Cantonát letartóztatták

Vágólapra másolva!
Twitter/McLarenF1
Cikkünk folyamatosan frissül
Szexuális zaklatással vádolják a Soproni FAC nőifoci-csapatának edzőjét. Indian Wellsben kiesett Wawrinka és Murray is, vége az újraélesztett NHL-játékos szezonjának. Az Európa Ligában továbbra is veretlen Gulácsi csapata, Bendtner részegen hőbörgött, Putics Barna hazatérne. A csütörtöki sporthírek.
08:41
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Szabadnapot kapnak a rióiak a hétközi vb-meccsek idején

Szabadnapot kapnak a Rio de Janeiróban dolgozók a nyári brazíliai labdarúgó-világbajnokság közben, amikor hétköznap rendeznek mérkőzést a metropoliszban. Ezt a döntést azért hozta meg a városvezetés, hogy elkerülje a közlekedési káoszt és a dugókat a meccsnapokon. Félnapos szabadság jár majd a dolgozóknak június 18-án, amikor Spanyolország Chile ellen lép pályára, s egy héttel később, amikor az Ecuador-Franciaország találkozóra kerül sor. A július 4-i negyeddöntős összecsapás napján egyáltalán nem kell dolgozniuk a rióiaknak.

08:52
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Vége az újraélesztett dallasi játékos szezonjának

Véget ért az idény a Dallas Stars együttesét erősítő Rich Peverley számára, akit újra kellett éleszteni hétfőn a Columbus Blue Jackets elleni mérkőzésen az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). A 31 éves játékos a kispadon esett össze. A meccs azonnal megállt, az orvosok pedig a folyosón ápolták a sportolót, oxigénmaszkot és defibrillátort alkalmazva. "Egy speciális klinikára vonulok be, ahol elvégeznek rajtam egy eredetileg a nyári szünetre tervezett beavatkozást" - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a 2011-ben még a Boston Bruinsszal Stanley Kupa-győztes Peverley. A kanadai hokist tavaly nyáron már megműtötték szívritmuszavar miatt, így a teljes előszezont ki kellett hagynia.

08:57
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

EL: képernyőn a Juve, a Napoli és a Spurs

A hazai televíziók csütörtöki élő sportközvetítéseiről itt olvashat bővebben.

09:20
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Szexuális zaklatás a vád a nőifoci-edző ellen

A Soproni FAC női focicsapatát irányító edző ellen zaklatás miatt nyomoznak. Másfél éven belül ez a második eset, hogy H. Antalnak szembe kell nézni a vádakkal. Állítólag játékosa mellét, fenekét fogdosta. Az ügy részleteiről itt olvashat

09:25
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Kiesett Wawrinka és Murray is

Az Australian Open-bajnok Stanislas Wawrinka elszenvedte első idei vereségét az egyesült államokbeli Indian Wellsben (4,7 millió dollár összdíjazás) zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyének nyolcaddöntőjében. A világranglistán harmadik svájci játékost - aki 13 győzelemnél tartott 2014-ben - szerdán a 11 ászt ütő dél-afrikai Kevin Anderson búcsúztatta. Kiesett a wimbledoni bajnok brit Andy Murray is, aki a 15 ászt szóró kanadai Milos Raoniccsal szemben maradt alul, Roger Federer ugyanakkor magabiztosan verte a német Tommy Haast, míg a korábban a világelső Rafael Nadalt búcsúztató ukrán Alekszandr Dolgopolovot az olasz Fabio Fognini sem tudta megállítani.

A nyolcaddöntő eredményei:

Anderson (dél-afrikai, 17.)-Wawrinka (svájci, 3.) 7:6 (7-1), 4:6, 6:1
Raonic (kanadai, 10.)-Murray (brit, 5.) 4:6, 7:5, 6:3
Federer (svájci, 7.)-Haas (német, 11.) 6:4, 6:4
Isner (amerikai, 12.)-Verdasco (spanyol, 30.) 7:6 (7-3), 3:6, 6:3

09:33
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

A Brooklyn ellen nem megy a Heatnek

A Brooklyn Nets idénybeli harmadik meccsükön is legyőzte a címvédő Miami Heatet az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szerdai játéknapján, melynek 11 mérkőzéséből nyolcon is idegenbeli siker született.

Eredmények:
Miami Heat–Brooklyn Nets 95–96
Orlando Magic–Denver Nuggets 112–120
Philadelphia 76ers–Sacramento Kings 98–115
Toronto Raptors–Detroit Pistons 101–87
Washington Wizards–Charlotte Bobcats 85–98
Boston Celtics–New York Knicks 92–116
New Orleans Pelicans–Memphis Grizzlies 88–90
Utah Jazz–Dallas Mavericks 101–108
San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 103–90
Phoenix Suns–Cleveland Cavaliers 101–110
Los Angeles Clippers–Golden State Warriors 111–98

 

09:40
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

NHL: Kikapott Coloradóban a bajnok Chicago

A címvédő Chicago kikapott a Colorado Avalanche vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.

Eredmények:
Montreal Canadiens–Boston Bruins 1–4
Winnipeg Jets–Vancouver Canucks 2–3 – szétlövéssel
Colorado Avalanche–Chicago Blackhawks 3–2
Calgary Flames–Anaheim Ducks 7–2

09:45
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

A főszponzor nélküli McLaren feketébb lett az első F1-futam előtt

Az idénynyitó Formula-1-es Ausztrál Nagydíj előtt átfestette autóját az egyelőre főszponzor nélkül versenyző McLaren-istálló, az MP4-29-es festése korábbi változatánál kissé sötétebb lett.

McLaren MP4-29 Twitter/McLarenF1

09:58
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Putics Barna nem hosszabbít Gummersbachban

Putics Barna, a német Gummersbach és a férfi kézilabda-válogatott balátlövője nem marad a Bundesligában szereplő csapatnál, menedzserével már az új lehetőségeket keresik. "Négy évvel ezelőtt szerződtem ide, és igyekeztem mindent megtenni csapatom sikereiért. Maradnék Németországban, de ha elfogadható ajánlatot kapnék Magyarországról, családommal együtt szívesen hazatérnék" - nyilatkozta Putics a Nemzeti Sportnak. 

10:40
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Lineker szar játékosnak látja magát Messi mellett

"Lionel Messi egy meccsen több technikai bravúrt mutat be, mint én egész pályafutásom alatt" - twittelte Gary Lineker a Barca-City meccset nézve, de később még ennél is tovább ment.  

10:52
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Feljutott a másodosztályba a Glasgow Rangers

Veretlenül megnyerte a harmadosztályt, így jövőre már a második ligában szerepelhet az 54-szeres skót bajnok Glasgow Rangers futballcsapata.

A veretlen Rangers szerdán 3-0-ra verte az Airdrieonians együttesét, és nyolc fordulóval a vége előtt immár behozhatatlan, 26 pontos előnnyel vezeti a tabellát. Az idei szezonban a kék-fehérek 26 győzelemnél és két döntetlennél tartanak. Az 1872-ben alapított klubot csődeljárás miatt a negyedosztályba száműzték az előző idényben.

11:14
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Rydzek lélegzetelállító hajrája

A szélvészgyors német északi összetettes erőt merített a Szocsiban hagyott aranyérem okozta sérelemből, és triplázott az elmúlt három egyéni versenyen. Az összetett éllovasa, Eric Frenzel viszont már elengedte ezt a szezont, de teheti, hiszen előnye két szezonra is kitartana. Az események hátteréről a Síparadicsom blogon tudhat meg többet. 

11:25
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Idén is összeül az aranyérmes páros

"A londoni olimpia bajnokai 2014-ben is folytatják a közös munkát: jelenleg Dombi Rudolf és Kökény Roland is Sevillában gyűjti a kilométereket" - írja a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Szilárdi Katalin, az olimpiai bajnok férfi kajakpáros edzője szerint mindketten jó formában vannak, és nagyon motiváltan készülnek az idei szezonra. 

„Rudi nagyon rajta van a munkán, a résztávos edzéseken látszik, hogy jól megy neki és ő is élvezi, hogy elől tud menni. Rolandot is sokat látom az vízen, amikor a saját csapatával gyakorol, és azt tudom mondani, hogy ő is nagyon egyben van. Jó a technikája, gyors és látszik, hogy minden edzésen odateszi magát" - tette hozzá Szilárdi Katalin.

Második hete készül a sevillai edzőtáborban egy nagyobb, magyar kajakosokból álló különítmény. Az utánpótláskorú és felnőtt válogatott kerettagokat egy öt edzőből álló csapat vezeti, a kajakosok március 29-én térnek haza.

11:37
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

A részeg Bendtner kiborította a taxisofőrt

Amíg Nicklas Bendtner csapata, az Arsenal éppen a Bayern München ellen vívott BL-meccset a legjobb nyolc közé jutásért, addig a dán csatár a koppenhágai kocsmákat járta, és gyanútlan taxisofőröket vegzált kigombolt sliccel. További részletek a cikkünkben érhetők el. 

12:01
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Két kényszerleszállás után tért haza a Szolnoki Olaj

 "Nem emlékszem, hogy a Tartu Airporton valaha is történt volna hasonló eset" - nyilatkozta Rein Mark, a reptér vezetője a helyi Tartu Postimees újságírójának, miután a Szolnoki Olaj magángépének kétszer is le kellett szállnia a hazaút előtt. További részleteket cikkünkben talál. 

12:11
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Martino elégedett, Blanc kevésbé

"Egy nagyon erős ellenfelet búcsúztattunk 4-1-es összesítéssel, ha így játszunk, akkor bármelyik csapattal felvesszük a versenyt. Megszenvedtünk a sikerért, de ilyen a BL, a továbbjutás pedig nagy lökést adhat nekünk a folytatáshoz" - összegzett a Manchester City kiverését követően a Barcelona argentin trénere.


A PSG összesítésben 6-1-re ütötte ki a Leverkusent, de Laurent Blanc mégsem volt elájulva a csapatától.


"Lehet mondani a játékosoknak, hogy felejtsék el az első mérkőzést, de tudat alatt többen is túl kényelmesen álltak hozzá ehhez a meccshez. Nem játszottunk jól, többet vártam, de a lényeg, hogy ott vagyunk a negyeddöntőben" - fejtette ki a francia szakember, hozzátéve, hogy csapatáról mindent elmond, hogy a kapus Salvatore Sirigu volt a legjobbja.

12:28
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Francia siker férfi szuper-óriásműlesiklásban

Alexis Pinturault győzött csütörtökön a szezon utolsó férfi szuper-óriásműlesikló versenyén az alpesi sízők világkupa-sorozatának svájci döntőjében. A szocsi olimpián óriás-műlesiklásban bronzérmes francia síző mögött honfitársa, Thomas Mermillod Blondin végzett a második, az amerikai Bode Miller pedig a harmadik helyen Lenzerheidében.

 

Eredmények:
1. Alexis Pinturault (francia) 1:13.71 perc
2. Thomas Mermillod Blondin (francia) 1:14.27
3. Bode Miller (amerikai) 1:14.28

A szakági vk végeredménye 6 futam után: 1. Aksel Lund Svindal (norvég) 346 pont, 2. Kjetil Jansrud (norvég) 259, 3. Patrick Küng (svájci) 255

Az összetett vk állása 32 futam után (még 2 van hátra): 1. Svindal 1091 pont, 2. Marcel Hirscher (osztrák) 1072, 3. Pinturault 919

12:40
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Schumacher-monogramos sisakban versenyez Massa

A decemberi síbalesete óta kómában fekvő Michael Schumacher monogramjával ellátott sisakban versenyez hétvégén, az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon a brazil Felipe Massa.

"Mindennap gondolok rá, imádkozom érte, és töretlenül bízom benne, hogy rendbe jön" - mondta Massa, aki korábban a Ferrarinál a hétszeres világbajnok német sztár csapattársa volt.


A 45 éves expilótát - aki 2012 végén vonult vissza véglegesen a Forma-1-től - a franciaországi Méribelben történt baleset után súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba, kétszer megoperálták, azóta mesterséges kómában tartják, és január végén kezdték el a fokozatos felébresztését. Menedzsere, Sabine Kehm szerdán közölte, vannak apró jelek, amelyek reménykeltőek, és bizakodásra adnak okot.

13:02
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Egy helyet javított a magyar válogatott

A magyar válogatott egy helyet javítva a 43. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet változatlanul az Európa- és világbajnok spanyolok vezetnek.


Pintér Attila szövetségi kapitány csapata annak ellenére lépett egy hellyel előbbre, hogy múlt szerdán 2-1-es vereséget szenvedett Győrben a finn csapattól, amely a siker nyomán hét pozíciót javított a rangsorban. A 2016-os franciaországi Eb selejtezősorozatában a magyarokkal azonos csoportban szereplő gárdák közül Görögország a 13., Románia a 32., Finnország az 58., Észak-Írország a 86., a Feröer-szigetek pedig a 162. A legjobbak között Spanyolország, Németország, Argentína a sorrend. 
 

13:39
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Székesfehérváron rendezik a magyar-görög meccset

Székesfehérváron rendezik meg április 22-én a Magyarország-Görögország női vízilabda világliga-mérkőzést, amely Merész András szövetségi kapitány szerint jó lehetőség a budapesti Európa-bajnokság előtt a csapat összecsiszolására.

A Csitáry G. Emil uszodában vívandó összecsapással kapcsolatban a szakvezető a csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: az idei esztendőben az Eb a fő verseny, ahol a hivatalos cél a négy közé jutás.
"Mi nem érjük be ennyivel, mert éremmel szeretnénk zárni a margitszigeti tornát" - fogalmazott.
Kérdésre válaszolva Merész András elmondta: a székesfehérvári vl-találkozó átértékelődött amiatt, hogy Görögország az Európa-bajnokságon is egy csoportban szerepel a magyar válogatottal.

13:58
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Dani Alves elégedetlen a Barca-szurkolókkal

A Manchester City elleni BL-nyolcaddöntő mindkét mérkőzésén eredményes volt Dani Alves. Hazai találatát arra használta, hogy újra, a szezonban már sokadik alkalommal üzenjen a szurkolóknak: túlságosan halka, visszafogottan drukkolnak. A brazil védő kapcsolata nem felhőtlen a szurkolókkal, újabb fricskája pedig csak ronthat a helyzeten.

14:20
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Fellebbez a Fradi az MLSZ döntése ellen

Az FTC Labdarúgó Zrt. hivatalos levélben fellebbezéssel él a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságának határozata kapcsán. Kérelmükben indítványozzák, hogy az MLSZ változtassa meg az elsőfokú határozatát, és törölje a klubra kirótt pénzbüntetést. A Ferencváros hivatalos levele teljes egészében elérhető a klub honlapján

14:52
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Öt és fél év börtönt kaphat a Bayern elnöke

Az Uli Hoeness ellen folyó adócsalási perben Achim von Engel államügyész öt és fél év börtönbüntetés kiszabását kéri az egykori világbajnok futballistára, a Bayern München jelenlegi elnökére. Az ügy részleteiről itt olvashat bővebben

15:17
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Szlovén válogatott játékossal erősít a Pick Szeged

Kétéves szerződést kötött a Pick Szeged férfikézilabda-csapata Dejan Bombaccal.

A Tisza-parti klub csütörtökön jelezte: a szlovén válogatott irányító a nyáron csatlakozik a kerethez. Bombac jelenleg a francia Pays d'Aix Université Club Handball játékosa, korábban a Dinamo Minszket és a Koper csapatát erősítette.


Mezei Richárd, a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója elmondta: a 24 éves, 188 centiméter magas játékost több BL-es klub elől sikerült megszerezni.

15:37
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Újpesti legendák kérik Csányit: mentse meg a klubot

Törőcsik András, Várhidi Pál, Göröcs János és az Újpest több korábbi legendája nyílt levélben fordult az MLSZ elnökéhez, amelyben azt kérik Csányi Sándortól, hogy mentse meg a focicsapatot. Az Újpest ellen több cég felszámolási eljárást kezdeményezett, és ha ez jogerőre emelkedik, az egyesület megszűnik első osztályúnak lenni. További részletek.

15:55
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Börtönre ítélték a Bayern elnökét

Három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte adócsalás miatt Uli Hoenesst, a Bayern München elnökét csütörtökön a müncheni tartományi bíróság. Bővebben cikkünkben olvashat az ügy hátteréről.

16:20
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Komikus, de bravúros gól Torghellétől

A Győr elleni Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén Torghelle Sándor, az MTK csatára szerzett komikus, egyben bravúros gólt. A meccset végül 2-0-ra nyerte az MTK.

16:39
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Sebestyén még két futamot kap

Ausztráliai bukása ellenére további két futam erejéig biztosan marad a Superbike motoros gyorsasági-világbajnoki sorozat csúcskategóriájában első magyar csapatként szereplő BMW Racing Team Toth színeiben Sebestyén Péter. A részletekről itt olvashat.

16:59
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Cantonát letartóztatták

A Sky Sports és a Guardian egybehangzó értesülése szerint Londonban letartóztatták Eric Cantonát. A két portál azt írta, hogy a Manchester United egykori legendás labdarúgója megtámadott egy férfi a Regents Park Roadon, ezért letartóztatták. Az áldozatnak nem volt szükség orvosi segítségre a helyszínen.

Ha valaki nem emlékezne Cantona híres, 1995-ös kungfurúgására, amivel egy szurkolót támadott meg, akkor itt pótolhatja a hiányosságot:

17:25
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

37 évesen sem fejezik be

A svájci Didier Defago és a hozzá hasonlóan októberben 37. születésnapját ünneplő amerikai Bode Miller is bejelentette: folytatja pályafutását és szeretne ott lenni az egyesült államokbeli Vailben és Beaver Creekben rendezendő, jövő évi alpesisí-világbajnokságon.

17:38
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Nagyképernyős kanadaiak

A címvédő kanadaiak 22 játékossal és 17 fős stábbal érkeznek a március 23-án rajtoló budapesti női U18-as jégkorong-világbajnokságra. Hoznak magukkal speciális jegeskádat és nagyképernyős televíziókat is. A részletekről itt olvashat.

18:01
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Családbarát szektorok

A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Sport TV közös kezdeményezéseként március 22-től tizenhat NB I-es futballmérkőzést rendeznek meg úgy, hogy azokon a gyerekek és a kísérőik családbarát-szektorban szurkolhatnak. A részletekről itt olvashat.

18:14
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Repülnek a szánkóhokisok

Aki azt hitte, a sledge hockey kisasszonysport, annak most tátva marad a szája.


Ha gólokra is kíváncsi, itt talál összefoglalókat a paralimpia mérkőzéseiről.

18:38
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Polgár Judit ismét kikapott

Polgár Judit szerdai első vereségét követően a csütörtöki, 10. fordulóban ismét kikapott a jereváni sakk Európa-bajnokságon, míg a másik két magyar, Almási Zoltán és Balogh Csaba ezúttal is döntetlent ért el. Polgár a sötét bábukkal az 52. lépés után kényszerült a parti feladására az örmény Szamvel Ter-Szahakjan ellen. Almási sötéttel, Balogh pedig világossal szerzett fél pontot a román Vlad-Cristian Jianuval, illetve az orosz Dmitrij Jakovenkóval szemben. Az eddigi tíz játéknapon Balogh 6,5, Almási 6, Polgár pedig 5,5 pontot gyűjtött. A zárókört pénteken rendezik.

18:53
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Kiáll a Fradi az Újpest mellett

A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetői remélik, hogy az Újpest elleni rangadókra a jövőben is sor kerülhet. A zöldek álláspontja szerint a magyar futball egyetemes érdeke, hogy klubot - mint ahogy az az FTC-vel 2006-ban történt - még egyszer adminisztratív okok miatt ne lehessen kizárni az NB I-ből, mert a kiesésről a pályán elért eredményeknek kell határozniuk. A részletekről itt olvashat.

19:19
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Lefejelte Görbiczet, két meccset kapott

Az Európa Kézilabda Szövetség két mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta Milena Knezevicet, a Buducnost Podgorica játékosát, aki a vasárnapi, Győri Audi ETO elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen lefejelte Görbicz Anitát. A részletekről itt olvashat.

19:47
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Díjazták a világ legjobb súlyemelőit

Két oroszt választottak 2013 legjobb súlyemelőjévé: Tatyjana Kasirina és Ruszlan Albegov csütörtökön a magyar fővárosban vehette át a World Weightliftingnek, az Aján Tamás irányította és budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség magazinjának a díját.

19:58
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Gulácsiék kezdenek

19 órakor három mérkőzéssel megkezdődnek az Európa Liga nyolcaddöntői, a bolgár Ludogorec  a spanyol Valenciát, a portugál Porto az olasz Napolit, míg a svájci Basel a Gulácsi Péterrek kapujában felálló osztrák Salzburgot fogadja.

20:06
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Szépített a Brassó a hokidöntőben

A Brassó hazai környezetben könnyedén, 6-3-ra nyert az Érsekújvár ellen a jégkorong Mol Liga fináléjának csütörtöki, harmadik felvonásán.

MOL Liga, döntő, 3. mérkőzés:
Corona Brasov (román) - Nové Zámky (szlovák) 6-3 (1-0, 3-1, 2-2)
gól: Zsók (14., 23., 32.), Saluga (34.), Imecs (45.), Dornic (59.), illetve Podstavek (21., 53.), Uhnák (53.)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 az Érsekújvár javára.

 

20:16
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Hátrányban a Ludogorec

Megszületett a nap első Európa Liga-találata, a Valencia Barragán góljával 1-0-ra vezet a Ludogorec ellen.

20:30
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Krakkó téli olimpiát rendezne

Lengyelország - krakkói helyszínnel - beadta pályázatát a 2022-es téli játékok rendezési jogára a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Az anyag tartalmazza, hogy a város Zakopane és a szlovákiai Jasna bevonásával bonyolítaná le az eseményt. A jelentkezőknek péntekig kell eljuttatniuk a NOB-hoz a pályázatukat. Krakkó mellett várhatóan Peking (Csangcsiakou várossal együtt), továbbá Kazahsztánból Almati, Ukrajnából Lviv, valamint a norvég főváros, Oslo kandidál. A NOB július 8-9-én kijelöli az úgynevezett döntősöket, majd a győztest jövőre, július 31-én választják ki.

20:35
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Kiállítás, tizenegyes, gól

Elég eseménydúsak voltak az elmúlt percek a Ludogorec-Valencia EL-nyolcaddöntőn: a bolgárok büntetőhöz jutottak a 25. percben, amikor Seydou Keita szabálytalankodott a Manchester United által figyelt Roman Bezjakkal. Keitát ráadásul ki is állította a játékvezető.

A büntetőt Bezjak végezte el, de a Valencia kapusa, Diego Alves kivédte a lövését. A 33. percben jött az újabb csapás a bolgárok számára, Cartbia kapásból lőtt szép gólt, így már 2-0-ra vezet a Valencia.

20:40
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

284 597 jegy 24 óra alatt

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 24 órán belül 284 597 jegyet értékesített a három hónap múlva kezdődő brazíliai világbajnokságra. A FIFA csütörtöki közleménye szerint a legtöbb belépő - 207 649 - ismét a házigazda szurkolóknak jutott, míg az Egyesült Államokból rendelők 20 981, a kolumbiaiak 5901, az ausztrálok pedig 5793 jegyhez jutottak hozzá.

A szerdán kezdődött és elméletileg április elsejéig tartó értékesítési szakasz első öt órájában már több mint 200 ezer belépő talált gazdára. Ezúttal a megrendelések beérkezésének sorrendjében jutnak jegyhez a leggyorsabban foglalók. A nyitómérkőzésre, a döntőre és további öt találkozóra ebben a szakaszban - amikor összesen 345 ezer belépőt értékesítenek - nem lehet jegyet kapni.

A június 12-én kezdődő világbajnokságra összesen 3,3 millió jegyet hoznak forgalomba, ezek közül több mint 2,3 millió már gazdára talált. A mostanit követő utolsó értékesítési periódus várhatóan április 15-én kezdődik.

20:46
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Nézzen be Buffonékhoz!

A Juventus 21.05 perckor kezdi meg a Fiorentina elleni Európa Liga-nyolcaddöntőt, a torinói csapat öltözőjében már minden készen várja a játékosokat.

20:49
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Csak a Valencia lőtt gólt a szünet előtt

Az Európa Liga nyolcaddöntőinek eredményei az első félidő után:
Ludogorec (bolgár) - Valencia (spanyol) 0-2
Porto (portugál) - Napoli (olasz) 0-0
Basel (svájci) - Salzburg (osztrák) 0-0

A Salzburg kapuját Gulácsi Péter védi.

20:59
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

A Real-védő a vébét is bukhatja

A vártnál súlyosabb a Real Madrid spanyol válogatott védőjének, Álvaro Arbeloának a térdsérülése, így akár a világbajnokságot is bukhatja. Eleinte úgy tűnt, csak három hetet kell kihagynia Arbeloának - akinek a térdkalácsa roppant meg -, de a legfrissebb verzió szerint legkorábban május közepén térhet vissza.

21:14
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Egyenlített a Szolnok

A Szolnoki Olaj férfikosárlabda-csapata hazai pályán hét ponttal legyőzte az észt Tartu Rockot csütörtökön az Eurochallenge Kupa két sikerig tartó negyeddöntőjében, ezzel 1-1-re kiegyenlített, így a párharc kedden dől el Észtországban.

Eredmény, Eurochallenge Kupa, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Szolnoki Olaj - Tartu Rock (észt) 80-73 (17-22, 25-13, 21-16, 17-22)
a magyar csapat legjobb dobói: Lóránt 16, Báder 11, Holiday 10
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása:1-1.

A Szolnok sorozatban negyedszer szerepel az Eurochallenge Kupában. Legnagyobb sikereként a csapat két éve a Final Fourba jutott, és Debrecenben végül a negyedik helyet szerezte meg.

21:17
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Levédetik a négy karikát

Az orosz szabadalmi hivatalban le akarják védetni a szocsi téli játékok megnyitóján kinyílt négy és egy zárva maradt olimpiai öt karika ábrázolását. A "Világ remekművei" nevű moszkvai cég nyújtotta be a pátens iránti kérelmet, hogy ezután egyedül használhassa ezt a látványt. A február 7-én tartott látványos megnyitó ünnepségen öt hópehely mintázatú formában az egyik nem alakult át karikává, de ezt csak a helyszínen megjelentek láthatták. A televízió nézők nem, ugyanis a rendező, aki egyben a Pervij kanal állami televíziós csatorna vezérigazgatója, utasítást adott arra, hogy a főpróbán készült felvételt játsszák be.

21:19
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Van már gól Portóban is

Sokáig a két kapus, Helton és Reina volt a két főszereplő a Porto-Napoli EL-nyolcaddöntőn, majd az 57.percben Jackson Martinez egy szöglet utáni lecsorgót bevágott, ezzel vezet a Porto.

21:21
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Vége a bolgár csodának

Az eddig pazar menetelést bemutató bolgár Ludogorec nagyon úgy tűnik, hogy befejezi a szereplését az EL-ben, a Valencia ugyanis tíz emberrel is növelte az előnyét, és már 3-0-ra vezet idegenben.

21:28
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Pirlo az etalon

A Juventus irányítója, Andrea Pirlo a 123. nemzetközi kupameccsére készül a Fiorentina elleni EL-nyolcaddöntőn, amivel a még versenyben lévő csapatok mezőnyjátékosai közül rekordernek számít.

21:53
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Gulácsi nem kapott gólt Bázelban

Továbbra is veretlen az Európa Ligában a Salzburg, amely 0-0-ra végzett a Basel otthonában. Az előző körben az Ajaxot oda-vissza legyőző Salzburg kapujában Gulácsi Péter védett, aki végig magabiztos volt, igazán nagy bravúrt nem kellett bemutatnia, de hozta, amit egy kapusnak kell. A másik oldalon sokkal több dolga volt Sommernek, aki szintén jól védett, így maradt a 0-0, amiről nehéz eldönteni, kinek jó.

A bolgár Ludogorec eddig csodaszámba menő mentelést produkált az EL-ben, most azonban beleszaladt a késbe, hazai pályán kapott ki 3-0-ra a Valenciától. Pedig 0-1-nél kiállították Keitát a Valenciából - a lökését be lehetett fújni, de messze nem ért pirosat - a megítélt büntetőt azonban a MU által figyelt Bezjak kihagyta. A Valencia 10 emberrel is szerzett két gólt, és ezzel el is döntötte a továbbjutást.

Portóban sokáig a két kapus, Helton és Pepe Reina játszotta a főszerepet, aztán a második félidő elején Jackson Martinez egy szöglet után bevágott egy lecsorgó labdát, így a portugálok utazhatnak előnnyel a visszavágóra.

Európa Liga, nyolcadöntő, 1. mérkőzés:
Basel - Salzburg 0-0 (a vendégeknél Gulácsi Péter védett)


Porto - Napoli 1-0 (0-0)
gól: J. Martinez (57.)

Ludogorec - Valencia 0-3 (0-2)
gól: Barragán (5.), Cartabia (33.), Senderos (59.)
kiállítva: Juninho Quixadá (80.), illetve S. Keita (24.)

22:00
2014. március 13.
Vágólapra másolva!

Zárás

Ennyi volt már a sportos hírfolyam, köszönjük a figyelmet! Tartsanak velünk pénteken is!