Vágólapra másolva!
Az OTP Bank Ligában szereplő Újpest labdarúgócsapata a hivatalos oldalán közölte, hogy megkezdte a felkészülést a szezon folytatására, de már a szerb válogatott Milos Kosanovics nélkül.

Bő kéthetes pihenő után az Újpest focistái részt vettek az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon és méréseken, majd természetesen edzettek is egyet.

A csapat kevesebb mint egy hét múlva Törökországba utazik edzőtáborba,

ahol január 9. és 21. között hangolódnak majd a játékosok az OTP Bank Liga küzdelmeire – írta az ujpestfc.hu, amely hozzátette, nem kezdte meg a csapattal a felkészülést Milos Kosanovics, aki távozott a klubtól.

Októberben érkezett, januárban már távozik is Kosanovics

A 33 éves középhátvéd október elején érkezett az Újpesthez, azaz

kevesebb mint három hónapot töltött a lila-fehéreknél.

Az egyszeres szerb válogatott Kosanovics korábban a Standard de Liège együttesével Belgiumban kupát nyert, az al-Dzsazira csapatával pedig az Egyesült Arab Emírségekben lett bajnok és szuperkupagyőztes.

Kosanovics az Újpesten töltött ideje alatt 9 bajnokin és 1 Magyar Kupa-meccsen lépett pályára. Az NB I-ben kilencedik fővárosiak számára egy hónap áll rendelkezésre a következő bajnokijukig, amit az MTK ellen vívnak majd idegenben.