Vágólapra másolva!
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Dárdai Pál vezette Hertha BSC 5-2-re legyőzte a Schalke csapatát a berlini Olimpiai Stadionban.

A találkozó mindkét csapat számára óriási téttel bírt. A gelsenkircheni együttes a bennmaradásért harcol a Bundesliga 2-ben, míg a berlini csapata a eljutási esélyeit akart megőrizni. Erre azért is volt szükség, mert a Herthának megint Dárdai Pál esetleg kirúgásról kezdtek cikkezni a németek. 

A magyar szakember már harmadik periódusát tölti szeretett klubja élén, de a német sajtóban most megint arról írnak, hogy nyáron harmadszor is véget érhet a közös munka. A Kickerben a héten arról írtak, hogy Dárdai szerintük védekezésre kényszerül és ellene használják fel a St. Pauli elleni vereség utáni mondatait. 

Nem vagyok varázsló, edző vagyok. Senki nem tud csodát tenni két-három hónap alatt

– mondta akkor a magyar szakember, akivel kapcsolatban a németek azt feszegetik, hogy képes lehet-e visszavezetni a csapatát az élvonalba, ami nem csak sportszakmailag, hanem gazdaságilag is nagyon fontos lenne a berlini klubnak.

FC St. Pauli - Hertha BSC
Dárdai Pálra komoly nyomás nehezedik
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Dárdai Pál vasárnap délután csattanós választ adott a kritikusainak, ugyanis csapata a szezon egyik legjobb meccsén győzte le a Schalke együttesét. A Hertha kezdőjében ezúttal is ott volt a magyar válogatottban meghívott Dárdai Márton, aki ezúttal nem a középpályán, hanem a védelem közepén kapott helyet. 

Az első félidő valóságos adok-kapokba torkollott, ugyanis a Hertha kétszer háromszor is vezetést szerzett, de a Schalke kétszer is egyenlíteni tudott. A berlini csapat egyik legjobb a Debrecen korábbi támadója, a bosnyák Haris Tabakovic volt, aki két gólt lőtt a találkozón, ezzel pedig már a góllövőlista második helyén áll 15 góllal. 

Hertha BSC - FC Schalke 04
A Hertha két duplázója: Marten Winkler és Haris Tabakovic
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A 3-2-es elő félidőt követően a Hertha rátett még egy lapáttal, és a szintén duplázó Marten Winkler, valamint Florian Niederlechner találatával 5-2-re megnyerte a meccset. 

A találkozó hőse a Hertha 26 éves támadója, Fabian Reese volt, aki gólt ugyan nem lőtt, de három gólpasszt is kiosztott a meccsen.

Győzelmével a Hertha a 9. helyen áll a tabellán, hét pontra a rájátszást érő harmadik helytől. Dárdai Márton ezúttal is végigjátszotta a meccset, míg Dárdai Palkó és a Wolfsburghoz igazoló Dárdai Bence ezúttal nem került be a Hertha keretébe.