Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette George Dobsont az angol harmadosztályú Charlton Athletictől.

Angliából igazolt a Fehérvár

Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, ugyanis a fehérvári klub vasárnap bejelentette, hogy a nagy munkabírású angol középpályás a szerződése lejártával, július 1-jén csatlakozik az NB I harmadik helyén álló csapathoz.

A 26 éves középpályás az Arsenal utánpótlásában nevelkedett, ezt követően megfordult a West Ham Unitednál, a Walsall csapatánál, a Wimbledonnál és a holland élvonalban szereplő Sparta Rotterdamnál. Dobson 2021 nyarán a Sunderlandtól került a szintén nagy múltú londoni Charlton Athletic együtteséhez, ahol 

igazi közönségkedvenc és csapatkapitány lett. 

Az elmúlt két és fél szezonban 130 meccset játszott eddig, ezeken 5 gólt szerzett és 7 gólpasszt is kiosztott. A 2021/2022-es szezon után az év játékosa lett a klubnál, tavaly pedig a második helyen végzett a szavazáson. 

775919473
A 2022/23-as idényben a Manchester United otthonában is pályára lépett a Ligakupában
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

A Fehérvár közleménye szerint szerették volna, ha Dobson már télen csatlakozott volna a kerethez, azonban a londoni klub az utolsó pillanatban visszalépett az üzlettől, a védekező középpályás így július 1-jétől lesz csak hivatalosan a Vidi játékosa. 

"Ezúttal pontos értesülései voltak az újságíró kollégáknak ezzel az átigazolással kapcsolatban, 

egészen vasárnapig úgy tűnt, hogy George Dobson csatlakozni tud hozzánk a február 14-i határidő előtt. Jelenlegi klubja az utolsó utáni pillanatban azonban visszalépett az átigazolástól,

annak ellenére, hogy a felek írásban leegyeztetettek minden feltételt, a fiatal középpályás családjával már a költözést, klubunk pedig az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat és papírmunkákat szervezte. Sajnáljuk, hogy így alakult, George-ot várjuk a nyári felkészülés során, csapatunk középpályáját pedig Sigér Dáviddal véleményünk szerint így is sikerült olyan módon megerősítenünk, hogy bizakodóan tekintsünk a szezon hátralévő része elé” - mondta az átigazolással kapcsolatban a Fehérvár FC ügyvezetője, Balogh Attila.