Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának szombati játéknapján a Puskás Akadémia 1-1-es döntetlent játszott a Diósgyőr otthonában.

Nem túl nagy iramban kezdődött az összecsapás, így helyzetek sem voltak. A játékrész derekáig azért inkább a vendégek próbálkoztak kapura lövéssel, igaz, ezek komoly veszélyt nem jelentettek a diósgyőri kapura. A szünethez közeledve viszont fordult a kocka, a piros-fehérek vezettek ígéretes támadásokat a széleken, sőt, egy ilyen végén Jurek nagy helyzetben tévesztett célt. A hazai fölény ellenére váratlanul a felcsúti csapat szerzett vezetést egy bal oldali szögletet követően.

Gera gyönyörű lövése is kellett a DVTK pontszerzéséhez

A második félidő elején azonnal egyenlíteni tudott a miskolci együttes, ugyanis Gera okosan helyezett lövése a jobbról a bal kapufára vágódott, majd a kipattanóra elsőként érkező Edomwonyi passzolt a hálóba közelről. 

A gól megnyugtatta a feleket, ismét többnyire a két 16-os közötti mezőnyjátékkal teltek a percek. A cserék sem hoztak új lendületet a játékba, így a hazai drukkerek szurkolásától hangos stadionban csendesen csordogált a mérkőzés. A hajrára sem fokozódtak az izgalmak, így maradt az igazságos pontosztozkodás.

Az alig több mint két hete kinevezett vezetőedző, Vladimir Radenkovic irányításával először nem nyert a DVTK, de harmadik találkozóján is veretlen maradt.

OTP Bank Liga, 23. forduló:
Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 1-1 (0-1)
Miskolc, 4805 néző, v.: Berke
gólszerzők: Edomwonyi (49.), illetve Plsek (45.)
sárga lap: Stephen (25.), Jurek (56.), illetve Szolnoki (19.), Favorov (24.), Colley (70.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista