Az Elche 1-0-ra Carles Gil 84. percben szerzett góljával legyőzte a Vigót a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombati játéknapján.
A tévénézők boldogok lehetnek, mert olyan futballcsatár várnak rájuk, mint a Real Madrid-Atlético Madrid, Milan-Juventus, Feyenoord-Ajax és persze Fradi-Győr mérkőzés. A részletes programról itt olvashat.
Fél évvel a legutóbbi, döntetlennel és állkapocstöréssel végződő mérkőzése után szombaton este hazai pályán, Glasgowban lépett kötelek közé a WBO könnyűsúlyú világbajnoki címét birtokló Ricky Burns. A skót bunyósra az előzetesen is veszélyesnek tartott amerikai Terence Crawford várt, aki igazolta is hírnevét. Az összecsapás első meneteiben még szoros küzdelmet láthatott a publikum, majd az idő múlásával a veretlen kihívó egyre inkább főlénybe került. A külföldi beszámolók szerint Crawford a negyedik menetet követően kezdett el látványosabban dominálni, miközben Burnsnek csak rövid villanásokra tellett az erejéből. A találkozót végül a pontozók - köztük a magyar Enyedi Zoltán - döntötték el, akik 12. menetet követően 115-112, 115-112, 117-111 arányú egyhangú pontozással a 26 éves Crawfordot látták jobbnak, aki ezzel első ízben csatolhatott a derekára világbajnoki övet.
Szombaton késő este a németországi Magdeburgban harmadízben csapott össze egymással a WBO nagyközépsúlyú világbajnoka, Robert Stieglitz, valamint kihívója, Arthur Abraham. A Profiboksz.hu beszámolója szerint a találkozót a német címvédő szokásához híven agresszív támadásokkal kezdte, azonban kondíciója a találkozó második felére szemmel láthatón erősen fogyni kezdett, ráadásul a 9. menetben fogásért pontot is volt le tőle Genaro Rodriquez vezetőbíró (ezt megelőzően, a 8. felvonásban hasonló büntetéssel sújtotta Abrahamot tarkóütésért).
Az összecsapás záró 3 percére szinte teljesen elfogyott Stieglitz, és ennek majdnem meg is itta a levét, ugyanis a kinyíló világbajnokot Abraham előbb megrendítette, majd le is ütötte egy fejre irányuló akcióval. A számolást követően Stieglitz jelezte, készen áll a folytatásra, és ugyan a hátralévő rövid időben Abraham megpróbálta lezárni az ütközetet, végül a szédelgő címvédő kihúzta talpon, így jöhetett a pontozás. A döntnökök végül megosztva, 112-113, 114-111 és 115-110 arányban a Sauerland promóció kötelékébe tartozó örmény-német Abrahamot látták jobbnak, aki ezzel - több mint egy éves szünetet követően - ismét világbajnoknak vallhatja magát.
Pályafutása során harmadszor jutott ATP-torna döntőjébe, és a tavalyi, stockholmi diadal után másodszor is győzni tudott Grigor Dimitrov. A bolgár az 1,3 millió dollár összdíjazású acapulcói keménypályás férfitenisz-tornán nyert úgy, hogy utolsó három mérkőzésén öt rövidítést nyert meg.
A negyeddöntőben a lett Ernests Gulbist 4:6, 7:6, 7:5-re, a legjobb négy között a brit Andy Murrayt 4:6, 7:6, 7:6-ra verte, a magyar idő szerint vasárnap hajnali fináléban pedig az egy hete Delray Beachen is döntőt vesztő dél-afrikai Kevin Anderson ellen győzött 7:6, 3:6, 7:6-ra.
Majdnem három év szünet után meccset nyert a Feröer-szigetek labdarúgó-válogatottja. A magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban lévő együttes Gibraltár ellen lépett pályára, és 4-1-es győzelmet aratott.
A feröeriek utoljára 2011 júniusában győztek, akkor Észtországot verték 2-0-ra, míg Gibraltár a november 19-i, Szlovákia elleni 0-0 után legalább megszerezte első hivatalos gólját.
Eredmény, barátságos mérkőzés:
Gibraltár - Feröer-szigetek 1-4 (1-3)
gól: Roy Chipolina (21.), illetve Jóan Símun Edmundsson (26.), Christian Holst (31., 68.), Hallur Hansson (59.)
Aki a büntetőterületen belül szándékosan szabálytalankodik, a jövőben is számíthat a tizenegyes, piros lap és eltiltás hármas büntetésére, döntött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szabályalkotó testülete. Június elsejétől minden mez alatti üzenet tilos lesz, és a videobírók hatáskörét sem bővítik ki. A részletekről itt olvashat.
Glasgow-ban újabb gyors győzelemmel szépítette profiboksz-mérlegét a 2012-es londoni olimpia szupernehézsúlyú bajnoka, a brit Anthony Joshua. A 24 éves nehézsúlyú klasszis meglehetősen rövid, de velős produkcióval örvendeztette meg a lelkes közönséget, hiszen már a nyitó menetben megállította argentin ellenfelét, Hector Alfredo Avila-t (22-16-1, 14 KO). Joshua a tervek szerint április 19-én lép legközelebb szorítóba, a lehetséges ellenfelek közül menedzsere a két közismert brit veteránt, Michael Sprottot (40-21, 17 KO) és Matt Skeltont (28-8, 23 KO) említette.
Jaromir Jagr lett az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) történetének hetedik játékosa, aki elérte a 700 gólos álomhatárt, miután a szombati játéknapon, a New York Islanders otthonában betalált, győzelemhez segítve ezzel csapatát, a New Jersey Devilst. A 42 éves cseh hokis, aki huszadik szezonját tölti az NHL-ben, a mostani idényben 19. alkalommal volt eredményes. Jagr a meccsen egy gólpasszt is adott, s karrierjét tekintve így már 1040 asszisztnál jár.
Eredmények:
New York Islanders - New Jersey Devils 1-6
Philadelphia Flyers - New York Rangers 4-2
Boston Bruins - Washington Capitals 2-4
Columbus Blue Jackets - Florida Panthers 6-3
Nashville Predators - Winnipeg Jets 1-3
Dallas Stars - Tampa Bay Lightning 2-4
Los Angeles Kings - Carolina Hurricanes 3-1
Montreal Canadiens - Toronto Maple Leafs 4-3 - hosszabbítás után
Chicago Blackhawks - Pittsburgh Penguins 5-1
Edmonton Oilers - Calgary Flames 1-2 - hosszabbítás után
Vladan Matic kudarcként élte meg a szerb válogatottal elért Európa-bajnoki 13. helyet, de nem mond le a szerb férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjától. A Szeged egykori játékosa és edzője szerint a szerb mentalitás furcsa, Lékai Mátét viszont azonnal elfogadná irányítónak. A részletekről itt olvashat.
Három futballmérkőzés is zajlik jelenleg a nagyobb ligákban: a spanyoloknál félidőben 0-0-ra áll a Villarreal-Betis összecsapás, de nem született még gól a holland Utrecht-Twente csatában sem. Az olaszoknál azonban a Cagliari a 18. percben szerzett Ibarbo-góllal vezet az Udinese ellen.
Major Veronika aranyérmet nyert a junior női futócéllövők 40 vegyes számában a moszkvai légfegyveres Európa-bajnokságon. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a mindössze 16 éves sportoló 364 körrel zárta a 40 lövést, s így egy körrel előzte meg a második helyen végző ukrán Darja Rozsnyatovszkát. A harmadik a szintén ukrán Nagyja Gyenyina lett 359 körrel.
Bruno Soriano büntetőjével a 71. percben 1-0-ra vezet a Villareal a Betis ellen. A Cagliari is tartja egygólos előnyét az Udinese ellen.
Teljessé vált a július 14-27-i budapesti vízilabda Európa-bajnokság mezőnye, amelyre a házigazda Magyarország, és a 2012-es eindhoveni Eb legjobb öt csapata - Szerbia, Montenegró, Olaszország, Németország és Görögország – mellett, hat válogatott selejtezőn kvalifikálta magát. Így kijutott még Spanyolország, Franciaország, Grúzia, Horvátország, Románia és Oroszország. A sorsolást jövő vasárnap, március 9-én rendezik meg Budapesten.
Ugyan még mindig komoly hátránnyal a spanyol bajnokság utolsó helyén áll a Betis labdarúgócsapata, de a Primera División 26. fordulójának vasárnapi nyitómérkőzésén 1-1-re végzett a Villarreal otthonában.
Eredmény, Primera División, 26. forduló:
Villarreal - Real Betis 1-1 (0-0)
gól: Bruno Soriano (71., büntetőből), illetve Rubén Castro (85.)
piros lap: Uche (Villarreal, 80.)
Minden idők legjobb Világkupa-eredményét érte el Miklós Edit, az olimpiai 7. síelő ugyanis a svájci Crans Montanában rendezett lesiklóversenyen az ötödik helyen zárt. A részletekről itt olvashat.
A házigazda Cagliari magabiztos győzelmet aratott az Udinese ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnap déli mérkőzésén.
Eredmény:
Cagliari - Udinese 3-0 (1-0)
gól: Ibarbo (18.), Vecino (81.), Ibraimi (89.)
Százezer fontos (körülbelül 37 millió forintos) büntetést kapott klubjától Alan Pardew, a Newcastle United labdarúgócsapatának vezetőedzője, amiért a bajnokság szombati játéknapján lefejelte a rivális Hull City egyik játékosát. A részletekről itt olvashat.
Az angol labdarúgó Ligakupa döntőjében a Sunderland 1-0-ra vezet a Manchester City ellen, a gólt a 10. percben Fabio Borini szerezte.
A norvég John Kristian Dahl nyerte meg a vasárnapi Vasaloppetet, Skandinávia legnagyobb sífutóversenyét. A győztes 4:14:33 óra alatt teljesítette a svédországi viadal 90 kilométeres távját, s mindössze három másodperccel bizonyult gyorsabbnak honfitársánál, Johan Kjölstadnál. A harmadik - öt másodperc hátránnyal - a svéd Jörgen Brink lett.
A versenyt három magyar is teljesítette: Kovács Domonkos 5:23:29-cel az 1146. helyen végzett, Tagscherer Zoltán az 1826. (5:44:03), míg Holéczy Tibor a 3051. lett (6:24:11).
A komoly állóképességet igénylő versenyt a XVI. században élt svéd uralkodó, Gustaf Vasa emlékének adózva rendezik meg 1922 óta Sälen és Mora között.
Az első félidő után a Sunderland 1-0-ra vezet a Manchester City ellen az angol Ligakupa döntőjében. Az olasz bajnokság 26. fordulójában is zajlik pár mérkőzés. A félidei eredmények: Verona-Bologna 0-0, Genoa-Catania 1-0, Atalanta-Chievo 1-0, Sassuolo-Parma 0-1, Torino-Sampdoria 0-1.
Ahogy az első félidőben Borini, úgy a másodikban Yaya Touré is a 10. percben talált be, de az elefántcsontparti játékos egyenlítését követően másfél perccel Samir Nasri már a Manchester Cityt juttatta előnyhöz a Sunderland elleni Ligakupa-döntőben.
Az ezúttal 71 kilogrammban szereplő Lőrincz Tamás nagyszerű birkózással arany-, míg Bácsi Péter (80 kg) és Varga Ádám (98 kg) egyaránt bronzérmet nyert a hagyományos szombathelyi kötöttfogású birkózó Golden Grand Prix vasárnapi zárónapján, melyen az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Módos Péter súlyos sérülést szenvedett, elszakadt egy szalag a könyökében.
Az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) a sportág ifjúsági nagykövetévé nevezte ki Natasa Kovacevicet, akinek a HAT-AGRO UNI Győr szeptemberi buszbalesete után térd alatt amputálni kellett az egyik lábát. A FIBA Europe honlapján tette közzé, hogy a 19 éves szerb sportoló - aki protézissel tanul járni, és feltett szándéka, hogy visszatérjen a parkettre - a női szakág képviseletében lát majd el feladatokat.
Kovacevic mellett két nemrég visszavonult női játékos lett hétvégén a sportág nagykövete: az Európa-bajnok, vb-harmadik és 14 Euroliga-szezonban szerepelt spanyol Amaya Valdemoro és az orosz Ilona Korsztyin, aki kétszeres Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes és világbajnoki ezüstérmes. Korábban a cseh Hana Horakova és a francia Edwige Lawson-Wade részesült hasonló megtiszteltetésben.
1970 és 1976 után harmadszor lett Ligakupa-győztes a Manchester City, amely végül 3-1-re verte a félidőben még 1-0-ra vezető Sunderlandet.
Eredmény, angol Ligakupa, döntő:
Manchester City - Sunderland 3-1 (0-1)
gól: Y. Touré (55.), Nasri (56.), Jesús Navas (90.), illetve Borini (10.)
Itt olvashat bővebben a meccsről!
Idegenben nyert a Parma és a Sampdoria az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésein.
Eredmények, Serie A, 26. forduló:
Atalanta - Chievo 2-1 (1-0)
gól: Carmona (21.), Cigarini (85.), illetve Dainelli (72.)
piros lap: Cesar (68., Chievo)
Genoa - Catania 2-0 (1-0)
gól: Antonelli (14.), Sturaro (85.)
piros lap: Bellusci (39., Catania)
Sassuolo - Parma 0-1 (0-1)
gól: Parolo (2.)
piros lap: Berardi (72., Sassuolo)
Torino - Sampdoria 0-2 (0-1)
gól: Okaka (7.), Gabbiadini (79.)
Verona - Bologna 0-0
piros lap: Cristaldo (82., Bologna)
Benzema már a harmadik percben betalált az Atlético Madrid-Real Madrid spanyol bajnoki rangadón. A hazaiak lest reklamáltak, de a visszajátszából kiderült, hogy nem volt az.
Két ezüst- és öt bronzérmet gyűjtöttek a magyarok a hétvégén a cselgáncs világkupa-sorozat prágai, illetve varsói állomásán. A cseh fővárosban tatamira lépett 19 magyar férfi dzsúdós közül Csoknyai László (81 kg) és Cirjenics Miklós (100) lett második, Zámbori Bence (66), Tóth Krisztián (90) és Bor Barna (+100) pedig a dobogó legalsó fokára állhatott fel.
A nők eközben Varsóban versenyeztek, az ott érdekelt négyfős magyar küldöttségből Gercsák Szabina (63) és Joó Abigél (78) egyaránt bronzéremmel zárt.
A labdarúgó NB I rangadóján a félidőben 0-0-ra áll a két zöld-fehér csapat. Mindkét együttes világos szerelésben lépett pályára, ez zavarta mind a kettő csapatot, ezért a második játékrészben a Ferencváros a sötétebb mezében fog kijönni.
Benzema gólja után Koke és Gabi Fernandez is betalált, így az Atlético Madrid a szünetben hazai pályán 2-1-re vezet a Real Madrid ellen a spanyol bajnoki rangadón.
A tabellán tizedik Hoffenheim nyolcgólos meccsen verte az ötödik helyen álló Wolfsburgot a labdarúgó Bundesliga 23. fordulójában. A vendégek sorozatban négy győzelem után kaptak ki, míg a Hoffenheim ötödik mérkőzésén szerzett pontot egyhuzamban. A két csapat eddigi találkozóin még sosem született háromnál kevesebb gól. (További részletek itt.)
Eredmény:
1899 Hoffenheim - VfL Wolfsburg 6-2 (4-1)
Leonardo 15 méteres góljával vezetést szerzett a Fradi az ETO ellen a 74. percben. A 83. percben Svec piros lapot kapott, miután fellökte Bödét a 16-oson belül. A sértett 11-esét kivédte Kamenár.
Az Érsekújvár legyőzte a Miskolci Jegesmedvék csapatát a jégkorong Mol Liga elődöntős párharcának harmadik mérkőzésén, ezzel ismét előnybe került.A vasárnapi, miskolci találkozó a hosszabbításban dőlt el. Az első összecsapást az Érsekújvár nyerte hazai jégen, majd ugyanott egyenlítettek a miskolciak.
Mol Liga, elődöntő, 3. mérkőzés:
Miskolci Jegesmedvék-Nové Zámky (szlovák) 2-3 (1-1, 0-0, 1-1, 0-1) - hosszabbítás után
gólszerzők: Boyle (7.), Roczanov (43.), illetve Weissmann (15.), Pavesic (52.), Sucharda (63.)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 az Érsekújvár javára.
A negyedik találkozót hétfőn rendezik Miskolcon.
A döntősorozat - amely már négy sikerig tart majd - március 9-én rajtol, és legkésőbb március 23-án ér véget.
Nyolc perccel a rendes játékidő vége előtt Ronaldo góljával egyenlített a Real az Atlético ellen, az állás 2-2.
Varga Roland közeli góljával a 87. percben egyenlített a Győr, majd a lefújás előtt Pavlovic és Lipták is pirosat kapott. Ezzel a zöld-fehér rangadó vége 1-1 lett. (Részletek itt.)
Az Atlético-Real vége 2-2 maradt. Az élen: 1. Real 64 pont, 2. Atlético 61, 3. Barca 60 (Barca-Almería 21 órakor), 4. Bilbao 50.
Olvassa el a meccsről írt tudósításunkat, nézze meg a gólokat!
Jakab János és Madarász Dóra nyerte egyesben a 97. asztalitenisz országos bajnokságot, amelynek Celldömölk adott otthont. Madarász duplázott, mert Pergel Szandrával párosban is győzött, míg a férfiak hasonló számában Lindner Ádám és Gerold Gábor megvédte címét.
Egyesben az elődöntők mindkét nemnél nagy csatákat hoztak (Madarász a címvédő Ambrus Krisztinát verte 4-3-ra), a finálék azonban már simábban alakultak: a végjátékban az osztrák Stockerauban légióskodó Jakab a tavaly győztes Pattantyús Ádámot, a budaörsi Madarász pedig a rutinos, korábbi többszörös bajnok Braun Évát verte könnyedén, egyaránt négy szettben.
Jakab 2007, 2008, 2009 és 2011 után pályafutása során ötödször, Madarász pedig először lett országos bajnok.
Az ob győztesei és a helyezettjei pénzdíjazásban részesültek, egyesben 60 ezret, párosban fejenként 20 ezer forintot ért a bajnoki cím.
A házigazda celldömölki klub 2006-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori versenyzője, Mercz Gábor emlékének ajánlotta az ob-t.
A Frankfurt a 80. percben még vesztésre állt a vendég Stuttgart ellen, ám két góllal megfordította a mérkőzést vasárnap a labdarúgó Bundesliga 23. fordulójában.
Eredmények:
Eintracht Frankfurt - VfB Stuttgart 2-1 (0-1)
Az állás:
1. Bayern München 23 66-10 65 pont
2. Borussia Dortmund 23 54-27 45
3. Bayer Leverkusen 23 39-26 43
4. FC Schalke 04 23 42-35 41
5. VfL Wolfsburg 23 40-32 39
6. FSV Mainz 05 23 32-35 37
7. Bor. Mönchengladbach 23 40-29 36
8. Hertha BSC 23 34-27 35
9. FC Augsburg 23 35-33 35
10. 1899 Hoffenheim 23 52-48 29
11. Hannover 96 23 30-42 25
12. Eintracht Frankfurt 23 26-39 25
13. Werder Bremen 23 26-46 25
14. 1. FC Nürnberg 23 27-40 23
15. VfB Stuttgart 23 36-49 19
16. Hamburger SV 23 38-52 19
17. SC Freiburg 23 22-44 19
18. Eintracht Braunschweig 23 17-42 16
A még Bajnokok Ligája-indulást érő helyre pályázó Tottenham egygólos győzelmet aratott az utolsó előtti Cardiff City felett az angol labdarúgó Premier League 28. fordulójában.
Vége Soldado elképesztő góliszonyának
Eredmények, 28. forduló:
Tottenham Hotspur - Cardiff City 1-0 (1-0)
Aston Villa - Norwich City 4-1 (4-1)
Swansea City - Crystal Palace 1-1 (1-0)
A tabella:
1. Chelsea 28 52-22 63 pont
2. Liverpool 28 73-35 59
3. Arsenal 28 52-28 59
4. Manchester City 26 69-27 57
5. Tottenham Hotspur 28 37-33 53
6. Everton 27 38-27 48
7. Manchester United 27 43-31 45
8. Newcastle United 28 37-39 43
9. Southampton 28 38-35 39
10. West Ham United 28 31-35 31
11. Aston Villa 28 31-38 31
12. Hull City 28 30-35 30
13. Stoke City 28 28-42 30
14. Swansea City 28 37-41 29
15. Norwich City 28 21-43 28
16. Crystal Palace 27 19-37 27
17. West Bromwich Albion 27 31-39 25
18. Sunderland 26 26-42 24
19. Cardiff City 28 19-49 22
20. Fulham 28 28-62 21
Bejutott a rájátszásba a Sapa Fehérvár AV19 az osztrák jégkorongligában (EBEL), mivel a középszakasz utolsó fordulójában, az alsóházban egy góllal jobbnak bizonyult egyik legnagyobb riválisánál, a Dornbirnnél.
Középszakasz, alsóház (7-12. helyért), 10. forduló:
Dornbirn (osztrák) - Sapa Fehérvár AV19 2-3 (1-2, 1-0, 0-1)
gól: Naglich (6.), Sertich (15.), illetve Aquino (20.), d'Aversa (33.), Kovács (57.)
A Fehérvár az utolsó forduló előtt az élen állt az alsóházban, amelyben az első két hely ér rájátszást. Ellenfele azonos pontszámmal kezdte a vasárnapi mérkőzést, a továbbjutásért még ugyancsak versenyben lévő, kétpontos hátránnyal harmadik helyezett Klagenfurt pedig az utolsó helyezett Innsbruckot fogadta.
A Fehérvár az első harmadban kétgólos előnyre tett szert, de még a szünet előtt emberelőnyben szépített a Dornbirn. Az osztrák csapat a második szakaszban egyenlített, a mérkőzés végéhez közeledve azonban a székesfehérvári együttes Kovács Csaba góljával kicsikarta a győzelmet.
Ezzel a Sapa Fehérvár az élen zárt az alsóházban, s bejutott a rájátszásba, amelynek az alsó hatosból még a Dornbirn vált a tagjává.
A címvédő Klagenfurt ugyan simán nyerte saját mérkőzését, de csak pontszámban érte utol a Dornbirnt, amely az egymás elleni összevetésben jobb volt.
NB I, 18. forduló: Diósgyőr-Debrecen 1-1 (gól: Futács 17., ill. Volas 15.). Részletek itt.
Böde Dániel elrontott büntetőjén kívül megnézhetik a Fradi-Győr góljait és a piros lapokat is.
Az előző körben az FC Barcelonát legyőző Real Sociedad kikapott Sevillában a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában. A meccs egyetlen gólját a csereként beállt Gameiro szerezte a 77. percben.
Eredmény:
Sevilla - Real Sociedad 1-0 (0-0)
A Barcelona Alexis Sanchez góljával már a 9. percben vezetéshez jutott az Almeria ellen a La Ligában. A meccs 21 órakor kezdődött.
A kieső helyen álló Livorno otthonában csak 1-1-re végzett a tabellán harmadik Napoli az olasz bajnokságban.
A 24. percben Messi 27 méterről pazarul csavart szabadrúgásból az Almería kapujába, ezzel 2-0.
Vereséget szenvedett Brassóban a Dab.Docler a jégkorong Mol Liga elődöntős párharcának harmadik mérkőzésén, ezzel a hazai csapat került lépéselőnybe az egyik fél harmadik sikeréig tartó sorozatban. A dunaújvárosi együttes háromgólos előnyre tett szert, de a Brassó felzárkózott, sőt az 58. percben a vezetést is átvette. A DAB ugyan az 59. percben hosszabbításra mentette a találkozót, ám végül így is kikapott.
Mol Liga, elődöntő, 3. mérkőzés:
Corona Brassó (román) - Dab.Docler 5-4 (0-2, 1-1, 3-1, 0-0, 1-0) - hosszabbítás után
gól: Gliga (30.), Zsók (43.), Saluga (52., 59.), Dornic (71.) illetve Azari (5.), Peterdi (10.), Gröschl (28.), Jabornik (60.)
Az állás: 2-1 a Brassó javára.
Megsérült vasárnap a Red Bull Salzburgot erősítő Gulácsi Péter, így nem szerepelhet a finnek elleni, szerdai barátságos labdarúgó-mérkőzésen
A kapus a vasárnap 6-3-ra megnyert osztrák bajnokin ütközött a Rapid Wien játékosával, Christopher Dibonnal, és - közelebbről meg nem nevezett - arcsérülést szenvedett. A magyar válogatott finnek elleni összecsapása szerdán 18 órakor kezdődik a győri ETO Parkban.
Forrjon rosszul a csont, csak védjek - interjúnk Gulácsival
A szünetben egy góllal vezet a Barca az Almería ellen, a vendégek a 27. percben szépítettek Angel Trujillo révén.
Messi fejjel a kapufát találta el, a kipattanót Carles Puyol közelről bepofozta. Nem sokkal később Xavi is betalált: Barcelona-Almeria 4-1.
A Juventus idegenben 2-0-ra legyőzte a Milant a Serie A-ban, a torinóiak góljait Llorente és Tévez szerezték. A Lazio 1-0-ra nyert a Fiorentina otthonában. (A Milan focizott, a Juve a gólokat szerezte - olvassa el tudósításunkat!)
A Barca végül könnyedén, 4-1-re legyőzte az Almeriát - íme, a meccs góljai.
A PSG 2-0-ra legyőzte az Olympique Marseille-t a francia bajnokság rangadóján. Zlatan Ibrahimovic ezúttal nem szerzett gólt, adott viszont egy gólpasszt Maxwellnek, majd Cavani is betalált.
Véget ért a mai sportos hírzuhatag, viszlát hétfőn.