Tini szökött Ronaldóhoz

Események

Vágólapra másolva!
A brazil válogatott csatár, Fred szerint Luis Suárez túl nagy büntetést kapott a harapásért. Zico a holland válogatottnál járt látogatóban. Pénteki vb-hírek.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül48 bejegyzés
11:48
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Szabadnap a vébén

De akkor mit nézzünk a tévében? Íme a választék!

11:49
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Túl súlyos ítélet?

A brazil válogatott csatára, Fred védelmébe vette Luis Suárezt. Az uruguayi támadót Giorgio Chiellini megharapásáért négy hónapra minden futballal kapcsolatos eseménytől eltiltotta a FIFA, ráadásul kilenc várogatott mérkőzésen sem játszhat. 

"Tagadhatatlan, hogy hibát követett el, de játékosként és érző emberi lényként úgy gondolom, ez a büntetés túl szigorú. Igaz, beszéltem emberekkel, akik szerint ez a döntés jogos és fair volt" - vélte Fred. "Persze, büntetést érdemelt, de én nagyon szerettem volna még látni futballoznia vébén."

11:49
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Zico meglátogatta a hollandokat

Váratlan vendéget kapott a Flamengo fortalezai edzőpályán tréningező holland labdarúgó-válogatott, Louis van Gaal csapatát ugyanis meglátogatta a hazaiak egyik legendája, Zico.

Forrás: AFP/Damien Meyer

Minden idők egyik legjobb brazil futballistája, aki 72 válogatott mérkőzésen 52 gólt szerzett, 1978-ban, 1982-ben és 1986-ban is szerepelt a vébén, de komoly sikert nem ért el. "Természetesen hatalmas szurkoló vagyok, de ő még nálam is nagyobb" - mutatott az unokájára, aki Van Persie-mezben érkezett vele.

12:02
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Itt a Messi-film előzetese

Pontosabban itt!

12:10
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Capello nem mond le

Mert szerinte a bírók a hibásak Oroszország kieséséért.

12:11
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Napi Müller-szelfi

Nem nyugszik Thomas Müller! A góllövőlista vezetője ezúttal Schweinsteigerrel fotózkodott.

12:15
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Az elnök hiába várt Suárezre

Tömeg gyűlt a harapós hős elé Montevideóban, aki azonban Natalban maradt. A teljes sztori itt.

12:21
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Itt a harapásbiztos olasz mez

A Puma bemutatta az olasz válogatott új mezét. Ha ez lett volna Chiellinin...

12:32
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Hiányoznak a Van Bastenek

"Hála Istennek, eddig egészen másként alakul a világbajnokság, mint amire a nagy többség számított. Több csoportban is borult a papírforma és ez jó! Az egyetemes, szervezett foci eddig nem teljesít túl jól, ami örvendetes, mert az ötletességért és a kreatív játékért rajongok. Ettől azonban még bőven akadtak gyengébb meccsek is, de lehet, csak nekem hiányoznak a mai fociból a Marco van Bastenek" - nyilatkozta a Haon.hu-nak Kirchknopf Gergő, az Ocho Macho zenekar énekese.

12:34
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Kifacsart játékosok gyülekezete

"A csoportmérkőzések után sokatmondó, hogy a 16 között milyen arányt képviselnek az amerikai kontinens válogatottjai. A spanyolok, az angolok és az olaszok óriási csalódást keltettek, ami abból is adódhat, hogy kifacsart játékosok gyülekezete lépett pályára a vb-n. Mentálisan nem tudtak felkészülni ezek a labdarúgók, és esetükben megnő az edzők szerepe is, hogy mennyire tudják őket pihentetni. Ha ez nem sikerül, és erre több példa is akadt, néhányan nem áldozzák fel a pályafutásukat a számukra kevés jóval kecsegtető világbajnokságért" - idézte a Heol.hu Gömöri Ottót, a Videoton egykori UEFA-kupa-döntős játékosát, a Heréd LC edzőjét.

12:42
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Spanyolország többet érdemelt

Pep Guardiola egy buenos airesi konferencián tartott előadást. A Marca beszámolója alapján a Bayern edzője dícsérte Del Bosque-t, akit minden idők egyik legjobb spanyol kapitányának tart, aki remek játékosokkal dolgozhatott együtt. Igazán megérdemelte volna, hogy meszebb jusson a seleciónnal. Guardiola a vébéről szólva kifejtette, nagyon élvezi a brazíliai tornát, mert sok szórakoztató meccset látott eddig, és még csak most jön a java.

12:42
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

A Barca ár alatt vinné Suárezt

Az angol lapok egyetértenek abban, hogy Luis Suárezt az ára alatt biztosan nem fogja eladni a Liverpooli. Közben a Barcelona - a Skysports.com szerint - 50 millió font körüli ajánlatot tervez tenni a harapós csatárért, ami 20 millióval kevesebb, mint a Liverpool által megszabott kivásárlási ár. De - a weboldal szerint - egyáltalán nem biztos, hogy a PL-ezüstérmes megválik az uruguayitól.

12:47
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Rio-tipp a MU-nak

Ferdinand Van Gaal helyében megpróbálná megvenni Varane-t a Realtól, bár úgy érzi, a madridiak úgysem adják el a védőt. Egy másik bejegyzésében a MU-bekk üdvözli Luke Shaw leigazolását, szerinte tíz jó éve is lehet az Old Traffordon.

12:54
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Nem vagyunk Messi-függők!

Az argentin válogatott védekező középpályása, Fernando Gago szerint Messi a világ legjobbja, aki bármikor képes meccseket eldönteni, de ez még nem jelenti azt, hogy az argentin válogatott függne Lioenel Messitől. "A többiek megteremtik a teret és a lehetőséget és Messi ezt kihasználja!" - mondta a goal.com-nak Gago.

13:32
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Origi: Liverpool?

Francia lapértesülés szerint a Liverpool 14 millió fontért kész leigazolni a belga Divock Origit a Lille-től. De a szerződtetés után az angolok azt tervezik, hogy rögtön visszaadják a csatárt a franciáknak a következő szezonra.

14:04
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Balotelli bocsánatot kért

Az olaszok fenegyereke még a Rómába tartó repülőúton kért elnézést Cesare Prandelli szövetségi kapitánytól. A Sky Sports Italia szerint Prandelli ezt mondta Balotellinek az Uruguay elleni sorsdöntő meccsen, az első félidő végén: "Túl idegesen játszol, és nem azt teszed, amit az edzésen megbeszéltünk. Kapsz öt percet, szedd össze magad, a mutasd meg, hogy velünk vagy fejben, különben lecseréllek."

Balotelli felpattant, visszaszólt, Prandelli le is cserélte. A meccs utáni sajtótájékoztató végén a játékos meg sem várta az edzőjét. Úgy tűnik, a repülőúton megvilágosodott. Bocsánatot kért a tettéért.

 

14:18
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Jobb ez, mint a 2010-es!

Az idei világbajnokságon 136 gól született a csoportmeccsek alatt. Négy éve Dél-Afrikában összesen 145 gól esett. Nem tévedünk nagyot: gazdagabb lesz a 2014-es góltermés, mint a 2010-es. És ez jó.

14:31
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Blind a legjobb balhátvéd

A BBC szavazásán a holland Daley Blind lett a befutó a legjobb balhátvéd versenyben. A további sorrend: Junior Diaz, Marcos Rojo, Ricardo Rodriguez, Patrice Evra, Jose Holebas.

14:44
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Vuk, Holebasz, Bamba és a többiek

Íme, a legsokatmondóbb nevű focistákból összeállított álomcsapatunk.

14:56
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Nem lesz európai a nyolc között?

Akár még ez is előfordulhat, mert a mostani vébén egyetlen olyan nyolcaddöntőt sem rendeznek, amelyben két európai csapat küzd meg egymással. További részletek itt.

15:02
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Suárez-nagyi kiakadt

Kirakták az út szélére, mint egy kutyát - mondta az Independentnek Lila Piríz da Rosa. A harapásért hazaküldött Luiz Suárez nagymamája szerint a vébén alig várták, hogy az unokája valami rosszat tegyen. Talán szülei korai válása miatt viselkedik furcsán Luiz - véli a feldúlt nagymama. 

15:13
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Boldog szülinapot, Raúl!

Hat spanyol bajnokságot, három BL-t nyert a Reallal, a válogatottal semmit sem ért el. A spanyol trófeahalmozás idején már nem hívták a kiváló csatárt. Raúl González Blanco ma 36 éves. Isten éltesse!   

15:42
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Erkélyen keresztül

A 15 éves brazil Yago Leal belopódzott Ronaldo szállodai szobájába. A portugál nem hívta ki a rendőrséget, sőt megengedte, hogy a gyermek lefényképezze, majd utána kérte meg, hogy arra távozzon, ahonnan érkezett. Az erkélyen keresztül.

15:51
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Reszkessetek, németek!

Algéria eddig két mérkőzést játszott Németországgal és még veretlen a háromszoros világbajnok ellen. 1964-ben 2-0-ra, 1982-ben 2-1-re győzött Algéria. A múlt arab sikert ígér. 

16:29
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Tényleg túlzás?

Túlzónak tartja Luis Suárez eltiltásának mértékét az uruguayi csatár által megharapott Giorgio Chiellini, a brazíliai világbajnokságról kiesett olasz labdarúgó-válogatott védője. A részletekről itt olvashat.

16:41
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Suárezből sörnyitó

Kínában már gazdasági szempontból is meglovagolták Luis Suárez harapásos ügyét: egy webshop piacra dobta a Suárez-sörnyitót.

Forrás: Imaginechina/Stringer

16:54
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Vukojevic visszavonul

Bejelentette válogatottbeli visszavonulását a horvát Ognjen Vukojevic. A nemzeti csapatban 55-ször szerepelt játékos Brazíliában nem jutott szóhoz.

17:06
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Reus gipszet posztolt

A vébé előtt megsérült német szélső megmutatta, hogy néz ki a lába és hogy szabadítják meg a gipsztől.

17:25
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Platiniék harminc éve nyertek

1984. június 27-én győzött Franciaország az Európa-bajnokságon. A csapat ásza, Michel Platini azóta már az UEFA elnökeként tevékenykedik.

17:42
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Kroos a legpontosabb

A német középpályás 289 passznál jár három mérkőzés után, 93 %-os pontossággal vezeti a vb-rangsort - tudtuk meg az Optától.

17:45
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Megjött a ghánai zsé

John Boye csókolgatja a pénzköteget, ami ha nem jött volna meg, pályára sem lépett volna Ghána Portugália ellen.

17:57
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Angol válogatottat igazolt a Liverpool

A Southampton és az angol válogatott középpályása, Adam Lallana a Liverpoolhoz igazol, már csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton kell átesnie. A Vörösök 25 millió fontot fizetnek a középpályásért.

18:02
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Shaqirit akarja a Juve

A La Stampa szerint 15 millió eurót kínál a Juventus a svájci válogatott alapemberéért a Bayern Münchennek. Xherdan Shaqiri mesterhármast jegyzett Honduras ellen, a klubjában nem nagyon villogott, igaz, ritkán kapott lehetőséget Pep Guardiola vezetőedzőtől. 

18:06
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Suárezen röhög a Copacabana

Forrás: AFP/Yasuyoshi Chiba

18:21
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Csak nehogy vízbe essen CR csaja

19:00
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Sánchez már a bíróktól fél

"Remek csapata van Brazíliának, szerintem övék a legjobb védelem a világbajnokságon. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy velük találkozunk a nyolcaddöntőben, óriási meccs lesz. Az egyetlen dolog, amitől tartok, az a játékvezetés - mondta Alexis Sánchez, aki több barcelonai csapattársával is talákozik majd a szombati Brazília-Chile nyolcaddöntőben. 

19:36
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Capellót ekézi az orosz sportsajtó

Bár az oroszok a csoportkör végén búcsúztak a labdarúgó-világbajnokságtól, Fabio Capello szövetségi kapitány elégedett a munkájával, és kitöltené a szerződését. "Úgy vélem, jó munkát végeztem az elmúlt két évben, és ha azt akarják, hogy folytassam, akkor folytatom" - mondta az olasz szakvezető, aki 68 évével a brazíliai vb legidősebb kapitánya. Ha a 2018-ban világbajnokságot rendező orosz szövetség vezetői mással képzelik el a jövőt, akkor mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk: miután Capello 12 esztendő után kivezette a szbornaját a vb-re, januárban szerződést hosszabbítottak vele 2018-ig, amely évente 8 millió euróval gazdagítja őt.

Az AC Milannal Bajnokok Ligája-győztes tréner derűlátását mindazonáltal nem osztja az orosz sajtó. A Szovjetszkij Szport című napilap szerint "egy nagy edző hanyatlásának vagyunk a tanúi, aki nem tudja tartani a lépést a korral". A lap az okokra is kitért, közölve, az orosz válogatott végig a vb-hez méltatlanul játszott, és a mezőny egyik leggyengébb és legötlettelenebb csapata volt. A Szport Ekszpressz kifejtette, Capello szégyent hozott a válogatottra, és bizonytalan légkört teremtett az együttesen belül. "Az a legszomorúbb, hogy 2018-ig szól a szerződése, és semmi jele, hogy változtatna a stílusán" - tette hozzá a cikkíró.

20:22
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Eltört az orra az amerikai Jonesnak

A csütörtöki, Németország elleni világbajnoki csoportmérkőzésen eltört az orrcsontja Jermaine Jonesnak, amerikai labdarúgó-válogatott játékosának. Az Egyesült Államok szövetségének pénteki közlése szerint ugyanakkor a frankfurti születésű futballista ott lehet a belgák elleni, keddi nyolcaddöntős találkozón. "A meccs után többször is megvizsgálták, a törés nem súlyos. Kedden egy arcvédő maszkban játszhat" - közölte a szövetség szóvivője.

20:24
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

A vébé az élre repítette az M1-et

A Németország-Ghána találkozó lett a brazíliai labdarúgó-világbajnokság csoportkörének legnézettebb mérkőzése a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közvetítésében. Az MTVA pénteki tájékoztatása szerint az M1 és az M2 eddig összesen 169 órát közvetített, amivel 6 millió 614 ezer nézőt ért el; ezzel a vb kezdete óta az M1 a legnézettebb csatorna. Online átlagosan 17 ezren nézik a meccseket, az MTVA mobilapplikációját pedig csaknem 50 ezren töltötték le.

A felmérés alapján június 12-től 26-ig a 18-23 órás sávban a teljes népesség 18,6 százaléka, a 18-49 évesek 20,4 százaléka és a 18-49 éves férfiak 27,6 százaléka az M1-et választotta. A Németország-Ghána összecsapást 1 millió 104 ezren követték, 38,2 százalékos közönségaránnyal a férfiak körében. Az esti meccseket eddig átlagosan 821 ezren nézték, a délutániakat 665 ezren (itt a német-portugál volt a legnézettebb 848 ezer fővel), míg az éjszakaiak nézettsége 234 ezer fő volt (itt 394 ezer nézővel az olasz-angol volt a legnépszerűbb). Az eddigi élő közvetítésekbe 6 millió 323 ezren néztek bele legalább egy percre, ez a teljes népesség 70 százaléka. Az ismétlésekkel együtt a vb-közvetítések összesen 6 millió 614 ezer embert értek el, ez a teljes népesség 73,3 százaléka.

20:43
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

A FifPro-nak nem teszik Suárez büntetése

A játékosok érdekvédelmi szervezete túlságosan szigorúnak tartja a Luis Suárezre kirótt büntetést, és az ítélet felülvizsgálására szólít fel. A szervezet kiemeli, különösen aggályos, hogy az esetben vétlen Liverpool FC is az ügy kárvallotja lett. 

21:38
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

A Fifa-főtitkár bírja a tornát

Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára a csoportkör lezárultával elismerően beszélt a brazíliai világbajnokságról, igaz, elsősorban sportszakmai és nem szervezési szempontból."Ez a világbajnokság úgy marad majd meg az emberek emlékezetében, mint az egyik legjobb, ha a futball és a játék minőségéről beszélünk" - jelentette ki a francia sportvezető pénteken Rio de Janeiróban.

Valcke hozzátette, hogy a szurkolók lelkesedése megmutatta, Brazília az a hely, ahol most érdemes lenni. Aldo Rebelo brazil sportminiszter megkönnyebbülésének adott hangot amiatt, hogy a vb ideje alatt eddig nem voltak olyan utcai tüntetések, mint az egy évvel korábban megrendezett - s a vb főpróbájának tartott - Konföderációs Kupán. Kiemelte, hogy a demonstrációknak és a futballnak semmi köze nincs egymáshoz.

21:45
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

A tésztagyártó meglátta a lehetőséget

"Üdv itthon" - mondja a Barilla a 11 tésztácskának. De vajon melyik Chiellini?

21:54
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Ha önnek is van otthon elfekvőben...

Három jegyet kapott a brazíliai világbajnokság július 13-i döntőjére egy idős riói férfi, aki felajánlotta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) az 1950-es vb-fináléra szóló, felhasználatlan belépőjét. A most 85 esztendős Joedir Sancho Belmonte azért nem ment ki a 64 évvel ezelőtti, ugyancsak Brazíliában rendezett világbajnokság döntőjére a Maracana Stadionba, mert beteg édesanyját ápolta. Nemrég aztán levelet írt a FIFA-nak azzal a céllal, hogy a szervezetnek adományozza a kis gyűrött cetlit, mire Jerome Valcke FIFA-főtitkár cserébe három jegyet adott neki a mostani döntőre.

"Remélem, ezúttal nyerünk, és bosszút állunk az 1950-es vereségért" - utalt Belmonte arra, hogy akkor a házigazdák 200 ezer néző előtt 2-1-re kikaptak Uruguaytól. Az idős futballrajongó hozzátette, nem bánta meg, hogy otthon maradt édesanyjával, aki néhány nappal később elhunyt. Valcke közölte, hogy az sporttörténelmi ereklye a jövőre Zürichben nyíló FIFA-múzeumban lesz megtekinthető.

22:07
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Klose vébégóljai

22:14
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Senkit nem érdekelnek a brazilok

Senkit nem érdekelnek a brazilok Fotó: Mudra László - Origo

Mudra László kollégánk helyszíni felvétele a brazilok sajtótájékoztatójáról

22:39
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Suáreznek segítségre van szüksége

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára és a nemzetközi játékos-szakszervezet, a FIFPro szerint is kezelésre szorul Luis Suárez, az uruguayi válogatott csatára, aki a brazíliai világbajnokságon beleharapott olasz ellenfelébe. A FIFA csütörtökön kilenc mérkőzésre és a futballal kapcsolatos tevékenységektől négy hónapra tiltotta el a 27 éves támadót, aki az olaszok elleni 1-0-ra megnyert csoportmeccsen megharapta Giorgio Chiellini vállát. Suárez csütörtökön már haza is utazott a vb-ről, Montevideóban közel ezer szurkoló várta.

Jerome Valcke, a FIFA főtitkára pénteken Rio de Janeiróban azt nyilatkozta, Suáreznek pályafutása során ez volt a harmadik ilyen esete, ez pedig elfogadhatatlan. "Azt hiszem, meg kellene találnia a módját, hogyan állíthatná le magát, talán kezelésekre kellene járnia" - mondta a francia sportvezető. A FIFPro hasonló álláspontot fogalmazott meg, de más megközelítésből, s bírálta a FIFA-t a Suárezre kiszabott büntetés miatt. A kilenc válogatott összecsapásra szóló eltiltás alapján szinte biztos, hogy Suárez a jövő évi Copa Americán sem játszhatna, csak a 2018-as vb selejtezőiben. Ezen kívül klubszinten négy hónapig nem számíthatnak rá. A Liverpool csatára emellett 100 ezer svájci frankos (25,2 millió forint) bírságot is kapott. Az uruguayi szövetség fellebbezett az ítélet ellen. Uruguay Kolumbiával játszik szombaton a vb nyolcaddöntőjében.

23:23
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Még mindig kétséges Kompany játéka

Egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy pályára tud-e lépni a brazíliai világbajnokságon az Eg A Manchester Cityvel májusban angol bajnoki címet nyert védő változatlanul lágyékfájdalmakra panaszkodik, így Marc Wilmots szövetségi kapitány még nem tudja, hogy számíthat-e a 28 éves játékosra. "Lehetetlen megmondani, hogy keddig rendbe jön-e" - nyilatkozta pénteken a szakvezető. Kompany - aki a pályán Wilmots jobb kezeként irányítja a társakat - már csütörtökön, a Koreai Köztársaság ellen 1-0-ra megnyert utolsó csoportmérkőzésen sem volt bevethető.

01:08
június 27, 2014
Vágólapra másolva!

Már ennyi volt

Köszönjük a figyelmet, tartsanak velünk holnap is.