Lósport, sznúker, női tenisz és a magyar ligakupa próbálja felvenni a versenyt a Bajnokok Ligája álomelődöntőjével. Itt a részletes mai tv-műsor.
Sergio Ramos megvillantotta technikás oldalát csapata edzésén: jócskán a kapu vonala mögé tette le a labdát, majd jobb külsővel becsavarta. A Real-védő este aligha szórakozhat majd.
Söpréssel jutott főcsoport-elődöntőbe a Miami Heat az NBA-ben. Rájátszás, főcsoport-negyeddöntők, kelet: Indiana Pacers-Atlanta Hawks 97-107, a párharc állása: 3-2 az Atlanta javára; Charlotte Bobcats-Miami Heat 98-109, a párharc végeredménye: 4-0 a Miami javára. Nyugat: Dallas Mavericks-San Antonio Spurs 89-93, az állás: 2-2.
A Dani Alvesnek banánt bedobó szurkolót örökös eltiltással büntette a Villarreal. A csapat ráadásul 2-0-s vezetésről elbukta a meccset.
Meseszép góllal zárta le a Sassuolo elleni bajnokit a Juventus: Llorente sarokkal talált be, ezzel lett 3-1 a végeredmény. Három fordulóval a Serie A zárása előtt nyolc pont a Juve előnye az AS Roma előtt.
Fájdalmas végső búcsút vettek Tito Vilonovától, a daganatos betegsége miatt 45 évesen meghalt korábbi Barcelona-edzőtől. A temetésről a Mundo Deportivo című lap számolt be.
Kevesebb, mint két perc volt már csak hátra a Los Angeles Kings-San Jose Sharks NHL-meccsből, amikor Jonathan Quick, a hazaiak kapusa zokon vette, hogy Joe Thornton odaszúrt neki, és üldözőbe vette a csatárt. Az ökölharc elmaradt, de kisebb csetepaté azért így is kialakult, majd a bírók lenyugtatták a harcias gladiátorokat. A Kings 4-1-re nyerte a 6. meccset, és ezzel 0-3-ról egyenlített a párharcban.
A Real Madrid edzője ezt a Bayern elleni BL-elődöntő visszavágója előtt jelentette ki, mondván, nem hiszik azt, hogy már a döntőben vannak. Ancelotti szerint nem lesznek alapvető taktikai változások az első meccshez képest (melyet 1-0-ra megnyert a Real), és amúgy sem a taktikai húzások, inkább a lelkierő lesz a döntő.
John Coates, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke szerint a 2016-os Rio de Janeiró-i játékok előkészületei a legrosszabbul alakulnak azok közül, amelyeket ő végigkövetett. Az ausztrál sportdiplomata, aki eddig már hatszor szemlézte a brazil metropoliszban a munkálatokat a NOB koordinációs bizottságának tagjaként, emlékeztetett rá, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kénytelen volt szakértőket - köztük az építkezéseket felügyelő projektmenedzsert - delegálni a szervezőbizottságba, amire korábban nem akadt példa.
Coates Sydneyben egy olimpiai fórumon beszélt erről, hangsúlyozva, hogy a NOB-nak azért kellett szakértőkből álló különítményt felállítania, mert "a helyzet kritikus a helyszínen". Úgy fogalmazott, hogy az előkészületek lassabban haladnak, mint Athén előtt, néhány versenyhelyszínen még el sem kezdődtek az építkezések, az infrastruktúra fejlesztésében úgy általában jelentős a lemaradás, miközben a városnak szociális problémákat is kezelnie kell. Ugyanakkor leszögezte: "Nincs B terv, Rióba megyünk".
Coates az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökeként jelentős szerepet vállalt a 2000-es a sydneyi játékok előkészületeiben, jelenleg pedig - egyéb funkciói mellett - a 2020-as tokiói olimpia koordinációs bizottságának vezetője.
Május végére elkészül az FTC új stadionja - jelentette be Kubatov Gábor, az egyesület elnöke, valamint Fürjes Balázs, a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón. A 22 500 néző befogadására alkalmas létesítmény 14 hónap alatt épül fel - ez rekord a kategóriájában. Az építési munkálatok várhatóan május 30-án fejeződnek be, majd két hónapig tart az átadás-átvételi procedúra, illetve a tesztüzem, augusztusban pedig a közönség számára is megnyithatja kapuit a létesítmény.
Kubatov Gábor elmondta: Európa legmodernebb stadionja épül meg, a beruházás közel 40 százaléka már az építkezés alatt, illetve az azt követő egy éven belül visszafolyik a költségvetésbe adók és járulékok formájában. Az új aréna működése során a tervek szerint közepes kihasználtság mellett is hozzávetőlegesen további 400-600 millió forint adóbevételt termelhet. A régi stadionhoz képest az újat kilencven fokkal elforgatták, ezáltal jelentős terület szabadult fel, amelynek értékesítése további többmilliárdos állami bevételt jelenthet.
A támogatók sem hagyták szó nélkül a Los Angeles Clippers NBA-csapat tulajdonosának rasszista megnyilvánulását, s már 24 szponzor szüntette meg vagy függesztette fel együttműködését Donald Sterling klubjával. Elsőként a Clipperst kilenc éve támogató CarMax jelentette be, hogy nem hajlandó a nevét és pénzét adni tovább a csapatnak, majd sorra tett hasonló bejelentést a többi szponzor, köztük a Red Bull, a Mercedes, a KIA Motors, a Virgin America és a Yokohama Tyres.
A botrány szombaton robbant ki, miután a TMZ internetes portál nyilvánosságra hozott egy felvételt, melyen valószínűleg Sterling hallható, amint - többek között - azt mondja egy nőnek, hogy ne vigyen feketéket a csapata meccseire. A felháborodás végigsöpört a ligán, jelenlegi és korábbi sztárok, többek között LeBron James, Kobe Bryant, Michael Jordan és Magic Johnson adtak hangot felháborodásuknak, s követelték egy emberként az üzletember legszigorúbb megbüntetését. Ugyanakkor nem csupán az NBA berkein belül, hanem az egész országban komoly visszhangot váltott ki az eset, még Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke is megszólalt az ügyben, s kifejezte reményét, hogy a liga megfelelően jár majd el.
Sterlingnek nem ez volt az első rasszista megnyilatkozása, ám a mostani keltette a legnagyobb hullámokat, ráadásul ezúttal a családja is elhatárolódott tőle. A tulajdonostól már korábban elhidegült felesége hétfőn közleményt adott ki, melyben jelezte, hogy őt és gyermekeiket is lesújtották Sterling szavai, s hangsúlyozta, hogy a családban senki sem osztja ezeket a kirekesztő nézeteket.
Az Atlético Madrid játékosai útnak indultak a Chelsea elleni BL-elődöntő visszavágójára. A spanyol bajnoki cím küszöbén álló csapatnak egy 1-1-es döntetlen is döntőt érne.
A Füchse Berlinnel mérkőzik a Pick Szeged a férfikézilabda EHF-kupa elődöntőjében. A másik ágon a román Constanta és a francia Montpellier találkozik egymással a keddi, berlini sorsolás eredményeként.
Az EHF-kupában első alkalommal rendeznek Final Fourt. A sorozat berlini záróeseményére május 17-én és 18-án kerül sor.
A Veszprém férfi kézisei a német Kielt kapták a Bajnokok Ligája Final Fourjában. A sorsolásról hamarosan részletes külön cikket közlünk!
Hivatalos személy elleni erőszak előkészülete miatt emeltek vádat egy zalaegerszegi férfi ellen, aki februárban, egy focimeccs után az intézkedő rendőrök elleni fellépésre buzdította társait. A - a házigazdák által elveszített -ZTE-Videoton meccsen a hazai és a vendég szurkolók összeverekedtek, ezért a biztonsági szolgálat rendőri segítséget kért. A rendőrök több garázdát elfogtak, őket előállításuk miatt a stadion keleti szektorából a főbejárathoz kísérték. A főbejárat közelében egy 15-20 tagú csoport tartózkodott. Egy 40 éves zalaegerszegi szurkoló kiabálni kezdett, és arra buzdította társait, hogy az elfogottakat szabadítsák ki a rendőri őrizetből.
Bízik 41 éves kapusában José Mourinho a Bajnokok Ligája Chelsea-Atlético Madrid elődöntőjének visszavágója előtt. A portugál edző szerint Mark Schwarzer képes megfelelően helyettesíteni az idegenbeli első mérkőzésen súlyosan megsérült Petr Cechet, s amiatt sem aggódik, hogy több alapemberére nem számíthat a szerda esti összecsapáson, amelynek kimenetele teljesen nyílt, miután a két együttes 0-0-ára végzett párharcuk spanyolországi nyitányán.
A Barcelona korábbi, a Bayern München jelenlegi edzője, Josep Guardiola 15 évesen Barca-melegítőben a pályán ünnepelte a csapat továbbjutását. A Barcelona a BEK elődöntőjének visszavágóján ledolgozta a háromgólos hátrányát a svéd Göteborg ellen, majd tizenegyesekkel jutott a döntőbe. A kép itt tekinthető meg.
A magyar férfiasztalitenisz-válogatott óriási csatában, 0-2-ről fordítva 3-2-re legyőzte a görög együttest a Tokióban zajló csapat-világbajnokság második fordulójában. Pázsy Ferenc szövetségi kapitány együttese két sima vereséggel kezdte a meccset, mivel Jakab János és Pattantyús Ádám is kikapott, ezután azonban Kosiba Dániel szépített, majd Pattantyús egyenlíteni tudott, a mindent eldöntő meccsen pedig Jakab négy játszmában legyőzte Kalinikosz Kreangát.
A magyar csapat a hétfői első meccsét simán elveszítette a portugálokkal szemben, így most ötvenszázalékos mérleggel áll. Jakabék szerdán előbb a román, majd a francia csapat ellen lépnek asztalhoz.
eredmény, csoportkör, 2. forduló, férfiak, C csoport:
Magyarország - Görögország 3-2
Jakab János - Panagiotisz Gionisz 0-3 (-5, -8, -6)
Pattantyús Ádám - Kalinikosz Kreanga 0-3 (-6, -11, -3)
Kosiba Dániel - Konsztantinosz 3-1 (4, -7, 5, 2)
Pattantyús - Gionisz 3-0 (5, 6, 13)
Jakab - Kreanga 3-1 (9, 9, -7, 9)
A csoport tagja még Japán, Franciaország, Románia és Portugália.
csoportkör, 2. forduló, nők, B csoport:
Tajvan - Magyarország 3-2
Cseng I Csing - Pergel Szandra 3-0 (7, 17, 6)
Csen Szu Ju - Póta Georgina 1-3 (6, -7, -6, -7)
Huang Ji Hua - Madarász Dóra 1-3 (-13, -7, 6, -5)
Cseng - Póta 3-0 (4, 8, 8)
Csen - Pergel 3-1 (5, 8, -15, 3)
A csoport tagja még Japán, Egyesült Államok, Fehéroroszország és Ausztrália.
A Tottenham szélsője, Andros Townsend bokasérülést szenvedett csapata hétvégi, Stoke elleni bajnokiján. Towsendet hétfőn már megvizsgálták, de kedden is jelenése van az orvosnál, és még az is elképzelhető, hogy az ötszörös angol válogatott lemarad a sérülés miatt a nyári vébéről.
Hiába a kificamodott váll, Petr Cech, a Chelsea cseh kapusa részt vett a csapat keddi edzésén, és ha rajta múlik védeni szeretne az Atlético Madrid elleni BL-elődöntő visszavágóján. Cech a madridi első meccs első félidejében szenvedett vállsérülést, és azt lehetett olvasni, hogy műtét vár rá, bár a klub nyitva hagyta azt az eshetőséget, hogy ha a döntőbe jutnak, akkor csak utána fekszik kés alá.
A kapushoz hasonlóan az első meccsen megsérült John Terry is edzett, ahogy Samuel Eto'o és Eden Hazard is, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, mindenki feltámadt a visszavágóra.
Arjen Robben eddig összesen 16 gólt szerzett a Bayern München színeiben, ezek közül tizenkettőt az egyenes kieséses szakaszra tartogatott. Jó lesz figyelniük a Real-védőknek.
Ezt írta a Twitter-oldalára Nagy László, a Veszprém válogatott kézise, miután megtudta, hogy az a Kiel lesz a csapat ellenfele a BL-elődöntőben, amely tavaly vitatott körülmények között ejtette ki a magyar csapatot. A további nyilatkozatokat itt olvashatja.
Átütő sikerrel zártak a magyar kempósok a hazai rendezésű világbajnokságon, amelyen 33 arany-, 27 ezüst- és 72 bronzérmet gyűjtöttek, az összetett csapatversenyben pedig a harmadikok lettek. Ekkora versenyt még nem szerveztek Magyarországon: a háromnapos budapesti vb-t 34 ország közel 500 versenyzőjének részvételével bonyolították le a MOM Sportközpontban. A három technikai és négy küzdelmi számban összesen 132 alkalommal szólítottak magyar harcost dobogóra az eredményhirdetések során. Külön-külön mindkét irányzatnál második lett a válogatott, míg a megszerzett érmek számát alapul vevő csapatrangsorban bronzérmes helyen végzett Románia és Hollandia mögött.
Marc Wilmots, a brazíliai világbajnokságra készülő belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Adnan Januzajra, a Manchester United fiatal játékosára is számít a Luxemburg és a Svédország elleni barátságos mérkőzéseken.A szakember elmondta, szeretné megnézni mit tud a 19 éves futballista, aki ebben a szezonban mutatkozott be a Premier League-ben. Első mérkőzésén, amelyen kezdőként szerepelt, két gólt szerzett a Sunderland ellen.
A koszovói albán szülők gyermekeként Belgiumban született Januzaj nemrég döntötte el, hogy a belga nemzeti csapatban szeretne játszani. Választási lehetősége volt bőven, az angol, az albán, a koszovói, a szerb és a török válogatott is szívesen látta volna soraiban. A belgák május 26-án fogadják a luxemburgi csapatot, majd június 1-jén Stockholmban lépnek pályára a svédek ellen. A szövetségeknek május 13-ig kell megnevezniük azt a legfeljebb 30 játékost, aki vb-résztvevő lehet, majd a végleges, 23 fős névsort június 2-ig kell közölniük. A 44 nap múlva rajtoló világbajnokságon a belga válogatott az algériai, az orosz és a dél-koreai csapattal szerepel egy csoportban.
Fenntartásokkal kezelendő információ (a The Sun bulvárlap értesülése), hogy a Real Madrid 85 milliót eurót kínál majd a nyáron Luis Suárezért, a Liverpool csatáráért.
[aki esetleg nem ismerné a hátteret: a brazil borbély azért néz csúnyán Paolo Rossira, mert miután az olasz csatár végiglazsálta a 82-es vébé elejét, a középdöntőben szárnyra kapott, és kilőtte Brazíliát a tornáról. A végén pedig belép Zidane, aki 1998-ban fergeteg játékkal csinálta ki a döntőben a brazilokat.]
Az Inter-szurkolók szektorát teljes egészében lezárják, a klub pedig 50,000 eurót fizet az olasz szövetségnek, miután a Napoli elleni rangadón újra "területi kirekesztésben" volt vétkes a B-közép. Ez az újkori értelmezésben azt jelenti, hogy a nápolyiakat gyalázó rigmusokat énekeltek.
Az engedély nélküli interjúja miatt a héten majdnem kirúgta a Milan Clarence Seedorfot, de végül Silvio Berlusconi úgy döntött, amíg van remény az Európa Ligára, addig nem engedi el a hollandot. A hírek szerint az is szerepet játszik a Milan türelmes hozzáállásában, hogy amennyiben kirúgják Seedorfot, az edző ragaszkodni fog a neki járó 10 millió euróhoz, amit a klub nem szívesen fizetne ki.
Közel tizenegy százalékkal (10,8) nő a wimbledoni tenisztorna összdíjazása, így idén már több mint 25 millió fontot (9,375 milliárd forint) osztanak szét a versenyzők között. Az év harmadik Grand Slam-versenyén a férfi és a női győztes egyformán 1,76 millió fontot (660 millió forint) vihet majd haza, ez tízszázalékos növekedést jelent. A torna korai szakaszában, a harmadik kör előtt búcsúzok pénzdíját 12,5 százalékkal emelték meg a szervezők. A wimbledoni tornát június 23. és július 6. között rendezik.
Bár a portugál azt mondta, John Terry és Petr Cech biztosan nem játszanak az Atlético Madrid elleni BL-elődöntő visszavágóján, Mourinho tévedett, mert ma már mindkét játékos a csapattal edzett, és angol lapértesülések szerint biztosan kezdeni fognak szerda este.
A Tottenham Hotspur elnöke, Daniel Levy beszélgetésre invitálta Mauricio Pochettinót, a Southampton vezetőedzőjét, miután biztossá vált, hogy Louis van Gaal nem lesz a Spurs edzője, hanem a Manchester Unitedet veszi át. A Sotonnal jól szereplő argentin szakembert tartják a poszt legnagyobb esélyesének.
Mivel a Galatasaray elbukta a bajnoki címet az ősi rivális Fenerbahce ellen, a török klub nem marasztalja Roberto Mancinit, akit várhatóan a román Mircea Lucescuval helyettesít majd.
A tavalyinál színesebb és hosszabb programmal várja az érdeklődőket csütörtökön Budapest belvárosában a Nagy Futam II elnevezésű autó- és motorsport, valamint légi bemutató. Ezúttal a pesti és a budai alsó rakpartok Lánchíd és Margit híd közötti szakaszai, valamint a Clark Ádám tér és a Széchenyi tér is szerepel az útvonalban. Az eseményt 11 órakor Bessenyei Péter műrepülő-világbajnok bemutatója nyitja meg. A légiparádé 13 óráig tart, 14 órától 17 óráig pedig autós és motoros bemutatóra kerül sor, benne a Forma-1-es Red Bull istálló showműsorával. A 2011-es Red Bull versenyautókat David Coulthard korábbi, és Daniel Ricciardo jelenlegi F1-es pilóta vezeti majd a budai alsó rakpart-Halász utca-Jégverem utca-Fő utca-Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi tér-pesti alsó rakpart útvonalon.
A magyar autóversenyzők közül Baumgartner Zsolt korábbi F1-es pilóta egy együléses Renault-versenyautóval tart majd bemutatót, de teljesíti az útvonalat Honda Civicjével a túraautó-világbajnokság (WTCC) hétvégi, mogyoródi futamára készülő Michelisz Norbert, az AutoGP-sorozatban szereplő Kiss Pál Tamás, a kamion Európa-bajnokság mezőnyében érdekelt OXXO Energy Truck Race Team két versenyzője, Kiss Norbert és Major Benedek, valamint motorkerékpárokkal a gyorsaságimotoros-vb 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztese, Talmácsi Gábor és tanítványai is. A külföldi sztárok közül a kilencszeres rali-világbajnok francia Sebastien Loeb WTCC-s Citroenjével, Timo Glock pedig a német túraautó-bajnokságban (DTM) vezetett BMW-jével száguld majd Budapest utcáin. Az eseményt az M1 és a Duna World is közvetíti.
Elérte kedden a 7800 méteren fekvő kettes tábort a Mount Everest oxigénpalack nélküli megmászására készülő Klein Dávid. A hegymászó a havazás miatt ugyan nehezen tudja tartani a kapcsolatot alaptábor-vezetőjével, de rövid rádiós bejelentkezésében közölte, hogy teljesítette keddi tervét. A kettes tábor elérése után elindult lefelé, hogy még estig elérje az előretolt alaptábort 6400 méteren, ahol az éjszakát tölti. A hegymászó szerdán visszatér az 5200 méteren fekvő alaptáborba, és az ott eltöltött néhány napos pihenő után következik a legközelebbi akklimatizációs kör. Ekkor már 7800 méteren is eltölt majd egy éjszakát, mielőtt továbbindul a 8000 méter magasságban lévő hármas tábor felé.
Frank de Boer, az Ajax Amsterdam vezetőedzője elismerte, hogy megkereste a Tottenham Hotspur labdarúgócsapata. A 43 éves holland szakember jelezte: ugyan együttese a hétvégén sorozatban negyedik alkalommal is bajnok lett, de a pontvadászatnak még nincs vége és addig mindenképpen az amszterdami klubnál végzett munkájára összpontosít. "Aztán majd meghallgatom őket és beszélünk" - jegyezte meg de Boer. A londoniak jelenleg hatodik helyen állnak a Premier League-ben, ez éppen Európa Liga-indulást ér. A jelenlegi vezetőedző, Tim Sherwood szerződése elvileg a 2014/15-ös szezon végéig szól, ám brit sajtóértesülések szerint a klub vezetősége hajlik az edzőváltásra.
Tényleg lassú, veszélytelen és kiszámítható lenne az új Bayern? Részletek az NST blogjában.
Nyolc klub, az Újpest, a Videoton, a Debrecen, a Mezőkövesd, a Diósgyőr, a Budapest Honvéd, a Ferencváros és a Pécs kapott pénzbüntetést az MLSZ-től. A listavezető debrecenieket két ügyben is elmarasztalta a testület, ugyanis a Paks és a Kecskemét elleni meccseken szurkolói pirotechnikai eszközöket vittek be és használtak. Előbbiért 100, utóbbiért - a bűnlajstromot rendezési hiányosságokkal megtoldva - 150 ezer forintot kell fizetnie az egyesületnek. Az Újpest-Videoton találkozóval kapcsolatban mindkét csapatot elmarasztalta a grémium. A hazaiak rendezési hiányosságok és szurkolói által használt pirotechnikai eszközök miatt 150 ezres, a vendégek pedig drukkerei által kiabált megbotránkoztató rigmusok miatt 50 ezres pénzbírságot kaptak.
A Mezőkövesd-Diósgyőr mérkőzés kapcsán is mindkét résztvevőnek fizetnie kell 50, illetve 300 ezer forintot. A hazaiak rendezési hiányosságok miatt, a miskolciak pedig szurkolói által használt pirotechnikai eszközök és politikai tartalmú molinó kifeszítése miatt bűnhődnek. A Budapest Honvéd-Ferencváros találkozó kapcsán mindkét fővárosi csapat 200 ezres büntetést kapott. A kispestiek rendezési hiányosságok, a szurkolók által kiabált megbotránkoztató rigmusok és tárgyak pályára dobálása miatt fizetnek, a ferencvárosiak drukkerei pedig pirotechnikai eszközöket használtak és megbotránkoztató rigmusokat kiabáltak. A Pécs drukkerei a Honvéd elleni meccsen szintén pirotechnikai eszközöket használtak, így a klub ugyancsak 200 ezres büntetést kapott. A hétvégén kiállított kecskeméti Patvaros Zsolt egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Játékot sem nyerve, már az első fordulóban vereséget szenvedett az ötödik helyen kiemelt orosz Dmitrij Turszunov a 426 ezer euró (131,6 millió forint) összdíjazású portugáliai salakpályás tenisztornán.
Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Machado (portugál)-Turszunov (orosz, 5.) 6:0, 6:0
Hanescu (román)-Albot (moldovai) 3:6, 6:4, 6:4
Montanes (spanyol)-Carballes (spanyol) 7:6 (7-4), 6:3
Cuevas (uruguayi)-Nedovieszov (kazah) 4:6, 6:3, 6:4
Gimeno-Traver (spanyol)-Gonzalez (kolumbiai) 6:4, 6:1
Berlocq (argentin)-Daniel (japán) 6:3, 6:2
Devvarman (indiai)-Ebden (ausztrál) 6:2, 6:3
Kétéves, jövő január 24-én lejáró eltiltást kapott Lilija Sobuhova orosz atléta, a Chicago Marathon háromszoros győztese. A 36 esztendős futó vérdoppinggal akadt fenn az ellenőrzésen, eredményeit visszamenőleg 2009. október 9-ig megsemmisítették, ráadásul pénzdíjaiból is dollármilliókat kell visszafizetnie. Sobuhova 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben megnyerte a chicagói maratonit, az utolsó évben 2:18:20 órás idővel, ami az örökranglista harmadik legjobb eredménye, ennél csak a brit Paula Radcliffe futott jobbat (2:15:25 és 2:17:18). Londonban 2010-ben győzött és 2011-ben második volt.
A Videoton idegenbeli, fölényes sikerét követően a keddi, hazai visszavágón is legyőzte a bajnokságban listavezető Debrecent.
Ligakupa, elődöntő, visszavágó:
Videoton FC - DVSC-TEVA 1-0 (1-0)
Továbbjutott: a Videoton FC kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.
szerdán játsszák:
Diósgyőri VTK-Ferencváros 17.30 (az első mérkőzésen: 2-1)
* * *
Ezzel vége a mai sportos hírzuhatagnak, viszlát holnap.