Most kezdődik a vébé

Események

Vágólapra másolva!
Szombati vb-hírek: Besic újra Magyarországon, Oscar Tabarez uruguayi kapitány berágott a FIFA-ra. Nézzen képeket és videókat a brazil-chilei nyolcaddöntő előtti készülődésről, tudósítónk ott volt a stadionnál!
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül77 bejegyzés
10:47
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Mit nézzünk a tévében?

Naná, hogy a focivébé két nyolcaddöntőjét.

10:47
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Morcos lett a kapitány

Luis Suárez eltiltását túlzottnak vélte, ezért lemondott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségben betöltött mindkét tisztségéről Oscar Tabarez, az uruguayi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A részletekről itt olvashat.

10:47
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Beszólt a csatár, Brazília dühöng

A chilei válogatott csatára, Alexis Sanchez elégedetlenségének adott hangot a bíróküldés miatt, úgy véli, hogy az angol Howard Webben nagy lesz a nyomás, ezért éreztetni is fogja, hogy Brazíliának kell továbbjutnia a szombati, első nyolcaddöntő-mérkőzésen.

A brazilok dühösen reagált a provokációra, Rodrigo Paiva, a válogatott szóvivője durva sértésről beszélt.

"Ez nevetséges. Egy ilyen nyilatkozat nemcsak a FIFA és a brazil válogatott számára sértés, de tiszteletlenség egész Brazíliával szemben" - mondta.

11:14
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Wenger a Copacabanán

Az Arsenal edzője, Arséne Wenger is beszállt egy kis lábteniszbe a Copacabanán.

11:19
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Khedira gyorsabban játszana

"Nem lehetünk maradéktalanul elégedettek a mutatott játékkal, Ghána ellen például nem voltunk elég agresszívak és túl lassan futballoztunk" - nyilatkozta a Bildnek Sami Khedira, a német labdarúgó-válogatott középpályása. "Ahhoz, hogy továbbjussunk, gyorsabban kell játszanunk."

A csapat hétfőn Algéria ellen lép pályára legközelebb a világbajnokság nyolcaddöntőjében.

11:37
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Klose már Matthäust üldözi

Nem elég, hogy a világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője lett Miroslav Klose (ugyanúgy 15 gólnál jár, mint a brazil Ronaldo), de utolérheti a legtöbb vb-mérkőzést játszott Lothar Matthäust is. A csatár jelenleg 21 meccsnél tart, azaz ha a német együttes a döntőig menetel Brazíliában, és Klose minden meccsen szerephez jut, akkor befoghatja a 25 világbajnoki mérkőzésen játszott egykori magyar szövetségi kapitányt.

A legtöbb vb-meccset játszott játékosok:
1. Lothar Matthäus 25
2. Paolo Maldini (olasz) 23
3. Uwe Seeler, Miroslav Klose, Diego Maradona (argentin) és Wladislaw Smuda (lengyel) 21
7. Cafú (brazil) és Grzegorz Lato (lengyel) 20

A legtöbb vb-meccset játszott német játékosok:
1. Lothar Matthäus 25
2. Uwe Seeler és Miroslav Klose 21
4. Wolfgang Overath, Berti Vogts és Karl-Heinz Rummenigge 19
7. Franz Beckenbauer, Wolfgang Overath, Sepp Maier, Pierre Littbarski és Thomas Berthold 18

12:03
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Még főhet Wilmots feje

Marc Wilmots, a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egyelőre nem tudja megmondani, hogy számíthat-e az Egyesült Államok elleni világbajnoki nyolcaddöntőn két sérült játékosára, Vincent Kompanyra és Thomas Vermaelenre. Előbbi csak az első két csoportmeccsen szerepelt, utóbbi mindössze az oroszok ellen kapott 31 percet csereként.

"Lehetetlen megmondani, hogy Vermaelen és Kompany egészséges lesz-e az Egyesült Államok elleni meccsre" - nyilatkozta Wilmots.

12:12
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Mindenki a szurkolónak drukkolt

A francia válogatott edzésén berohant a pályára egy fiatal srác, aki két biztonsági őrt is lerázott, miközben a többi néző hangosan drukkolt neki. A fiatalembert végül elkapták a biztonságiak, és a közönség tiltakozása között levitték a pályáról.

12:30
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Belestünk a brazilok edzésére

Az Origo helyszíni tudósítója és fotósa a Chile elleni nyolcaddöntőre készülő brazil válogatott edzésén járt. Az egymás közötti játékot Neymarék nyerték, akik a végén össze is álltak egy csapatképre. Az összes képet itt nézheti meg.

13:05
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Elbujdokolt, megtalálták

Egy svéd napilap a labdarúgó-világbajnokság egyik helyszínén, Natal városában rábukkant a nyilvánosság elől évek óta bujkáló egykori háromszoros olimpiai bajnok, ám doppingolás miatt aranyérmeitől megfosztott sífutóra, Johann Mühleggre. A részletekől itt olvashat.

13:09
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Holland védő Portóban?

A holland Telegraaf értesülése szerint a Porto labdarúgócsapata 8,5 millió eurót kínált a Feyenoord holland válogatott középső védőjéért, Bruno Martins Indiért. A 22 éves játékos eddig 118 bajnokit vívott a rotterdami klub színeiben, de kezdőként számolt vele Louis van Gaal szövetségi kapitány is.

A védő azonban az ausztrálok ellen agyrázkódást szenvedett, így kérdés, hogy játszhat-e a Mexikó elleni vasárnapi vb-nyolcaddöntőt.

13:17
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Befürdött focisták álomcsapata

Ők azok, akiktől sokkal többet vártunk.

Forrás: Origo
13:23
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

A brazilok a gólörömöt gyakorolják

Meglestük a brazilok edzését a vb-n, nézze és olvassa is.

13:30
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Müller a végén még megint gólkirály lesz

A statisztikákat böngésztük, amelyekből az is kiderült, hogy már nem a spanyolok a passzkirályok.

13:46
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Kirúgják és pénzt kérnek Suáreztől?

Mark Gay sportjogász szerint a Liverpool akár úgy is dönthet a Suárez-ügyben, mint ahogyan a Chelsea tett a kokainnal megbukott és hét hónapra eltiltott Adrian Mutuval. A londoniak kirúgták a román támadót, és kártérítést kértek tőle.

14:13
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Öt gól egy vb-meccsen

Eddig ez egyetlen játékosnak sikerült, az orosz Oleg Szalenkónak 1994-ben az Oroszország-Kamerun csoportmeccsen (6-1), napra pontosan 20 évvel ezelőtt. Kamerun gólját a jó öreg Roger Milla szerezte, akinek a képen nem őszinte a mosolya.

14:17
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Nehéz nagy hajjal játszani?

Vicces belga videó arról, hogy Marouane Fellaini parókát küld egyik női rajongójának, hogy kipróbálhassa, vajon nehéz-e ilyen hajkoronával futballozni.

14:34
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Uruguay magyar himnusza

Tudta, hogy Uruguay és Paraguay nemzeti himnuszát ugyanaz a zeneszerző, Francisco José Debali, azaz Debály Ferenc József (1791-1859) szerezte? A Joseph Haydnnál tanult katonazenész mindkét nemzetnél Francisco Acuna de Figueroa szövegét zenésítette meg. A korszak egyik legtehetségesebb zeneszerzőjének emlékét Montevideóban utcanév is őrzi.

14:40
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

20 meccsből csak 2 vereség

Ez a brazil válogatott mérlege a legutóbbi 20 vb-meccsén, ami jelzi, nincs túl sok esélye Chilének a 18 órakor kezdődő nyolcaddöntőben. A két vereség közül az egyiket a holland válogatott mérte a brazilokra a négy évvel ezelőtti negyeddöntőben, a másikat meg a franciák a 2006-os negyeddöntőben.

14:42
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ez sokkoló volt

Íme, a csoportkör hét legsokkolóbb pillanata.

14:47
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Csók, Fabi!

Négy éve a paraguayi Larissa Riquelme keblei tartották izgalomban a focivébé szurkolót, ezúttal honfitársnője, Fabi Martínez próbálkozott merész fotózással. Őt az sem zavarta, hogy Paraguay futballválogatottja ezúttal nincs ott a világbajnokságon.

14:49
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Micsoda gólok, micsoda drukkerek!

Zenés BBC-montázs nagy gólokkal és extrém szurkolókkal.

15:03
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Túl enyhe a Suárez-büntetés

Legalábbis a Skysports.com olvasóinak a többsége (43%) szerint. Harminc százalényian viszont úgy véli, túl szigorú az ítélet, a szavazók 27 százaléka pedig éppen megfelelőnek tartja a négy hónapos eltiltást.

15:04
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

26 gólos a Bundesliga a vébén

Müller, Robben, Shaqiri és a többiek 26 gólig jutottak eddig Brazíliában.

15:45
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Besic újra Magyarországon

15:48
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

A vb legmeghatóbb története

Szívszorító barátság alakult ki Georgiosz Szamarasz, a Celtic görög válogatott csatára, és a skót labdarúgócsapata egyik leglelkesebb rajongója, a mindössze 11 éves, Down-szindrómás Jay Beatty között. A részletekről itt olvashat.

15:49
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Százból egy nő végignézi a vb-t

Egy magyarországi felmérésből az is kiderült, hogy a nőket nehéz rábeszélni a meccsnézésre.

15:52
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Zászlón üzenhetnek a brazilok

A Chile elleni nyolcaddöntő előtt kifeszítik a stadion előtt ezt a hatalmas brazil zászlót, amelyen bárki üzenhet a brazil válogatott tagjainak - jelentette tudósítónk Belo Horizontéből.

Forrás: Origo

16:00
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Suárez az erkélyen cukiskodott

Az uruguayiak eltiltott csatára már Montevideóban van, ahol a rajongói összegyűltek az erkélye alatt, mire a fiával és a lányával megjelenő Suárez perceken át integetett az összegyűlteknek.

16:24
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Beckhamet nem érdekli a vb

Az egykori angol válogatott klasszis jelenleg Wimbledonban van, és a Nadal-Kukusin meccsre készül

16:29
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Marad a gólvonal-technológia

Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke szerint az európai szövetség azt tervezi, hogy a 2016-os Európa-bajnokságon használni fogja a brazíliai világbajnokságon jól működő gólvonal-technológiát. "Beszéltem Michel Platini UEFA-elnökkel, s azt mondta nekem, hogy a 2016-os Eb-n alkalmazni fogják ezt a technológiát" - jelentette ki pénteken Blatter.

Platini korábban vehemensen tiltakozott az ellen, hogy a játékvezetőket bármilyen technikai eszközzel segítsék, s inkább az alapvonali asszisztensek alkalmazása mellett kampányolt.

Az UEFA nem sokkal Blatter nyilatkozata után cáfolta, hogy az ügyben hamarosan végleges döntés születhet, ugyanakkor nem zárta ki azt, hogy a gólvonal-technológiát bevetik a két év múlva sorra kerülő kontinensviadalon.

16:57
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Mint egy giga futballpálya

Ez a Copacabana.

17:21
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Van, aki aludni sem tudott az izgalomtól

"Lassan négy órája, reggel 6 óta vagyunk itt, de éjszaka sem aludtunk, annyira vártuk a mai meccset" - mondták tudósítónknak a magyar idő szerint 18 órakor kezdődő brazil-chilei nyolcaddöntőnek helyet adó Belo Horizonte-i stadion előtt henyélő lányok.

Forrás: Origo

17:55
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Vanden Borre: bokatörés

Nem játszhat a világbajnokság további szakaszában a belga labdarúgó-válogatott jobbhátvédje, Anthony Vanden Borre, aki a Dél-Korea elleni mérkőzésen bicegett le a pályáról, de a most elvégzett röntgenvizsgálat bokatörést mutatott nála.

18:12
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Fokozódik a helyzet a meccs előtt

Izadora Rio de Janeiróból jött a Brazília-Chile meccsre, és 2-0-s brazil győzelmet jósol.

Forrás: Origo

18:16
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

A legmagasabb brazil szurkoló

Forrás: Origo

18:25
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ennyi jó nőt egy helyen?

Íme, a csoportkör legszebb szurkolói, válassza ki a királynőt!

18:43
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Kaszáljon Neymarral!

Háromszoros pénzt fizet most a brazil győzelem, a chilei viszont öt és félszerest - legalábbis egy tekintélyes brit irodálnál. Kemény meccs lesz, ez az oddsokból is kiderül.

18:43
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Brazilok és chiliek jó barátságban

Egy élő sörösdobozzal:

Forrás: Origo

19:04
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Mick Jagger a chileieknek szurkol

Néhány brazil drukker szerint legalábbis.

Forrás: Origo

19:10
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Lesújtó mérleg

Chile mérlege Brazíliában, chilei szempontból: nulla győzelem, hat döntetlen, húsz vereség.

19:12
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Optimista brazil lányok

Laeticia és Livia megegyeztek abban, hogy 3-1-re nyernek a brazilok.

Forrás: Origo

19:15
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ilyen volt a kapunyitás

Három órával a meccs kezdete előtt engedték be a szurkolókat.

19:18
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

A chilei kezdő

19:19
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

A brazil kezdő

19:21
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Már náluk van a kupa

Mármint a brazil drukkereknél:

Forrás: Origo

19:22
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Neymar, a kakukktojás

Bekerült a chilei válogatottba:

Forrás: Origo

19:28
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Chile sem marad támogatás nélkül

Forrás: Origo

19:30
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Emanuelle óvatos

Azt mondja, finoman kell bánni a jóslatokkal, szerinte nagyon jók a chileiek, de hosszabbítás után azért a brazilok nyernek.

Forrás: Origo

19:33
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Már nincs hátra elég idő

hogy végignézze, de a meccs után belefér: Chile-Brazília 1962-ből (nem spoilerezzük el a végeredményt)

19:33
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Lokálpatrióták a stadionnál

Ha jól értjük, egy Fernando Prestes nevű városból jöttek.

Forrás: Origo

19:34
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Nyüzsögnek az újságírók

Így fest a sajtóközpont az Estadio Mineiraóban:

Forrás: Origo

19:39
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hegyomlás a stadionban

Vajon ki lehet a kedvenc játékosa?

Forrás: Origo

19:41
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Lassan megtelik a stadion

19:44
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Így fogadták a brazil csapatot

Amikor a játékosok kimentek melegíteni:

19:48
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Jó a közönség

Győzelmijel-mutogatásban feltétlenül.

Forrás: Origo

19:51
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Óriási a hangulat

Gyakorlatilag már telt ház volt, amikor bemutatták a brazil csapatot, a legnagyobb ovációt persze Neymar kapta, beleremegett a stadion.

19:52
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

A vb-dal nem tetszik a nézőknek

Húsz perccel a meccskezdés előtt egyszerre fejezte be a két csapat a bemelegítést. Azonnal bejátszottak a rapper Pitbull és Jennifer Lopez közös vb-dalát, mire a nézők nagy pfujolásba kezdtek. Közben a locsolóberendezés beindult a pályán, nem csoda, nagyon meleg van, lazítani kell a száraz talajt  - jelentette tudósítónk.

19:53
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Kupaktanács

A bemelegítés során Thiago Silva, Neymar és Dani Alves különvonult, összeölelkeztek és egy fél percig beszéltek, aztán egymást tapssal hergelve visszatértek a többiekhez.

20:03
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Így fest a stadion belülről

Forrás: Origo

20:24
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Vezetnek a brazilok Chile ellen!

Kövesse itt élő közvetítésünket!

20:36
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Chile egyenlített

Újra reménykedhetnek Fotó: Mudra László - Origo

Kövesse itt élő közvetítésünket!

20:45
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Neymar és Alexis szeretik egymást

Neymar és Alexis szeretik egymást Fotó: Mudra László - Origo

21:04
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Suárez meze ott lóg az uruguayi öltözőben

Forrás: Europress/FIFA via Getty Images/Shaun Botterill

Ne feledje, este 10-kor Kolumbia-Uruguay, azt a meccset is követheti majd az Origón.

21:21
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Copacabanán buli van

A Cantagalo favelából érkezett Cia Dom tánccsoport tart bemutatót a híres riói strandon, ahol persze szintén óriás kivetítőn követhetik a meccset a helyiek. Forrás: Europress/Getty Images/Mario Tama

21:30
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ezt twittelték eddig a legtöbbször a vb-n

Az ember azt gondolná, hogy a Suárez-féle harapásról született a legtöbb tweet, de nem: a vb első góljáról, amit Marcelo rúgott a saját kapujába a horvátok ellen - írta az ABC News. A Twitteren a legtöbbet említett játékos viszont az argentin Lionel Messi.

21:46
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Egy lap repjegyeket ajánlgatott a chieleiknek

Ahhoz képest, hogy hogyan áll a brazil-chilei nyolcaddöntő, elég nagy arcra vall, hogy a Meia Hora nevű brazil bulvárlap repülőjáratokat ajánlott a címlapján a chilei válogatottnak a meccs utánra. "Jó utat, és visszavárunk titeket" - így zárta az újság a szemtelenkedést.

Forrás: AFP/Yasuyoshi Chiba

21:58
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Podolski kihagyja a nyolcaddöntőt

Lukas Podolski, a német válogatott csatára sérülés miatt nem léphet pályára az Algéria elleni nyolcaddöntőn. Joachim Löw szövetségi kapitány nem közölt részleteket arról, hogy milyen problémával küzd a támadó, csak annyit mondott, nem komoly a baj, de két-három napot mindenképpen pihennie kell. A németek hétfőn magyar idő szerint 22 órától játszanak Algériával.

22:23
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

A hangulat a lelátón

A chilei és a brazil szurkolók a stadion két különböző részén Forrás: Europress/Getty Images és Mudra László - Origo

22:27
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Belebukott a miniszter a vb-kudarcba?

A ghánai köztársasági elnök leváltotta az ország sportminiszterét - írja a Guardian brit lap internetes kiadása. A menesztést nem indokolta az elnök, de a Guardian szerint nyilvánvalóan köze van a válogatott gyenge vb-szerepléséhez. Ghána egyáltalán nem focizott rosszul, de csak egy pontot szerzett a vb-n, a németek elleni döntetlennel.

22:28
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Közelítünk a tizenegyesekhez

Közben a brazil-chilei nyolcaddöntőn már a hosszabbítás második félidejét tördelik a játékosok.

22:37
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Venezuela elnöke is védi Suárezt

A venezuelai köztársasági elnök, Nicolas Maduro is megszólalt Luis Suárez eltiltása ügyében, szerinte "egész Latin-Amerika" elutasítja az uruguayi csatár büntetését.

23:03
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

A brazilok megköszönhetik Césarnak

Tizenegyesekkel Brazília jutott a legjobb nyolc közé Chile ellen. Júlio César két büntetőt kivédett, így az is belefért, hogy Willian a magáét mellérúgta.

23:41
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

És Neymar nekifut

Montypython

23:42
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

És lő

23:46
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Még van ma egy meccs

Hamarosan kezdődik a Kolumbia-Uruguay mérkőzés, kövesse velünk élőben. 

23:46
június 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ennyi volt mára

Köszönjük a figyelmet, tartsanak velünk holnap is.