Vizsgálják az olimpiai jutalmak elosztását

Vágólapra másolva!
Kovács Katalin, kajak-kenu
Cikkünk folyamatosan frissül
Cristiano Ronaldo a portugál válogatott legeredményesebb játékosa lett, Németh Krisztián az otthonában szenvedett balesetet, Balzsay Károly a nyirokrákkal harcol, Erdei Zsolt készen áll a búcsúra, az U19-es focicsapat pedig 4-0-ra győzött a finnek ellen. A csütörtöki sporthírek egy helyen.
09:15
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Lóverseny és biatlon

Kíváncsi, milyen sportműsort nézhet ma a tévében? Ide kattintson!

09:19
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Legyőzték a Kacsákat

A remek formában lévő Montreal Canadiens büntetőkkel győzött a listavezető Anaheim Ducks otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján. A kanadai csapatban - amely az utóbbi nyolc összecsapásából hatot megnyert - még nem léphetett jégre a találkozó előtt a New York Islanderstől érkezett gólerős osztrák csatár, Thomas Vanek.

A New York Rangersben viszont már ott volt a Tampa Bay Lightningtól frissen igazolt olimpiai bajnok, Stanley Kupa-győztes Martin St. Louis, azonban új klubja hosszabbításban elbukott a vendég Toronto Maple Leafsszel szemben.

Eredmények:
New York Rangers - Toronto Maple Leafs 2-3, hosszabbítás után
Philadelphia Flyers - Washington Capitals 6-4
Calgary Flames - Ottawa Senators 4-1
Anaheim Ducks - Montreal Canadiens 3-4, szétlövés után

09:23
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Babosék kiestek

Babos Tímea - a szerb Jelena Jankoviccsal oldalán - búcsúzott a páros első fordulójában a 6 millió dollár (1,3 milliárd forint) összdíjazású Indian Wells-i keménypályás tenisztornán. Babos és társa két játszmában kapott ki szerdán a negyedik helyen kiemelt Kveta Peschke, Katarina Srebotnik cseh, szlovén duótól.

Eredmény, női páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért): 
Kveta Peschke, Katarina Srebotnik (cseh, szlovén, 4.) - Babos Tímea, Jelena Jankovic (magyar, szerb) 7:6 (10-8), 6:3

 

09:33
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Mexikó nem bírt Nigériával

Honduras és Costa Rica egyaránt 2-1-re nyert, míg Mexikó labdarúgó-válogatottja Nigériával gólnélküli döntetlent játszott a magyar idő szerint csütörtök hajnalban.

Eredmények:
Honduras - Venezuela 2-1 (1-1)
gól: Bengtson (7.), Palacios (50.), illetve Otero (21.)

Mexikó - Nigéria 0-0

Costa Rica - Paraguay 2-1 (1-0)
gól: Campbell (44.), Saborio (73.), illetve Gustavo Gomez (87.)

09:37
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Megtorpant a triplakirály

A házigazda Portland Trail Blazers 102-78-ra legyőzte az Atlanta Hawks csapatát az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szerdai játéknapján. A vendégek játékosa, Kyle Korver NBA-rekordnak számító 127 mérkőzés után először nem dobott hárompontos kosarat. Ezúttal öt kísérletéből egy sem hullott a gyűrűbe.

Eredmények:
Charlotte Bobcats - Indiana Pacers 109-87
Orlando Magic - Houston Rockets 89-101
Washington Wizards - Utah Jazz 104-91
Boston Celtics - Golden State Warriors 88-108
Brooklyn Nets - Memphis Grizzlies 103-94
Detroit Pistons - Chicago Bulls 94-105
Milwaukee Bucks - Sacramento Kings 102-116
Minnesota Timberwolves - New York Knicks 106-118
Denver Nuggets - Dallas Mavericks 115-110
Portland Trail Blazers - Atlanta Hawks 102-78

09:57
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Koszovó is bemutatkozott

Bár nem tagja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek, mégis bemutatkozhatott a koszovói labdarúgó-válogatott, amely első mérkőzésén haiti elleni 0-0-s döntetlent ért el. "Nagy nap ez Koszovóban" - nyilatkozta Enver Hoxhaj külügyminiszter.

10:14
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Kovács Katalin és a családalapítás

A hatodik hónapban jár, de nem hagyott fel a mozgással Kovács Katalin. Minden idők legsikeresebb kajakosa 37 évesen döntött úgy, hogy családot alapít párjával. "Évek óta szeretnék családot, ez a gondolat már nagyon régen megfogalmazódott bennem, azonban eddig azt éreztem, hogy a kajakozás előbbre való. A szezon vége felé viszont már rengeteget járt a fejemben a családalapítás, és lassan ez lett a legfontosabb számomra. Úgy éreztem, meg kell állnom, fel kell töltődnöm ahhoz, hogy sikeres tudjak lenni a jövőben is" - magyarázta a sportoló a SportKlub MezTelenül című műsorában.

Kovács Katalin Forrás: SportKlub



A riói olimpiával kapcsolatban azt mondta, nehéz erről beszélnie, mert nagyon szeretne ott lenni, de nem tudja, milyen jövő áll előtte.

10:22
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

C. Ronaldo gólrekordja

Cristiano Ronaldo a Kamerun elleni barátságos mérkőzésen szerzett góljaival a portugál labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb góllövője lett. A Real Madrid aranylabdás támadója a szerdai találkozót megelőzően Pauletával közösen, holtversenyben vezette 47 góllal az örökranglistát, a leiriai találkozón aztán kétszer is betalált, így már 49 válogatott gólnál jár.


"Tudtam, hogy előbb vagy utóbb eljön ez a különleges pillanat” - mondta az 5-1-re megnyert találkozó után Ronaldo. "Tíz éve vagyok válogatott, s rengeteget dolgoztam azért, hogy idáig jussak."

10:48
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Shannon Szabados az Oilersnél

A kanadai jégkorong-válogatottal kétszeres olimpiai bajnok magyar származású kapus, Shannon Szabados az Edmonton férfi csapatával edzett. Az Oilers azért hívta meg, mert a kapuscserék miatt egy-két napra megszorult edzésen. A részletekről itt olvashat.

11:04
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Sok szerencsét, szükség lesz rá!

Dánia labdarúgó-válogatottja 1-0-s vereséget szenvedett szerdán Angliától, de a vendégek szövetségi kapitánya, Morten Olsen nem volt elégedetlen a játékkal. A szakember szerint Christian Eriksennel Dánia megnyerhette volna a mérkőzést.


"Azt hiszem, ha Eriksen játszik, nyerünk, mert megvoltak a területeink, és vele máshogy alakult volna minden. Az angoloknak ugyan voltak helyzeteik, de Kasper Schmeichel kiválóan védett. Sok szerencsét kívánok Angliának a vébén, szüksége lesz rá. Fiatal, gyors csapat, amely ígéretes jövő előtt áll, de vajon ez elég lesz a világbajnokságon?" - tette fel a költői kérdést Olsen.

11:15
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Így kell nyerni 0-3-ról

A szerdai játéknap legnagyobb fordítását az ecuadori labdarúgó-válogatott produkálta. Ausztrália Cahill duplájával és Jedinak büntetőjével már 3-0-ra vezetett a 32. percben, azonban az ecuadoriak előbb szépítettek Martínez révén, majd a cserekapus, Langerak kiállítása annyira feltüzelte őket, hogy Castillo tizenegyese után Valencia, illetve a 92. percben Méndez is betalált.

11:35
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Piturca marad

A Román Labdarúgó Szövetség élén történt változás ellenére Victor Piturca vezetésével vág neki a válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatnak. Amint a Gazeta Sporturilor napilap csütörtökön közölte internetes oldalán, az FRF új elnöke szerda este a gól nélküli döntetlennel végződött Románia-Argentína barátságos mérkőzés után gratulált a szakvezetőnek, akit támogatásáról biztosított. A részletekről itt olvashat.

11:55
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Németh Krisztián leesett a lépcsőn

A Voetbal International értesülése szerint hiába töltötte le ötmérkőzéses eltiltását Németh Krisztián, a Roda magyar válogatott csatára, nem léphet pályára a szombati, NEC elleni bajnokin. A portál azt írja, Németh otthon szenvedett balesetet, leesett a lépcsőn, és megsérült a lábujja.

12:08
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Örökrangadó 204. alkalommal

Szombaton rendezik az MTK-Ferencváros örökrangadót a labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában. A két együttes 204. alkalommal találkozik egymással az NB I-ben: eddig a Ferencváros 83-szor, az MTK 74-szer győzött, 46-szor pedig döntetlennel zárult az összecsapás.

A 19. forduló programja, péntek:
Pápa - Mezőkövesd 19.00

szombat:
Kecskemét - Diósgyőr 14.00
Puskás Akadémia - Honvéd 16.00
MTK - Ferencváros 16.00
Újpest - Kaposvár 18.00
Győr - Pécs 20.00

vasárnap:
Debrecen - Haladás 16.30
Paks - Videoton 18.30

12:18
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

BL-döntős kapitánnyal az Eb-re

A Magyar Röplabda Szövetség azt várja Jan De Brandttól, a női válogatott csütörtökön bemutatott belga szövetségi kapitányától, hogy kijutassa a csapatot a jövő szeptemberi Európa-bajnokságra. A szövetség június 15-ig szóló szerződést kötött a szakemberrel, aki elé azt a célt tűzte ki, hogy az áprilistól júniusig tartó Eb-selejtező első fordulójában a válogatott az első vagy a második helyen végezzen csoportjában. Az ellenfelek Franciaország, Izrael és egy egyelőre még nem ismert, de a magyaroknál biztosan gyengébb játékerőt képviselő nemzeti csapat lesz.

A selejtezőcsoport megnyerése automatikus Eb-részvételt jelent, míg a második helyezett jövő tavasszal, a selejtező második fordulójában szerezhet indulási jogot a kontinensviadalra.

Az 55 éves, öt nyelven beszélő kapitány korábban a spanyol Tenerifét, a török Fenerbahcét, legutóbb pedig a Bakut irányította. Legnagyobb sikereit a Fenerbahcéval érte el, 2010-ben a női Bajnokok Ligájában ezüstérmes volt, török bajnokságot kétszer, kupát és Szuperkupát egy-egy alkalommal nyert az együttessel.

12:25
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Prodanovic visszatér Szegedre

Egy év után visszatér a Szeged férfikézilabda-csapatához a szerb válogatott jobbszélső, Rajko Prodanovic. A 27 éves játékos két év után tavaly nyáron a Veszprémhez szerződött, ott azonban nem kapott játéklehetőséget, és a klub kölcsönadta a német Rhein-Neckar Löwennek.

"Nagyon örülök annak a lehetőségnek, hogy ismét a Pick Szeged csapatában szerepelhetek. Hatalmas bizonyítási vágy dolgozik bennem, szeretném jó és eredményes játékkal meghálálni mindenkinek, hogy újból Szegedre szerződhetek. Egy nagy lehetőség reményében távoztam a tavalyi évben, ami végül hibának bizonyult. Az elmúlt időszak sok mindenre ráébresztett, de leginkább arra, hogy nagyon szerettem a Pickben szerepelni, hiszen egy jól menedzselt, kiváló klubról van szó" - nyilatkozta Prodanovic, aki kettő plusz egy éves szerződést írt alá Szegeden

12:31
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Mikor lesz a Veszprém-Plock?

Március 23-án idegenben és március 29-én hazai pályán játszik az MKB-MVM Veszprém férfikézilabda-csapata a lengyel Wisla Plock ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A kinti összecsapás 19 órakor, a veszprémi visszavágó 14 órakor kezdődik.

13:01
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Új formaruhában az rg-sek

Bemutatták a magyar ritmikus gimnasztikázók új formaruháját. "A tervek szerint ebben az olimpiai ciklusban ezt fogjuk viselni. Úgy gondolom, hogy jó munkát végeztek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Textiltervező Tanszék hallgatói" - mondta Vass Dóra, a legeredményesebb magyar rg-s. További fotók a Facebook-oldalunkon.

Az új formaruha Forrás: Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség

13:31
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Jól mennek Hosszú dolgai

Hosszú Katinka naponta nyolc-kilenc órát edz, hogy az idei Európa-bajnokságon és Világkupa-sorozaton, a jövő évi világbajnokságon, majd a 2016-os riói nyári olimpián.

"Most éppen Floridában edzőtáborozunk, innen megyünk majd Franciaországba a Golden Lanes második állomására. Ezek után visszatérünk a tengerentúlra, és San Fransiscóban folytatjuk az edzéseket. Úgy érzem, hogy eddig nagyon jól mennek a dolgok, remélem, hasonlóan tudjuk folytatni" - hangsúlyozta Hosszú a Telekom Sporthír Szolgálatnak.

"Amikor London után elkezdtünk Shane-nel együtt dolgozni, akkor a riói olimpiáig terveztük meg a versenynaptár és az edzések vázát. Persze ezen a terven módosítunk majd aszerint, hogy mi az, ami működött az első évben, és mi az, amin változtatni szeretnénk."

Hosszú elárulta, a berlini Eb-n a 200 és 400 vegyesre összpontosít leginkább. "Mivel vegyesre készülünk, ezért edzenem kell minden úszásnemben, úgyhogy szeretném magam kipróbálni más számokban is" - tette hozzá.

13:48
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Putyin ott lesz a megnyitón

Vlagyimir Putyin orosz államfő jelen lesz a szocsi téli paralimpiai játékok pénteki megnyitóján. Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság vezetője a dpa hírügynökségnek adott interjúban arról beszélt, hogy folyamatos kapcsolatban áll Dmitrij Kozak miniszterelnök-helyettessel, aki jelezte, hogy Putyin az ukrajnai konfliktus ellenére ott lesz a pénteki ceremónián. Az Ukrajnában kialakult helyzet miatt több ország kormánya és uralkodóháza jelezte, hogy eredeti terveikkel ellentétben nem küldenek delegációt a paralimpia nyitóeseményére.

14:11
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Mocsai aggódik a válogatottért

A szövetség vezetése elfogadta Eb-beszámolóját, ám ő nagyon aggódik a férfikézilabda-válogatott jövője miatt: Mocsai Lajos szövetségi kapitány a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: immár 12 csapatból érkeznek a válogatottak, nagyon kevés az idő a közös gyakorlásra, a légiósaink külföldi szerepe is csökken, hazatérésükre viszont kevés a remény. Mocsai szerint az olimpiáig gyorsított tehetséggondozással kell beépíteni a csapatba az egy kézen megszámolható potenciális fiatal játékosokat. A részletekről itt olvashat.

14:41
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

El kell felejteni a karosszék-effektust

A Fehérvár KC-t nem teheti kényelmessé, hogy hétgólos előnnyel várhatja a női kézilabda EHF-kupa-negyeddöntő vasárnapi, itthoni visszavágóját a kolozsvári Jolidon ellen. Pal Oldrup Jensen vezetőedző elmondta, hogy a Debrecentől elszenvedett szerdai hazai bajnoki vereség is bizonyította, hogy akkor tudnak eredményesek lenni, ha száz százalékig összpontosítanak. "A jó védekezés lehet a kulcs. Biztos, hogy ellenfelünk jobban felkészül belőlünk, mint az első meccs előtt, de mi is így teszünk" - jegyezte meg a norvég tréner.

Siti Beáta másodedző szerint el kell felejteni a karosszék-effektust, azaz nem lehet kényelmesen hátradőlni az idegenbeli 28-21-es sikert követően."Igaz, hogy önbizalmat ad a kinti győzelem, de úgy kell játszanunk, mintha 0-0-ról indulnánk" - tette hozzá.

A párharc továbbjutója az elődöntőben az orosz Dinamo Volgograd és a dán Esbjerg csatájának nyertesével mérkőzik. A volgográdiak 36-30-ra diadalmaskodtak az első felvonásban hazai környezetben.

 

15:15
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Miriuta legyőzné a Steauát

Története során eddig mindössze egyszer tudott tétmérkőzést nyerni a CFR Cluj labdarúgócsapata a Steaua ellen: 2005. november 6-án 1-0-ra sikert nyerni Kolozsváron. A bajnokság 7. helyén álló hazaiak a hét végén a listavezető bukarestieket fogadják, és Miriuta László vezetőedző csak a győzelmet tartaná elfogadhatónak.

"Le akarom győzni a Steauát. De nem azért, mert én Dinamo-játékos voltam, hanem, mert itthon játszunk. Remélem, telt ház lesz" - idézte a román születésű, egykori magyar válogatott középpályást a Prosport.ro portál.

15:30
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Nemcsik Zsolt elbúcsúzik

A világranglista első 16 helyezettjéből 15-en pástra lépnek a férfi kardozók hétvégi, budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Grand Prix-viadalán, amelyen az egyik esélyesnek az olimpiai bajnok Szilágyi Áron számít. A 127 vívót felvonultató eseményen búcsúztatják el az aktív pályafutását befejező, olimpiai ezüstérmes és csapatban világbajnok Nemcsik Zsoltot.

A verseny csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a magyar sportági szövetség általános alelnöke, Kulcsár Krisztián június elsejétől a nemzetközi szövetség (FIE) technikai igazgatója lesz.

15:53
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Janics szereplése bizonytalan

Zsúfolt versenyszezon előtt állnak a magyar kajak-kenusok, a külföldi világesemények mellett Magyarország idén két kiemelkedő sportági viadalnak is otthont ad: a május végi gyorsasági világkupát és a július végi ifjúsági és U23-as világbajnokságot egyformán Szegeden rendezik.

A korábbi évekhez képest 2014-ben több nemzetközi versenyen és nagyobb létszámmal áll rajthoz a magyar válogatott, így például az idény mind a három Vk-viadalán ott lesz. A két hazai világverseny szervezése gőzerővel folyik, a sportolók többsége pedig megkezdte a meleg égövi edzőtáborozásokat európai, illetve tengerentúli helyszíneken.

A női kajak szakág ugyanakkor átalakulás előtt áll, Kovács Katalin és Fazekas-Zur Krisztina ugyanis anyai örömök elé néz, a gerincsérvvel megműtött Douchev-Janics Natasa felépülésének időtartama pedig bizonytalan, mint ahogy az is, hogy ebben a szezonban egyáltalán vízre szállhat-e.

16:00
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Úszó-Eb Netanyában

Netanya adhat otthont a soron következő rövidpályás úszó Európa-bajnokságnak, amelyet 2015. január 15. és 18. között rendeznek meg az izraeli városban.

Az Európa Úszó Liga (LEN) csütörtöki hírlevele szerint ezt az Eb-t eredendően 2014-ben kellett volna lebonyolítani, s kezdetben november került szóba időpontként, ám a nemzetközi versenynaptár zsúfoltsága miatt a LEN most az esemény későbbre halasztása mellett döntött. Az ez évi normálmedencés - 50 méteres uszodában zajló - kontinensviadalt augusztusban Berlinben, a rövidpályás - vagyis 25 méteres medencébe kiírt - világbajnokságot pedig decemberben Dohában tartják. Közben a rövidpályás világkupa-sorozat is folytatódik: a 2014-es széria nyolc állomásból áll és augusztus végétől november elejéig jelent gyakorlatilag folyamatos elfoglaltságot a legjobbaknak.

16:18
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Tajti: Real?

A spanyol Marca szerint minden bizonnyal a Real Madrid labdarúgócsapatánál köt majd ki Tajti Mátyás, a Puskás Akadémia 15 éves tehetsége. A részletekről itt olvashat.

16:39
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Magas szárú stoplisban a vébén

A nagy futballtornákra a csapatok mellett a sportszergyártók is készülnek:a nyári brazíliai világbajnokságon debütálhat az első magas szárú stoplis cipő. A Nike sportszergyártó cég - amely 20 évvel ezelőtt kezdett el futballcipőkkel is foglalkozni - Barcelonában mutatta be a Magista névre keresztelt modelljét, amelyet négy éven át terveztek. Megalkotásában segédkezett többek között a katalánok világ- és Európa-bajnoka, Andrés Iniesta, valamint a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München német válogatott támadója, Mario Götze.

A cég szerint a lábbeli egyedülálló illeszkedést és labdakezelést biztosít azáltal, hogy szorosan, zokniszerűen illeszkedik a lábfejre, így biztosít megfelelő tartást. A zokniszerű, kötött anyagból készült cipőt Andrés Iniesta mutatta be.

17:10
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Új szponzor, új festés

A Martini lett a Forma-1-es Williams istálló főszponzora, így a brit csapat autóinak alapszíne fehér lesz az idei szezonban. Képeket itt nézhet meg az új Williams-dizánjról.

17:32
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Dzeko a szurkolókat és a kapitányt is támadja

Edin Dzeko, a bosnyák válogatott csatára kritizálta Safet Susic szövetségi kapitányt, amiért sérülése ellenére végigjátszotta az Egyiptom elleni felkészülési mérkőzést.

"Sérülten jöttem a válogatotthoz, Susic tudta ezt, és mégsem cserélt le sem a szünetben, ahogy előre megbeszéltük, sem a második félidőben, amikor még szóltam is neki. Nem értem, miért hagyott pályán a meccs végéig. Szeretném megköszönni azoknak a szurkolóknak, akik biztattak, akik viszont kifütyültek, azoknak viszont azt üzenném, hogy szégyelljék magukat, mert egy született győztes vagyok, aki mindig kitette a szívét-lelkét a pályára a válogatottért" - írta Dzeko a Facebook-oldalán.

Az Innsbruckban játszott meccset 2-0-ra nyerte Egyiptom a vb-résztvevő bosnyákok ellen.

17:51
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Wilshere hat hétig pihen a törés miatt

Eltört egy csont a bal lábfejében, ezért hat hét pihenőre kényszerül Jack Wilshere, az Arsenal és az angol labdarúgó-válogatott középpályása.

A 22 éves játékos a dánok elleni, 1-0-ra megnyert szerdai barátságos mérkőzésen sérült meg. Wilshere kiesése hátrányt jelent a Premier League-ben bajnoki címért küzdő, a Bajnokok Ligájában és az FA-kupában is versenyben lévő klubjának, valamint a nyári világbajnokságra készülő válogatottnak is.

17:56
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Balzsay a rákkal harcol

A korábbi profi világbajnok bokszoló előbb belázasodott, majd nem derült ki, mitől gyengült le a szervezete, a részletes vizsgálatok után viszont nagyon rossz hírt kapott. A részletekről itt olvashat.

18:05
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

A krími csapatok is készek a folytatásra

A feszült politikai helyzet miatt már két fordulót is elhalasztottak az ukrán labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonjában, a tervek szerint azonban jövő szombaton folytatódik a bajnokság.

A két hónapos téli szünet után eredetileg február 28-án rajtolt volna a tavaszi idény. Az ukrán bajnokságban két csapat, a Tavria Szimferopol és az FC Szevasztopol szerepel a Krími Autonóm Köztársaság területéről, mindkét klub jelezte, hogy készen áll a folytatásra.

18:27
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Az U19-esek nagyon elverték a finneket

A magyar U19-es labdarúgó-válogatott felkészülési meccsen 4-0-ra győzött Finnország ellen, így pár napon belül kétszer is legyőzte ellenfelét. A meccsről részletesebben itt olvashat.

18:40
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

MTK-Fradi: jegyek csak elővételben

Kizárólag elővételben lehet jegyet vásárolni a labdarúgó NB I 19. fordulójának szombati MTK-Ferencváros mérkőzésére. A magyar szövetség honlapja csütörtökön arról számolt be, hogy az örökrangadó napján már nem lesz értékesítés.

Belépőhöz az interneten keresztül a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint országszerte a Ticket Express jegyirodáiban lehet hozzájutni. Az MTK szurkolói személyesen csütörtökön 18 óráig, vagy pénteken 14 és 18 óra között a Hidegkuti Stadion irodájában válthatják meg jegyeiket. A ferencvárosi drukkerek az Elővételi Jegyiroda és Regisztrációs Központban (Üllői út 102.) vásárolhatnak belépőket, pénteken 18 óráig.

19:05
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Csak a szokásos Ibra-reakció

Blaise Matuidi gyönyörű gólt lőtt a francia-holland meccsen, egy beadást elvetődve lőtt a jobb felső sarokba.

Zlatan Ibrahimovic, a PSG svéd csatára a Twitter-oldalán reagált csatárának a gólhoz, és hozzátette, biztos azért mutatott be ilyen mozdulatot, mert tőle leste el az edzésen.

19:16
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Messi tíz éve debütált

Igaz, akkor még nem a felnőtteknél, hanem a Barcelona B csapatában. A képen nem nehéz megtalálni, a fekete-fehér képen egyedül ő színes.

19:24
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Képek a szokatlan stoplisról

A Nike négy éven át tervezte a magas szárú focicipőt, amely a brazíliai világbajnokságon debütál majd. Hogy hogyan néz ki a cipő? Itt láthat róla képeket.

19:26
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

A Sopron döntőbe jutott

A Sopron jutott be elsőként a fináléba a nőikosárlabda Közép-európai Liga kassai négyes döntőjében, miután a csütörtöki elődöntőben legyőzte a PEAC-Pécs együttesét.

Az NB I alapszakaszával párhuzamosan rendezett KEL-ben öt magyar, öt szlovák és egy horvát együttes vett részt. Az első helyen a Final Four házigazdája, a Kosice végzett 18/2-es győzelmi mutatóval, a második a Sopron (14/6), a harmadik a PEAC (14/6), a negyedik a Novi Zagreb (13/7) lett. A másik ágon a kassaiak és a zágrábiak mérkőznek, a helyosztókat pénteken rendezik.

eredmény, elődöntő:
Uniqa Euroleasing Sopron - PEAC-Pécs 59-52 (14-18, 14-13, 16-11, 15-10)
legjobb dobók: Fegyverneky 19, illetve Bishop, Nagy-Bujdosó 13-13

19:36
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Az olimpiai bajnok lenyomta a mezőnyt

A szocsi téli olimpián szuper-óriásműlesiklásban aranyérmes osztrák Anna Fenninger nyerte a női alpesi sízők Világkupa-sorozatának csütörtöki óriásműlesikló versenyét a svédországi Aare-ban.

A második a francia Anemone Marmottan lett, míg a harmadik helyen holtverseny alakult ki a svájci Lara Gut és az osztrák Eva-Maria Brem között. Fenninger - aki ebben a számban ezüstérmet nyert Szocsiban - pályafutása hatodik Vk-sikerével megközelítette az összetettben élen álló német Maria Höfl-Riescht, aki most csak a 21. helyen zárt, és mindössze 10 pontot szerzett.

eredmények, női óriásműlesiklás:
1. Anna Fenninger (osztrák) 2:26.39 perc (1. futam: 1:13.64 perc, 2. futam: 1:12.75)
2. Anemone Marmottan (francia) 2:26.60 (1:13.71, 1:12.89)
3. Lara Gut (svájci) és Eva-Maria Brem (osztrák) 2:26.78 (1:14.30, 1:12.48)

A szakági Vk állása 6 verseny után (még 2 van hátra): 1. Jessica Lindell-Vikarby (svéd) 372 pont, 2. Fenninger 318, 3. Maria Pietilä-Holmner (svéd) 254

Az összetett Vk állása 26 verseny után (még 6 van hátra): 1. Maria Höfl-Riesch (német) 1118 pont, 2. Fenninger 1051, 3. Tina Weirather (liechtensteini) 943

20:02
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Három magyar remi

Polgár Judit, Almási Zoltán és Balogh Csaba is remizett a jereváni sakk Európa-bajnokság csütörtöki, negyedik fordulójában.

Az Eb honlapja szerint Polgár az orosz Pavel V. Tregubovval, míg Almási a grúz Nana Dzagnidzével játszott döntetlent - mindkét magyar játékos a sötét bábukat vezette. Balogh ezúttal világossal játszott, az ő ellenfele az orosz Ivan Rozum volt.

Négy játéknapot követően a magyarok közül a női világranglistát vezető Polgár áll a legjobban 3 pontjával, Almásinak és Baloghnak egyaránt 2,5 pontja van. A magyarok számára a legfőbb cél, hogy az első 23-ban végezzenek, mivel az Eb-ről ennyien szereznek indulási jogot a világkupára. A 160 ezer euró összdíjazású, 11 fordulós tornán 27 ország 263 játékosa ül asztalhoz az örmény fővárosban.

20:30
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Fordított címer a mezen

A Wolverhampton egyik szurkolója megrendelte a csapat mezét a klubtól, majd meglepően tapasztalta, hogy a dresszre fordítva került fel a címer. Írt egy levelet a klubnak, amely frappánsan válaszolt a panaszra, a szöveg ugyanúgy fordítva szerepelt a papíron, mint ahogy a címer a mezen.

20:40
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Erdei jókedvűen kesztyűzött

Jókedvűnek és magabiztosnak tűnt csütörtöki, budapesti sajtónyilvános edzésén Erdei Zsolt, aki szombaton Kecskeméten a grúz Salva Dzsomardasvili ellen lép szorítóba a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú Európa-bajnoki övéért.

A 39 éves magyar ökölvívó bő húszperces bemelegítést követően háromszor háromperces kesztyűzést tartott edzőjével, Fritz Sdunekkel, majd iskolázás és zsákolás szerepelt a programban. A Madár becenevű Erdei az edzés végén a tréningnek otthont adó Gilda Max egyik fiatal versenyzőjével lépett a kötelek közé, és tartott neki rövid iskolázást. Az edzésről bővebben itt olvashat.

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Erdei Zsolt amatőrként világ- és Európa-bajnok volt, illetve olimpiai bronzérmet szerzett. A profik között egészen tavaly márciusig nem kapott ki, 33 mérkőzést nyert meg sorozatban. 2004 és 2009 között volt a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, 2009 novemberében pedig a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú címét hódította el. Egyetlen vereségét az orosz Gyenyisz Gracsovtól szenvedte el tavaly márciusban, méghozzá erősen vitatható, megosztott pontozással.

20:52
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Elhagyja a várost

Jeremy Menez bejelentette, hogy a nyáron elhagyja a PSG-t. A francia támadó középpályás nagy valószínűséggel visszatér a Serie A-ba, ahol 2008 és 2011 között a Roma játékosa volt. Menez azt nyilatkozta, már egy ideje napirenden volt, hogy meghosszabbítja a szerződését a párizsiaknál, de erre végül nem került sor.

A távozását az motiválja, hogy szeretne állandóan játszani, de úgy érzi, Párizsban erre nincs lehetősége. Menez minden sorozatot beszámítva összesen 19 meccsen lépett pályára a PSG-ben, ezeken két gólt szerzett. Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor a Juventus és az Inter is szívesen lecsapna rá.

21:04
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Megúszták a sportolók megkéselését

2012 szilveszterén egy szigethalmi szórakozóhelyen kitört balhéban Sávoly Gergő ökölvívót és  Bozsányi Gergő birkózót is megkéselték. A vádlottakat ennek ellenére első fokon felmentették. A részletekről bővebben itt olvashat.

21:14
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Kőbányán működik az év műhelye

A Kőbánya SC úszószakosztálya nyerte el a 2013-as Év műhelye-díjat, amelyet az elmúlt esztendőben legeredményesebbnek ítélt utánpótlás-nevelő bázis érdemelt ki.

A csütörtöki díjátadó gálán Turi György szakosztályvezető vette át a kétmillió forinttal járó elismerést, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), az utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Decathlon sportszeráruházlánc alapított tavaly.

Az ünnepségen - melyen megjelent az olimpiai érmes Pars Krisztián, Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Fodor Rajmund és Cseh László is - köszöntötték a 2013-ban A hónap műhelye-díjat elnyert tizenkét szakosztály képviselőit, melyek sikerükért akkor 500 ezer forintos vásárlási utalványban részesültek.

Turi György kiemelte, hogy a Kőbánya SC úszószakosztályában csaknem hatszáz gyermekkel foglalkoznak, akik közül remélhetőleg hárman ott lehetnek augusztusban a nancsingi ifjúsági olimpián.

21:33
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Esélytelenek voltak a vendégek

A papírformának megfelelően a Kecskemét és a Kaposvár is magabiztos győzelmet aratott hazai környezetben a férfiröplabda NB I elődöntőjének csütörtöki első felvonásán. A párharcok az egyik fél harmadik sikeréig tartanak.

elődöntő, 1. mérkőzések:
Gorter-Kecskeméti RC - Dunaferr 3-1 (15, -24, 20, 20)
Fino Kaposvár - BME-MAFC 3-0 (25, 14, 16)

21:48
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Alaposan megbűnhődik a lábtörésért

A vietnami válogatott Tran Dinh Dongot 28 meccsre tiltotta el hazája futballszövetsége. Hogy mit tett Tran? Itt megnézheti.

21:58
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Megtartanák a légiósokat

“Jelenlegi légiósaink mindegyikét szeretnénk jövőre is a fehérvári jégen látni” – idézte Ocskay Gábor szakosztály-igazgatót a Sapa Fehérvár AV19 hivatalos Facebook-oldala. Jelenleg 2 hátvéd, Ric Jackman és Andy Sertich, valamint 5 csatár, Frank Banham, Bryan McGregor, Adam Naglich, Andrew Sarauer és Colton Yellow Horn áll a magyar EBEL-csapat alkalmazásában.

A részletekről bővebben a Jégkorongblog cikkében olvashat.

22:08
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

A Kassával döntőzik a Sopron

A Sopron után a házigazda kassaiak jutottak be másodikként a fináléba a nőikosárlabda Közép-európai Liga négyes döntőjében, miután a csütörtöki elődöntőben legyőzték a horvát Novi Zagrebet. A bronzmérkőzést pénteken 16.30 órakor vívja a Zagreb és a PEAC-Pécs, majd 19 órakor kerül sor a döntőre.

Az NB I alapszakaszával párhuzamosan rendezett KEL-ben öt magyar, öt szlovák és egy horvát együttes vett részt. Az első helyen a Final Four házigazdája, a Kosice végzett 18/2-es győzelmi mutatóval, a második a Sopron (14/6), a harmadik a PEAC (14/6), a negyedik a Novi Zagreb (13/7) lett.

eredmény, elődöntő:
Kosice (szlovák) - Novi Zagreb (horvát) 66-62 (18-24, 11-16, 21-9, 16-13)

Uniqa Euroleasing Sopron - PEAC-Pécs 59-52 (14-18, 14-13, 16-11, 15-10)

legjobb dobók: Fegyverneky 19, illetve Bishop, Nagy-Bujdosó 13-13

22:38
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Vizsgálják az olimpiai jutalmak elosztását

Komoly visszhangja volt annak, hogy az atlatszo.hu nyilvánosságra hozta, ki mennyi jutalmat kapott a londoni olimpia után. A listáról kiderült, hogy a sportolók és edzőik mellett sportági vezetők, sajtósok és a MOB munktársai is kaptak milliós összegeket.

7 millió forintot kapott például Sipos Gertrúd, aki a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, Borkai Zsoltnak a sajtósa. A sportági elnökök közül a kézisek első embere, Vetési Iván 5, a pólósok akkori vezetője, Martin György 4 milliót kapott, a kajak-kenusok elnöke, Baráth Etele azonban annak ellenére sem kapott pénzt, hogy három arany-, két ezüst-, egy bronzéremmel ez a sportág volt a legeredményesebb magyar szempontból Londonban.

A sportért és ifjúságért felelős államtitkárság ma közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy a jutalmak belső elosztása a MOB - mint a sportban működő autonóm köztestület - saját döntése és szakmai felelőssége, ezzel együtt a sportért és ifjúságért felelős államtitkár, Simicskó István tájékozódik a jogszabályi keretek között megengedett jutalmak mértékének belső elosztásával kapcsolatban.

Az atlaszo.hu cikkéből az derült ki, hogy összesen 2,18 milliárd forint került kifizetésre, de a megszerzett listán csak 1,81 milliárdnyi összeg szerepelt. Az államtitkárság szerint a MOB a kifizetett támogatásokkal pontosan elszámolt.

22:58
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

A többi sportág szárnyal a pólóhoz képest

A FINA vezérkarának, a Bürónak cancúni üléséről a napokban tért haza Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és a nemzetközi szervezet alelnöke. Az ülés előtt egy, a vízilabdáról szóló konferenciát is tartottak a mexikói városban, amelyre több profiliga, köztük az NBA, az NFL és az NHL képviselőit is meghívták. Ők elmondták tapasztalataikat, ezekből le lehetett vonni a következtetéseket, hol tart most a vízilabda.

„A többi sportág szárnyal a vízilabdához képest. Ez úgymond egy segélyakció volt a póló javára, mert mindnyájunk számára fontos, de bajban van. Kellenek új szabályok. Mindig olimpia után szoktak szabályt módosítani, de most kész a FINA arra, hogy ha jó ötletek érkeznek, akkor technikai kongresszuson, az év végén, akár azonnal bevezettetik, mert segíteni kell, a televíziók ugyanis nem akarnak vízilabda-meccset közvetíteni, nem vonzó a nézők számára – összegezte a tanulságokat Gyárfás Tamás a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

Úgy véli, látványosabbá kell tenni a játékot, a FINA pedig várja a tudorokat, akik használható ötletekkel jelentkeznek. "Mondják, hogy legyen kisebb vagy nagyobb a labda, kisebb pálya, hogy hamarabb felérjenek, de akkor a kapus szinte azonnal gólt lőhet. Ez rendkívül bonyolult, de vannak kiválóan felkészült emberek, akik tudják, hogyan menthető meg a vízilabda. Már elég régóta vegetál a sportág, de az új ötletekről gyakran kiderül, hogy jobb volt a korábbi.”

23:03
2014. március 6.
Vágólapra másolva!

Zárás

Véget ért a mai sportos hírfolyam, köszönjük a figyelmet! Folytatás holnap reggel.