Váratlan eredmény az NB I-ben

Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül
Roger Federer hatodszor nyert Dubajban, az NB I-ben tavaly április után végződött újra 0-0-ra egy mérkőzés, a Schalkét pár nap alatt 11 gólt nyelt be, a Győr a legjobb négy közé került a nőikézi-BL-ben. A szombati sporthírek egy helyen.
10:50
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Antiösszefoglaló

Péntek este a spanyol bajnokságban az Athletic Bilbao 4-0-ra verte a Granadát. A netre felkerült egy olyan összefoglaló a meccsről, amelyből éppen a négy gólt vágták ki:

Az igazi antiösszefoglaló azonban az volna, ha a teljes meccset láthatnánk végig, de a gólok nélkül.

A Bilbao ugyanakkor kifejezetten szép gólokat lőtt, Aduriz klasszikus mesterhármast szerzett, olvasóink megérdemlik, hogy lássák:

10:55
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Kapkodják a meleg kosaras mezét

Jason Collins az első NBA-kosaras, aki nyíltan vállalta, hogy meleg - miközben az NHL-ből és az NFL-ből még senki nem jelentkezett. Collinsnak viszont nem kellett megbánnia a tettét: nyári coming outja után hosszú ideig nem talált csapatot, végül a Brooklin Nets ajánlott neki tíznapos szerződést. Ezek után került Collins meze a sportboltokba, és láss csodát, az első nap több fogyott belőle, mint bárki máséból a ligában. Úgy látszik, sokak szemében hős lett - írja a Borsonline.

11:05
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Keménykedő finn

A következő időszakban háromszor is összecsap Finnországgal a magyar fociválogatott, erről is kérdeztük Mixu Paatelainen szövetségi kapitányt. Közben ő is kérdezett az Origótól - az interjút itt olvashatja.

11:10
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Botrány az öttusa-Vk-n

Félbeszakadt, és végeredmény nélkül zárult a női verseny döntője az idei első öttusa-Vk-versenyen, Acapulcóban. Az első két szám után még úgy tűnt, minden rendben lesz, bár a medence vízét igen koszosnak találták a versenyzők, akik állítják: mindössze kétméteres volt a "látótávolság".

Ezzel a kellemetlenséggel azonban még megbirkóztak volna az öttusázók, de a lovakkal már nem tudtak. A szervezők versenyzésre alkalmatlan lovakkal próbálták lebonyolítani a következő számot, aminek az lett az eredménye, hogy tizenkilencen nulla ponttal zártak. Akadt olyan ló, amelyik a pályára sem volt hajlandó bemenni, de a többivel sem jártak jobban, mivel ugrani gyakorlatilag nem akartak, vagy tudtak.

A részletekről itt olvashat.

11:23
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Navracsics a Veszprém-Szegeden

Több befolyásos közszereplő, köztük Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Csányi Sándor OTP-elnök is jelen lesz a 13 órakor kezdődő Veszprém-Szeged kézis csúcsrangadón. A meccset az RTL Klub közvetíti, októberben a Szeged nyerte a csatát 23-22-re.

11:30
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

2,5 milliárdot oszt szét az MLSZ

Ennyi forinttal támogatja a szövetség az élvonalbeli klubokat - írta a Blikk. Varga Sándor, az MLSZ kommunikációs osztályának munkatársa a lapnak elmondta: "A 2,5368 milliárdos összeg feléből normatív alapon minden klubnak körülbelül 80 millió forint jut. A másik részből a megszerzett pontok alapján, illetve a bajnokság végén a dobogón végzők is kapnak még bónuszösszeget. E két utóbbi tétel adja a teljes jogdíj 35 százalékát. A győzelem értéke 3,6 millió forint, a döntetlen pedig ennek a harmada, 1,2 millió."

"Jelentős összeget, 15 százalékot, vagyis 380 millió forintot különítettünk el a fiatal, hazai nevelésű játékosok szerepeltetésének támogatására" - tette hozzá. "Ennek egy klubra jutó szeletét oly módon állapítjuk meg, hogy valamennyi mérkőzésen minden játékpercet figyelembe veszünk, amelyet hazai nevelésű, 23 év alatti játékos töltött a pályán az adott csapat színeiben."

A címvédő Győr tavaly 340 milliót keresett a rendszerben.

11:45
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Szenved a Red Bull

Egyelőre a bahreini tesztek harmadik napján sem megy jobban a Red Bullnak, mint korábban: Vettel autója már kétszer leállt. Részletekért kattintson az F1-es teszt élő közvetítésére.

12:02
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Meglepetés a lesikló-Vk-n

Nem telt el öt nap Szocsi óta, de a norvégiai Kvitfjellben rögtön Világkupán bizonyíthatták tudásukat a világ legjobb férfi alpesi sízői. Egészen pontosan a gyorsasági számok specialistái, ráadásul rögtön tripla adagolásban. A lesikláson holtverseny született az élen: a rövidített pályán élni tudott az egyes rajtszám nyújtotta minden előnnyel Georg Streitberger, az osztrákok ingatag formában lévő lesiklója mellett a Szuper-G olimpiai bajnoka, Kjetil Jansrud állhatott fel a dobogó tetejére. Mindkettejük egyéni csúcsot döntött, hasonlóan a harmadik helyezett Travis Ganonghoz. Aksel Lund Svindalnak viszont már nem volt oka ekkora örömre, ötödik helyével nem szerzett, inkább vesztett 45 pontot az összetettben. A részleteket a Síparadicsom blogon olvashatja.

12:17
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

A mérlegen vesztette el vb-övét

Ma este Texasban rendezik a hétvége legmenőbb profiboksz-gáláját, melyen a WBO eddigi - ezt immár hangsúlyozni kell - pehelysúlyú címvédője, a mexikói Orlando Salido, és a mindössze második profi meccsére készülő korábbi amatőr szupersztár, Vaszil Lomacsenko nézhet farkasszemet - írta a Profiboksz.hu.

A mérlegelés nem várt meglepetést hozott: Salido képtelen volt hozni a súlyát, a megengedett 126 font (kb. 57,1 kg) helyett 128,25-öt nyomott, így már ma elveszítette világbajnoki koronáját, mi több, 15 ezer dolláros büntetéssel is sújtották, amely riválisa bankszámláját fogja gyarapítani. Az ukrán Lomacsenko gond nélkül hozta a súlyát. A szabályok értelmében betöltetlenné válik a cím, amennyiben Salido győz szombaton, Lomacsenko viszont természetesen a derekára csatolhatja a WBO övét, ha nyer.

A gála főmérkőzésén a korábbi középsúlyú világbajnok Julio Cesar Chavez Jr. ad visszavágási lehetőséget legutóbbi legyőzöttjének, Brian Verának.

12:33
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Moyest 3x kirúgták volna

Gianluca Vialli a BBC rádiójának nyilatkozva azt mondta, David Moyest "Olaszországban már háromszor kirúgták volna."

A ManUnited edzője bukdácsol csapatával a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában nagyon rossz játékkal kikapott 2-0-ra az Olimpiakosztól, de ott legalább még javíthat, mert az FA-kupából és a Ligakupából már kiesett.

"Olaszországban kizárólag az eredmény alapján ítélik meg az edzőket, nem is érzik magukat valami jól" - tette hozzá Vialli, dicsérve a Premier League-et, ahol "a klubtulajdonosok nem gondolják, hogy jobban értenek a focihoz, mint az edzők."

12:50
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Elküldené Sánchezt a Barca

Az El Mundo Deportivo azt írja, Alexis Sánchezt odaadná a Barcelona a Juventusnak, és még fizetne is, hogy cserébe elhozhassa Arturo Vidalt. A chilei válogatott játékos szerződése 2017-ig él, az aláírására számos nagy klub pályázik.

13:00
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Kizárhatják Ukrajnát

A Szovjetszki Szport című lap úgy tudja, a FIFA és az UEFA is az ukrán együttesek diszkvalifikálása mellett dönthet, az országban tartó polgárháborús állapotok miatt.

13:15
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Räikkönen ebédelni megy

Kimi Räikkönen eddig csupán 16 kört tett meg, az ötödik legjobb idővel rendelkezik ma, de mit lehet tenni, ha jön az ebédszünet?

13:35
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Szalai: Nagyon hiányzik a játék

Szalai Ádám eddig 99 Bundesliga-meccsen lépett pályára, ma, a Bayern München ellen jöhetne el a századik. Csakhogy az utóbbi időben alig-alig lép pályára. A Nemzeti Sportnak diplomatikusan nyilatkozott a mellőzéséről, megjegyezve, hogy "tudta, mire vállalkozik" mikor aláírt, és azt sem tagadta, hogy "nagyon hiányzik" neki a játék.

13:50
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Halasztás Miklós Editéknél

A nem megfelelőnek minősített időjárási körülmények és terepviszonyok miatt délig elhalasztották a női lesiklók Crans Montana-i világkupa-viadalának eredetileg szombat 10.15 órára tervezett rajtját.

A mezőnyben ott van a Szocsban ebben a számban hetedikként végző Miklós Edit is. A verseny előtt azt mondta, hogy olimpiai eredményei a Világkupa-sorozatban startlistapontokat érnek, és ha a mostani svájci Vk-n jó eredményt ér el, akkor akár a szezonzáró, szintén svájci Vk-döntőn is rajthoz állhat.

14:00
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Szomorú vancouveriek

Csak a Vancouver Canucks nem tudott élni a hazai pálya előnyével az NHL pénteki játéknapján. Az Anaheim Ducks-St. Louis Blues összecsapáson, ahol csoportelsők találkoztak, egyetlen gól esett.

NHL, alapszakasz: Buffalo Sabres-San Jose Sharks 4-2 Colorado Avalanche-Phoenix Coyotes 4-2 Anaheim Ducks-St. Louis Blues 1-0 Vancouver Canucks-Minnesota Wild 1-2 - szétlövéssel

14:10
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Meghalt egy trinidadi focista

Pénteken meghalt egy trinidai válogatott focista, Kevon Carter. A mindössze harmincéves játékos feltehetően szívrohamot kapott, mivel mellkasi fájdalmakra panaszkodva hagyta el a klubja, a Defence Force edzését. A csatárt kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

Carter egész életében csak a Defence Force-ban játszott, 25-ször lépett pályára a válogatottban.

Akeem Adams, a Ferencveros szintén trinidadi játékosa december 30-án halt meg, miután szeptember 22-én Carterhez hasonlóan infarktust kapott.

14:15
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Vajna is Veszprémben

Andy Vajna és felesége is a helyszínen nézi a Veszprém-Szeged kézirangadót, melyen 12 perc játék után 7-5-re vezet a Szeged.

14:25
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Kurtizánnak öltöző focista

Marek Hamsík, a Napoli focistája is részt vett a velencei karneválon, bár nem lehetett könnyű kiszúrni ebben a szerelésben.

14:30
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Győzött a Lakers

A legutóbb döntős, 42/16-os győzelem/vereség mutatójával most is a 30 csapatos mezőny legjobbjai közé tartozó San Antonio Spurs biztosan, tíz ponttal nyert a Charlotte Bobcats ellen az NBA-ben. És győzött az idén roppant harmatos Lakers is.

NBA, alapszakasz:
San Antonio Spurs-Charlotte Bobcats 92-82
Cleveland Cavaliers-Utah Jazz 99-79
Oklahoma City Thunder-Memphis Grizzlies 113-107
New York Knicks-Golden State Warriors 103-126
Dallas Mavericks-Chicago Bulls 91-100
Phoenix Suns-New Orleans Pelicans 116-104
Los Angeles Lakers-Sacramento Kings 126-122

14:40
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Murray nagy meccset bukott

Csaknem háromórás nagy csatában, rövidítésben nyert a bolgár Grigor Dimitrov a második helyen kiemelt brit Andy Murray ellen az 1,3 millió dollár összdíjazású acapulcói keménypályás tenisztorna elődöntőjében. A negyedikként rangsorolt Dimitrov az ötödik kiemelt Kevin Andersonnal vívja a döntőt, miután a dél-afrikai játékos a másik elődöntőben ugyancsak három szettben verte az ukrán Alekszandr Dolgopolovot.

Acapulco, elődöntők:
Dimitrov (bolgár, 4.)-Murray (brit, 2.) 4:6, 7:6 (7-5), 7:6 (7-3)
Anderson (dél-afrikai, 5.)-Dolgopolov (ukrán) 6:1, 5:7, 6:4

Tommy Haas egyetlen kiemeltként beverekedte magát a legjobb négy közé a Sao Paulóban zajló, 474 ezer dollár összdíjazású, salakpályás tenisztornán.

Sao Paulo, negyeddöntők:
Haas (német, 1.)-Zeballos (argentin) 6:3, 5:7, 6:2
Lorenzi (olasz)-Monaco (argentin, 4.) 7:6 (8-6), 6:7 (4-7), 6:4
Bellucci (brazil)-Klizan (szlovák) 6:3, 6:3
Delbonis (argentin)-Montanes (spanyol) 6:4, 6:3

14:42
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Szeged-előny a szünetben

A Veszprém-Szeged kézirangadó félidejében 13-12-re vezetnek a vendégek. Kiválóan játszanak, a félidő hajrájában még emberhátrányból is szereztek gólt, Mikler Roland pedig rendkívül jól véd.

14:55
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Zidane, Figo, Maldini

A közelmúlt legnagyobb sztárjai lépnek majd pályára egy, a szegénység leküzdéséért rendezett jótékonysági meccsen. A brazil Ronaldo mellett Zinedine Zidane, Luis Figo és Paolo Maldini is játszik majd Bernben, március negyedikén a svájci Young Boysszal. A meccs bevételéből a közelmúltbeli Fülöp-szigeteki hurrikán áldozatait támogatják majd. A fentieken kívül többek közt Fernando Hierro, Fabio Cannavaro, Robert Pires, Patrick Vieira, Gennaro Gattuso, Pavel Nedved, Christian Vieri is pályára lép majd.

15:05
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Tilos üzenni

A FIFA minden, a mez alatt lévő üzenetet megtiltott a nyári focivébére. Sem felirat, sem kép nem lehet a focisták trikóin, akkor sem, ha "pozitív az üzenet" - közölte Jerome Valcke főtitkár.

A foci szabályalkotói testülete, az IFAB felülvizsgálja továbbá a "többszörös bünetetést", mikor egy játékos lerántásáért kiállítják a kapust, és még 11-est is kap a sértett fél. A szabályra rengetegen panaszkodtak, és a testület hajlik arra, hogy ilyen esetben elegendő lehet büntetőt ítélni.

15:20
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Célegyenesben a Veszprém

Tíz perccel a meccs vége előtt 22-19-re vezet a Veszprém a Szeged ellen. A második félidőben már a hazaiak kapusa, Alilovic sziporkázik inkább.

15:25
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Válságstáb a Red Bullnál

Nagyon nem megy az elmúlt évek kirakatcsapatának a bahreini F1-es teszteken. Adrian Newey (az erősen kopaszodó út háttal a képen) és stábja nem győz kupaktanácsot tartani.

15:28
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Piros lap Veszprémben

A Szeged nem tudta megragadni az utolsó esélyt öt perccel a meccs vége előtt, sőt, egy veszprémi leindítás után Tatai ütközött Ugaldéval, amiért megkapta a jogos piros lapját (24-20). Lékó Péter a lelátón figyeli, ahogy kedvencei mattot kapnak.

15:35
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Győzött a Veszprém

Vesztett pontok tekintetében beérte a Veszprém a Szegedet a férfikézilabda-bajnokságban, miután hazai pályán 25-22-re győzött. Októberben 23-22-re nyert a Szeged, ám a mostani meccsel minden bizonnyal besöpörte az alapszakasz-győzelmet a Veszprém.

15:50
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Törölték Miklósék futmát

A női lesiklók többször is új időpontra halasztott Crans Montana-i Világkupa-versenyét végül törölték. A sportág nemzetközi szövetsége a rossz idő, elsősorban a nagy köd miatt fújta le. A futamon Miklós Edit is indult volna.

16:00
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Guay 5. Vk-győzelme

A kanadai Erik Guay nyert a férfi alpesi sízők lesiklásban rendezett szombati, norvégiai világkupa-versenyén, a francia Johan Clarey, valamint az osztrákok szocsi olimpiai bajnoka, Matthias Mayer előtt. Ez volt a 32 éves Guay ötödik Világkupa-győzelme, a szakágban pedig a harmadik Vk-elsősége.

Eredmények: 1. Erik Guay (kanadai) 1:22,17 p 2. Johan Clarey (francia) 1:22,52 3. Matthias Mayer (osztrák) 1:22,74

A szakági világkupa állása 8 verseny után (még 1 van hátra): 1. Aksel Lund Svindal (norvég) 525 pont, 2. Hannes Reichelt (osztrák) 360, 3. Guay 357

Az összetett vk állása 27 verseny után (még 6 van hátra): 1. Svindal 982 pont, 2. Marcel Hirscher (osztrák) 955, 3. Alexis Pinturault (francia) 774

16:15
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Nagy L. dicsérete

Nagy László az utóbbi évek legjobb Szegedéről beszélt a rangadó után. A meccs részletes tudósítását itt olvashatja.

16:30
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Etikai kódex focistáknak

Új etikai kódexet vezetnek be az Atalantánál: a játékosoknak tilos lesz játékgépezniük, online fogadást kötniük, sőt találkozi fogadásokat kötő emberekkel. A büntetés pénzbírságtól a szerződés felbontásáig lehetséges.

A klub az átlagosnál jobban megszenvedte a bundabotrányokat, Cristiano Doni volt csapatkapitány is részt vett a fogadási csalásokban, bár állítja, ezzel csak "segíteni akart" az egyesületen.

16:45
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Az egyetlen magyar kontinentális csapat

Bemutatkozott az Utensilnord kerékpáros csapat, Magyarország egyetlen kontinentális klubja, amelynek célja, hogy kvótát szerezzen az őszi világbajnokságra és a 2016-os riói olimpiára.

A Stubán Ferenc vezette együttesnek vannak magyar bringásai is: a pekingi olimpikon Kusztor Péter, valamint Dér Zsolt és Bernát Bendegúz, mellettük 23 éven aluli versenyzők is rajthoz állnak majd Holló Botond, Kenyeres Ábel, Rózsa Balázs és Varró Gergely személyében. Rajtuk kívül olaszok kaptak helyet a keretben: Gianfelice Fonte, Gennaro Maddaluno, Alessandro Mazzi, valamint Daniele Scampamorte.

17:00
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Honvéd-Újpest 3-2

A fővárosi derbin a Honvéd legyőzte az Újpestet, amelynek pedig még az utolsó pillanatokban is adódott egyenlítési lehetősége: Honvéd-Újpest 3-2, gól: Zsivanovics (13.), Daud (65. - 11-es), Vécsei (81.), illetve Vasziljevics (44.), Kosovic (86.).

17:15
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Vettel nagy bajban

Sebastian Vettel egyetlen mért kört sem tudott megtenni az előszezon utolsó előtti tesztnapján. Részletek itt.

17:25
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Federer belekezd

A tegnap Novak Djokovicot legyőző Federer a dubaji tenisztorna döntőjében sem óvatoskodott: már Tomas Berdych második adogatójátékát elvette. Csakhogy a cseh azonnal visszajön breakhátrányból.

17:35
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Gúnyolódnak Wengeren

A Stoke szurkolói nem túl kedvesen fogadták az Arsenal-edzőt, azt írták egy táblára: Wenger "talán a legálszentebb ember a földön", alá pedig, hogy "száz piros lap, mennyit látsz belőle?" Arra már ki se merünk térni, hogy Wenger keresztnevéből az ARSE betűket emelték ki.

17:45
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Orbán Attila szalagszakadása

Részleges térdszalagszakadást szenvedett Orbán Attila, a Sapa Fehérvár hokicsapatának válogatott védője, akinek így négy hetet kell kihagynia. A játékos a Graz 99ers ellen 5-4-re megnyert pénteki mérkőzésen dőlt ki a sorból.

A fehérváriaknak a középszakaszban még egy meccsük van hátra: vasárnap Dornbirnben lépnek jégre. Ha pontot szereznek, ott lesznek a negyeddöntőben, ha nem, valószínűleg nem jutnak be a playoffba.

17:55
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Federert megkontrázták

Hiába tett szert hamar breakelőnyre, Roger Federer viszonylag hamar elvesztette az első játszmát Berdych ellen a dubaji döntőben. Node pénteken is a második szettben támadt fel a svájci.

18:00
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Siófok-siker

Az FGSZ Siófok legyőzte a Gyirmótot, ezzel megerősítette harmadik helyét az NB II tabelláján.

Ness Hungary NB II, 17. forduló:
FGSZ Siófok-Gyirmót 2-0 (1-0)
Kisvárda-Balmazújváros 1-1 (0-1)
Szigetszentmiklós-Soproni Vasutas 1-0 (0-0)
Kozármisleny-Cegléd 2-3 (0-1)
Ajka-ZTE FC 1-1 (1-1)
Békéscsaba-Vasas 1-1 (1-0)

Az élcsoport: 1. Nyíregyháza Spartacus 41 pont, 2. Dunaújváros 35, 3. FGSZ Siófok 30

18:08
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Besenyei korán elszállt

A címvédő brit Paul Bonhomme nyerte a három év szünet után életre keltett, a világ legjobb műrepülőit felvonultató sorozat, a Red Bull Air Race első idei viadalát Abu-Dzabiban. Besenyei Péter nem jutott a nyolc közé.

A viadal honlapja szerint Bonhomme mögött az osztrák Hannes Arch és a kanadai Pete McLeod végzett a második, illetve harmadik helyen. A selejtezőben Besenyei - akit a sorozat honlapja az Air Race keresztapjának nevez - az utolsó, 12. volt, így a nyolc közé jutásért a kvalifikációban legjobb McLeoddal kellett csatáznia, ám e párharcban alulmaradt. Besenyei Péter 2003-ban megnyerte a sorozatot, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban második, 2007-ben harmadik volt.

18:28
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

A negyeddöntő küszöbén a Fehérvár

A Fehérvár könnyedén, 28-21-re nyert a kolozsvári Jolidon otthonában a nőikézilabda EHF-kupában, a negyeddöntő első mérkőzésén. A formalitásnak ígérkező visszavágót jövő vasárnap rendezik Székesfehérváron.

női EHF-kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Jolidon Cluj (román) - Fehérvár KC 21-28 (10-14)

18:37
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Federer egyenlített

Federer – ugyanúgy, ahogy tegnap Djokovic ellen – a második szettben feljebb kapcsolt, bevetette a szerva-röptét, és kiegyenlített. Jöhet a döntő játszma.

18:40
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Husztiék csak egy pontot szereztek

Bundesliga, 23. forduló:
FC Augsburg - Hannover 96 1-1
Borussia Dortmund - 1. FC Nürnberg 3-0
Eintracht Braunschweig - Borussia Mönchengladbach 1-1
Bayer Leverkusen - FSV Mainz 0-1
Werder Bremen - Hamburger SV 1-0

18:58
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Kikapott az Arsenal, elhúzott a Chelsea

Az Arsenal meglepetésre 1-0-ra kikapott a Stoke ellen a Premier League 28. fordulójában, így a Schürrle mesterhármasával a Fulhamet 3-1-re legyőző Chelsea négy ponttal elhúzott. A Liverpool pedig feljöhet a második helyre, ha a 18.30-kor kezdődő meccsen nyer a Southampton ellen.

Premier League, 28. forduló:
Everton - West Ham United 1-0
Fulham - Chelsea 1-3
Hull City - Newcastle United 1-4
Stoke City - Arsenal 1-0

19:10
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Döntetlen Kaposvárott és Szombathelyen

Az NB I 18. fordulójában a sereghajtó Kaposvár hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott a Pápával. A másik 16 órás mérkőzésen a Haladás 0-0-ra végzett az MTK-val, ez volt a bajnokság első 0-0-s döntetlenje.

19:18
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Federer lett Dubaj királya

Federer tökéletesen lemásolta a pénteki, Djokovic elleni játékát a döntőben: a második szettben fordított Berdych ellen, a harmadikban pedig már érinthetetlen volt, végül 3:6, 6:4, 6:3-ra győzött, így hatodszor nyerte meg a dubaji tornát.

19:25
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

A 115. döntője volt Federernek

Federer-féle számmisztika: ez volt a 115. döntője, és az 1150. profi felnőtt meccse! A svájci klasszis a 78. tornagyőzelmét aratta.

19:50
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Otthon kapott ki a BVSC

Középcsapatok találkozóján a Kaposvár kétgólos győzelmet aratott a BVSC vendégeként a Szőnyi uszodában a férfivízilabda ob I 20. fordulójának szombati első mérkőzésén.

eredmény:
BVSC-Zugló - Kaposvári VK 6-8 (1-0, 3-3, 0-3, 2-2)

19:53
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Megvan az osztrák síugrók első sikere

Az osztrákok idénybeli első sikerüket aratva megnyerték a síugrók Világkupa-sorozatának szombati csapatversenyét a finnországi Lahtiban.

A Thomas Diethart, Stefan Kraft, Michael Hayböck és Gregor Schlierenzauer alkotta négyes mögött a szocsi olimpián aranyérmes németek zártak a második, a norvégok pedig a harmadik helyen. Az osztrákok 196 ponttal vezetnek a németek előtt az összetett pontversenyben.

eredmény:
1. Ausztria (Thomas Diethart 128,5 méter/114,5 méter; Stefan Kraft 125/127,5; Michael Hayböck 118,5/125,5; Gregor Schlierenzauer 128/121) 973,5 pont
2. Németország (Andreas Wank 112/123,5; Marinus Kraus 117,5/128,5; Andreas Wellinger 119/128,5; Severin Freund 130,5/127,5) 960,8
3. Norvégia (Anders Fannemel 133/120; Andreas Stjernen 120/115,5; Rune Velta 126/126,5; Anders Bardal 123/130) 960,3

19:56
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Feladta az elődöntőt az első kiemelt

Az első helyen rangsorolt Tommy Haas az elveszített első játszma után a másodikban feladta az olasz Paolo Lorenzi elleni szombati elődöntőjét a Sao Paulóban zajló, 474 ezer dollár összdíjazású, salakpályás férfitenisz-tornán.

elődöntő:
Lorenzi (olasz) - Haas (német, 1.) 6:3, 3:2-nél Haas feladta

19:59
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Alázza a Bayern a Schalkét

Még félóra sem telt el a Bayern München-Schalke mérkőzésről, de a rangadó jelzőt már elfelejthetjük, a bajorok ugyanis 4-0-ra vezetnek. A sort Alaba nyitotta szabadrúgásból, majd Robben emelt szépen a kapuba, aztán Mandzukic fejjel volt eredményes, és a negyedik gólnál megint Robben csavart a bal alsóba.

20:02
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Szolnoki négyes az NB II-ben

A Szolnok magabiztosan nyert a Tatabánya ellen a labdarúgó NB II szombati fordulójában.

Ness Hungary NB II, 17. forduló:
Szolnoki MÁV FC - FC Tatabánya 4-0 (3-0)

korábban:
FGSZ Siófok - Gyirmót 2-0 (1-0)
Kisvárda - Balmazújváros 1-1 (0-1)
Szigetszentmiklós - Soproni Vasutas 1-0 (0-0)
Kozármisleny - Cegléd 2-3 (0-1)
Ajka - ZTE FC 1-1 (1-1)
Békéscsaba - Vasas 1-1 (1-0)


Az élcsoport: 1. Nyíregyháza Spartacus 41 pont, 2. Dunaújváros 35, 3. FGSZ Siófok 30

20:17
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Szoros meccset nyert a DVTK

A Diósgyőr legyőzte a vendég Győrt a nőikosárlabda NB I középszakaszában szombaton.

eredmény, női NB I, középszakasz:
Aluinvent DVTK Miskolc - HAT AGRO UNI Győr 58-52 (11-12, 18-4, 15-20, 14-16)

20:22
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

0-1 és 4-0 a félidőben

A Premier League-ben és a Bundesligában is kezdődött egy-egy mérkőzés 18.30-kor, a Southampton-Liverpool találkozón Luis Suárez góljával vezetnek a vendégek, míg Münchenben a Bayern tart focisulit a hétközben a Real által is legázolt Schalkénak. A címvédő góljain Robben, Alaba és Mandzukic osztozott, a holland klasszis duplázott.

20:27
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Nem jött össze a magyar Eb-döntő

Hamar Balázs és Bányai Zsombor bronzérmet nyert szombaton a junior vívók jeruzsálemi Európa-bajnokságán.

Hamar a főtáblán 15-9-re verte a svéd Jakob Stymnét, 15-13-ra az izraeli Alexander Bogdanovot, 15-12-re Berta Dánielt, majd 15-9-re az ukrán Jurij Taranenkót, végül az elődöntőben 15-13-ra kikapott az izraeli Yuval Shalom Freilichtől.

Bányai a finn Valter Mickwiten 15-6-tal, az orosz Konsztantyin Nyemtyirjovon 15-11-gyel, a fehérorosz Dzianisz Paulouskin 12-11-gyel, az olasz Gabriele Ciminin pedig 15-14-gyel jutott túl, az elődöntőben viszont ő is megállt: 15-9-es vereséget szenvedett a spanyol Yulen Pereirától.

20:32
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Izgalmas lesz a hajrá

Negyedóra van még hátra a Pécs-Videoton mérkőzésből, amelyen sokáig vezetett a fehérvári csapat, de Kővári a 60. percben egy szemfüles góllal egyenlített.

20:37
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

36 gólt dobott a Dunaújváros

Az esélyesek közül a Dunaújváros és az Érd is könnyed győzelmet aratott a nőikézilabda NB I szombati játéknapján.

eredmények:
EUbility Group-Békéscsaba - Veszprém Barabás-Duna Takarék 28-24 (13-14)
MTK Budapest - Érd 18-28 (8-12)
Dunaújvárosi KKA - Eszterházy KFSC-Globál Safe 36-26 (22-13)

20:46
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

A Debrecen jött ki jobban a hullámvasútból

A Debrecen hazai medencében egy góllal legyőzte a Vasast a férfivízilabda ob I 20. fordulójának szombati rangadóján. A vendégek az elején 3-0-ra vezettek, utána viszont fordítottak a hazaiak, s elhúztak 10-6-ra. Az angyalföldiek nagy hajrába kezdtek, de már csak szépíteni tudtak.

eredmények:
Debreceni VSE - Lactiv-VasasPlaket 10-9 (0-3, 4-1, 5-2, 1-3)
Széchenyi Bank-FTC - PVSK-Fűszért 8-7 (2-0, 2-3, 1-2, 3-2)
Valdor-Szentesi VK - Szeged VE 10-13 (1-5, 5-3, 0-3, 4-2)

20:51
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Pontokat vesztett a Videoton

A második helyezett Videoton sokáig ugyan vezetett, de végül 1-1-re végzett a Pécs otthonában. Ennek leginkább a Debrecen örülhet, amely így hat ponttal elhúzhat, ha nyer vasárnap Diósgyőrben.

20:58
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Kitette az indexet a Gyöngyös

A vendéglátó Gyöngyös nagy csatában legyőzte a Tatabányát, amely vereségével visszacsúszott a hatodik helyre a férfikézilabda NB I szombati játéknapján.

eredmények:
B.Braun Gyöngyös - Grundfos-Tatabánya 26-25 (13-10)
Mezőkövesd - Csurgó 25-27 (10-17)
Orosháza-Linamar - Balatonfüred 18-23 (6-11)
Vác - SZESE Győr 35-26 (16-14)

21:19
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Csak a Körmend volt rossz vendég

Csak a Körmend nyert idegenben, a másik öt párharcban hazai siker született a férfikosárlabda NB I szombati fordulójában.

eredmények:
Kaposvári KK - Falco-Trend Optika KC Szombathely 92-83 (28-24, 28-16, 24-23, 12-20)
MARSO Nyíregyházi KK-EGIS Körmend 82-91 (15-21, 17-20, 19-19, 31-31)
Sopron KC - Naturtex-SZTE-Szedeák 82-76 (14-21, 29-19, 20-16, 19-20)
KTE-Duna Aszfalt - Zalakerámia-ZTE KK 70-54 (24-10, 19-11, 19-11, 8-18)
Atomerőmű SE-FORTRESS Jászberény 73-63 (15-15, 27-20, 14-14, 17-14)
Alba Fehérvár - Pécsi VSK-PANNONPOWER 97-74 (23-19, 26-11, 23-23, 25-21)

21:24
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Második helyre ugrott a Liverpool

Suárez első félidei gólja után a másodikban Sterling növelte kettőre a Liverpool előnyét a Southampton ellen, majd a a meccs legvégén Gerrard lőtt be egy büntetőt. A Liverpool a győzelemmel feljött a második helyre a tabellán a Chelsea mögé.A londoniak a Pool és az Arsenal előtt is négy ponttal vezetnek.

21:28
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

5-1-es pofon a Bayerntől

A Bayern már az első félidőben eldöntötte a Schalke elleni meccset, mivel négygólos előnyt szerzett. A Schalke szépíteni tudott a második félidőben Rafinha öngólja után, majd a végeredményt Robben állította be büntetőből, aki így mesterhármassal zárt. A Schalkénál Szalai Ádám kispados volt.

21:30
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Kikosarazták az MTK-t

A Cegléd legyőzte a vendég MTK Budapest csapatát a nőikosárlabda NB I középszakaszában szombaton.

Női NB I, középszakasz:
Ceglédi EKK - MTK-Budapest 66-60 (18-17, 16-12, 16-16, 16-15)

21:57
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Tíz emberrel sem volt gond

A 60. perctől emberhátrányban játszó Levante legyőzte a vendég Osasunát a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombati játéknapján.

eredmények:
Levante - Osasuna 2-0 (2-0)
Málaga - Valladolid 1-1 (1-1)

22:08
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Félidőben 14-14 Görbiczék meccse

A Győr nőikézi-csapata a félidőben 14-14-re a szlovén Krim Ljubljana elleni BL-középdöntős meccsen. Görbiczék hazai pályán 27-24-re győztek korábban a Ljubljana ellen.

22:29
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Lőrincz Viktor kibirkózta az érmet

A 85 kilogrammos Lőrincz Viktor bronzérmet nyert szombaton a hagyományos szombathelyi kötöttfogású birkózó Golden Grand Prix-n.

A tavaly Budapesten világbajnoki harmadik Lőrincz a negyeddöntőben az iráni Szaman Azizit verte simán, 6-0-ra, a fináléba jutásért vívott összecsapáson azonban alulmaradt a grúz Roberti Kobliasvilivel szemben. A magyar birkózó aztán a harmadik helyért a horvát Nenad Zugajt győzte le 1-0-ra egy intéssel.

A hazai versenyzők közül Deák Bárdos Mihály (130 kg) ötödikként zárt, az ugyanebben a súlycsoportban szereplő Lám Bálint a negyeddöntőben kiesett, a vigaszágon pedig nem jutott túl az első fordulón.

A 85 kilós Szabó Patrik szintén a negyeddöntőig jutott, míg 75 kilóban Szabó László már a selejtezőben, Szabó Martin pedig a nyolcaddöntőben, majd a vigaszág második fordulójában esett ki. A 66 kilogrammos Kozák István és Tóth Márk számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.

A szombati eredmények:
66 kg:
1. Davor Stefanek (szerb)
2. Szacsino Davitaja (grúz)
3. Omid Noruzi (iráni) és Marius Tommesen (norvég)

a döntőben: Stefanek-Davitaja 7-6

75 kg:
1. Mark Overgaard Madsen (dán)
2. Szajd Abdvali (iráni)
3. Nemes Viktor (szerbiai) és Zurabi Datunasvili (grúz)

a döntőben: Madsen-Abdvali leléptetés 4:05 percnél

85 kg:
1. Taleb Nematpur (iráni)
2. Roberti Kobliasvili (grúz)
3. LŐRINCZ VIKTOR és Vladimer Gegesidze (grúz)

a döntőben: Nematpur-Kobliasvili 2-0
bronzmérkőzés: Lőrincz-Nenad Zugaj (horvát) 1-0, intéssel

130 kg:
1. Riza Kayaalp (török)
2. Basir Babadzsanzade (iráni)
3. Mindaugas Mizgaitis (litván) és Johan Eurén (svéd)
5. DEÁK-BÁRDOS MIHÁLY

a döntőben: Kayaalp-Babadzsanzade mérkőzés nélkül
bronzmérkőzés: Mizgaitis - Deák-Bárdos 3-1

22:35
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Hárommal vezet a Győr

Negyedóra van még a hátra a Krim Ljubljana-Győr nőikézilabda-meccsből, és a magyar csapat 18-15-re vezet.

22:44
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Már csak egy az előny

23-22-re vezet a Győr, és először került emberelőnybe a meccsen, Ambros Martin gyorsan időt is kért.

22:53
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Final Fourban a Győr

A Győr végül 24-22-re győzött a Ljubljana ellen, és ezzel eldőlt, hogy bejutott a Final Fourba, amelyet Budapesten rendeznek majd.

23:06
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Lefújták a mexikói öttusaversenyt

Azután, hogy a női verseny pénteki döntője félbeszakadt és eredmény nélkül zárult, kiderült, hogy a férfiak fináléját és a vegyes váltót sem rendezik meg az öttusázók idei első Világkupa-fordulóján, Acapulcóban.

A pénteki női döntő a kombinált szám előtt ért véget, mert a szervezők alkalmatlan lovakat biztosítottak, s így a harmadik számban a 36 résztvevőből 19 nulla pontot lovagolt, ennek nyomán pedig a versenyzők közösen úgy döntöttek, hogy nem folytatják az irreálissá vált küzdelmet. Akadt olyan ló, amely a pályára sem volt hajlandó bemenni, de a többivel sem jártak jobban, mivel ugrani gyakorlatilag nem akartak vagy tudtak.

A női versenyben tapasztaltak miatt - a vívásban és az úszásban sem voltak ideálisak a körülmények - a férfi mezőny döntősei is azt fontolgatták - helyi idő szerint péntek este -, hogy nem versenyeznek, majd szombaton - helyszíni beszámoló szerint - ennek megfelelően is cselekedtek: nem kezdték el a küzdelmeket. Némi huzavona után aztán megszületett a döntés, hogy a két hátralévő versenyszám elmarad.

Magyar részről a mexikói női döntőben Kovács Sarolta és Földházi Zsófia, a férfi fináléban pedig Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter és Demeter Bence volt, illetve lett volna érdekelt.

23:25
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

0 gól Madridban és Rómában

Gól nélküli döntetlennel zárult a Getafe-Espanyol összecsapás a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombati játéknapján.

eredmények:
Getafe - Espanyol 0-0

korábban:
Levante - Osasuna 2-0 (2-0)
Málaga - Valladolid 1-1 (1-1)

Tíz perc van még hátra a Roma-Inter rangadóból, amelyen helyzet már volt bőven, gól még nem.

23:30
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Argentin-brazil döntő

Az argentin Federico Delbonis három szettben legyőzte a brazil Thomaz Belluccit a Sao Paulóban zajló, 474 ezer dollár (106 millió forint) összdíjazású, salakpályás férfitenisz-torna szombati elődöntőjében.

Delbonisnak az olasz Paolo Lorenzi lesz az ellenfele a fináléban. Utóbbi korábban az első helyen kiemelt Tommy Haast búcsúztatta, de nem volt túlságosan nehéz dolga, mivel német riválisa a második játszmában vállsérülés miatt feladta a küzdelmet.

elődöntő:
Delbonis (argentin) - Bellucci (brazil) 6:4, 6:7 (5-7), 6:4
Lorenzi (olasz) - Haas (német, 1.) 6:3, 3:2-nél Haas feladta

23:50
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Meglóghat a Juve

0-0-val zárult a Roma-Inter rangadó a Serie A 26. fordulójában. A második Roma így 8 pontra van az éllovas Juventustól, ez akár 11 pontra is hízhat, amennyiben Conte csapata legyőzi a Milant. 

23:55
2014. március 1.
Vágólapra másolva!

Hiába hajrázott a Szolnok

Az Eurochallenge-kupában negyeddöntős Szolnoki Olaj vereséget szenvedett a montenegrói Buducnost Podgorica vendégeként szombaton a kosárlabda Adria Liga 22. fordulójában.

eredmény, 22. forduló:
Buducnoszt Podgorica (montenegrói) - Szolnoki Olaj 86-77 (22-17, 18-26, 35-12, 11-22)

A Szolnok 7/14-es győzelem/vereség mutatóval a 12., míg a Buducnost 13/8-cal az ötödik helyen állt a meccs előtt a 14 csapatos Adria Ligában. Az első negyedben a papírformának megfelelően a hazaiak voltak valamivel jobbak, ötpontos előnyre tettek szert, de a második 10 percben a magyar együttes fordított, nyolcpontos különbséggel nyerte a szakaszt, így minimális előnnyel vonulhatott a nagyszünetre.

Dragan Aleksic tanítványai aztán a harmadik negyedben nagyon gyengén teljesítettek, a hazaiak pedig ezt kihasználva fölényesen, több mint 20 ponttal hozták ezt a játékrészt. A Szolnok hiába nyerte 11 pontos különbséggel a zárószakaszt, ez csupán arra volt elég, hogy csökkentse a vereség mértékét.

00:00
2014. március 2.
Vágólapra másolva!

Zárás

Zárjuk a szombati sportos hírfolyamot, köszönjük a figyelmet!