Djokovic legyőzte Nadalt, 100 millió Futács ára

Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül
A Fradi nyolcadik meccsét is megnyerte zsinórban az NB I-ben, Djokovic legyőzte Nadalt, sérülés miatt kihagyja a vb-t a franciák kapusa, 100 millió forint Futács Márkó kivásárlási ára. A vasárnapi sporthírek egy helyen.
15:40
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Az időjárási ablakra várnak

Várhatóan május 27. körül lesz olyan időjárás, amely lehetővé teszi, hogy elinduljon a csúcstámadásra a Mount Everest oxigénpalack nélküli megmászására készülő Klein Dávid - közölte a SPAR Everest Expedícióp a hegymászótól kapott legfrissebb információk alapján.

Klein Dávid szombaton visszatért a 4200 méteren fekvő Tingriből az 5200 méteren lévő alaptáborba, és jelenleg alaptábor-vezetőjével, Török Edinával elemzi a meteorológiai jelentéseket, a többi expedícióval közösen.

A következő napokban felkészül a csúcstámadásra, ami a jelenlegi elemzések szerint május 27-től lehetséges. Ekkor nyílik egy úgynevezett időjárási ablak, vagyis csökken a szélerősség és nem várható jelentős csapadék sem.

A 4bakancs hegymászóportál vasárnap azt írta, hogy az Everest északi alaptáborában állomásozó expedíciók elindultak a csúcstámadásra. A SPAR Everest Expedíció ezzel kapcsolatban közölte: több, oxigénpalackot használó hegymászó az alaptáborban úgy döntött, hogy már korábban nekivág a Csomolungmának, azonban Klein Dávid, aki oxigénpalack nélküli mászásra vállalkozott, nem tagja ennek a csapatnak.Klein Dávid április 6-án indult el, hogy a SPAR Everest Expedíció keretében oxigénpalack nélkül mássza meg a Föld legmagasabb csúcsát, a 8848 méteres Mount Everestet. Ez a teljesítmény a világon eddig összesen mintegy 200 embernek sikerült, magyar hegymászónak még nem.

15:42
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Javultak a Pick Szeged esélyei a döntőben

A Montpellier egyik legjobb játékosa, William Accambray ujjsérülés miatt kihagyja a 15.35-kor kezdődő, Pick Szeged elleni finálét a férfikézilabda EHF-kupa berlini négyes döntőjében.

A francia válogatottal olimpiai, világ- és Európa-bajnok átlövő szombaton, a román Constanta elleni elődöntőben sérült meg. A 26 éves játékos három góllal vette ki részét csapata 36-32-es sikeréből úgy, hogy a mérkőzést nem tudta befejezni.

Accambray-nak a döntő lett volna az utolsó nemzetközi meccse a Montpellier színeiben, mivel a következő szezontól már a Paris Saint-Germain együttesében szerepel. A Pick Szeged a története első európai kupafináléja előtt áll, míg a Montpellier második diadalára hajt, ugyanis 2003-ban a Bajnokok Ligájában első lett.

15:48
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Hosszú görcsölő izmokkal is imádja

Az előző napi két győzelméhez szombaton további kettőt tett hozzá Hosszú Katinka az egyesült államokbeli Charlotte-ban zajló úszó Grand Prix-viadalon. A magyar szövetség beszámolója szerint előbb 100 háton 59.64-gyel, a világ idei negyedik legjobb idejével győzött, majd 200 pillangón is simán nyert, igaz, itt saját legjobbjához mérten visszafogottabb idővel, 2:09.66-tal. Hosszú a pénteki versenynapon 1:56.30 perces országos csúccsal győzött 200 méter gyorson, majd a 400 vegyes döntőjében is első lett, 4:37.85 perccel.

„Kétszáz pillangón lehettem volna kicsit gyorsabb, de ebben az időszakban igencsak elégedett vagyok a 2:09-es idővel. A száz háton már délelőtt egy percen belül jöttem, Shane mondta, hogy jó lenne, én meg mondtam, miért ne? Igaz, magam is meglepődtem, amikor felnéztem az eredményjelzőre, elvégre nagyon nem reméltem, hogy sikerülni fog. Délután persze még gyorsabb akartam lenni, sikerült is megközelítenem az 59.4-es legjobbamat, és emiatt rendkívül boldog vagyok. A nyolcadik helyezéssel záruló 400 gyorsra pedig másként tekintek, mint talán sokan mások: számomra az a fontos, hogy megcsináltam. Nem baj, hogy fájt, a 4:12-es időnek is tudtam örülni, mert azt gondoltam, nagyjából 4:30 lehetett, az utolsó ötven méteren ugyanis úgy éreztem, már nem is mozgok egyáltalán, annyira égett mindenem. Mégis, ennek éppen az a lényege, hogy tudjam, ezt is végig tudom úszni két kemény szám után, úgyhogy a végén a helyezéstől függetlenül jó érzés töltött el. Különben is, a lényeg, hogy imádok versenyezni, még akkor is, ha közben már görcsölnek az izmaim" - értékelte a teljesítményét Hosszú a Swimming World videointerjújában.

15:49
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Pars: a 80 méter nem lett meg, az arany igen

Pars Krisztián nyerte a kalapácsvetést a nemzetközi szövetség World Challenge Grand Prix-sorozatának Puerto Rico-i állomásán, Poncéban. Az olimpiai bajnok magyar atléta negyedik kísérletére elért 79,31 méterrel, versenycsúccsal győzött.

"Nyolcvan méter fölött szerettem volna dobni, de ami most nem sikerült, az hamarosan összejön!" - kommentálta tömören a teljesítményét Pars Krisztián.

15:49
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Szász a döntőben kapott ki

Szász Emese a második helyen végzett a párbajtőrözők brazíliai világkupaversenyén, Rio de Janeiróban. A világbajnokságon 2010-ben második, 2006-ban és tavaly harmadik magyar vívó a 64-es táblán 15-5-re verte a francia Hélene Gnomot, majd ugyanennyire Antal Edinát, 15-8-ra a svéd Sanne Garsot, 15-9-re az olasz Giulia Rizzit, az elődöntőben pedig 15-12-re a kínai Szun Jü-csiét. A döntőben a francia Lauren Rembivel vívott, akitől 15-11-re kapott ki, így lett második a 125 fős mezőnyben.

Szász a szezon korábbi versenyein is jól szerepelt, Lipcsében bronz-, Barcelonában aranyérmet nyert, újabb sikerével pedig - amint az a magyar szövetség hírében olvasható - megőrizte második helyét a világranglistát.

15:52
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

A Fradi a kilencedik a pólóbajnokságban

Az FTC végzett a kilencedik helyen a férfivízilabda ob I-ben, mivel vasárnap másodszor is legyőzte a PVSK csapatát.

eredmény, rájátszás a 9. helyért, 3. mérkőzés:
Széchenyi Bank-FTC - PVSK-Fűszért 10-7 (5-1, 2-3, 2-2, 1-1)
A párharc végeredménye: 2-1 az FTC javára.

15:57
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Briggs ellenfele hamar feladta

Mindössze 23 másodperc alatt húzta be újabb győzelmi striguláját a korábbi nehézsúlyú világbajnok Shannon Briggs. A veterán, 42 éves amerikai bunyós Chesterben csapott össze a szerény képességű Matthew Greerrel, aki gyakorlatilag mindenféle ellenállás nélkül, pár másodperc alatt kapitulált. Briggs új rekordja: 54 győzelem (ebből 48 KO/TKO), 6 vereség, 1 döntetlen, írja a Profiboksz.hu.

16:18
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Besic még nem foglalkozik Messivel

Egyetlen ember lehet ott a magyar focibajnokságból a vébén, Muhamad Besic, az FTC bosnyák védője. Hogy mit gondol a magyar focistákról, azt elolvashatja az Origónak adott interjúban.

16:25
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Győzött, és előzött a Villarrel

 A Villarreal vendégként legyőzte a Real Sociedadot a spanyol labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, ezzel vasárnapi ellenfelét megelőzve a hatodik helyen végzett. Mindkét csapat az Európa Liga selejtezőjében indulhat majd.

Primera División, 38. forduló:
Real Sociedad - Villarreal 1-2 (0-1)
gól: Vela (90.), illetve G. Dos Santos (28.), Uche (69.)

16:32
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Makrát megzavarta a dobogó

Makra Noémi a nyolcadik helyen végzett ugrásban a női tornászok szófiai Európa-bajnokságán. A gerendán Világkupa-győztes Makra az első ugrását szépen végrehajtotta, 13,958 pontot kapott rá, a másodikat azonban nem sikerült az eredeti tervek szerint bemutatnia, kisebb értékű gyakorlata 12,766 pontot ért. Összpontszáma így 13,362 lett.

"Vélhetően a dobogó zavarta meg, a lendülete nem volt megfelelő, és egy kisebb típusú ugrást hajtott végre másodikra. Ez is mutatja, hogy több tapasztalatra és több versenyrutinra van szüksége - értékelt Draskóczy Imre szövetségi kapitány, hozzátéve: szerették volna, hogy több szeren is döntős legyen Makra Noémi, végül a legkevésbé várt szeren, ugrásban sikerült neki.

eredmények, ugrás:
1. Giulia Steingruber (Svájc) 14,666
2. Anna Pavlova (Azerbajdzsán) 14,583
3. Larisa Andreea Iordache (Románia) 14,533
... 8. MAKRA NOÉMI 13,362

16:36
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Gyors TKO a hosszú kihagyás után

Kilenc hónappal a Szergej Kovaljovtól elszenvedett súlyos KO-vereségét követően debütált új kategóriájában, cirkálósúlyban a korábbi WBO félnehézsúlyú világelső Nathan Cleverly. A walesi bunyós a WBA betöltetlen interkontinentális címét vette célba, ebben pedig Shawn Corbin próbálta útját állni, nem sok sikerrel.

A hosszú kihagyás után visszatérő Cleverly mindössze pár percet töltött a szorítóban, ugyanis jó kezdést követően már a második menetben rövidre zárta a találkozót technikai KO-val. A 27 éves Cleverly ezzel a sikerrel 27 győzelem (ebből 13 KO/TKO), 1 vereség, 0 döntetlenre javította rekordját, írja a Profiboksz.hu

16:40
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Ünnepel az Arsenal

A kilencéves átkot megtörő Arsenal játékosai vasárnap egy nyitott tetejű buszon ünnepelték az FA-kupa-győzelmet. A busz már megállt, a játékosok most egy színpadon gyülekeznek a kupával, és a színpadról ezt láthatják:

16:52
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Márquez zsinórban ötödször nyert

Utoljára Valentino Rossi volt képes arra, hogy a gyorsaságimotoros-vb királykategóriájában öt futamot nyerjen egymás után, most ezt a bravúrt ismételte meg a MotoGP címvédője, Marc Márquez. A 21 éves Márquez hibázott a Francia Nagydíj elején, de így is visszaelőzte a riválisokat. Mögötte Valentino Rossi és Alvaro Bautista zárt.

Az összetett állása: 1. Márquez 125, 2. Pedrosa 83, 3. Rossi 81.

Moto2:
1. Kallio, 2. Corsi, 3. Rabat.

Az összetett állása: 1. Rabat 99, 2. Kallio 92, 3. Vinales 62

Moto3:
1. Miller, 2. Rins, 3. I. Vignales.

Az összetett állása: 1. Miller 104, 2. Fenati 74, 3. Vazquez 72.

17:22
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

A Füchse Berliné a bronz

A házigazda Füchse Berlin 29-28-ra legyőzte a román Constanta együttesét a férfikézilabda EHF-kupa négyes döntőjének bronzmérkőzésén.

A német csapat - amelyet a szombati elődöntőben a Pick Szeged 24-22-re múlt felül - az eredményes hajrájának köszönheti vasárnapi sikerét, a második félidő derekán ugyanis még négygólos hátrányban (17-21) volt. Innen sikerült aztán fordítania, többek között Sven-Sören Christophersen remeklésével.

férfi EHF-kupa, bronzmérkőzés:
Füchse Berlin (német)-Constanta (román) 29-28 (13-14)

17:39
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Besenyei két pontot szerzett

Az első két versenyt pont nélkül záró Besenyei Péter műrepülő-világbajnok a hetedik helyen végzett a Red Bull Air Race idei szezonjának harmadik viadalán, amelyet a malajziai Putrajayában rendeztek meg a hétvégén. Győzött a brit Nigel Lamb, aki első diadalát aratta ebben a sorozatban. Másodikként az összetettben éllovas osztrák Hannes Arch, harmadikként pedig az ausztrál Matt Hall zárt.

A magyar pilóta az első idei futamon, Abu-Dzabiban motorhiba miatt nem szerzett pontot, legutóbb, a horvátországi Rovinjban pedig hozzáért az egyik kapuhoz, így az első körben búcsúra kényszerült, összesítésben kilencedik lett. Vasárnapi helyezése két pontot ért a számára, amivel a tizedik helyen áll összetettben.

Az először 2005-ben megrendezett és hároméves szünet után idén újraindított világbajnokságnak - amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek - az idei a hetedik idénye. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a pályát jelölő felfújható kapuk pedig 20 helyett immár 25 méter magasak.

Az idei szezonban három kontinens hét országának nyolc városában rendeznek futamot. A mezőnynek 12 pilóta a tagja. Putrajaya után a lengyelországi Gdyniába, az angliai Ascotba, az egyesült államokbeli Dallasba és Las Vegasba, valamint - a pontos helyszínnel még adós - Kínába látogatnak el a műrepülők.

17:58
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Babos az elődöntőig jutott

Babos Tímea vereséget szenvedett a 100 ezer dollár összdíjazású prágai salakpályás nőitenisz-torna elődöntőjében. Babos két szettben maradt alul a brit Heather Watsonnal szemben. A kétórás esőszünettel megszakított vasárnapi mérkőzés 1 óra 43 percig tartott.

eredmény, elődöntő:
Watson (brit) - Babos 7:6 (7-3), 6:3

Babos a jövő héten már a Roland Garroson lép pályára. Egyesben a selejtezőben kezdi meg szereplését, párosban pedig - amint az honlapján olvasható - már főtáblás, társa az amerikai Varvara Lepchenko lesz.

18:19
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Egy harmad után vezetnek a svédek

Joakim Lindström góljával Svédország 1-0-ra vezet Kanada ellen a hokivébé rangadóján. A kanadiak elrontottak egy büntetőt.

18:25
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Nem lehetett lefutni az etiópokat

Az etióp Kenenisa Bekele és Tirunesh Dibaba nyerte vasárnap a Great Manchester Run elnevezésű 10 kilométeres utcai futóversenyt.

A pályán 5000 és 10 000 méteren is világcsúcstartó Bekele a maraton rekorderével, a kenyai Wilson Kipsanggal vívott nagy csatát, és végül riválisát öt másodperccel megelőzve, 28:23 perces idővel győzött. Dibaba magabiztos futással védte meg címét a rangos versenyen, 31:09 perces eredménnyel.

18:27
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Erraninak Serena is fájdalmat okozott

A világelső Serena Williams megvédte címét a római salakpályás tenisztorna női versenyében, miután a vasárnapi fináléban könnyedén legyőzte az olasz Sara Erranit. Az amerikai játékos dolgát megkönnyítette, hogy tizedik helyen kiemelt ellenfele az első játszma második felében megsérült, és fájdalmakkal küszködve játszotta le a finálét. A találkozó mindössze 71 percig tartott.

eredmény, döntő, nők (2,12 millió dollár összdíjazás):
S. Williams (amerikai, 1.) - Errani (olasz, 10.) 6:3, 6:0

18:58
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Szilágyi egy tussal kapott ki

Ötödik hellyel fejezte be szezonbeli világkupa-sorozatát Szilágyi Áron: az olimpiai bajnok kardozó a varsói Grand Prix-n egy tussal kapott ki a negyeddöntőben.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Szilágyi Áron két belga vívó legyőzésével jutott be a legjobb 16 közé, ahol 15-6-ra verte a német Sebastian Schrödtert, majd a negyeddöntőben 15-14-re kapott ki az orosz Alekszej Jakimenkótól. Szilágyi Áron az idény korábbi szakaszában győzött Padovában és Athénban, és második lett Budapesten.

19:07
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Vb-bronzérmesek az öttusázó fiúk

A harmadik helyen végzett a magyar fiú csapat az ifjúsági korosztályú öttusázók budapesti világbajnokságán. A Bereczki Richárd, Tomaschof Soma, Regős Gergely összeállítású válogatottat csak a mexikói és az ukrán trió tudta megelőzni. Egyéniben a legjobb magyar Bereczki volt, aki hatodikként zárt. Egy nappal korábban, a lányok versenyében az ötödikként végző Zs. Tóth Anna szerepelt a legeredményesebben a hazaiak közül. A Zs. Tóth, Simon Sarolta, Boros Alexandra hármas ugyancsak ötödik lett. A vb-n - amely hétfőn a vegyes váltóval ér véget - az 1996 és 1999 között születettek indulhatnak.

19:31
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Parádézott a nigériai atléta

Több ranglistavezető eredmény is született Sanghajban az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat második állomásán, amelyről a nigériai Blessing Okagbare teljesítménye marad a legemlékezetesebb, miután távolugrásban és 200 méteren is nyert, ráadásul kiváló eredményekkel. A tavalyi moszkvai szabadtéri világbajnokságon távolban második, 200-on harmadik sportoló a kínai viadalon 6,86 méterrel nyerte az ugrószámot, mindössze két centivel elmaradva a világ idei legjobb eredményétől. A 25 éves atléta a sprintszámban 22.36 másodperces idővel ért célba. Az idei legjobb eredményt hozta többek között a férfi 100 méter, amelyet az amerikai Justin Gatlin nyert meg 9.92 másodperccel.  A viadal legnagyobb szenzációját az egyiptomi Ihab Abdelrahman Al-Sajed szolgáltatta, aki óriási dobással, 89,21 méterrel győzött férfi gerelyhajításban. Az egyiptomi nehézatléta ezzel az eredménnyel csaknem négy métert javított a világ idei legjobbján.

19:41
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

102 pontot gyűjtött a Juve

A Juventus rekordot jelentő 102 ponttal nyerte meg a Serie A-t. A 38. kör eredményei: Catania-Atalanta 2-1, Genoa-AS Roma 1-0, Juve-Cagliari 3-0.

19:43
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Történelmi Szeged-siker

Története első nemzetközi kupadiadalát aratva a Pick Szeged nyerte a férfi kézilabda EHF-kKupát, mivel a berlini négyes döntő vasárnapi fináléjában 29-28-ra győzött a Montpellier ellen. A szegedi csapat legjobbja a már szombati elődöntőben is remeklő Ilyés Ferenc volt, aki hét gólt szerzett. A magyar férfi kézilabdázás történetében a Szeged a negyedik együttes, amely győzni tudott nemzetközi európai kupasorozatban: ezt megelőzően a Bp. Honvéd 1982-ben BEK-, a Veszprém 1992-ben és 2008-ban KEK-győztes lett, a Rába Vasas ETO Győr pedig 1986-ban az IHF-kupát hódította el. (Részletek.)

19:44
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Fucsovics kikapott a döntőben

Fucsovics Márton két szettben kikapott a döntőben a 35 ezer euró összdíjazású heilbronni salakpályás férfi tenisztornán. A múlt heti szegedi Davis-kupa-tornán az euro-afrikai zóna II-es csoportjába feljutott magyar válogatott éljátékosa - aki jelenleg 238. a világranglistán - a hazai közönség előtt szereplő, első helyen kiemelt Jan-Lennard Struff-fal (74.) találkozott a fináléban, és 1 óra 13 perc alatt kapott ki.

Eredmény, döntő:
Struff (német, 1.)-Fucsovics 6:2, 7:6 (7-5)

A 22 éves nyíregyházi játékos 2975 eurót és 48 világranglista-pontot kapott mostani szerepléséért.

20:12
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Kizárták Cserni Bélát a motorcsónak-vb-n

A francia Peter Morin nyerte a motorcsónak Formula 2-es világbajnokság idei első futamát Dunaújvárosban, ahol az egyetlen magyar indulót, Cserni Bélát kizárták. A mezőny zuhogó esőben rajtolt el. Az élről induló Erik Stark egészen a 19. körig vezetett, ekkor azonban egy ütközés miatt hátracsúszott. A címvédő balesete után az osztrák Rupert Temper állt az élre, és a célig az első helyen haladt. Ám hiába ünnepelte győzelmét, mert tíz körrel a leintés előtt elvitt egy fordítóbóját, ezért a versenybíróságtól később egy kör büntetést kapott, így végül a hetedik helyen zárt. A versenyt ezek után a második helyen célba ért francia Peter Morin nyerte meg. Cserni Béla jól rajtolt, az első kör után hatodikként fordult, majd több körön át a még pontszerző kilencedik volt, a tizedik körben azonban túl szűken vette az egyik kanyart, elvitte mindkét fordítóbóját, ezért kizárták.

20:15
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Belga bajnok Juhász exklubja

Sorozatban harmadszor az Anderlecht (Juhász Roland egykori csapata) nyerte meg a belga labdarúgó-bajnokságot, miután a rájátszás utolsó fordulójában 3-1-re legyőzte a Lokerent. A címvédő a legjobb hat csapatot felvonultató élcsoport küzdelemsorozatának elején még nyolcpontos hátrányban is állt, ám végül két ponttal megelőzte a Standard Liege és hárommal a Club Brugge együttesét. A 33. bajnoki címét ünneplő Anderlecht a követező szezonban a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet, míg a Liege a BL selejtezőjében lép majd pályára.

20:26
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Holland szakaszsiker a Girón

A holland Pieter Weening nyerte meg a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny kilencedik szakaszát, amely után továbbra is az ausztrál Cadel Evans vezet az összetettben. A hegyi befutóval nehezített vasárnapi etapon Evans a hetedik helyen ért célba, a második pozícióban álló Rigoberto Uranéval azonos idővel, így az 57 másodperces különbség nem változott kettejük között.

20:36
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Csak nyerni tud a Fradi

Zsinórban nyolcadik bajnokiját is megnyerte a dobogóért harcoló Fradi. NB I, 29. forduló: Haladás-FTC 0-1 (gól: Diallo 55. Piros lap: Busai 93. - FTC).

21:01
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Örömmámorban a Szeged

Képgaléria a Szeged kupagyőzelméről és a díjátadásról.

Kattintson a képekért!

Mikler Roland is őszintén örült a kupagyőzelemnek Forrás: AFP/Odd Andersen
21:12
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Kikapott a címvédő a hokivébén

A kanadai válogatott hosszabbításban 3-2-re legyőzte a címvédő svéd együttest a minszki jégkorong-világbajnokságon. A kanadaiak mérkőzést eldöntő találatát a védő Ryan Ellis szerezte. A másik délutáni mérkőzésen az amerikai csapat 3-1-re nyert a finn együttes ellen.

21:41
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Djokovic legyőzte Nadalt

Novak Djokovic nyerte a római salakpályás tenisztorna férfi versenyét, miután a döntőben szetthátrányból fordítva legyőzte a világelső és címvédő Rafael Nadalt. A spanyol játékos korábban rekordot jelentő hét alkalommal diadalmaskodott az olasz fővárosban, míg szerb riválisa pályafutása során harmadszor hódította el itt a trófeát. Ez volt a negyedik római fináléjuk egymás ellen, és az állás most 2-2. Összességében Nadal 22-19-re vezet kettejük külön párharcában, Djokovic pedig karrierje 44. végső sikerét aratta ATP-viadalon.

Eredmények, döntők:
férfiak (3,45 millió euró összdíjazás):
Djokovic (szerb, 2.)-Nadal (spanyol, 1.) 4:6, 6:3, 6:3

21:46
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

A Stieber-gólpassz is kevés volt a feljutáshoz

Nem sikerült feljutnia a német labdarúgó-bajnokság élvonalába a Stieber Zoltánt és Korcsmár Zsoltot foglalkoztató Greuther Fürth csapatának, mivel az osztályozó vasárnapi, hazai visszavágóján 1-1-es döntetlent játszott a Hamburggal. Élvonalban maradt: a Hamburg, 1-1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal. A visszavágón Stieber gólpasszt adott.

21:49
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Így nyert a Fradi, ezt mondta Doll

22:43
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Kiesett a Kövesd, a Vidi sem örülhet

A Mezőkövesd kiesett az NB I-ből, miután csak döntetlent játszott a 29. fordulóban: Mezőkövesd-Videoton 1-1 (gól: Melczer 47., ill. Haraszti 90.). Az iksz a székesfehérváriaknak sem kedvező, mivel így a bronzéremért zajló csatában lépéselőnybe került az FTC.

23:07
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Változás a franciák vb-keretében

Nyakcsigolya-sérülése miatt nem utazhat a június 12-én kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokságra Steve Mandanda, az Olympique Marseille kapusa, aki benne volt Didier Deschamps francia szövetségi kapitány 23 fős, véglegesnek tekintett keretében.

A helyére a Saint-Etienne hálóőrét, Stephane Ruffier-t hívta be a szakember. Az egyszeres válogatott Ruffier egyike azon hét játékosnak, akit a szakvezető - sérülések esetére - tartaléknak jelölt.
Mandanda a szombati, Guingamp elleni bajnokin sérült meg egy ütközés után. Hordágyon vitték le a pályáról, majd kórházba szállították. A franciák a hondurasiakkal, a svájciakkal és az ecuadoriakkal szerepelnek majd egy csoportban a vb-n.

23:11
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Így áll az NB I, a zárókör programja

A tabella:
1. DVSC-TEVA 28 17 8 3 65-31 59 pont
2. Győri ETO FC 29 17 8 4 53-32 59
3. Ferencváros 29 16 6 7 45-33 54
4. Videoton FC 29 15 7 7 51-30 52
5. Diósgyőri VTK 29 12 10 7 44-37 46
6. Szombathelyi Haladás 29 12 9 8 36-30 45
7. PMFC-Matias 29 12 8 9 40-37 44
8. MTK Budapest 29 10 7 12 40-36 37
9. Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 29 9 9 11 35-49 36
10. MVM Paks 29 8 10 11 39-40 34
11. Budapest Honvéd 29 9 6 14 35-39 33
12. Újpest FC 29 8 8 13 45-49 32
13. Lombard Pápa Termál FC 29 8 6 15 30-49 30
14. Puskás Akadémia 28 7 7 14 34-49 28
15. Mezőkövesd-Zsóry FC 29 6 6 17 27-47 24 - már kiesett
16. Kaposvári Rákóczi 29 4 7 18 21-52 19 - már kiesett

A 30. (utolsó) forduló programja:
június 1., vasárnap:
DVSC-TEVA - Budapest Honvéd
Lombard Pápa Termál FC-Újpest FC
PMFC-MATIAS - Szombathelyi Haladás
Videoton FC-DVTK
Győri ETO FC-Mezőkövesd Zsóry
MTK Budapest-Kaposvári Rákóczi FC
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano - Puskás Akadémia
Ferencváros - MVM-Paks

23:16
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

La Liga: kiesett Vadócz excsapata

Kiesett a La Ligából az Osasuna (Vadócz Krisztián egykori klubja) és a Valladolid. A zárókör eredményei: Rayo Vallecano-Getafe 1-2, Almería-Athletic Bilbao 0-0, Valladolid-Granada 0-1, Osasuna-Betis 2-1.

23:20
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Kétszer annyi nő futott a Városligetben

Kizárólag nőknek rendezett futóversenyt ma a Budapest Sportiroda. A tavalyihoz képest kétszer annyian, 7580-an neveztek a városligeti Testébresztő Női Futógálára. Több neves sportoló is rajthoz állt, Kökény Bea olimpiai ezüstérmes kézilabdázó és Sastin Marianna világbajnok birkózó a 2,1 km-es távot választották, Bóta Kinga olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozó pedig a leghosszabb, a 10 km-es távra nevezett.

Eredmények:
5 km
1. Szatmári Adrienn - Pécs 19:38
2. Gelle Annamária - UTE - 20:09
3. Csuta Dorottya - Pusztazámor - 20:12

10 km
1. Perity Gabriella - MAC-NS 36:45
2. Kis Zsanett - MAC-NS - 38:10
3. Woych Terisa - Budapest - 39:03

23:43
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Nehéz lesz megtartani Futácsot

A Diósgyőr nagyon szeretné megtartani Futács Márkót, ám Kovács Zoltán sportigazgató is tudja, hogy nem lesz könnyű dolguk. A Sport 2 Harmadik félidő című műsorában elmondta: a Leicester kölcsöncsatárának nagyon jó szezonja volt, igazi mintafutballista a pályán és azon kívül is, az edzéseken példaértékű munkát végez. Hozzátette, nem szeretné az egekig dicséri Futácsot, mert akkor a Fradinál is látnák, hogy milyen jó vétel lenne. "Nagyon jó döntés volt, hogy leigazoltuk kölcsönben, de nehéz lesz megtartani, mert 100 millió forint a kivásárlási ára, és nincsen opciós jogunk a végleges leigazolására. Nem lesz könnyű dolgunk, ha Diósgyőrben szeretnénk tartani" - fogalmazott Kovács.

Futács anyaklubja, a Leicester City idén 102 ponttal feljutott a Premier League-be.

23:46
2014. május 18.
Vágólapra másolva!

Vége

Ezzel véget ért a mai sportos hírzuhatag, viszlát holnap.