Vágólapra másolva!
A Manchester United 1-1-es döntetlent játszott a Brentford otthonában az angol labdarúgó-bajnokság harmincadik fordulójának szombati játéknapján.

Négyszer mentette meg a kapufa a Manchester Unitedet a szégyentől

Óriási meglepetésre a Brentford kezdte jobban a meccset, és a 24. percben kis híján a vezetést is megszerezte, de hiába lépett ki ziccerben a fogadási botrányba keveredett Ivan Toney, lapos lövése a kapufán csattant.. Ezt követően gyakorlatilag folyamatosan nyomás alatt volt a United kapuja, bő fél óra után is csak a kapufa mentette meg Erik ten Hag teljesen elképzeléstelenül játszó csapatát.

Brentford, Manchester United
Ivan Toney állt a legközelebb a gólhoz az első félidőben
Fotó: AFP

A szünetig igazán komoly helyzete csak Thomas Frank csapatának volt, amely egyre-másra dolgozta ki a lövőhelyzeteket, de gólt nem tudott szerezni.

Az első félidőben kisebb sérülést szenvedett Raphael Varane a fordulás után már nem jött ki. A világbajnok védőt a sokat kritizált Harry Maguire váltotta, aki 200. tétmérkőzésén lépett pályára a Unitedben.

Az első komoly MU-helyzetre az 54. percig kellett várni, akkor Rasmus Hojlund lőtt estében, de a kapus hatalmas bravúrral védett. A túloldalon aztán André Onana remekelt Jehor Jarmoliuk helyzeténél. 

Brentford, Manchester United, Bruno Fernandes
A hatalmasat küzdő Brentford győzelemmel felérő döntetlent ért el a Manchester United ellen
Fotó: AFP

A folytatásban kisebb csoda volt, hogy a United tartani tudta a döntetlent. 

A második félidő derekánál Yoane Wissa került gólhelyzetbe, de pechjére a bal kapufát találta el.

A 72. percben is csupán centiken múlt a Brentford vezetése, Ivan Toney azonban hiába lőtt a kapuba, a bíró a VAR-vizsgálat után les miatt nem adta meg a találatot. Majd nem sokkal később a csereként beállt Bryan Mbeumo hagyta ki a kihagyhatatlant, miután egy szabadrúgás után a beívelt labdát kegyetlen erővel a felső lécre bombázta.

A végén jött a dráma

A hajrában Diogo Dalot ápolása miatt állt a játék, akinek felszakadt a fejbőre, miután összefejelt az ellenfelével. A tizenöt perces hosszabbításban aztán jött a dráma: a csereként beállt Mason Mount a 96. percben megszerezte a vezetést a Unitednek. Ekkor úgy tűnt, nincs több csavar a meccsben, de a 99. percben Kristoffer Ajer a léc alá bombázott, ezzel kiharcolva a döntetlent.

Premier League, 30. forduló:
Brentford-Manchester United 1-1 (0-0)
gólszerző: Ajer (90+9.), illetve Mount (90+6.)

Hirdetés: ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 35 25 3 7 87-33 54 82
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 35 18 11 6 69-58 11 60
GY
V
V
V
V
I
6.
Newcastle United 35 17 13 5 78-56 22 56
GY
GY
V
GY
GY
I
7.
Chelsea 35 15 11 9 70-59 11 54
GY
V
D
GY
GY
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 36 13 13 10 56-70 -14 49
GY
V
V
D
V
I
10.
AFC Bournemouth 36 13 14 9 52-63 -11 48
D
V
GY
GY
V
I
Teljes lista