A tavalyi ezüstérmes a Juventust fogadta, amelynek gyakorlatilag az Inter mögött már csak a második helyre van reális esélye. Mindkét csapat gyenge formában várta a rangadót. Ennek ellenére az első félidőben a Lazio akarata érvényesült, több helyzetet is kialakított Igor Tudor csapata a meglehetősen defenzíven futballozó torinóiak ellen.
A második félidőben is a római együttes birtokolta többet a labdát, de nem tudta feltörni a Juventus masszív védekezését. Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy gól nélküli döntetlennel zárul a rangadó, akkor montenegrói Adam Marusic a 93. percben egy lágyan beívelt labdát a kapuba fejelt. Igor Tudor ezzel győzelemmel mutatkozott be a Lazio kispadján. Massimiliano Allegri csapata viszont már négy meccs óta nyeretlen a Serie A-ban.
Szoboszlaiék El-ellenfele legyőzte a címvédőt
Az Atalanta sikerével megszakította négy meccsen át tartó nyeretlenségi sorozatát, ráadásul továbbra is versenyben maradt a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért. A címvédő Napoli viszont sorozatban harmadik tétmeccsén maradt nyeretlen, és gyakorlatilag teljesen elszálltak az esélyei a BL-re, ugyanis a mostani kudarccal már kilenc pontos hátrányban van a negyedik Bolognával szemben.
A holland válogatott Teun Koopmeiners szezonbeli 11. gólját szerezte, márpedig az öt európai topligát figyelembe véve csak a Real Madridban játszó Jude Bellinghamnél (16 gól) volt többször eredményes a középpályások között.
Az Atalanta így győzelemmel hangolt a jövő csütörtöki El-negyeddöntőre, amikor majd a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpoollal találkozik a második számú európai kupasorozatban.
Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 36 | 29 | 2 | 5 | 86-19 | 67 | 92 | D GY GY V GY |
2. | AC Milan | 37 | 22 | 7 | 8 | 74-47 | 27 | 74 | D V D D GY |
3. | Juventus | 36 | 18 | 5 | 13 | 49-28 | 21 | 67 | D D D D D |
4. | Bologna | 36 | 18 | 5 | 13 | 51-27 | 24 | 67 | D GY D D GY |
5. | Atalanta | 35 | 19 | 10 | 6 | 65-39 | 26 | 63 | D GY GY GY GY |
6. | AS Roma | 36 | 17 | 10 | 9 | 63-44 | 19 | 60 | V GY D D V |
7. | Lazio | 36 | 18 | 13 | 5 | 47-37 | 10 | 59 | GY GY GY D GY |
8. | ACF Fiorentina | 35 | 15 | 12 | 8 | 53-40 | 13 | 53 | D GY GY V GY |
9. | SSC Napoli | 36 | 13 | 11 | 12 | 53-46 | 7 | 51 | D V D D V |
10. | Torino | 36 | 12 | 10 | 14 | 33-32 | 1 | 50 | D D V D GY |