet érte.

23:54
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Uruguayban nem szórakoznak

Ha kritikákról van szó. 

23:55
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Kövesse velünk az esti meccset

Szakértő kommentár, infógrafikák, tolatóradar, bőrülés. Itt.

23:56
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Parolo a Lazióba igazolt

23:57
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Boateng magyarázkodik

Szerintünk kicsit szánalmas. Döntsék el önök.

00:15
június 30, 2014
Vágólapra másolva!

Ennyi volt mára

Köszönjük a figyelmet, tartsanak velünk holnap is.