Villas-Boas nagyképűsködött, Cassano reménykedhet

Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül
Robin van Persie hordágyon hagyta ugyan el a pályát, de megúszta a komolyabb sérülést, a Philadelphia újabb negatív klubrekordot állított fel azzal, hogy huszonkettedik alkalommal kapott ki egyhuzamban az NBA-ben. Kövesse a csütörtöki sporthíreket folyamatosan frissülő cikkünkben!
09:35
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Fellélegezhetnek a MU-drukkerek

Megijedhettek a Manchester United szurkolói, amikor az Olimpiakosz elleni BL-nyolcaddöntő visszavágójának utolsó perceiben a meccs hőse, a MU-t három góljával továbbjuttató Robin van Persie a földön maradt, amikor hátulról eltalálták a térdét. Van Persie-t hordágyon vitték le, David Moyes, az angolok menedzsere azonban a mérkőzés utás elmondta, hogy nem komoly a sérülés, Van Persie a térdhajlatába kapott egy rúgást, de sem az izom, sem a szalag nem károsodott.

09:38
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

22 vereség egyhuzamban

A Philadelphia 76ers tovább sorozatban 22. mérkőzését is elvesztette az NBA-ben. Ha a Chicagótól kikapott Sixers - amely január 29. óta nem nyert - a következő négy találkozóján sem tud győzni, akkor beállítja az NBA-rekordot, amelyet a Cleveland Cavaliers tart egymás utáni 26 vereséggel.

eredmények:
Philadelphia 76ers – Chicago Bulls 94–102
Boston Celtics – Miami Heat 101–96
Brooklyn Nets – Charlotte Bobcats 104–99
Memphis Grizzlies – Utah Jazz 96–86
New Orleans Pelicans – Toronto Raptors 100–107
New York Knicks – Indiana Pacers 92–86
Dallas Mavericks – Minnesota Timberwolves 122–123, hosszabbítás után
Denver Nuggets – Detroit Pistons 118–109
Phoenix Suns – Orlando Magic 109–93
Los Angeles Lakers – San Antonio Spurs 109–125

09:42
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Del Potro Miamit is kihagyja

A világranglistán nyolcadik argentin Juan Martin del Potro a miami tenisztornától is visszalépett csuklósérülése miatt. A 25 éves Del Potro két hete az Indian Wells-i versenyen sem tudott elindulni és a január eleji, sydneyi tornagyőzelme óta csak három mérkőzést nyert.

eredmények, 1. forduló (a 32 közé jutásért), férfiak (5,6 millió dollár összdíjazás):
Dodig (horvát) - Golubjev (kazah) 4:6, 6:1, 6:4
Karlovic (horvát) - Mathieu (francia) 7:6 (7-3), 7:6 (7-5)
Zeballos (argentin) - Goffin (belga) 7:5, 6:3
Thiem (osztrák) - Rosol (cseh) 7:6 (8-6), 6:4
Bagdatisz (ciprusi) - Giraldo (kolumbiai) 1:6, 6:2, 7:5
Matosevic (ausztrál) - Falla (kolumbiai) 1:6, 6:4, 7:6 (8-6)
Stepanek (cseh) - Brands (német) 6:3, 6:0
Vesely (cseh) - Volandri (olasz) 6:4, 7:6 (7-1)

nők (5,4 millió dollár összdíjazás):
Bertens (holland) - Duval (amerikai) 7:6 (7-5), 6:1
Dijasz (kazah) - Cadantu (román) 6:4, 3:6, 6:2
Riske (amerikai) - Kicsenok (ukrán) 1:6, 7:5, 6:2
Keys (amerikai) - Kontaveit (észt) 6:3, 6:2
McHale (amerikai) - Cseng (kínai) 6:4, 6:2
Tomljanovic (horvát) - Mladenovic (francia) 7:6 (7-4), 6:4
Petkovic (német) - Torro-Flor (spanyol) 6:3, 6:4
Zahlavova Strycova (cseh) - Niculescu (román) 6:3, 6:4
Meusburger (osztrák) - Dominguez Lino (spanyol) 6:3, 6:0

09:48
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

700 győzelemél tart az edző

A címvédő Chicago Blackhawks 4-0-ra nyert a vendég St. Louis Blues ellen az NHL szerdai játéknapján. Ha a listavezető Blues nyert volna, akkor már most bejutott volna a rájátszásba. A hazaiak legjobbja Corey Crawford volt, aki 23 védéssel járult hozzá a sikerhez.

Joel Quenneville, a Blackhawks mestere lett az NHL történetének harmadik edzője, aki elérte a 700-as győzelmi határt. Nála csak Scotty Bowman (1244) és Al Arbour (782) aratott több sikert. Ugyanakkor rossz hír a chicagóiaknak, hogy sztárjuk, a kétszeres NHL-bajnok Patrick Kane lábsérülést szenvedett, és várhatóan az alapszakaszban már nem léphet pályára.

A Tampa Bay Lightning úgy nyert 5-3-ra Torontóban, hogy a vendégektől Steven Stamkos klasszikus mesterhármast ütött. A hazaiak hátvédje, Paul Rangers súlyos sérülést szenvedett: Alex Killorn hátulról a palánknak lökte, és hordágyon kellett levinni a jégről.

eredmények:
Toronto Maple Leafs - Tampa Bay Lightning 3-5
Chicago Blackhawks - St. Louis Blues 4-0
Winnipeg Jets - Colorado Avalanche 5-4, hosszabbítás után
Vancouver Canucks - Nashville Predators 2-0

09:55
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Ukrajna nem lépett vissza a kosár-Eb-rendezéstől

Az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) cáfolta azt az értesülést, mely szerint Ukrajna visszalépett volna a 2015-ös férfi Európa-bajnokság megrendezésétől.

Markijan Lubkivszkij tornaigazgató szerdán jelentette be, hogy az Ukrajnában kialakult belpolitikai és gazdasági helyzet miatt nem tudják folytatni az előkészületeket, továbbá nem tudják támogatni azokat a magánbefektetőket, akik a csarnokokat építtetik. A főszervező hozzátette, azt kérik a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségtől, hogy a 2015-ös helyett hadd adjanak otthont a 2017-es Eb-nek.

A FIBA Europe honlapján válaszul közölte: az ukrán sportági szövetség (FBU) hivatalos közleményében tudatta, hogy Lubkivszkij csak a magánvéleményének adott hangot. Az Olekszandr Volkov FBU-elnök által aláírt állásfoglalás szerint a szervezőbizottság éppen átszervezés alatt van annak érdekében, hogy "optimalizálják az anyagi szükségleteit". A FIBA Europe vezetősége a hétvégén vitatja meg a helyzetet müncheni központjában.

10:11
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Eldőlhet a Mol Liga-döntő

Csütörtökön este fél hétkor 3-2-es Érsekújvár-vezetésről folytatódik a Mol Liga döntője Brassóban, újvári győzelem esetén bajnokavatás következik, ha ezt is hárítani tudja a Brassó, akkor 3-1-ről felállva kiharcolja a mindent eldöntő hetedik mérkőzést. A meccs beharangozóját itt olvashatja.

10:23
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Sokat lehet nyerni a MU BL-sikerével

Bár a Manchester United kétgólos hátrányból továbbjutott az Olimpiakosz ellen a BL nyolcaddöntőjéből, a fogadóirodáknál továbbra sem számít favoritnak az angol csapat. A William Hill 16:1-hez adja a MU végső sikerét, ezzel a Borussia Dortmunddal együtt őket tartja legesélytelenebbnek a fogadóiroda.

"Nagyon valószínűnek tűnik, hogy a mostani továbbjutás ellenére a negyeddöntő a végállomást jelenti majd a MU számára" - magyarázta Joe Crilly, a William Hill szóvívője, és így már érthető, miért adják 4:9-hez azt a lehetőséget, hogy a nyolc között elvérzik David Moyes csapata.

10:44
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Giggs 40 évesen is király

A 40 éves Ryan Giggs a Mnachester United egyik legjobbja volt szerda este, az Olimpiakosz elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján. A walesi zseni az első két gól előkészítésében is szerepet vállalt, és emellett hatalmas mezőnymunkát végzett a középpályán.

A Mediaset nevű olasz csatorna összeszedte, mennyi idősek voltak a MU tegnapi kezdőjének tagjai, amikor Giggs debütált a Unitedben: De Gea 3 hónap - Rafael 8 hónap, Ferdinand 12 év 4 hónap, Jones 11 hónap, Evra 9 év 2 hónap - Carrick 9 év 8 hónap, Valencia 5 év 7 hónap, Rooney 5 év 4 hónap, Welbeck 1 hónap - Van Persie 7 év 7 hónap.

11:04
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Moyes: Megnyerhetjük a BL-t

A Manchester United menedzsere, David Moyes szerint csapata képes megnyerni a Bajnokok Ligáját, bár elismerte, a pénteki sorsolást az esélytelenek nyugalmával várják majd.

"Amikor megmutatjuk, mire vagyunk igazán képesek, amit sajnos nem sokszor tettünk meg az idei szezonban, akkor bármelyik csapattal felvesszük a versenyt. A vasárnapi, Liverpool elleni vereség után fel kellett állnunk a padlóról, és ezt frappáns módon tettük meg. Intéztünk magunknak újabb két meccset a BL-ben, és nagyon várjuk a következő párharcot" - nyilatkozott Moyes, akinek komoly veszélyben volt az állása.

11:18
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Ilyen sem volt még a BL-ben

A nyolcaddöntős szisztéma bevezetése, azaz a 2003/2004-es idény óta most először fordult elő a Bajnokok Ligájában, hogy mind a nyolc csoportelső bejutott a negyeddöntőbe. A legjobb nyolc mezőnye: Barcelona, Real Madrid, Manchester United, Chelsea, Atlético Madrid, Bayern München, Borussia Dortmund, PSG. A sorsolást pénteken tartják.

11:26
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Nagy Gergő gyártja a pontokat

A CHL-ben szereplő Quad City Mallards magyar centere gólpasszt jegyzett a St. Charles ellen. Csapata négymeccses nyeretlenségi sorozatnak vetett véget, Nagy pedig eddig 57 meccsen 18 gólt és 31 asszisztot szerzett, 49 ponttal többedmagával foglalja el a liga kanadai táblázatának 20. helyét, csapatából csak egy játékos előzi meg. További részletek itt.

11:35
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

A győztes is lemondott a meccs után

Sztanimir Sztoilov, a Botev Plovdiv és Antoni Zdravkov, a Levszki Szófia edzője is lemondott a két labdarúgócsapat szerdai kupamérkőzése után.

A Botev 2-0-ra nyerte a visszavágót, és idegenben szerzett góllal bejutott a bolgár kupa negyeddöntőjébe, Sztoilov azonban - mint indokolta - a szurkolók által gerjesztett negatív légkör miatt mégis felállt a kispadról.

"Nem akarok részt venni egy sokmilliós projekt lerombolásában. Márpedig a szurkolók negatív hozzáállása megakadályozhatja a tervek megvalósulását" - fogalmazott a tréner. A Botev vasárnap 2-1-re nyert a városi rivális Lokomotiv ellen, a csapat drukkerei azonban így is távozásra szólították fel az edzőt. "Sztoilov ideje a Botevnél lejárt" - üzenték a mérkőzésen.

A megszólított tréner a szerdai kupatalálkozót követően dobta be a törülközőt, nem sokkal azután, hogy kollégája, Zdravkov is hasonlóan nyilatkozott. "Nagyon csalódott vagyok. Már tájékoztattam is Todor Batkovot, a Levszki tulajdonosát, hogy nem tudok olyan labdarúgókkal együtt dolgozni, akik a pályán nem mutatják meg, mire képesek" - mondta Zdravkov.

11:48
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

A Pistorius-per fordulatai

Tizenhárom tárgyalási nap után még semmi sem biztos Oscar Pistorius perében, de már körvonalazódnak fontos dolgok a barátnőjét meggyilkoló parasportoló ügyében. Az Origo a pert szorosan követő Kalló Péter büntetőjogi ügyvéddel vette végig a tárgyalás eddigi fordulatait. A részletekről itt olvashat.

11:54
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Pelé Budaörsön tescózik

Magyarországra látogat a futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnoka. Pelé március 26-án a Tesco meghívására érkezik hazánkba, hogy útjára indítsa a nevével fémjelzett hűségprogramot. Ennek keretében néhány kiválasztott vásárló és tehetséges fiatal focistapalánta is találkozhat Pelével.

12:03
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Veszprém-Szeged kupadöntő Pécsett

Pécsen, a Lauber Dezső Sportcsarnokban kerül sor április 12-én és 13-án a férfikézilabda Magyar Kupa négyes döntőjére. Amint az a magyar szövetség csütörtöki tájékoztatásából kiderül: az első napi elődöntőben, 14 órákor a címvédő Veszprém találkozik a Gyöngyössel, majd 16 órakor rendezik a Tatabánya és a Szeged összecsapását. Másnap játsszák a helyosztókat.

12:10
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

A szülinapos Torres a vb-ért harcol

A világ- és kétszeres Európa-bajnok Fernando Torres harcol azért, hogy ott lehessen a címvédő spanyol válogatottban a nyári, brazíliai labdarúgó-világbajnokságon.

A ma 30 éves csatárnak többek között Diego Costával, Alvaro Negredóval, Fernando Llorentével és David Villával kell versengenie a keretbe kerülésért, miközben klubjában, a Chelsea-ben sem számítanak rá mostanában kezdőként. Ráadásul Vicente del Bosque szövetségi kapitány sem játszatta az utóbbi időszakban.

Torres - aki csapatával jelenleg vezeti a Premier League-et és a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutott - abban bízik, hogy a klubszezon sikeresen ér véget a számára. "A vb nem egy torna a sok közül" - jegyezte meg a 106-szoros válogatott játékos, hozzátéve, hogy a nemzeti csapatban való szereplés mindig is érzelmi kérdés volt a számára. "Ebből a szempontból mindegy, hogy először, századszor vagy 107-edszer kapsz meghívót" - mondta. Torres - aki a 2008-as és 2012-es Eb-döntőben is betalált - a mostani szezonban 30-szor lépett pályára a Chelsea-ben, és összesen kilencszer volt eredményes.

12:30
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Rióban csúsznak az olimpiai előkészületek

A 2016-os riói olimpia helyszíneinek előkészítésénél a legtöbb esetben nagy a lemaradás az előzetesen tervezettekhez képest - legalábbis Eduardo Paes, a brazil metropolisz polgármestere szerint. Bővebben itt olvashat erről.

12:38
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Lóránt volt a negyeddöntők legjobbja

Az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) összesítése szerint a Szolnokot erősítő Lóránt Péter volt az Eurochallenge-kupa negyeddöntőjének a legjobbja.

A FIBA Europe a honlapján tette közzé, hogy az észt Tartu 2-1-es búcsúztatásával négyes döntőbe jutott Tisza-partiak válogatott erőcsatára rukkolt elő a legmagasabb hatékonysági mutatóval (VAL): a mérkőzéseken mutatott összteljesítményt jelző indexe 23,3 volt.

A 28 éves magyar játékos a párharc mindhárom meccsén dupladuplát (két statisztikai mutatóban kétszámjegyű teljesítményt) ért el. Átlagosan 18 pontot dobott, és 11,7 lepattanót szerzett, emellett 54 százalékkal értékesítette a ketteseket, és tíz triplakísérletéből hat hullott a gyűrűbe.

A statisztikában Lórántot szolnoki csapattársa, Justin Holiday követi, az amerikai légiós 19,7-es VAL-indexet produkált a három találkozó során. A 25 éves bedobó átlaga 15,3 pont, 5,3 lepattanó és 3,7 gólpassz volt. A rangsorban a harmadik a szintén amerikai Jeremy Chappell lett, aki az Olaj elődöntős ellenfelénél, az orosz Ljubercinél játszik.

12:57
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

A dortmundiak kiakadtak a szurkolóikra

A Borussia Dortmund hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Zenittől a BL-nyolcaddöntő visszavágóján, de 5-4-es összesítéssel így is bejutott a negyeddöntőbe. A dortmundi szurkolók nem voltak elégedettek a látottakkal, és többször is fütyülték a játékosokat, akik közül ezt páran zokon is vették.

"Meg kell tanulnunk, hogy egy nagy siker időnként egy 2-1-es vereségben rejtőzik. Megértem a játékosaimat, amiért csalódottak voltak az elmaradt biztatás miatt" - mondta Jürgen Klopp, a Dortmund edzője, akinek a gondjait - számos korábbi sérült mellett - az is fokozhatja, hogy Robert Lewandowskinak sárga lapok miatt ki kell hagynia a következő BL-meccset, a hátvéd Marcel Schmelzer pedig bizonytalan időre kidőlt izomhúzódással.

A Zenit részéről Szergej Szemak - aki a menesztett Luciano Spalletti és az érkező Andre Villas-Boas között megbízott trénerként dolgozik - közölte: nagy feladatnak bizonyult Dortmundban három góllal nyerni, és sajnos a továbbjutást nem tudták kiharcolni.

13:23
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Seedorf mégis kapott ultimátumot

Bár korábban azt lehetett olvasni, hogy Silvio Berlusconi elnök mindenkit megnyugtatott, hogy Clarence Seedorf a Milan gyengelkedése ellenére is marad a csapat edzője, a Gazzetta dello Sport azt írja, az edző sorsa a következő két meccsen, a Lazio és a Fiorentina ellen dől el.

Amennyiben a csapat nem megfelelő eredményt ér el, akkor Seedorfnak megköszönik a munkát, és Mauro Tassotti vezényelné le a bajnokságból hátralévő meccseket, nyártól pedig a jelenleg a Primavera-csapatot irányító Pippo Inzaghi ülne le a kispadra.

A Milan a bajnokságban a 11. helyen áll, és a BL-ből kettős vereséggel esett ki az Atlético Madrid ellen.

13:39
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Csúcson van a magyar karate

Soha nem látott felívelő pályán halad a magyar karate Mészáros János, a hazai szövetség (MKSZ) elnöke szerint.

A mérleget megvonó csütörtöki sajtótájékoztatón az elnök hangsúlyozta, hogy a tavalyi csúcsév után már idén is ragyogó eredményeket értek el a magyar karatésok. Emlékeztetett rá, hogy 2013-ban öt érem született a budapesti felnőtt Európa-bajnokságon, s három első hely a korosztályos világversenyeken, míg az idei esztendő sikereként a korosztályos Eb-ről 11 arannyal tértek haza a magyar fiatalok. Az érmek számát tekintve Magyarország negyedik lett az országok rangsorában, ez messze minden idők legjobb szereplése.

Emellett Szegedi Döme megnyerte a franciák nemzetközi viadalát, a sportág legrangosabb versenysorozatába tartozó Párizs Opent, két hete pedig ugyanebben a szériában, a Holland Openen Tadissi Martial bronzérmes lett. Mészáros János a májusi, tamperei Európa-bajnokságot és a novemberi brémai világbajnokságot említette a legkiemelkedőbb eseményként, de - tette hozzá - a szakvezetés már 2015-re is előretekint. "A karate ugyanis ott lesz az európai olimpia, vagyis az első Európai Játékok programjában is, ami még közelebb viheti a sportágat az évtizedek óta áhított ötkarikás tagsághoz" - fogalmazott az MKSZ első embere.

14:00
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Két légiós jön, kettő megy Görbiczéktől

Nagy változások lesznek a Győri Audi ETO KC következő évi keretében: a montenegrói Katarina Bulatovic a Podgoricához igazol, a francia Raphaelle Tervel pedig visszavonul. Az érkezők között találjuk az előző vb gólkirályát, Susann Müllert, valamint a Vesna Milanovic-Litrét. A további változásokról itt olvashat.

14:30
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Ibra elintézte az egymiliós bónuszt

Fejenként egymillió eurós extra prémiumot (310 millió forintot) kapnak a Paris Saint-Germain labdarúgói, ha megnyerik a Bajnokok Ligáját.

A busás jutalmat a L'Équipe francia sportnapilap szerint a csapat szupersztárja, Zlatan Ibrahimovic járta ki a klubtulajdonos katari Nasszer al-Khelaifinál. A Real Madridnál ennek éppen a fele, 500 ezer euró üti a játékosok markát, ha diadalmaskodnak a lisszaboni fináléban. A Bayern München játékosai tavaly 800 ezer eurót kasszíroztak a BL, a Bundesliga és a Német Kupa együttes elhódításáért.

14:35
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Törőcsik agyműtéten esett át

Az Újpest legendájáért szorít mindenki, agyműtéte után ugyanis kómában van. Részletek itt.

14:49
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Kérdéses Hári vébéje

A Finnországban légióskodó magyar válogatott hokisnak, Hári Jánosnak rendre problémája volt egy makacs szeméremcsont-gyulladással, és mivel az orvosok azt tanácsolták neki, hogy pihentesse, így nagy valószínűséggel kihagyja a dél-koreai vébét. Részletek itt.

15:15
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

A Red Bullnál nem aggódnak

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint csak a motorral kapcsolatos problémák fogják vissza őket, de a kilencven százaléka azoknak is szoftveres jellegű. További részletek itt.

15:23
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Messi: 100 meccs, 114 gól

Csak a szokásos Messi vs C. Ronaldo összevetés a vasárnapi Real-Barca rangadó felvezetéseként.

15:35
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

A győri kézisek nem adják fel

A Győr Audi ETO KC indoklást kér az Európai Kézilabda Szövetségtől (EHF), hogy a fegyelmi bizottság miért két Bajnokok Ligája-mérkőzésre tiltotta el a Görbicz Anitát szándékosan lefejelő podgoricai Milena Knezevicet. Kelecsényi Ernő, a győriek klubelnöke az MTI-nek csütörtökön elmondta: levelet írtak az EHF főtitkárának, Michael Wiederernek, amelyben kérik, a szervezet indokolja meg, mi alapján döntött a kétmeccses eltiltásról. "A levelünkben jeleztük azt is, hogy szerintünk milyen kockázatot rejt az eset" - tette hozzá Kelecsényi. A március 9-i találkozón a montenegróiak utolsó támadásánál, 26-26-nál Knezevic a győri irányító felé fordult, és az arcába fejelt. Görbicz egyből elterült a padlón, a montenegrói játékos pedig kevéssel később dőlt el, ő is az arcát fogta. A bírók nem vették észre, mi történt, így a lefejelés tényét a meccs jegyzőkönyvében sem rögzítették.


15:45
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Pénz az van Párizsban

Az általában jól értesült CanaleJuve úgy tudja, a PSG 110 millió eurót ajánl a Juventus két belső középpályásáért, Paul Pogbáért és Arturo Vidalért. A párizsiak előbbiért fél éve indultak harcba, de Pogbát a Real Madrid is szívesen látná, Vidalnak pedig a Bayern München és a Manchester United udvarol. Ettől még persze bőven lehet, hogy mindkét játékost megtartja a Juve. 

15:54
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Nőikézi Magyar Kupa-sorsolás

A címvédő Győr a Siófokkal, az FTC pedig a Veszprémmel találkozik a női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében. A négyes döntőt április 26-án és 27-én rendezik, a magyar szövetségtől kapott tájékoztatás szerint a helyszín Dabas lesz.

16:19
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Új Vasas-stadion egymilliárdból

A kormány által jóváhagyott program értelmében a Vasas SC egymilliárd forintot fordíthat új labdarúgó-stadion építésére. Az angyalföldi klub MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatása szerint az új létesítmény pontos befogadóképessége "még nyitott kérdés", de jelen állás szerint körülbelül 3000-3200 néző fér majd el benne. A további részletekről itt olvashat.

16:34
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Felmentették az akadályfutót

A Spanyol Atlétikai Szövetség (RFEA) fegyelmi bizottsága felmentette az újabb doppingvád alól is Marta Domínguezt, a női 3000 méteres akadályfutás 2009-es világbajnokát, aki először még 2010 decemberében, majd 2013-ban is doppingbotrányba keveredett, amellett tiltott teljesítménynövelő szerek árusításával is meggyanúsították. A részletekről itt olvashat.

 

16:51
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

A végén egyenlítettünk a finnek ellen

Az U17-es magyar női futball-válogatott a keddi, 3-2-es vereséggel zárult mérkőzés után újra összecsapott Lengyelországgal, és bár a meccset ezúttal is a vendégek irányították, Vancsik Viktória az utolsó percben kiegyenlített. 

Magyarország–Lengyelország 1–1 (0–1)
Magyarország: Szabó Enikő – Kun Barbara, Horti Boglárka (Csigi Eszter, 50.), Rozmis Gabriella, Pilán Tímea (Fleck Nikolett, 71.) – Szakonyi Emese, Zoltán Bettina, Török Kitti (Vancsik Viktória, 65.), Csányi Diána (Kocsán Petra, 41.) – Csanálosi Anada (Süle Dóra, 41.), Krascsenics Petra


17:20
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Újonc a férfi kéziválogatottban

Mocsai Lajos szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfi kézilabda-válogatott keretét az április eleji, Németország elleni mérkőzésekre.A két együttes április 4-én Oldenburgban, másnap pedig Lingenben találkozik egymással. A magyar szövetség honlapjának csütörtöki híre szerint a nemzeti csapat március 31-től Szigetszentmiklóson készül a barátságos találkozókra, ahol pályára léphet a balatonfüredi Bóka Bendegúz is. 

A magyar férfiválogatott kerete a Németország elleni mérkőzésre:
Kapusok: Mikler Roland (Pick Szeged), Tatai Péter (Pick Szeged)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB MVM Veszprém), Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Nagy László (MKB MVM Veszprém)
Irányítók: Császár Gábor (PSG Handball, francia), Lékai Máté (Celje, szlovén), Szöllősi Balázs (Balatonfüred)
Beállók: Schuch Timuzsin (MKB MVM Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Ilyés Ferenc (Pick Szeged), Putics Barna (VfL Gummersbach, német), Zdolik Bence (Balatonfüred)
Balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB MVM Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged), Varsandán Milán (B.Braun Gyöngyös), Bóka Bendegúz (Balatonfüred)

 

17:34
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Három meccs a kapust leköpő PL-játékosnak

Az angol szövetség három mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta George Boydot. A Hull City támadója leköpte Joe Hartot, a Manchester City válogatott kapusát a két csapat bajnokiján, amit 2–0-ra nyertek meg a manchesteriek idegenben).

17:43
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Cassano az olasz vb-keretben?

Azon gondolkodik Cesare Prandelli, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, hogy Antonio Cassanót is meghívja a nyári világbajnokságra utazó keretbe. A jelenleg a Parmát erősítő játékmester legutóbb két éve, az Európa-bajnokság döntőjében, a spanyoloktól elszenvedett 4-0-s vereség alkalmával szerepelt az olasz válogatottban."Az Eb után előrenéztünk. Antonio 30 éves volt és azt gondoltuk, más, fiatalabb játékosok fejlődhetnek a posztján.

De ha ez nem következik be olyan mértékben, mint azt vártuk, és egy 32 éves futballista jobban játszik, mint egy 30 esztendős, akkor miért ne hívnám be?" - elmélkedett a szakvezető a támadóról, aki eddig 11 bajnoki gólt szerzett ebben az idényben. Érdekesség, hogy szerdán egy másik "veterán" futballista, a válogatottban legutóbb a 2006-os világbajnokság olasz győzelemmel végződött fináléjában pályára lépett, 37 éves Francesco Totti saját magán kívül éppen korábbi római csapattársát ajánlotta Prandelli figyelemébe. Az olaszok Angliával, Uruguayjal és Costa Ricával szerepelnek majd azonos csoportban a brazíliai tornán.

18:02
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Klicsko nem indul az olimpián

Ugyan az ukrán nehézsúlyú probiboksz-világbajnok Vlagyimir Klicsko szívesen visszatért volna az olimpiára 20 évvel azután, hogy Atlantában aranyérmet szerzett szupernehézsúlyban, biztosan nem vehet részt a riói nyári játékoson. A részletekről itt olvashat.

18:13
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Csökkentették a Fradi-védő eltiltását

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága csütörtökön háromról két mérkőzésre mérsékelte Mateo Pavlovic eltiltását. A Ferencváros középhátvédjét március 2-án, a Győr elleni bajnoki találkozón állították ki, amiért a fegyelmi bizottság két nappal később három meccsre eltiltotta, majd a testület - fellebbezés után - egy héttel később helybenhagyta korábbi döntését. Az MLSZ honlapjának tájékoztatása szerint a fellebbviteli bizottság csütörtökön ugyanakkor úgy határozott, hogy egy találkozót "elenged" a büntetésből, így a horvát futballista - aki februárban, a Werder Brementől kölcsönbe érkezett az FTC-hez - a hétvégi fordulóban már játszhat.

18:41
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Így kell búcsúzni egy NBA-klasszistól

Ugyan másfél hete vonultatta vissza a Cleveland Cavaliers kosárcsapata Zydrunas Ilgauskas mezét, a tiszteletére 3D-s technikával a Quicken Loans Arena parkettjére vetített kisfilm látványát nem lehet kihagyni.

19:15
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Megkezdik Törőcsiket ébresztgetését

Pénteken vagy szombaton felébreszthetik az altatásból Törőcsik Andrást, az Újpest 58 éves, 45-szörös válogatott labdarúgóját, akin agyműtétet hajtottak végre. A részletekről itt olvashat.

 

19:27
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Még nincs gól a Szaturn-stadionban

Megkezdődött a nap első Európa Liga-mérkőzése, a nyolcaddöntő visszavágóján az Anzsi Mahacskala 1-0-s hátrányról fogadja Ramenszkojéban a holland AZ Alkmaart. Az állás félóra után még 0-0.

19:35
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Az írekkel melegítenek az olaszok

Írország ellen játssza utolsó előtti felkészülési mérkőzését a brazíliai labdarúgó-világbajnokságot megelőzően az olasz válogatott. Cesare Prandelli együttese május 31-én Londonban, a Fulham stadionjában csap össze az ír együttessel. A találkozó után a válogatott visszatér Olaszországba, és június 3-án Luxemburg ellen játssza majd utolsó előkészületi meccsét. Az olasz csapat Uruguayjal, Angliával és Costa Ricával szerepel egy csoportban a június 14-én kezdődő vb-n.

20:00
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Belecsapnak a lecsóba az EL-ben

Négy mérkőzés 19 órakor kezdődik a labdarúgó Európa Ligában: Valencia-Ludogorec (az első mérkőzésen: 3-0), Viktoria Plzen-Olympique Lyon (1-4), Benfica-Tottenham (3-1), Fiorentina-Juventus (1-1). A 18 órakor kezdődött Anzsi Mahacskala-AZ Alkmaar összecsapás első félideje nem hozott gólt.

20:30
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Góliszony

Egyelőre nincs gól az Európa Liga-nyolcaddöntők mai visszavágóin.

20:34
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Vezet a Benfica

Kellett panaszkodni, máris is a nap első EL-találata: a Benfica 1-0-ra vezet otthon a Tottenham ellen Ezequiel Garay góljával, összesítésben a portugálok előnye 4-1.

20:50
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Továbbjutott az AZ

A hazai 1-0-s győzelem után egy idegenbeli 0-0-s döntetlent harcolt ki az AZ Alkmaar az orosz Anzsi Mahacskala ellen, így a hollandok jutottak be az Európa Liga negyeddöntőjébe.

További félidei eredmények:
Valencia (spanyol) - Ludogorec (bolgár) 0-0
Viktoria Plzen (cseh) - Olympique Lyon (francia) 0-1
Benfica (portugál) - Tottenham (angol) 1-0
Fiorentina (olasz) - Juventus (olasz) 0-0

20:59
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Villas-Boas nagyképűsége

Hihetetlen székfoglalót tartott az orosz Zenit labdarúgócsapatának új edzője, André Villas-Boas. A portugál szakember a szokásos klubméltatás után kitért eddigi pályafutására, és nem kis nagyképűséggel mesélt magáról.

"Bárhol dolgoztam, mindig sikeres voltam. Az Academicával a Ligakupa elődöntőjéig jutottam, a Portóval egy szezon alatt négy címet nyertem, és a Tottenhamnél is klubrekordnak számító ponttal zártam. És bár a Chelsea-nél nem tudtam befejezni a szezont, a csapat végül Bajnokok Ligáját nyert. Azt a csapatot is én építettem" - idézte AVB-t a A Bola című portugál sportnapilap weboldala.

21:10
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Az MLSZ rábólintott az Újpest kérelmére

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége csütörtöki ülésén jóváhagyta az Újpest FC Kft. 2013/14-es szezonra érvényes indulási jogának átruházását az Újpesti Torna Egyletre. A határozat akkor lép hatályba, ha azt a Fővárosi Törvényszék által az Újpest FC Kft.-hez kirendelt vagyonfelügyelő jóváhagyja. A részletekről itt olvashat.

21:24
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Fordított a Plzen

Hiába szerzett vezetést a félidő végén a Lyon, Kolár és Tecl 60., illetve 62. percben betalált, így a Plzen fordított az Európa Liga-nyolcaddöntő visszavágóján. Összesítésben azonban a franciák állnak jobban. Vezet a Valencia is Paco Alcácer találatával a Ludogorec ellen.

21:29
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Pirlo fantasztikus

Nem bírta elviselni a Fiorentina együttese Gonzalo Rodríguez 69. percben kapott piros lapját, a Juventus világbajnoka, Andrea Pirlo a szabadrúgásból azonnal kihasználta az emberelőnyt.

21:37
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Váratlan izgalmak Lisszabonban

A 78. percig semmi sem utalt arra, hogy bajba kerülhet a Benfica együttese a Tottenham ellen, Chadli azonban egy percen belül kétszer is betalált, így az angolok már csak egy gólra vannak a hosszabbítástól

21:50
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Továbbküzdötte magát a Juve

Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágók:
Valencia (spanyol) - Ludogorec (bolgár) 1-0 (0-0)
gól: Paco Alcácer (59.)
továbbjutott: a Valencia 4-0-s összesítéssel.

Plzen (cseh) - Lyon (francia) 2-1 (0-1)
gól: Kolar (60.), Tecl (62.), illetve Gomis (45.)
továbbjutott: a Lyon 5-3-as összesítéssel.

Benfica (portugál) - Tottenham (angol) 2-2 (1-0)
gól: Garay (34.), Lima (95., büntetőből), illetve Chadli (78., 79.)
továbbjutott: a Benfica 4-3-as összesítéssel.

Fiorentina (olasz) - Juventus (olasz) 0-1 (0-0)
gól: Pirlo (71.)
piros lap: G. Rodríguez (69., Fiorentina)
továbbjutott: a Juventus 2-1-es összesítéssel.

22:01
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Bajnok az Érsekújvár

Az Érsekújvár csapata megnyerte a jégkorong MOL Ligát, miután a finálé hatodik mérkőzésén 4-1-re győzött a Brassó otthonában, így 4-2-es összesítéssel diadalmaskodott a párharcban. A részletekről itt olvashat.

22:15
2014. március 20.
Vágólapra másolva!

Záróra

Ennyit mára, pénteken folytatjuk.