Vágólapra másolva!
A Pemier League 31. fordulójának rangadóján a Chelsea egy őrült meccsen 4-3-ra legyőzte a Manchester Unitedet. A lefújást követően a londoniak argentin középpályása, Enzo Fernandez alaposan leszólta korábbi csapattársát, Mason Mountot.

Őrült végjátékot hozott a két csapat rangadója, a mérkőzés a 101. percben dőlt el, miután több mint 10 percet hosszabbított a játékvezető. A Stamford Bridge-re először tért vissza ellenfélként a Chelsea korábbi játékosa, az angol válogatott Mason Mount, aki éveken át a londoniakat erősítette, majd tavaly nyáron 60 millió fontért a rivális Unitedhez szerződött.

Enzo Fernandez nem kímélte korábbi klubtársát

A lefújást követően Enzo Fernandez nem túl szívélyes módon üdvözölte korábbi csapattársát, akit gyávának és s.ggfejnek nevezett. 

Emlékezz rá, hol vagy, te félresikerült s.ggfej

- vetette oda az argentin válogatottal Katarban világbajnok középpályás Mountnak, akit a Chelsea-drukkerek sem láttak szívesen.

A szurkolók közül volt, aki egy Júdás-feliratú mezt tartott a kezében, amelyen Mount Chelsea-ben viselt mezszáma volt látható. A 25 éves támadó középpályás 2019 és 2023 között futballozott a londoni sztárcsapatban, amellyel Bajnokok Ligáját is nyert, ám tavaly mégis a klubváltás mellett döntött.

A mostani szezonban Mount rengeteget volt sérült, csupán 15 meccsen játszott a Manchester Unitedben, ezeken mindössze 1 gólt szerzett és 1 gólpasszt adott.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek