Vágólapra másolva!
Angol források szerint a Liverpool óriási erőket mozgósít, hogy visszacsábítsa az Anfiel Roadra a vezetőség korábbi sztárját, Michael Edwards, akit sportigazgatói állással kínáltak meg. A 44 éves angol azonban csak akkor hajlandó igent mondani, ha korábbiaknál lényegesen nagyobb beleszólása lesz mindenbe, így az átigazolásokba is.

Több angol lap is tényként közölte szerdán, hogy a Liverpool újból ajánlatot tett korábbi sportigazgatójának, Michael Edwardsnak. Vagyis a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató friss Ligakupa-győztes csapat nagyon komoly erőket mozgósít, hogy legalább részben betöltse a Jürgen Klopp nyári távozásával keletkező várható űrt.

A 44 éves Edwards valóságos sztár volt a klubvezetésen belül, Jürgen Klopp mellett sokak szerint ő játszotta a legnagyobb szerepet a Liverpool elmúlt éveinek sikereiben, azaz a 2020-ban harminc év szünet után megszerzett bajnoki címben és a 2019-es Bajnokok Ligája-győzelemben (többek között persze).

Edwards 2022-ben azonban mégis távozott a klubtól, amiben szerepe lehetett Jürgen Klopp túlzott hatalmának is. Legalábbis erre enged következtetni a tény, hogy a sportvezető csak akkor lenne hajlandó visszatérni az Anfield Roadra, ha a korábbiaknál nagyobb, tulajdonképpen döntő szava lenne minden sportszakmai kérdésben, így a klub igazolásaiban is. 

"Totális kontrollt akar minden futballügyi kérdésben, csak így hajlandó egyáltalán elgondolkodni a visszatérésen" - írj a The Times cikke, amelyből kiderül, hogy egy hónappal ezelőtt Edwards már kikosarazta egyszer a klubot.

Ha Edwards megkapja, amit akar, akkor ő lesz a Liverpool első embere, átvéve a tulajdonos Fenway Sports Group elnökének, Michael Gordonnak a szerepét, aki most a napi ügyeket viszi az angol sztárcsapatnál.