Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának nyitómérkőzésén a sérülét Szoboszlai Dominiket nélkülöző Liverpool 4-1 győzött a Brentford otthonában.

A combizomsérüléssel küszködő Szoboszlai nem játszhatott szombati meccsen, de többek között Trent Alexander-Arnold, Joel Matip és Thiago Alcantara sem volt bevethető. 

A Brentford fennállása során 2021-ben jutott fel először az élvonalba, vagyis eddig kétszer látta vendégül bajnoki meccsen a Liverpoolt, amelytől egyszer sem kapott ki otthon: 2021 szeptemberében 3-3-as döntetlent játszott, tavaly januárban pedig 3-1-re nyert.

Az első félidőben a szezon végén távozó Jürgen Klopp csapata birtokolta többet a labdát, de a Brentfordnak is megvoltak a helyzetei, különösen a nyolchónapos eltiltásából visszatérő angol válogatott támadó, Ivan Toney játszott veszélyesen. A 35. percben aztán megszerezte a vezetést a Liverpool. A hónap játékosának megválasztott Diogo Joto fejelt le egy labdát Darwin Núneznek, az uruguayi támadó kilépett ziccerben, majd a kapujából kimozduló Mark Flekken fölött gyönyörűen átnyeste a labdát. Az első félidő hajrában a gólpasszt adó Jota megsérült, a helyére pedig érkezett az a Mohamed Szalah, aki először lépett pályára azóta, hogy megsérült az Afrika-kupán. 

Mohamed Szalah góllal és gólpasszal tért vissza a Liverpool csapatába
Fotó: AFP

A folytatásban is a Liverpool akarata érvényesült, a második félidő 55. percében pedig növelte az előnyét a Mersey-parti alakulat. Szalah elképesztő átadása után az argentin világbajnok Alexis Mac Allister találta magát ziccerben, és egy szép cselt követően hét méterről a kapu jobb oldalába pöckölte a labdát

A második liverpooli gól után megtört a Brentford, a 68. percben pedig a vendégcsapat eldöntötte a meccset. A 68. percben az Alissont helyettesítő Caoimhin Kelleher kirúgása után a holland válogatott Cody Gakpo csúsztatta meg a labdát, amivel Szalah kilépett, majd Nathan Collinsból bohócot csinálva a nyolc méterről a kapu bal oldalába lőtt. 

A 75. percben aztán összejött a szépítés a Brentfordnak. Egy gyors kontratámadás végén a spanyol Sergio Reguilon lőtt 11 méterről, Kelleher elsőre hatalmasat védett, a kipattanóra viszont Toney érkezett elsőnek és öt méterről a kapuba belsőzött. 

A szépítés után a Brentford még becsületből ment előre, de a Liverpool szerzett újabb gólt a 86. percben. Egy óriási védelmi hiba után a kolumbiai Luis Díaz tálalt remek labdát Gakpo elé, a holland válogatott támadó így egyedül törhetett kapura, és higgadtan a jobb alsóba lőtt. 

A holland válogatott Cody Gakpo is góllal és gólpasszal vette ki a részét a sikerből
Fotó: AFP

A hajrában a Brentford még szépíthetett volna, de azAlissont helyettesítő Kelleher bemutatta a szezon egyik legnagyobb védését, így az eredmény már nem változott. A Liverpool ezzel magabiztos győzelmet aratott és először tudott meccset nyerni a Brentford otthonában a Premier League-ben. 

Premier League, 25. forduló:
Brentford-Liverpool 1-4 (0-1)
gólszerzők: Toney (75.), ill. Núnez (35.), Mac Allister (55.), Szalah (68.), Gakpo (86.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista