Ha érdeklik a csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban, akkor kattintson ide.
Ha mégis, akkor bocsánat - a kanadai Halifax Mooseheads csapatánál mindenesetre nagy sikert aratott.
Szakmailag mindenképpen elismerésnek számít, ha a korábbi nehézsúlyú vitathatatlan bajnok Lennox Lewis valakiről pozitívan nyilatkozik, viszont a Klicsko fivérek ellenfeleit illető eddigi jóslatai gyakorlatilag soha nem jöttek be. Nem tudni tehát, hogy örülni, vagy rettegni van oka az ausztrál Alex Leapainak, aki április 26-án kötelező kihívóként áll ki Vlagyimir Klicsko ellen, hiszen a brit legenda szerint van esélye meglepetést okozni.
"Benne van a pakliban a meglepetés. Bár általában mindenki valami váratlanban reménykedik az ilyen párosításokkal kapcsolatban, ami eddig mindig elmaradt. Mindenesetre jó kis kihívónak tartom Leapait Klicsko számára. Úgy gondolom, a rövid karjai miatt nem lesz egyszerű dolga, Vlagyimirt amúgy is igen nehéz megütni, de sok szerencsét kívánok" - idézte Lewist a Profiboksz.hu.
A nőikézilabda-bajnokság egyik elődöntőjében a Győri Audi ETO KC 35-21-re verte az Érd csapatát, a másik elődöntőben ma a Ferencváros a Dunaújvárost fogadja. Az alapszakaszban az újváros hazai pályán nyerni tudott, így nem véletlen, hogy Mátéfi Eszter csapata nagyon készül.
"Nem volt könnyű tartani a sportformánkat, mert négy hete volt a legutóbbi tétmeccsünk, s azóta edzésekkel, valamint öt felkészülési találkozóval próbáltunk minél jobban formába hozni, formában tartani magunkat. Ráadásul kisebb sérülések is nehezítették a közös gyakorlásokat, mivel Ferling Bernadett és Vincze Melinda is kihagyott pár edzést. Nem árulok el nagy titkot, a Ferencváros az esélyesebb, ám be szeretnénk bizonyítani, hogy nem volt véletlen az alapszakaszban megszerzett kiváló eredményünk. A lányok nagyon motiváltak, s elszántak, s mindenki tudja, hogy tudása legjavát kell nyújtani a párharc összes találkozóján ahhoz, hogy szép eredményt érjünk el" - nyilatkozta Mátéfi a klub honlapján.
A Detroit Red Wings és a Columbus Blue Jackets is bejutott az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásába, így Keleten kialakult a playoff mezőnye (Boston Bruins, Montreal Canadiens, Tampa Bay Lightning, Pittsburgh, New York Rangers, Philadelphia Flyers, Detroit és Columbus), ugyanakkor nyugaton még van egy szabad hely, erre a Dallas Stars és a Phoenix Coyotes pályázik.
Eredmények:
Chicago Blackhawks - Montreal Canadiens 3-2, hosszabbítás után
Pittsburgh Penguins - Detroit Red Wings 4-3, szétlövés után
Dallas Stars - Columbus Blue Jackets 1-3
Calgary Flames - Los Angeles Kings 4-3, szétlövés után
Anaheim Ducks - San Jose Sharks 5-2
Az Indiana Chris Copelandnek az utolsó másodpercben szerzett kosarával nyert szerdán Milwaukee-ban, ezzel ismét az élre ugrott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjában.
Eredmények:
Cleveland Cavaliers - Detroit Pistons 122-100
Orlando Magic - Brooklyn Nets 115-111
Toronto Raptors - Philadelphia 76ers 125-114
Washington Wizards - Charlotte Bobcats 88-94, hosszabbítás után
Atlanta Hawks - Boston Celtics 105-97
Memphis Grizzlies - Miami Heat 107-102
Milwaukee Bucks - Indiana Pacers 102-104
Minnesota Timberwolves - Chicago Bulls 87-102
New Orleans Pelicans - Phoenix Suns 88-94
Denver Nuggets - Houston Rockets 123-116
Portland Trail Blazers - Sacramento Kings 100-99
Los Angeles Clippers - Oklahoma City Thunder 101-107
A címvédő és első helyen kiemelt John Isner már a nyolcaddöntőben kiesett a 474 ezer dollár (103 millió forint) összdíjazású houstoni salakpályás férfitenisz-tornán. A hórihorgas amerikait a világranglistán 101. német Dustin Brown búcsúztatta, akinek már a második szettben volt meccslabdája, és életében először vert meg top 10-es játékost.
Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Monaco (argentin, 6.) - Devvarman (indiai) 7:6 (7-4), 6:2
Giraldo (kolumbiai) - Ebden (ausztrál) 6:1, 6:2
2. forduló:
Brown (német) - Isner (amerikai, 1.) 6:4, 6:7 (7-9), 7:6 (7-4)
Querrey (amerikai) - Hewitt (ausztrál, 7.) 6:3, 6:4
Óriási veszteség a holland labdarúgó-válogatott számára, hogy Kevin Strootman sérülés miatt nem lehet ott a világbajnokságon, nyilatkozta Louis van Gaal szövetségi kapitány. "Strootman pótolhatatlan. Vannak ugyan olyan középpályásaink, mint Rafael van der Vaart és Wesley Sneijder, de Kevint egyikük sem helyettesítheti. Ennek ellenére jó esélyünk van a csoportból való továbbjutásra" - mondta. Hollandia a vébén Spanyolországgal, Chilével és Ausztráliával játszik majd.
Nyolcmillió fontot kellene fizetnie az Atlético Madrid labdarúgócsapatának azért, hogy egy esetleges Chelsea elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen Thibaut Courtois kapus pályára léphessen. A spanyolok ezt kizártnak tartják. A részletekről itt olvashat.
Nézzük csak, milyen is a csoportos ketrecharc!
Szivós Márton feltétlenül szeretne ott lenni a nyári, budapesti vízilabda Európa-bajnokságon, de csak a hat hét múlva sorra kerülő vizsgálaton dől el, tényleg játszhat-e az Eb-n. A részletekről itt olvashat.
A 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia szervezői garanciákat adnak, hogy mindennel időben elkészülnek, és közleményük szerint nagyszerű játékokat rendeznek. A brazilok azt követően kényszerültek megnyugtatni a közvéleményt, hogy szerdán több nemzetközi sportági szövetség, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság újabb és egyre élesedő kritikákat fogalmazott meg az előkészületekkel kapcsolatban, többen már egy B terv kidolgozását kérik. Van olyan sportcsarnok, amelynek munkálatai még el sem kezdődtek, pedig nyolc sportág versenyeinek is otthont adna, ráadásul hétfőn az Olimpiai Parknál a munkások lezárták az utakat, és jobb munkakörülményeket követeltek.
A riói olimpia előkészületeivel kapcsolatos félelmeket erősítik az idei futball-világbajnokság stadionjainál tapasztalható csúszások. Több aréna még mindig nem készült el, így a június 12-i nyitómérkőzés helyszínén, a Sao Pauló-i létesítményben is dolgoznak még. A stadionban közel két hete halálos balestet szenvedett egy munkás, emiatt hétfőig álltak a munkálatok azon a részen, ahol a tragédia történt.
A magyar válogatott egy helyet rontva 44. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet változatlanul az Európa- és világbajnok spanyolok vezetnek. A 2016-os franciaországi Eb selejtezősorozatában a magyarokkal egy csoportban szereplő csapatok közül a görög és a román áll előrébb, előbbi 10., utóbbi 31. a rangsorban. A finnek az 52., az északírek a 84., a feröeriek pedig a 164. helyen állnak. Az élmezőnyben a legnagyobb visszaesést az argentinok produkálták, akik a harmadikról a hatodik pozícióba csúsztak vissza.
A legfrissebb FIFA-ranglista (zárójelben az előző helyezés):
1. (1.) Spanyolország 1460 pont
2. (2.) Németország 1340
3. (4.) Portugália 1245
4. (5.) Kolumbia 1186
5. (6.) Uruguay 1181
6. (3.) Argentína és (9.) Brazília 1174-1174
....44. (43.) MAGYARORSZÁG 623
Közvetlen üldözőjét, a Borussia Dortmundot fogadja szombaton a már bajnok Bayern München a német labdarúgó Bundesliga hétvégi, 30. fordulójában, amikor is jubilál Jürgen Klopp, a dortmundiak vezetőedzője, aki 200. alkalommal ül majd csapata kispadján a bajnokságban.
Huszonöt évvel a 96 áldozatot követelő Hillsborough-katasztrófa után az Angol Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy 2014. április 11-14-e között minden hazai tétmérkőzés hét perccel később kezdődik, így emlékeznek a tragédiára. A részletekről itt olvashat.
A lehetséges elődöntős ellenfelek közül egyikkel szemben sincs negatív mérlege a címvédő Bayern Münchennek a Bajnokok Ligájában. A negyeddöntőben a Manchester Unitedet 4-2-es összesítéssel búcsúztató bajorok pozitív mutatóval büszkélkedhetnek a Real és az Atlético Madrid ellen, a Chelsea-vel szemben pedig ötvenszázalékos a mérlegük.
A Bayern München mérlege a BL-elődöntős csapatok ellen:
Real Madrid: 11 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség, 33-26-os gólkülönbség
Chelsea: 1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 6-7-es gólkülönbség
Atlético Madrid: 1 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség, 5-1-es gólkülönbség
Az európai szövetség (UEFA) hivatalos statisztikájában a büntetőpárbajban eldőlt mérkőzések döntetlennek számítanak.
Napra pontosan negyven éve, a Bajnokcsapatok Európa Kupájának elődöntőjében, a Népstadionban nyolcvanezer néző előtt fogadta a Bayern Münchent az Újpest labdarúgócsapata, emlékeztet az összecsapásra a lila-fehér klub hivatalos honlapja.
A mérkőzést Várhidi Pál a Szentmihályi - Noskó, Harsányi, Horváth, Kellner, Tóth A., Dunai III, Zámbó, Fazekas, Bene, Fekete tizeneggyel kezdte, a vendégeknél pedig többek között ott volt a kezdőben Gerd Müller, Uli Hoeness, Franz Beckenbauer, Sepp Maier vagy éppen Paul Breitner is. Az első félidőben nem esett gól, a 65. percben azonban a svéd válogatott Conny Torstensson megszerezte a vezetést a németeknek. Fazekas László a 82. percben egyenlített.
A visszavágón hazai pályán a Bayern 3-0-ra győzött, a döntőben pedig legyőzte az Atlético Madridot.
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) 8000 fontos (2,9 millió forint) bírsággal sújtotta José Mourinhót, a Chelsea vezetőedzőjét. A nem éppen simulékony stílusáról ismert portugál trénernek azért kell fizetnie, mert március 15-én, az Aston Villa vendégeként elszenvedett 1-0-s bajnoki vereség alkalmával a pályára berohanva tiltakozott Chris Foy játékvezetőnél Ramires kiállítása miatt.
Néhány napja a Le Parisien nem találta el, hogy a nyáron Paulo Bento váltja Claudio Ranierit a Monaco futballcsapatának kispadján (Bento csütörtökön két évet hosszabbított a portugál válogatottnál), pénteken a L’Equipe egy még meglepőbb teóriával rukkolt elő. A francia sportnapilap szerint a monacói klubtulajdonos, Dmitrij Ribolovljev szeretné megnyerni vezetőedzőnek Zinedine Zidane-t, akivel még tekintélyesebbé és vonzóbbá tehetné a csapatot.
Az elitsport világkiállításának is tartott, az idén Antalyában megrendezett SportAccordra a Nemzetközi Úszószövetség Hosszú Katinkát hívta meg. A háromszoros világbajnok, illetve férje, Shane Tusup csaknem félszáz fiatalnak tartott edzést, majd meglátogatta a helyi sportiskolát, ahol az összes diák az épület előtt várta, és óriási üdvrivalgásban törtek ki, amikor a bajnoknő kiszállt az autóból. A nap végén a FINA egyik támogatójának, az Arenának az ajándékait adta át Katinka. A kicsik igen fegyelmezetten álltak sorba, és mindegyikük angolul köszönte meg az emléktárgyat Katinkának, távozáskor pedig szüleikkel együtt lelkesen kiabálták: "We love you Katinka!", azaz "Szeretünk, Katinka!"
A Sport TV csatornáin lesz látható a férfi kosárlabda Eurochallenge-sorozat Final Fourja: a Szolnoki Olaj részvételével zajló négyes döntőt április 25-27. között rendezik meg Bolognában.
A tervezett közvetítési program:
április 25., péntek:
17.45: Szolnoki Olaj - Triumf Ljuberci (Sport2)
20.30: Reggio Emilia - Gaziantep (Sport2)
április 27., vasárnap:
16.15: a 3. helyért (Sport1)
18.45: döntő (Sport1)
Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke, a nemzetközi szövetség (FILA) vezetőségének tagja fontolgatja, hogy pályázik a FILA elnöki posztjára. Hegedüs a közelgő, szeptemberi FILA-tisztújításról is elmondta, hogy elnököt is választ a szövetség, s június 6-ig lehet beadni a jelöléseket. Jelezte, komolyan gondolkodik azon, hogy pályázzon-e a tisztségre, ám addig még két hónap van, így van ideje alaposan átgondolni mindezt.
A magyar szövetség közeljövőre vonatkozó feladataival és terveivel kapcsolatban kiderült: Magyarország 2016-ban szeretne olimpiai kvalifikációs versenyt rendezni, s Hegedűs Csaba bízik benne, hogy többek között a tavalyi világbajnokság sikeres megrendezése segíti majd ezt a kandidálást, ugyanakkor jelezte, biztosan óriási lesz a konkurencia.
Fucsovics Márton lehet a magyar tenisz Davis Kupa-válogatott vezére, amely Madarász Gergellyel, Gödry Leventével, Filipenko Viktorral és Balla Péterrel kiegészülve Szegeden küzdhet meg májusban azért, hogy a tavalyi kiesés után visszakerüljön az euro-afrikai zóna II-es csoportjába.
A III-as csoportból a 14 csapat közül kettő jut fel a II-es csoportba, a magyar mellett Macedónia, Grúzia, Montenegró, San Marino, Málta, Törökország, Liechtenstein, Izland, Örményország, Albánia, Azerbajdzsán, Észtország és Tunézia válogatottja lép pályára május 7. és 10. között. A csapatok körmérkőzéssel, majd rájátszással döntenek a feljutásról.
Cristiano Ronaldo a Sociedad elleni bajnokit és a Dortmund elleni BL-meccset is kihagyta, miközben azt hangoztatta a klub, hogy nem komoly a sérülése. Erre aztán jött az újabb hír: lehet, hogy még a jövő szerdai kupadöntőben sem léphet pályára. A friss orvosi vizsgálatok szerint a térdsérülésen kívül izomsérülést is szenvedett a portugál, egyelőre a Real nem közölte, mennyi időt kell kihagynia.
Sérülésmentes évet kíván magának szombati 25. születésnapjára Hanga Ádám, a spanyol Laboral Kutxa Vitoria magyar válogatott kosarasa.
A Chelsea portugál edzője a Premier League-szezon eddigi 33 meccsén 99-szer cserélhetett, ebből 98-szor cserélt is.
Az argentin Racing Avellaneda elnöke, Victor Blanco azt mondja, Diego Milito visszatérhet a klubhoz. Az Inter 34 éves csatára a Buenos Aires-i egyesületnél kezdte a pályafutását, onnan igazolt Genovába 2003-ban. Az elnök, aki legkésőbb két héten belül Olaszországba repül tárgyalni, szerint a játékos, és annak édesapja is nagyon szeretné a visszatérést.
Hetvenhárom esztendős korában elhunyt Felkai László olimpiai bajnok vízilabdázó. (Részletek.)
Az orosz Izvesztija szerint a Dinamo Moszkvától a minap menesztett Dan Petrescu a Premier League-ben kaphat menedzseri állást. Az idén remeklő, jelenleg nyolcadik Southampton mostani edzője, Mauricio Pochettino közel van ahhoz, hogy nyárton a Tottenham kispadjára üljön, és ha a váltás összejön, akkor Petrescu lehet a Szentek új vezetőedzője. A román szakember a karriere végén játékosként már megfordult a Southamptonban, előtte a Sheffield Wednesday, a Chelsea és a Bradford City is alkalmazta.
Másfél éves eltiltást kapott Asafa Powell, a 100 méteres síkfutás korábbi világcsúcstartója, aki tavaly júniusban, a jamaicai országos bajnokságon akadt fenn a doppingellenőrzésen. A Jamaicai Doppingellenes Ügynökség fegyelmi testületének csütörtöki döntése értelmében az eltiltást a vétségtől számítják, így Powell idén december 20-ig nem versenyezhet. A 2008-ban a 4x100 méteres váltóval olimpiai bajnok, 31 éves sprinter tavaly júniusi mintájában oxilofront, a stimulánsok közé tartozó tiltott szert találtak az ellenőrök. A laborvizsgálatok szerint ezt az egyik táplálék-kiegészítő tartalmazta. Powell korábban azt mondta, azért nem tájékoztatta az illetékeseket az általa használt táplálék-kiegészítőkről, mert azok újak voltak a piacon, és nem emlékezett a nevükre.Powell a kingstoni ob-n meglepetésre csupán negyedik lett a klasszikus sprintszámban, így egyéniben nem is jutott ki az augusztusi, moszkvai világbajnokságra, melyen aztán doppingügye miatt váltóban sem indulhatott.
Meglátogatta a német élvonalbeli 1899 Hoffenheim csütörtöki edzését Luiz Felipe Scolari, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A 65 éves szakember a szerdai Bayern München-Manchester United Bajnokok Ligája-negyeddöntő után tett egy kis kitérőt, elsősorban azért, hogy találkozzon a Hoffenheim támadójával, Roberto Firminóval. A 22 éves csatár ebben az idényben 14 gólnál jár, Scolari azonban arról nem nyilatkozott, hogy van-e még esélye bekerülni a világbajnoki keretbe. A tréner azért is látogatott el az edzésre, hogy megnézze a modern zuzenhauseni edzőközpontot és az ott használt Footbonautot - ez egy olyan szerkezet, amely segíti a futballistákat a reakcióidejük és technikájuk javításában.
Április 26-án 10-14 óráig lépcsőfutó-versenyt rendeznek a János-hegyi Erzsébet Kilátónál. Nevezni - ingyen - április 25-ig lehet a fussacsucsra@hegyvideksport.hu e-mail címen, több korosztály is indul. A táv: 134 lépcsőfok. (Részletek itt.)
A magyar női labdarúgó-válogatott - ahogy múlt szombaton, hazai pályán, úgy csütörtökön idegenben is - 4-0-ra kapott ki Finnországtól világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
A magyarok ötödik találkozójukon - két győzelem mellett - harmadik vereségüket szenvedték el, így továbbra is a negyedik helyen állnak a csoportban Franciaország, Finnország és Ausztria mögött, de Kazahsztán és Bulgária előtt - olvasható az európai szövetség honlapján. A februárban kinevezett Markó Edina szövetségi kapitány csapata legközelebb június 14-én, Kazahsztánban lép pályára a sorozatban.
Az európai selejtezősorozatból a hét csoportgyőztes jut ki a kanadai vb-re, a négy legjobb csoportmásodik pedig rájátszással dönt a két fennmaradó helyről.
A félidőben még Ciprus vezetett, de a 92. percben a magyar válogatott megszerezte a győztes találatot a két csapat felkészülési mérkőzésén, Telkiben.A hazai rendezésű Európa-bajnoki döntőre készülő U19-es válogatott a keddi 1-0-ás győzelem után ismét megmérkőzött a ciprusiak korosztályos együttesével. A keddi keretből Kővári Róbert, Lorentz Márton, Balogh Norbert, Szántó Gergő és Bobál Dávid sem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére, ott volt viszont a keretben Kalmár Zsolt, aki két napja az A-válogatottal játszott edzőmeccset. "A csapat egy nagyon keményen, agresszíven játszó ellenfél ellen bizonyította, hogy akkor is meg tud nyerni egy mérkőzést, ha igazából nem megy a játék - mondta az Mlsz.hu-nak a meccs után Mészöly Géza szövetségi edző. "Nagyon akarták a győzelmet a srácok, aminek a meccs legvégén meg is lett a jutalma. Ez azért is fontos, mert egy ilyen utolsó pillanatos győzelem mindig növeli a játékosok önbizalmát. Összességében nagyon hasznos volt ez a két mérkőzés, megmutattuk, hogy egy nagyon keményen védekező csapatot is le tudunk győzni."
Magyarország-Ciprus 2-1 (0-1)
Magyarország: Székely György - Medgyes Zoltán, Asztalos Dávid, Lenzsér Bence, Forgács Dávid - Csábi Mihály (Nagy Dominik, 46.), Kalmár Zsolt (Berecz Zsombor, 46.), Németh Márió (Mervó Bence, 46.) - Farkas Zoltán, Vida Krisztofer (Talabér Attila, 73.), Varga Szabolcs
Gólszerző: Farkas a 72., Varga a 92., ill. Kosma a 15. percben
Öt csapat részvételével négy országban rendeznek mérkőzéseket az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) következő előszezonjában.
A címvédő Miami Heat legnagyobb sztárja, LeBron James korábbi klubjával, a Cleveland Cavaliers együttesével találkozik október 11-én Rio de Janeiróban, míg egy nappal később a Brooklyn Nets és a Sacramento Kings Sanghajban mérkőzik meg, utóbbi két gárda három nappal később, Pekingben is összecsap egymással. Európában a San Antonio Spurs csapatát láthatják az NBA-rajongók: a texasi alakulat október 8-án a nyolcszoros német bajnok Alba Berlin vendége lesz, október 11-én pedig a török Fenerbahce otthonában lép pályára.
U15-ös labdarúgó-válogatottunk második törökországi felkészülési mérkőzésén 3–3-as döntetlent játszott a házigazdák korosztályos csapatával – írja az mlsz.hu. A Mihalecz István irányította együttes kedden 2–1-re legyőzte a hazaiakat, így a törökök láthatóan óriási bizonyítási vággyal kezdték meg a mérkőzést.
„Látszott, hogy a törököknek nem esett jól a keddi vereség, nagyon jól kezdtek, és egy hibát kihasználva vezettek is, de a folytatás a miénk volt – mondta a mérkőzést követően Mihalecz István az mlsz.hu-nak. – A második félidőt sajnos dekoncentráltan kezdtük, gólt kaptunk, de a következő huszonöt percben nagyszerű periódusunk volt, és nagyon közel jártunk a győzelem megszerzéséhez. A játékban egy picivel többet vártam a csapattól, de küzdőszellem terén a vártnál sokkal többet adtak a játékosok. Két meccsen öt gólt lőttünk egy remek erőkből álló török válogatottnak, ez mindenképpen siker, de még az út elején járunk, sok hibát kell javítanunk, és néhány poszton még nem találtuk meg a megfelelő labdarúgókat, ezért a kiválasztási folyamatot is tovább kell folytatnunk."
Törökország–Magyarország 3–3 (1–1)
Magyarország: Berla Attila – Falusy Bálint, Virág Ákos, Horváth Marcell, Gajda Márkó (Kiliti Róbert, 41.) – Takács Zsombor, Puskás Martin (Szakály Benjámin, 60.), Takács Martin, Bévárdi Zsombor (Androsch André, 73.), Szabó Levente (Kisari Tibor, 70.), Kun Bertalan (Kovács Nikolas, 60.)
Gólszerzőink: Puskás Martin, Kun Bertalan, Takács Martin
A Ferencváros hazai pályán rendkívül könnyedén, 38-19-re nyert a Dunaújváros ellen a női kézilabda NB I elődöntőjének csütörtöki első mérkőzésén.
A zöld-fehérek magabiztos játékkal ötgólos előnyre tettek szert a szünetre, majd a fordulást követően igazi gálaelőadást rendeztek a teljesen széteső vendégek ellen. A második mérkőzésre jövő kedden kerül sor Dunaújvárosban. A másik ágon a címvédő Győr szerdán magabiztosan diadalmaskodott az Érd elleni első mérkőzésen.
Elődöntő, 1. mérkőzés:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Dunaújvárosi KA 38-19 (16-11)
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség elnöke elismerte, hogy az idény végén átgondolják az idényzáró futamon megszerezhető pontok duplázását. Az új szabályt azonban csak a szabályalkotó testület egyhangú támogatása mellett törölhetik el.
"A szabály visszavonásához százszázalékos támogatottság kell. Enélkül semmit sem tehetünk" – mondta Todt. "Amikor egy korábbi stratégiai gyűlésen rákérdeztem, hogy újra akarják-e tárgyalni, a csapatok nem éltek a lehetőséggel. Abban maradtunk, hogy az idény végén értékeljük a reakciókat, és azt követően döntünk, mi lesz 2015-ben."
A spanyol Lidia Valentin nyerte csütörtökön a nők 75 kilogrammos súlycsoportjának versenyét összetettben, szakításban és lökésben is a Tel-Avivban zajló súlyemelő Európa-bajnokságon.
Eredmények:
női 75 kg:
összetett:
1. Lidia Valentin (Spanyolország) 268 kg (szakítás: 121 kg/lökés: 147 kg)
2. Okszana Karpunenko (Oroszország) 264 (121/143)
3. Ewa Mizdal (Lengyelország) 230 (101/129)
szakítás:
1. Valentin 121 kg
2. Karpunenko 121
3. Natalia Priscepa (Moldova) 102
lökés:
1. Valentin 147 kg
2. Karpunenko 143
3. Mizdal 129
Ma este rendezik a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőinek visszavágóit. A párosítások:
Sevilla-Porto (0-1)
Juventus-Lyon (1-0)
Valencia-Basel (0-3)
Benfica-AZ (1-0)
Zárójelben az első mérkőzések eredményei.
"A Borussia Dortmund hétmillió euróért visszavásárolja Nuri Sahint a Real Madridtól" – jelentette be Hans-Joachim Watzke, a német klub igazgatója. A középpályást 2011-ben tízmillió euróért vásárolta meg a Real, de nem igazán tudott beilleszkedni a csapatba, így most végleg visszatér nevelőegyesületéhez, ahol egyelőre csak kölcsönben futballozik.
Rich Chernomaz, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szűkítette világbajnoki keretét: Kiss Dániel, Bálizs Bence, Hetényi Péter, Sárpátki Tamás és Kiss Dániel nem utazik a dél-koreai vb-re. Valamennyi hokis a Sapa Fehérvár AV 19 játékosa.
Kapusok: HETÉNYI Zoltán (Sapa Fehérvár AV 19), RAJNA Miklós (Sapa Fehérvár AV 19), SEVELA Peter (Dab.Docler)
Hátvédek: GŐZ Balázs (Morzina-Avoriaz), GRÖSCHL Tamás (Dab.Docler), HÜFFNER Adrián (Dab.Docler), ORBÁN Attila (Sapa Fehérvár AV 19), POZSGAI Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), SZIRÁNYI Bence (Sapa Fehérvár AV 19), TOKAJI Viktor (Sapa Fehérvár AV 19), VARGA Arnold (Sapa Fehérvár AV 19), VAS Márton (Löwen Frankfurt)
Csatárok: AZARI Zsolt (Dab.Docler), BARTALIS István (Troja Ljungby), BENK András (Sapa Fehérvár AV 19), HÁRI János (HIFK Helsinki), KÓGER Dániel (Elmira Jackals), KOVÁCS Csaba (Sapa Fehérvár AV 19), MAGOSI Bálint (Sapa Fehérvár AV 19), MIHÁLY Árpád (Sapa Fehérvár AV 19), NAGY Gergő (Quad City Mallards), NAGY Krisztián (El Paso Rhinos), NEMES Benjamin (Sapa Fehérvár AV 19), NÉMETH Attila (Sapa Fehérvár AV 19), SEBŐK Balázs (Karpat Oulu), SOFRON István (Krefeld Pinguine), VAS János (HC Rouen)
A vb-programja (magyar idő szerint)
2014. április 20. 12.30 Dél-Korea–Magyarország
2014. április 21. 9.00 Magyarország–Ukrajna
2014. április 23. 5.30 Szlovénia–Magyarország
2014. április 24. 9.00 Magyarország–Ausztria
2014. április 26. 5.30 Magyarország–Japán
Alig fél óra elteltével hazai pályán már 3-0-ra vezet a Sevilla a Porto ellen. A Juventus-Lyon 1-1-re áll, a másik két meccsen egyelőre nem esett gól.
Conte előzetesen hangsúlyozta, hogy az egész olasz labdarúgás megítéléséért küzdenek, így a Juventus azonnal magához ragadta a kezdeményezést, a Tevez buktatását követő jogos szabadrúgásból pedig Pirlo védhetetlenül csavart a sorfal felett a jobb alsó sarokba, Lopes kapus mozdulni sem tudott.
Európa Liga-negyeddöntő, második mérkőzések - eredmények a szünetben:
Benfica (portugál) - AZ Alkmaar (holland) 1-0
gól: Rodrigo (39.)
Juventus (olasz) - Olympique Lyon (francia) 1-1
gól: Pirlo (5.), illetve Briand (18.)
Valencia (spanyol) - Basel (svájci) 2-0
gól: Paco (38.), Vargas (43.)
Sevilla (spanyol) - Porto (portugál) 3-0
gól: Rakitic (5., tizenegyesből), Vitolo (26.), Bacca (29.)
A Brassó nyerte a román jégkorongbajnokságot, miután a döntősorozat csütörtöki utolsó, hetedik mérkőzésén legyőzte a HSC Csíkszereda csapatát.
Román bajnoki döntő, 7. (utolsó) mérkőzés:
Corona Brasov-HSC Csíkszereda 4-3 (1-1, 0-1, 3-1)
gólszerzők: Fodor (15.), Zsók (56.), Virág (59.), Wehrs (59.), illetve Farkas (9.), Becze (33.), Moldován (41.)
A párharcot 4-3-ra nyerte a Brassó.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a brassói csapat drámai hajrával fordította meg a mérkőzést, amelyen négy perccel a vége előtt még a csíkiak vezetettek 3-1-re. A győztes találatot három másodperccel a vége előtt ütötte a brassóiak amerikai hátvédje. A csíkszeredai gárda levonult a jégről és a mérkőzés utolsó három másodpercére, valamint az eredményhirdetésre sem tért már vissza.
A többnyire székelyföldi játékosokkal felálló Brassó először szerezte meg a román bajnoki címet a HSC nyolc idényen át tartó győzelmi sorozata után. A román bajnokságban a Gyergyószentmiklós lett a bronzérmes, miután a helyosztón jobbnak bizonyult a Steaua Bucuresti együttesénél.
A Brassó a Mol Ligában a Dunaújvárost kiejtve finalista volt, a döntőben azonban kikapott az Érsekújvártól (Nové Zámky). A Csíkszereda a közös magyar-román-szlovák pontvadászat alapszakaszában ötödik lett, így nem került elődöntőbe.
A harmadik helyen kiemelt Benoit Paire három szettben nyert a 2007-ben döntős spanyol Albert Montanes ellen a 426 ezer euró (130 millió forint) összdíjazású, marokkói salakpályás férfi tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében. A francia játékos az év eleji Australian Open óta nem lépett pályára, ugyanis egy térdsérülés miatt két hónapot ki kellett hagynia. Paire sorozatban harmadszor jutott be a legjobb nyolc közé a marokkói viadalon.
Eredmények:
nyolcaddöntő:
Paire (francia, 3.)-Montanes (spanyol) 6:4, 5:7, 6:4
Granollers (spanyol, 4.)-Ramos (spanyol) 6:3, 7:6 (7-3)
Carreno (spanyol)-Nedovjeszkov (kazah) 3:6, 6:1, 7:6 (7-3)
korábban:
Carballes Baena (spanyol)-Sousa (portugál, 5.) 6:7 (7-9), 7:6 (7-5), 6:2
Garcia-Lopez (spanyol, 8.) - Berlocq (argentin) 6:2, 7:5
Kuznyecov (orosz)-Vesely (cseh) 6:2, 3:1-nél Vesely feladta
A szlovén válogatott hosszabbítás után legyőzte az osztrák együttest a háromcsapatos EIHC jégkorongtorna csütörtöki nyitómérkőzésén, Bécsben.
A viadal másik két összecsapására a hétvégén a budapesti Papp László Sportarénában kerül sor.
A magyarok szombaton 16 órakor az osztrákokkal, vasárnap 18 órakor pedig a szlovénokkal találkoznak. A három gárda egyaránt tagja az április 20-án kezdődő dél-koreai divízió I/A világbajnokság mezőnyének.
Eredmény (Bécs):
Szlovénia-Ausztria 3-2 (1-0, 1-0, 0-2, 1-0) - hosszabbítás után
A további program (Budapest, Papp László Sportaréna):
szombat:
Magyarország-Ausztria 16.00
vasárnap:
Magyarország-Szlovénia 18.00
Köszönjük, hogy velünk követték a mai nap sporteseményeit, holnap reggel folytatjuk.