Vágólapra másolva!
Schäfer András 22-szeres válogatott labdarúgó felépülése után szeretne visszatérni a nemzeti együttesbe, de tisztában van vele, hogy addig még sok tétmeccsen kell teljesítenie klubcsapatánál, az Union Berlinnél.

A 24 éves futballista - aki sérülése miatt 2022 szeptembere óta nem lépett pályára a nemzeti együttesben - vasárnap gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez a Darmstadt elleni német bajnokin, ezzel a győzelemmel pedig a fővárosiak öt pontra növelték előnyüket a kieső helyen álló Kölnnel szemben.

- mondta az M1 aktuális csatornának Schäfer, aki azt is kiemelte, hogy legközelebb Lipcsébe, majd Mainzba látogatnak, ezek a mérkőzések pedig hasonlóan fontosak lesznek.

Schäfer András egyre jobb formában futballozik Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

Schäfer arra is kitért, hogy csapatának az idény közben át kellett értékelnie a céljait, mivel decemberben még a Bajnokok Ligája csoportkörében volt érdekelt, jelenleg pedig a bennmaradásért küzd a német élvonalban.

Az interjúban a futballista arról is beszélt, hogy mostanában már óvatosabban fogalmaz a felépülését illetően, mivel sokat szenvedett visszatérő lábsérülésével, de ez nem azt jelenti, hogy nem bízik magában. Ennek fényében - szavai szerint - nagyon jó hatással vannak rá ezek az apró sikerélmények, és az, hogy az utóbbi hét-nyolc meccsen "többé-kevésbé panaszmentesen" tudott játszani.

Schäfernek még 2022 novemberében alakult ki fáradásos törés a lábában, amellyel többször próbált visszatérni, de rövid időn belül újra megsérült és időközben egy köldöksérvműtéten is átesett.

A magyar középpályás elárulta, hogy folyamatosan egyeztet Marco Rossi szövetségi kapitánnyal és szeretne visszatérni a keretébe.

"Rengeteg tétmeccset kell még addig játszanom, de szépen lassan próbálok formába lendülni és nyilván az a célom, hogy ott legyek majd márciusban a keretben. Ennek ellenére az én esetemben szerintem megbocsátható, hogy most egyelőre meccsről meccsre gondolkodom és nem azon, mi lesz márciusban vagy júniusban

- fogalmazott a nemzeti együttessel kapcsolatban Schäfer, aki arra a kérdésre, hogy mit kívánna magának a következő időszakra, viccesen megjegyezte, a lottó főnyereményt szívesen megnyerné, ezen felül pedig a karrierje hátralévő részét szeretné sérülésmentesen tölteni, illetve, ha lesz rá lehetősége, akkor jól szerepelni az Eb-n.