A rangadót Theo Hernandez 25. percben szerzett gólja döntötte el. A francia játékos a negyedik gólját szerezte hazai környezetben, rajta kívül csak a leverkuseni Jeremie Frimpong volt ennyiszer eredményes a szezonban az öt európai topligában játszó hátvédek közül.
Későn ébredt a Napoli, a Milan tartja a lépést az Interrel
A címvédő nápolyiak teljesen veszélytelenek voltak, kaput eltaláló lövésük sem volt az első félidőben. Walter Mazzarri cseréi aztán jót tették a Napoli játékának, a vendégek felpörögtek a fordulás után, több helyzetet is kialakítottak, azonban Mike Maignan kapus több nagy védést is bemutatott az utolsó pillanatokban. Ráadásul a hosszabbítás perceiben egy esetleges tizenegyest vizsgált a videóbíró, de Daniele Doveri játékvezető nem ítélt büntetőt a Napoli javára, így a Milan végül begyűjtötte a három pontot, és már kilenc bajnoki találkozó óta veretlen.
A Milan 24 bajnoki után 52 pontot gyűjtött eddig, csupán az 1995/96-os (53) és a 2003/2004-es (61) idényben állt ennél jobban a csapat a bajnokság ezen szakaszában.
Stefano Pioli 220. alkalommal irányította a Milant, ezzel utolérte az öröklanglistán a legendás Arrigo Sacchit és már csak Nereo Rocco, Fabio Capello, Nils Liedholm és Carlo Ancelotti ült többször a piros-fekete együttes kispadján.
Serie A, 24. forduló:
Fiorentina-Frosinone 5-1 (3-0)
Bologna-Lecce 4-0 (2-0)
AC Monza-Hellas Verona 0-0
Genoa-Atalanta 1-4 (0-1)
AC Milan-SSC Napoli 1-0 (1-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 36 | 29 | 2 | 5 | 86-19 | 67 | 92 | D GY GY V GY |
2. | AC Milan | 37 | 22 | 7 | 8 | 74-47 | 27 | 74 | D V D D GY |
3. | Juventus | 36 | 18 | 5 | 13 | 49-28 | 21 | 67 | D D D D D |
4. | Bologna | 36 | 18 | 5 | 13 | 51-27 | 24 | 67 | D GY D D GY |
5. | Atalanta | 35 | 19 | 10 | 6 | 65-39 | 26 | 63 | D GY GY GY GY |
6. | AS Roma | 36 | 17 | 10 | 9 | 63-44 | 19 | 60 | V GY D D V |
7. | Lazio | 36 | 18 | 13 | 5 | 47-37 | 10 | 59 | GY GY GY D GY |
8. | ACF Fiorentina | 35 | 15 | 12 | 8 | 53-40 | 13 | 53 | D GY GY V GY |
9. | SSC Napoli | 36 | 13 | 11 | 12 | 53-46 | 7 | 51 | D V D D V |
10. | Torino | 36 | 12 | 10 | 14 | 33-32 | 1 | 50 | D D V D GY |