Messi aláírt, Pintér kesergett

Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül
Kiderült, Dibusz Dénes miért védhetett olyan jól a Haladás ellen, Charlotte-ban is verhetetlen volt Hosszú Katinka, 68-an sérültek meg az Osasuna meccsén. Gyászol a Forma-1. A Barca csillaga, Lionel Messi 2019-ig hosszabbított, veszélyben Diego Costa vb-szereplése, segélykérés jött az Annapurnáról. Ez történt hétfőn a sport világában. 
09:38
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Hosszú Katinka verhetetlen

Kétszáz vegyesen és kétszáz háton is győzelmet aratva, hat aranyéremmel zárta vasárnap Hosszú Katinka az egyesült államokbeli Charlotte-ban zajló úszó Grand Prix-viadalt (részletek).

09:48
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Gyászol a Forma-1

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Sir Jack Brabham Forma-1-es világbajnok (részletek).

10:25
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Nem hibázott az NHL-címvédő

A címvédő Chicago Blackhawks 3-1-re legyőzte a vendég Los Angeles Kingst az NHL nyugati döntőjének az első mérkőzésén. Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc nyitófelvonásában a Chicago jól használta ki, hogy a rivális fáradt, hiszen csak pénteken jutott tovább az Anaheim Ducksszal szemben, és még utaznia is kellett. Később ugyan felpörgött a 2012-ben Stanley-kupa-győztes Los Angeles, ám a hajrát jobban bírta a tavalyi bajnok. Keleten a New York Rangers 1-0-ra vezet a Montreal Canadiens ellen.

Nyugati főcsoport, döntő, 1. mérkőzés:
Chicago Blackhawks - Los Angeles Kings 3-1

11:16
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Dibuszt frusztrálta, hogy nem védett jól

A Fradi kapusa, Dibusz Dénes állítja, azért védett olyan jól a Haladás ellen, mert kissé frusztrálta, hogy az előző körben nem ment jól neki a védés.

11:20
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Neymar új barátnője

11:22
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

68 sérült egy spanyol focimeccsen

Hatvannyolcan megsérültek, egy ember a lábát törte, amikor leszakadt egy korlát, és a szurkolók bedőltek a pályára. Részletek és videó ide kattintva.

11:41
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Súlyosan megsérült az orosz sztárhokis

Súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett Alekszandr Ovecskin, az oroszok sztárja a minszki jégkorong-világbajnokság vasárnapi, németek elleni mérkőzésén. Az NHL gólkirálya Marcus Kinkkel ütközött, és percekig a jégen maradt, majd az öltözőbe kellett támogatni. Pat Cortina, a német válogatott szövetségi kapitánya - a korábbi magyar sikeredző - sajnálatosnak nevezte a sérülést, és hozzátette: Ovecskin, a sportág egyik arca, remélhetőleg folytatni tudja a tornát. Az oroszok eddig százszázalékosak a vb-n, és biztos negyeddöntősök.

11:42
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Kikapott az NBA-címvédő

Az Indiana Pacers magabiztosan verte a címvédő Miamit az NBA keleti főcsoportdöntőjének a nyitányán. A 24 pontos Paul George vezette Pacers igazi csapatmunkával nyert: hat játékosa is elérte a 10 pontot, míg a vendégeknél - akik végig hátrányban voltak - csak a 27 pontos Dwyane Wade és a 25 pontos LeBron James remekelt. A 30 pontos első negyeddel kezdő Indiana a nagyszünet után már 19 ponttal is vezetett, a floridaiak tizedik rájátszásos meccsükön mindössze másodszor maradtak alul.

Főcsoportdöntő, Kelet, 1. mérkőzés:
Indiana Pacers-Miami Heat 107-96
A párharc az egyik fél negyedik sikeréig tart.

11:44
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Hangáék a spanyol rájátszásban

A Laboral Kutxa Vitoriát erősítő Hanga Ádám 11 pontot dobott a spanyol kosárlabda-bajnokságban, csapata pedig sikerével bejutott a rájátszásba. A válogatott légiós 21 perc alatt három gólpasszt is adott a Zaragozában 88-75-re megnyert találkozón. "Bebiztosítottuk a rájátszást, ezzel abszolváltuk a szezon előtt felállított célokat, azaz az Euroliga top 16-jába, a spanyol Király-kupába, illetve a rájátszásba jutást. Elégedett vagyok a mai nappal, a héten azért harcolunk, hogy minél kedvezőbb helyen zárjuk az alapszakaszt" - nyilatkozta az MTI-nek a 25 éves játékos, akinek a klubja hatodik a tabellán.

11:47
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

A Real Madrid kikapott a kupadöntőben

A Maccabi Tel Aviv nyerte a férfi kosárlabda Euroligát, miután a milánói négyes döntő vasárnapi fináléjában hosszabbítás után legyőzte a Real Madridot. Az ötödik kontinenselsőségüket megszerző izraeliek 25-13-ra nyerték a ráadást, amely 1969 óta az első volt a döntők történetében. A Final Four legjobbjává a Maccabit erősítő, amerikai-montenegrói Tyrese Rice-ot választották. A nyolcszoros bajnok spanyol együttes tavaly is a fináléban bukott el, akkor a görög Olimpiakosz ellen. A harmadik helyet a CSZKA Moszkvát verő Barcelona szerezte meg.

döntő:
Maccabi Tel Aviv (izraeli)-Real Madrid (spanyol) 98-86 - hosszabbítás után

a 3. helyért:
Barcelona (spanyol)-CSZKA Moszkva (orosz) 93-78

11:53
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

A River Plate az argentin bajnok

A River Plate nyerte az argentin labdarúgó-bajnokság második szakaszát. A Buenos Aires-i gárda vasárnap 5-0-ra diadalmaskodott a vendég Quilmes felett, s ezzel hódította el a trófeát. A River Plate 2008 óta első bajnoki címét szerezte, összességében pedig 35. alkalommal ért a csúcsra. Mint a legtöbb dél-amerikai országban, Argentínában is két bajnokságot rendeznek egy éven belül, az elsőt a San Lorenzo nyerte.

11:54
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Fucsovics újra a top 200-ban

A vasárnap Heilbronnban döntős Fucsovics Márton 38 helyet javítva visszakerült a top 200-ba a férfi teniszezők világranglistáján. A két hete a szegedi Davis-kupa-tornán is remeklő nyíregyházi játékos - aki pályafutása legjobbjaként 173. volt februárban - a héten a Roland Garros selejtezőjében próbál szerencsét. A Rómában elődöntős kanadai Milos Raonic egy helyet javítva már a kilencedik.

Férfi tenisz-világranglista (az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):
1. (1.) Rafael Nadal (spanyol) 12 500 pont
2. (2.) Novak Djokovic (szerb) 11 850
3. (3.) Stanislas Wawrinka (svájci) 5830
4. (4.) Roger Federer (svájci) 5125
5. (5.) David Ferrer (spanyol) 5030
6. (6.) Tomas Berdych (cseh) 4330
7. (7.) Juan Martin del Potro (argentin) 4125
8. (8.) Andy Murray (brit) 4120
9. (10.) Milos Raonic (kanadai) 2975
10. (9.) Nisikori Kej (japán) 2815
11. (11.) John Isner (amerikai) 2600
12. (14.) Grigor Dimitrov (bolgár) 2515
13. (12.) Richard Gasquet (francia) 2445
14. (13.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 2315
15. (15.) Fabio Fognini (olasz) 2155
...200. (238.) Fucsovics Márton 251

11:59
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Tesztelték a foci-vb stadionjait

Megrendezték az első hivatalos tesztmeccset a Sao Pauló-i stadionban, ahol a június 12-én kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzése is lesz. A vasárnapi találkozón, amelyet a leendő házigazda Corinthians és a Figueirense vívott egymással, 36 ezer néző volt jelen. A Corinthians Aréna építési munkálatai még nem fejeződtek be teljesen, a játéktér azonban - a szünetben lezúdult nagy mennyiségű eső dacára - jó állapotúnak tűnt. A vb nyitómérkőzését a házigazda brazilok és a horvátok játsszák majd, erre a találkozóra, illetve az azt megelőző megnyitóra 68 ezer nézőt várnak a stadionba. Vasárnap egy másik vb-helyszínen is teszteltek, a cuiabai Pantanal Arénában is egy bajnoki összecsapást bonyolítottak le, ezzel mind a 12 világbajnoki stadiont kipróbálták már - igaz, nem a teljes lelátói kapacitást kihasználva. A szervezők beismerték, hogy mindkét vasárnap tesztelt helyszínen vannak még tennivalók, de alapvetően elégedettek voltak a tapasztaltakkal.

12:13
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Azarenka kihagyja

A világranglistán ötödik Viktorija Azarenka nem indul a jövő kezdődő francia nyílt teniszbajnokságon. A Párizsban tavaly elődöntős fehérorosz játékos március elején szenvedett lábsérülést, melyből azóta sem sikerült teljesen felépülnie. Az Australian Open kétszeres győztese a Twitter-oldalán jelentette be, hogy ki kell hagynia az idei Roland Garrost, egyúttal jelezte, mindent megtesz azért, hogy a lehető leghamarabb ismét pályára léphessen.

12:16
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Babos visszakerült a legjobb 100-ba

A vasárnap Prágában elődöntős Babos Tímea tíz helyet javítva a századik a női teniszezők világranglistáján, amelyet változatlanul nagy fölénnyel vezet a Rómában címét megvédő amerikai Serena Williams. A 21 éves magyar játékos - aki 59. is volt már a rangsorban - a héten a Roland Garros selejtezőjében indul, párosban viszont főtáblás Párizsban, társa az amerikai Varvara Lepchenko lesz.

Női tenisz-világranglista:
1. ( 1.) Serena Williams (amerikai) 11 590 pont
2. ( 2.) Li Na (kínai) 7540
3. ( 3.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 6360
4. ( 5.) Simona Halep (román) 5140
5. ( 4.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 4741
6. ( 6.) Petra Kvitova (cseh) 4600
7. ( 8.) Jelena Jankovic (szerb) 4255
8. ( 7.) Marija Sarapova (orosz) 4141
9. ( 9.) Angelique Kerber (német) 3870
10. (10.) Dominika Cibulkova (szlovák) 3705
11. (11.) Sara Errani (olasz) 3590
12. (13.) Ana Ivanovic (szerb) 3455
13. (12.) Flavia Pennetta (olasz) 3404
14. (15.) Caroline Wozniacki (dán) 2790
15. (14.) Carla Suarez Navarro (spanyol) 2785
...100. (110.) Babos Tímea 617
...263. (263.) Jani Réka-Luca 204

12:17
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Elfáradt a műkorcsolyázó-bajnok

Egy évre felhagy a versenysporttal Aszada Mao, a japánok háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázója, aki 50 százalék esélyt lát arra, hogy később visszatér a jégre. A 23 éves korcsolyázó hétfőn, sajtótájékoztatón közölte döntését, amelyet azzal indokolt, hogy mentálisan és fizikálisan is fáradtnak érzi magát, s az életének más területeire, így például az egyetemi tanulmányaira akar koncentrálni. Aszada márciusban, hazai közönség előtt nyerte meg harmadik vb-aranyát, a februári szocsi olimpián azonban csak hatodik lett a nők versenyében. Most azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy a 2018-as pjongcsangi ötkarikás játékokon jégre lépjen.

12:18
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Már nem Tiger Woods a legjobb

Már nem Tiger Woods vezeti a golfozók világranglistáját. A 38 éves amerikai sztár 60 hét után kénytelen átadni éllovas pozícióját az ausztrál Adam Scottnak. Bár a múlt héten egyikük sem indult versenyen, a hétfőn nyilvánosságra hozott legfrissebb rangsort már Scott vezeti, miután Woods áprilisi hátműtéte óta sok pontot vesztett. Az úgynevezett major tornákon 14-szer győztes Woods tavaly március 25-e óta vezette a világranglistát, amelyen karrierjét tekintve eddig összesen 683 hétig állt az élen. Scott a nagy előd, Greg Norman után a második ausztrál, aki világelső lett.

12:35
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Ki a csinosabb, Vonn vagy a húga?

Tiger Woodsról jut eszünkbe, hogy Lindsey Vonn ma posztolt egy képet, amelyen a lánytestvérével pózol.

12:43
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Bizarr sas a Fradi-pálya mellett

Ha minden igaz, még nincs kész.

12:52
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Rebrové a Dinamo-kispad

Az áprilisban ideiglenesen kinevezett Szerhij Rebrov marad a Dinamo Kijev edzője. A klub korábbi kiváló csatára április 17-én vette át az együttes irányítását, miután Oleg Blohin lemondott. Rebrovval a csapat a múlt héten - öt év után először - megnyerte az ukrán kupát, a fináléban három év után legyőzve a Sahtar Donyecket. Ugyanakkor a bajnokság történetében először lemaradtak a dobogóról (a DK csak negyedik lett).

12:59
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Kapussal ütközött, meghalt

Életét veszítette az indonéz bajnokságban Akli Fairuz, a Persiraja csatára, miután ütközött Agus Rahmannal. Utóbbi, a kapus, egy kiejtett labdára sprintelt rá, majd durván megrúgta Fairuzt, aki később az életét veszítette. Az esetről készült videót itt láthatja.

13:12
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Vesztegetős után szexista F1-guru?

Ha Bernie Ecclestone-t elítélik, a Forma-1 tulajdonosa, a CVC Capital Partners szívesen igazolná le a helyére a Premier League elnökét, Richard Scudamore-t, aki ellen épp most folyik egy belső eljárás szexista emailek gyanúja miatt. A részletekről itt olvashat.

13:27
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

A legenda emlékére

A 88 éves korában elhunyt volt Forma-1-es világbajnok, Jack Brabham a fénykorában.

13:31
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Fehérvárra igazolt a pontkirály

A Sapa Fehérvár AV19 játékosaként folytatja pályafutását az amerikai Brandon Marino, aki a 2013/14-es szezon alapszakaszát az ECHL pontkirályaként zárta - írja a Jégkorongblog. A 27 éves csatár 72 meccsen 30 gólt és 58 asszisztot jegyzett, vagyis összesen 88 pontot gyűjtött a Fort Wayne Komets játékosaként. A rájátszásban 11 mérkőzésen további 5 ponttal gyarapította szezonbeli teljesítményét.

13:41
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Eladó Schumi kipufogógáza

Igazi csemegére csaphatnak le Michael Schumacher rajongói az egyik népszerű aukciós portálon, ahol a tavaly decemberi fejsérülése óta még mindig kómában lévő hétszeres világbajnok 1998-as Ferrarijának, az F300-asnak dobozolt kipufogógázához lehet hozzájutni - részletek az F+1 blogon.

13:44
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Másfél hónapra összezárt nők

Megkezdte a csaknem másfél hónapos összetartását a nőikosárlabda-válogatott, amely jövőre - a románokkal együtt - házigazdaként vesz részt a közös rendezésű Európa-bajnokságon - közölte Farkas Sándor szövetségi kapitány. Az első megméretés a jövő hétvégi, kassai torna lesz, ahol az Eb-selejtezőre már éles formában lévő szlovákok, észtek és németek lesznek az ellenfelek.

14:07
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Iszonyú pech a golfpályán

Padraig Harrington elképesztő peches volt a Byron Nelson golfbajnokságon. Az első PGA Tour-versenyét nyerhette volna 2008 óta, ám a labdája valahogy kiszédült a lyukból, ahová pedig egy ütéssel juttatta volna el azt. Az elképesző ütés utáni pech szinte sokkolta Harringtont, aki végül holtversenyben a 22. helyen zárta a versenyt.

14:12
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Wenger marad, sőt erősít

Arsene Wenger három évvel meghosszabbítja szerződését az Arsenalnál, legalábbis a Telegraph szerint. A lap azt is tudni véli, hogy a francia mester - aki 1996 óta három bajnoki cím mellett öt FA Kupát és négy angol Szuperkupát nyert - százmillió fontot költhet erősítésekre a nyáron.

14:27
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Schürrle nője labdázgat

A Chelsea német csatárának, Andre Schürrlének a barátnője a kertben trükközgetett a labdával. Nem volt reménytelen, de Schürrle mégis csak a fejét csóválta.

14:40
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Isten keze legózik

A híres/hirhedt legó-gólokból készült egy újabb: Diego Maradona legendás, 1986-os "isten keze" találata, melyet az angolok ellen szerzett a vébén. Itt tekintheti meg, aki annak idején (és azóta is) lemaradt róla.

14:44
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Gerát elbúcsúztatták

A West Brom Facebook-oldala kitett egy Gera Zoltán-interjút a távozó "Magic Magyar" tiszteletére. A lényeg: Gera minden percét élvezte a klubnál töltött időknek. Pedig voltak nehezebbek is.

14:52
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Özil rekordja

Mesut Özil lett az első német focista, aki Németország mellett kupát nyert Spanyolországban és Angliában is.

15:01
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Tüzes ünnep Madridban

Az Atlético-hívek Madridban ünneplik a játékosokat és a csapat tizedik bajnoki címét, melyet Barcelonában, a Camp Nouban harcoltak ki szombat este.

Forrás: MTI/EPA/EFE/Victor Lerena

15:05
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Mezei Pastort dicséri

"Teljesen új mentalitást honosított meg az együttesnél" - jelentette ki Mezei Richárd, a Pick Szegedet működtető gazdasági társaság vezérigazgatója a spanyol Juan Carlos Pastor edzőről, akivel vasárnap a klub megnyerte története első nemzetközi kupáját, holott addig még döntőt sem játszott.

15:10
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Ünnep Torinóban is

No nem a Torót ünneplik, amely egy 93. percben kihagyott 11-es miatt maradt le az Európa Ligáról, hanem a zsinórban harmadik bajnoki címét európai rekordpontszámmal (102) bezsebelő Juventust.

16:29
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Ovecskin játszhat

Bár Ovecskin súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, könnyen lehet, hogy mégis játszhat még a hokivébén, legalábbis a Twitteren azt írta, "minden oké".

16:46
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Ronaldo meztelenül pózol barátnőjével

A Vogue magazin legutóbbi spanyol számában Cristiano Ronaldo és barátnője, Irina Sajk közös képei láthatóak. A címlapon Ronaldo meztelenül áll, és csak Irina takarja el.

17:06
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Van Gaal a ManUtd élén

Hivatalosan is kinevezték Louis van Gaalt a Manchester United élére.

17:23
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

A diktátor

A BBC azt írja, Van Gaal diktátori szellemiséget visz a Manchester Unitedhez.

17:31
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Szegedre érkeztek Berlin hősei

Sok szurkoló várta az Újszegedi Sportcsarnok előtt a Pick Szeged EHF-kupa-győztes férfikézi-csapatát.

17:47
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Szívproblémák miatt nem teker tovább

Orvosi tanácsra befejezi pályafutását Niels Albert kétszeres világbajnok, kétszeres összetett világkupa-győztes belga terepkerékpáros. A 28 éves bringás a Cyclingnews című szaklapnak azt mondta, szívrendellenességet állapítottak meg nála, s azt, hogy nagy terhelésnél fennáll a szívroham veszélye. Albert juniorként, U23-asként, majd kétszer felnőttként lett világbajnok, míg a vk-ban ugyancsak kétszer diadalmaskodott. Összesen 79 elitfutamon nem talált legyőzőre.

18:09
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Respect Giggs

Ryan Giggs bejelentette a visszavonulását, a továbbiakban másodedzőként dolgozik majd a MU-nál Louis van Gaal mellett. A walesi szélső előtt a pazar sikerlistájával emelünk kalapot.

18:50
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Bécs-Budapest kézis felkészülés

Budapesten és Bécsben tart edzőtábort a horvátokkal közös rendezésű, decemberi Európa-bajnokságra készülő magyar nőikézilabda-válogatott. Németh András szövetségi kapitány együttese jövő szerdán Budapesten találkozik, két napot itt készül, majd június 2. és 6. között az osztrák fővárosban edzőtáborozik - a szövetség tájékoztatása szerint. A Bajnokok Ligája gólkirálya, Görbicz Anita pihenőt kapott a szakvezetőtől, így ő kihagyja ezt a programot. A részletekről itt olvashat.

19:00
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Kati néni visszavonul

Fábiánné Rozsnyói Katalin a Mob.hu-nak elárulta: ezt az olimpiai ciklust még végigcsinálja, utána azonban felhagy az edzősködéssel. A legendás kajakedző ugyanakkor sietve hozzátette, teljesen azért nem szakad el szeretett sportágától. A részletekről itt olvashat.

19:03
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Segélykérés az Annapurnáról

John All amerikai hegymászó kedd reggel baleset szenvedett a Himlung (7200 m) kettes tábora környékén 6000 méter körül. Egy több mint 20 méter mély gleccserhasadékba zuhant, ahonnan sikerült kimásznia és a táborba vonszolnia magát. A keze eltörött, belső vérzése van, a helikopter nem érkezik. Műholdas telefonon próbál segítséget kérni, írja a 4bakancs.com portál.

19:09
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Ivkovic marad a Kecskemét élén

Még egy évig Stojan Ivkovic marad a Kecskemét élvonalbeli férfikosárlabda-csapatának a szakmai igazgatója, jelentette be Homoki Tamás, a klubot működtető táraság tulajdonosi tanácsának elnöke.

"Sikeres évet zárt a csapat, elégedettek vagyunk az eredményekkel, ezért nem volt kérdéses a szerződés meghosszabbítása" - indokolta, miért tartanak továbbra is igényt a válogatottat is irányító szakemberre. Mint mondta, Kovács Péter Pécsről Kecskemétre igazol, ez komoly erősítést jelent, míg a legutóbbi játékoskeretből Djerasimovic, Karahodzic, Mészáros és a Pongó testvérek a következő szezonban is a KTE-ben játszanak, velük már korábban megállapodtak. Ha a válogatott irányító Wittmann Krisztián erősebb csapatba vagy külföldre akar igazolni, akkor a szerződésében szereplő opció szerint ezt július 1-jéig megteheti.

A másodosztályból tavaly feljutó csapat harmadik lett a Magyar Kupában, a bajnokságban pedig az ötödik helyen zárt.

19:45
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Optimista FIFA-főtitkár

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség főtitkára szerint kevesebb mint négy héttel a brazíliai világbajnokság startja előtt még bőven van teendő, de a FIFA, a helyi szervezőbizottság, a szövetségi kormány, az érintett államok és városok közös munkájának meglesz az eredménye.

Jérome Valcke hétfői közleményében úgy fogalmazott, hogy még roppant kemény munkanapok vannak hátra a június 12-i nyitómérkőzésig, de "nincs kétség: lesz Mundial". A vb-előkészületeket felügyelő FIFA-vezető, aki jó ideje rendre felbukkan a különböző helyszíneken, szemlézi a stadionokat, már előre is tekintett: "A vb végén, nyolc hét múlva együtt zárunk le egy történetet, amely hét éve kezdődött: Brazília és a FIFA közös sikertörténetét" - fogalmazott.

20:19
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Visszatérnek Tokióba az 64-es hősök

A tokiói olimpia ötvenedik évfordulójára a japán fővárosba utazik az akkori ötkarikás játékok magyar szereplőinek egy csoportja. "A szervezés rendben halad. A londoni, a melbourne-i, a helsinki és a római után a tokiói szereplést is méltó módon szeretnénk a helyszínen megünnepelni" - mondta Bodnár András olimpiai bajnok vízilabdázó, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Mező Ferenc Sportbizottságának vezetője a MOB elnökségének hétfői ülésén.

Az eseményen a testület elfogadta a MOB sportolói bizottságának előterjesztését, mely szerint a jövőben a nemzetközi szervezetek sportolói bizottságainak mindenkori tagjai automatikusan tagjai lennének a MOB hasonló testületének. Szabó Tünde bizottságvezető emlékeztetett rá, hogy jelenleg az úszó Gyurta Dániel az európai olimpiai bizottságok sportolói bizottságának tagja, az asztaliteniszező Tóth Krisztinát pedig néhány napja választották be a sportág nemzetközi szövetségének sportolói bizottságába.

20:41
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Ott lesz a vébén a mellőzött csatár

Annak ellenére bekerült a görög labdarúgó-válogatott 23-as világbajnoki keretébe Kosztasz Mitroglu, hogy januári, Fulhambe történő szerződése óta mindössze három mérkőzésen lépett pályára, és összesen 151 percet szerepelt a Premier League-ben.

A görögök kerete:
kapusok: Oresztisz Karnezisz (Granada), Panagiotisz Glikosz (PAOK), Sztefanosz Kapino (Panathinaikosz)
védők: Kosztasz Manolasz, Jannisz Maniatisz, Jose Holebas (mind Olimpiakosz), Szokratisz Papasztathopulosz (Dortmund), Giorgiosz Cavellasz (PAOK), Lukasz Vyntra (Levante), Vaszilisz Toroszidisz (Roma), Vangelisz Morasz (Verona)
középpályások: Alexandrosz Ciolisz (Kayserispor), Andreasz Szamarisz (Olimpiakosz), Kosztasz Kacuranisz (PAOK), Giorgosz Karagunisz (Fulham), Panagiotisz Tachcidisz (Torino), Joannisz Fetfacidisz (Genoa), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Bologna) Panagiotisz Kone (Bologna)
csatárok: Dimitrisz Szalpingidisz (PAOK), Giorgiosz Szamarasz (Celtic), Kosztasz Mitroglu (Fulham), Teofanisz Gekasz (Konyaspor)

20:49
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Veszélyben Diego Costa vb-szereplése?

Biztosan nem játszhat a Real Madrid elleni szombati Bajnokok Ligája-döntőben Diego Costa, az Atlético Madrid csatára. A jobb combjában izomsérülést szenvedett támadó a Marca szerint csak a lelátóról nézheti a finálét, az AS azonban még messzebbre ment, a madridi lap úgy tudja, Costa a világbajnoki szereplése is veszélybe került.

A lap a spanyol válogatott edzői teamjének egyik önmagát megnevezni nem kívánó tagjától úgy értesült, Vicente del Bosque már a pótláson töri a fejét. "Del Bosque nem fog kivinni olyan játékost, aki a június 13-i, Hollandia elleni mérkőzésre nem épül fel. Várjuk az orvosi véleményt" - nyilatkozta.

20:58
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Vb-negyeddöntőbe jutottak a franciák

A dánok legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe a francia válogatott a minszki jégkorong-világbajnokságon. A franciák 1995 óta először léphetnek jégre a legjobb nyolc között. A hétfői játéknap másik délutáni mérkőzésén a finnek nyertek a kazahok ellen, ezzel megőrizték esélyüket a negyeddöntőbe kerülésre.

Eredmények, 11. játéknap, A csoport:
Franciaország - Dánia 6-2 (2-1, 0-1, 4-0)

B csoport:
Finnország - Kazahsztán 4-3 (2-2, 2-0, 0-1)

21:24
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Messi aláírt

A Barcelona hivatalos honlapja szerint Lionel Messi aláírta 2018-ig szóló új szerződését.

21:40
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Pintér Attila kesergett

Debrecenben tartott sajtófélórát a magyar labdarúgó-válogatott a csütörtöki Magyarország-Dánia felkészülési mérkőzés előtt. A Hajdu Online beszámolója szerint Pintér Attila szövetségi kapitány a mostanában elmaradt összetartások miatt kesergett, ezért kijelentette, ő is kíváncsian várja, mire lesz elég a felkészülés szempontjából a meccsig hátralévő három nap. "Ez a mérkőzés ad választ arra, jelenleg hol tart játékban a társaság. Dánia esélyesebb, de a nagyszámú hazai közönség segíthet abban, hogy felülkerekedjünk ellenfelünkön" - nyilatkozta.

22:00
2014. május 19.
Vágólapra másolva!

Záróra

Ennyi volt mára, kövesse kedden is a sporthíreket az Origón!