James Del Pierót is lenyűgözte

Események

Vágólapra másolva!
A nemzetközi Sportdöntőbíróságnál próbál fellebbezni Luis Suárez, a svájci Mario Gavranovic térdszalag-szakadás miatt hazautazott. Vb-hírek vasárnap.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül60 bejegyzés
10:16
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Szombati szépségeink

Ezúttal brazil lányok vannak többségben a szépségversenyünkben. Nézelődjön és szavazzon!

10:16
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Mi lesz a tévében?

Naná, hogy foci-vb. Íme a program!

10:16
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Egy svájci már befejezte

A franciák ellen arccsonttörést szenvedett Steve von Bergen után Mario Gavranovic számára is befejeződött a labdarúgó-világbajnokság. Az FC Zürich svájci csatára a szombati edzésen szenvedett keresztszalag-szakadást a jobb térdében, így nemcsak Argentína ellen nem léphet pályára, de valószínűleg a 2014-es év hátralévő részét is ki kell hagynia.

10:16
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Irány a Sportdöntőbíróság

A nemzetközi Sportdöntőbíróságnál próbál érvényt szerezni fellebbezésének Luis Suárez, az uruguayi válogatott csatára, akit az olasz Giorgio Chiellini megharapása miatt a FIFA kilenc mérkőzésre és négy hónapra eltiltott.

10:45
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

40 milliós ajánlat a chileiért

A Goal.com szerint az Arsenal első számú célpontja a csatárposzton Alexis Sánchez, a Barcelona chilei játékosa, akiért 40 millió eurós ajánlatot is kész tenni a londoni csapat. Az Arsenalnak nem lesz könnyű dolga, mert a Liverpool, a Manchester United és a Juventus is rárajtolt a 25 éves támadóra, aki két góllal zárta a világbajnokságot. Az oldal úgy tudja, az Arsenal küldöttsége múlt hónapban Madridban már tárgyalt Sánchezzel.

11:00
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Hazaértek az oroszok

Az orosz labdarúgó-válogatott helyi idő szerint vasárnap reggel 7 órakor megérkezett a moszkvai Seremetyevo repülőtérre. Alekszander Kokorin idegesen nyilatkozott, azt mondta, nem hiszi, hogy rosszabbul játszott a csapat, mint a csoportellenfelek bármelyike. Azt pedig nem érti, hogy az Algéria elleni meccsen miért nem érvénytelenítették az afrikaiak gólját, hiszen egyértelmű volt, hogy Akinfejev kapus szemébe lézerrel világítottak.

Alekszej Kozlov azt sajnálta, hogy nem feleltek meg az elvárásoknak és így csalódást okoztak a rajongóknak.

11:12
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Halálos ünneplés

Kolumbiában hiába vezették be a fegyvertilalmat a meccs napjára, egy 25 éves nő meghalt egy eltévedt golyó miatt. Részletek itt.

11:40
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Neymar kikészült

"Ennyit még soha nem szenvedtem, mindent kiadtam magamból, kaptam egy rúgást, a végén pedig folyton begörcsölt a lábam, nem vágyom semmire, csak pihenésre" - nyilatkozta Neymar a Chile elleni siker után. A brazilok sztárjának fáj a lába, játéka kérdeses a negyeddöntőn. Részletek itt.

12:07
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Tabarez Ospinát fényezte

Ha nem véd ilyen jól a kolumbiaiak kapusa, David Ospina, akkor lehetett volna esélye Uruguaynak a felzárkózásra, nyilatkozta a vesztes csapat szövetségi kapitánya, Oscar Tabarez. A részletekről itt olvashat.

12:08
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Kaká lelépett

A brazil aranylabdás elhagyja a Milant, immár hivatalosan. Előbb fél évet játszik Sao Pauloban, majd az Orlandot erősíti az MLS-ben. Közben igazolt is a Milan: a Rubin Kazany 27 éves kozéppályása, Roman Eremenko öltözik piros feketébe - írja a skysports.it.

12:18
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Eddig, s ne tovább!

12:22
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

De Gea három éve döntött

2011-ben ezen a napon írt alá a Manchester Unitedhez a spanyol válogatott harmadik számú kapusa, David de Gea. A fiatalember 2011 nyarán nyert U21-es Európa-bajnokságot, majd az Atlético Madridtól igazolta le a United, hogy pótolja a visszavonuló Edvin van der Sart - olvasható a premierleague.com-on.  

12:27
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Szelfiztek a kolumbiai legények

Méltó módon ünnepelték a kolumbiai futballisták az Uruguay elleni győzelmet: a kordivatnak megfelelően összeálltak egy kiváló "csapatképre".

12:39
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Neymar a 11-es előtt

Megtaláltuk azt a videót, amelyen Neymar készülődik a Chile elleni sorsdöntő 11-es előtt. Hommáge á Charlie Chaplin.

12:48
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Halilhodzic kiakadt

Vahid Halilhodzic, az algériai válogatott szövetségi kapitánya csak a futballról kívánt beszélni a németek elleni világbajnoki nyolcaddöntő előtt. Miután az újságírók csak forszírozták a ramadán kérdését, a szakember nem bírta tovább. A részletekről itt olvashat.

12:55
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Így közvetít egy kolumbiai riporter

Hatalmas hangrobaj, transzban a riporter James Rodríguez első gólja után. No comment! Hallgassuk, íme!

13:24
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Villant az újságíró cicije

Egy chilei újságírónő elképesztő lelkesedéssel mutatta meg bájait a Brazília elleni egyenlítő gól után. Megmutatjuk Jhendelyn Núnez gólörömét!

13:57
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Özil, Khedira, Mustafi és a ramadán

Fellélegezhetnek a német szurkolók. A Nationalelf három játékosa, a török származású Mesut Özil, a tunéziai felmenőkkel rendelkező Sami Khedira és az albán származású Shkodran Mustafi sem tartja a muzulmán böjtöt, a ramadánt.

14:04
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Valderrama is Jamest élteti

A kolumbiai futball-legenda, Carlos Valderrama is megünnepelte a válogatott nyolcaddöntős sikerét, és elégedetten nyilatkozott a csapat legnagyobb csillagáról, James Rodríguezről.

"James az a játékos, akit legalább tíz éve keres a válogatott. Igazi sztár, aki tökéletes választás arra, hogy vezesse a csapatot" - mondta az 52 éves sportember.

14:14
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Boateng esete a vadászkalappal

Kevin-Prince Boateng, a ghánai válogatott sztárja már a szabadságot élvezi, bár ez akkor is így lenne, ha csapata még versenyben lenne a vébén, mivel a Schalke játékosát hazazavarták.

14:48
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Amikor elkezdődött a spanyol hegemónia

2008-ban ezen a napon nyerte meg Spanyolország Fernando Torres góljával 1-0-ra a németek elleni Eb-döntőt Bécsben. Ezzel indult a spanyolok nagy sorozata, amely a 2010-es vb- és a 2012-es Eb-diadalt is magában foglalta, és végül Brazíliában ért véget, ahol Vicente del Bosque csapata nem jutott tovább a csoportból.

14:50
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Pogba aranyáron a Chelsea-ben?

Hatvanmillió fontért akarja elmozdítani a Chelsea a Juventus francia középpályását - közölte a Mail on Sunday. Paul Pogba az igazolási időszak egyik slágere, eddig a PSG és a Real Madrid is érdeklődött iránta. Kérdés, hogy mennyiért akar megválni tőle a Juve...

14:54
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Maradona leidiótázta Beckenbauert

Diego Maradona sommás véleményt fogalmazott meg a brazil Pelével és a német Franz Beckenbauerrel szemben, amiért és a két egykori világklasszis futballista azt mondta, egyetért Luis Suárez büntetésének mértékével.

"Mindketten idióták. Csak azért védik a FIFÁ-t, mert megfizetik őket. Gyűlölöm az ilyen embereket, szégyen, amit csinálnak" - mondta Maradona a venezuelai Telesur tv-csatorna De Zurda című műsorában.

15:06
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Podolski és Schweinsteiger brazilokkal ünnepelt

A német válogatott két játékosa, Lukas Podolski és Bastian Schweinsteiger  "helyi erőkkel" nézte a Brazília-Chile nyolcaddöntőt. Kép és videó is készült, itt vannak a részletek! 

15:15
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Rajzfilmen a tegnapi tizenegyespárbaj

David Luiz, Willian, Hulk, Marcelo, Neymar és Jara lő, majd örül vagy bosszankodik. A végén Neymar örömkönnyeket hullajt, David Luiz átöleli. Ez mind benne van ebben a videóban.

15:28
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Tízéves szögletgól "Hamesztől"

A hatalmas médiaérdeklődésnek hála, sorra kerülnek elő felvételek James RodrÍguez régebbi góljaiól. Most megmutatunk egy remekül elvégzett szögletet 2004-ből, ami után érintés nélkül került a labda a kapuba.

16:00
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Emelt a téten a Bayern

A német bajnok és kupagyőztes Bayern München nagyon vinné Arturo Vidalt, a Juventus chilei középpályását. A Bayern legújabb ajánlata 40 millió euróról szólt, de a Juventust nehéz lesz megtörni, mert az olaszok 60 millió alatt nem valószínű, hogy elengedik egyik legfontosabb emberüket. Mindenesetre nehéz lesz a Juvénak megtartania Vidalt, mert a Real Madrid, a Manchester United, a Chelsea és a Manchester City is a potenciális kérők között szerepel.

16:33
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Brazil bíró vezet a németeknek

A brazil Sandro Ricci vezeti a Németország-Algéria nyolcaddöntőt. Az ugyanezen az ágon lévő másik két csapat, a francia és a nigériai meccsén az amerikai Mark Geiger fújja majd a sípot.

16:42
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Bayernes vagy? Akkor tied a díj!

Eddig nyolc alkalommal fordult elő, hogy Bayern München-játékos lett a meccs embere a vébén. A holland Arjen Robben, a német Thomas Müller és a svájci Xherdan Shaqiri kétszer-kétszer, a német Mario Götze és a horvát Mario Mandzukic pedig egyszer-egyszer szorongathatta büszkén a díjat.

16:45
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Klinsmann esete a repjegyekkel

Az amerikai hátvéd, Omar Gonzalez mesélte a BBC-nek, hogy Jürgen Klinsmann hosszabb távra tervez Brazíliában. A kapitány megkérte az övéit, hogy írassák át a repülőjegyüket július 14-15-re. Aki esetleg nem tudná, 13-án lesz a vébédöntő. Mi ez, ha nem önbizalom?!

17:28
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Több tiszteletet Algériának

Az esélytelenebbnek gondolt Algéria ellen döntheti meg a világbajnoki gólcsúcsot Miroslav Klose, a német válogatott csatára. A Lazio támadója ugyanakkor figyelmeztet: csak maximális koncentrációval győzheto le az algériai csapat - írja a goal.com.

17:45
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Tudnak örülni Chilében

A brazilok elleni kiesés után emberek özönlötték el a chilei főváros utcáit és ünnepelték a 11-esrúgások utén elbukó válogatottjukat.

17:54
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Könnyek áztatta chilei zászló

Ezek nem az öröm könnyei, mint Neymarnál.

18:00
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Amíg a többiek Mexikó ellen készülnek

Addig Kevin Strootman, a hollandok középpályása kőkeményen edz, hogy keresztszalag-szakadása után újra felépítse magát.

18:09
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

A hollandoknak melegük lesz

És nem csak azért, mert Mexikó nagyon erősnek tűnik, hanem azért is, már most 32 fok van a nyolcaddöntő helyszínén, Fortalezában. Pedig még két óra van a kezdésig, és ott 13 órakor indul útjára a labda, vagyis hűvösebb biztos nem lesz.

18:27
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Napi szelfi a belgáktól

A belga válogatott tagjai összeálltak egy csapatképre és ha már villant a vaku, a végterméket feltöltötték az egyik közösségi oldalra.

18:39
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Robben videón mondja el

A holland házi gólkirály-jelölt a Bayern-drukkereknek üzent Brazíliából. Arjen Robbent hallják és látják.

19:06
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Del Pierót is lenyűgözte "Hamesz"

James Rodríguez bombagólja megihlette Alessandro Del Pierót. A 2006-os világbajnok szerint az elképesztő találat megmutatja, hogy milyen lehetőségek rejlenek James Rodríguezben. 

19:47
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

David Luizé az öngól

David Luiznak ítélte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a brazilok gólját, mellyel a Chile ellen tizenegyesekkel megnyert szombati nyolcaddöntőn szerzett vezetést a házigazda csapat a labdarúgó-világbajnokságon. A mérkőzés 18. percében Neymar bal oldali szöglete után Thiago Silva megcsúsztatta a labdát, amely aztán a hosszú oldalon egymással küzdő David Luiz és Gonzalo Jara egyikéről a hálóba pattant. A televíziós visszajátszások alapján is nehezen lehetett eldönteni, melyikük lábát érintette utoljára a játékszer. A FIFA technikai bizottsága - melyet edzők és már visszavonult labdarúgók alkotnak - elemezte a találatot, s végül a 27 éves brazil hátvéd góljaként könyvelte el. Ez volt David Luiz első gólja 40. válogatott fellépésén.

Az Origo sportrovata szerint teljesen egyértelmű, hogy öngól született, így hasonló a helyzet, mint 2002-ben, amikor Ronaldónak adták a Costa Rica elleni gólt, ami egyértelműen a védőről pattant a kapuba.

19:48
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Hamez megbolondította Kolumbiát

Ha nem is az egész országot, ezt a kolumbiai kommentátort sikerült paffra tennie. 

19:50
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Tökéletes deja vu

Három vébé, három ország három Rodrigueze, három ballábas kapáslövés. Ennyi

20:02
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Ha valaki csak a lábakat figyelné

20:04
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Ha csak a lábakat figyelné II.

20:09
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Ha még nem tudja, kinek szurkoljon

Akkor válassza Mexikót, mert ott ilyen gyermeki örömre számíthat a győzelem után

20:42
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Falcao is bírta Hamesz gólját

Radamel Falcao, a brazíliai labdarúgó-világbajnokságról térdsérülése miatt lemaradó kolumbiai klasszis szerint honfitársa, James Rodriguez Uruguay elleni első gólja volt a legszebb találat a tornán. A 2-0-ra megnyert szombati mérkőzésen Rodriguez duplázni tudott: előbb a 28. percben egy félfordulat után, 23 méterről lőtt bombagóllal szerzett vezetést együttesének, majd az 50. percben egy tökéletesen végigvitt támadás után 6 méterről vette be az uruguayi kaput, ezzel beállítva a végeredményt.

Az első találatot különösen nagyra értékelte Falcao, aki az AS Monacóban is a 22 esztendős középpályás csapattársa: "James gólja a legszebb a vb-n" - írta Falcao a twitteren, majd azt is kifejtette: nagy jelentőségű, hogy a kolumbiai válogatott története során először bejutott világbajnokságon a legjobb nyolc közé. "Az, hogy idáig eljutottak, nem csupán a csapat sikere, hanem az egész országé" - lelkendezett a 28 esztendős támadó. Kolumbia a Chilét tizenegyesekkel kiejtő, házigazda Brazíliával találkozik pénteken a torna negyeddöntőjében.

21:00
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Mázli kutya szerint a hollandok nyernek

Magyar jósállat a házban!

21:02
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Mexikó uralkodik

egyelőre legalábbis.

NED-MEX stat Forrás: OptaSports

21:11
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Vezet Mexikó

Jó, a gól nyilván kevésbé érdekes, mint a kapitány gólöröme, amint meglesz, tesszük azt is.

21:19
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Ochoa már megint kezdi...

21:21
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

És akkor a lényeg

Megígértük, szállítjuk.

21:29
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Egy szép képünk van

a gól utáni pillanatról

22:12
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Így ünnepelte Pelé a brazil győzelmet

A jelek szerint minden idők legnagyobb futballistája, Pelé is megszenvedte a brazil válogatott Chile elleni tizenegyespárbaját. "Három szívem van, de majdnem meghaltam" - mondja az alábbi, a meccs után feltöltött videóban. Ez szójáték Pelé szülőfalujának nevével: Tres Coracoes, azaz Három szív.

22:33
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

A MU-csatár (is) összeomlott

Javier Hernandez a Mexikó-Hollandia (1-2) meccs után.

Forrás: Getty Images/2014 Getty Images/Jamie Mcdonald

22:52
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Nem tudunk dönteni

Önök szerint büntető volt? Mi nem tudunk dönteni.

23:15
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Kezdőcsapatok: Costa Rica-Görögország

Costa Rica: Navas - Gamboa, Duarte, Gonzalez, Umana, Diaz Campbell - Riuz, Borges, Valverde, Bolanos - Campbell

Görögország: Karnezisz - Toroszidisz, Manolasz, Papasztatopulosz, Holevasz - Maniatisz, Karagunisz - Szalpingidisz, Szamarisz, Koné - Szamarasz 

23:23
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Huntelaar a legjobbkor szedte össze magát

Klaas-Jan Huntelaar az utolsó öt büntetőjéből négyet kihagyott, mielőtt Mexikó ellen odaállt a tizenegyeshez a 94. percben. Önbizalom.

Forrás: Getty Images/2014 Getty Images/Jamie Mcdonald

23:31
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

A hollandok hergelik Mexikót

A KLM légitársaság Twitteren trollkodott a Mexikó elleni győzelem után. Részletek az OeP-en.  

23:39
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Robben őszinteségi rohamot kapott

Azt mondja, az első félidőben feldobta magát a tizenhatoson belül, és hogy nem kellett volna. Kattintson a részletekért

23:47
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Moreno lába eltört

Hector Morenót le kellett cserélni a Hollandia elleni vb-nyolcaddöntőn, mostanra Herrera szövetségi kapitány megerősítette, eltört a játékos lába.

Forrás: Getty Images/2014 Getty Images/Robert Cianflone

23:57
június 29, 2014
Vágólapra másolva!

Kezdődik a meccs, zárul a közvetítés

Köszönjük, hogy mai is velünk követték a vb eseményeit, mára véget ért percről percre rovatunk, tartsanak holnap is az Origóval. A Costa Rica-Görögország nyolcaddöntő élő közvetítését ezen a linken érhetik el.