Vágólapra másolva!
Alig pár órával azt követően, hogy kiderült, Dejan Sztankovics távozik a Ferencvárostól, már be is jelentették a szerb trénert új állomáshelyén.

Dejan Sztankovics nem a korábbi bajnokságaiban fog szerepelni, hanem Oroszországban vállalt munkát, ahol a Szpartak Moszkva edzője lesz. A moszkvai csapat már be is jelentette a vezetőedző érkezését, az azonban egyelőre nem derült ki, mennyi időre írt alá a szerb tréner.

Dejan Sztankovics csütörtökön közölte a Ferencváros vezetőségével, hogy elfogadta egy másik klub, ezek szerint a Szpartak Moszkva ajánlatát, és távozik a magyar rekordbajnoktól. Kubatov Gábor korábban elárulta, a szerb tréner szerződésében négy havi fizetéséről szóló kivásárlási összeg szerepel, így minden bizonnyal ezt fizette ki az orosz klub a Ferencvárosnak. Kubatov egyébként az M4 Sportnak adott május 3-i interjújában kiemelte: Sztankovicsot szívesen látnák Olaszországban, és elképzelhető, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kap, de a célállomás ezek szerint változott, ami azért is érdekes, mert Sztankovics eddig játékosként és edzőként is csak Olaszországban és Szerbiában dolgozott a Fradi előtt.

Sztankovics az orosz klubokat érintő szankciók miatt biztosan nem szerepelhet majd a nemzetközi kupákban új csapatával. A Szpartak az előző szezonban az ötödik helyen végzett az orosz bajnokságban.

Dejan Sztankovics szeptember óta volt a Ferencvárost, Sztanyiszlav Csercseszov kirúgása után végül Máté Csaba helyére érkezett. A bajnokságot már megnyerte csapatával, a Magyar-kupa döntőjében szerda este kikapott a Pakstól, a Konferencia-ligában a csoportkör után a playoffig jutott, ott az Olimpiakosz ejtette ki a Fradit. Dejan Sztankovics 42 meccsen irányította a Ferencvárost, ezeken 26 győzelem, kilenc döntetlen és hét vereség volt a mérlege, meccsenként átlagosan 2,07 pontot szerzett vele a csapat. A zöld-fehérek az NB I utolsó fordulójában az ősi rivális Újpestet fogadják majd, azt egyelőre nem tudni, hogy ott ki vezeti majd a csapatot.

A Ferencváros szeptember elején jelentette be, hogy Máté Csabát az Internazionale korábbi BL-győztes focistája, a szerb Dejan Sztankovics váltja a kispadon. A 44 éves szerb szakember a visszavonulása után az olasz Udinese majd az Internazinale csapatánál dolgozott asszisztensként, majd 2019 decemberében a Crvena zvezda vezetőedzője lett. A szerb csapattal sorozatban három bajnoki címet nyert, mellette pedig 2021-ben és 2022-ben a Szerb Kupát is elhódította.

Miután csapatával 2022 őszén nem tudta kiharcolni a BL-szereplést, távozott a Crvena zvezdától, majd 2022 októberében a Serie A-ben szereplő Sampdoria edzője lett. A genovai csapatot 32 meccsen irányította, ezeken négy győzelmet, nyolc döntetlent és húsz vereséget ért el, a Sampdoria pedig utolsóként esett ki az olasz bajnokságból.

Sztankovics játékosként Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot nyert az Internazionaléval 2010-ben, a Lazióval pedig KEK-et és Európai szuperkupát 1999-ben.

1998 és 2013 között 103-szor szerepelt a jugoszláv, a szerb-montenegrói és a szerb válogatottban, ezeken a meccseken 15 gólt szerzett.

 

 

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30