Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának rangadóján az AC Milan 3-1-re legyőzte az AS Roma csapatát a San Siróban.

A milánói csapat a 11. percben szerzett vezetést Yacine Adli 16 méteres bombagóljával. A francia játékos 805 nap után szerzett gólt egy topligás mérkőzésen. A folytatásban többet volt a labda a fővráosi csapatnál, de José Mourinho együttese ezúttal is veszélytelen volt. Az 56. percben aztán a francia világbajnok Olivier Girod közeli fejesével növelte az előnyét a Milan.

  • Alexandre Pato után Giroud lett az első Milan-játékos, aki egymást követő három szezonban is legalább tíz gólt lőtt a milánói csapatban. A brazil támadó 2008 és 2011 között volt érte el ezt a sorozatot.
Olivier Giroud volt az AC Milan hőse Forrás: AFP/Isabella Bonotto

A 69. percben aztán az AS Roma szépíteni tudott az argentin Leandro Paredes tizenegyesével, de egyenlíteni nem tudott a fővárosi csapat, ráadásul a 84. percben Theo Hernandez elképesztően nagy bombagóljával eldöntötte a meccset a Milan, amely a győzelmével tartja a harmadik helyét a bajnokságban.

A José Mouirnho vezette AS Roma a 9. helyen áll a Serie A-ban, és a legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén ötször nyeretlen maradt.

Serie A, 20. forduló:
AC Milan-AS Roma 3-1 (1-0)
SS Lazio-Lecce 1-0 (0-0)
Cagliari-Bologna 2-1 (1-1)
Fiorentina-Udinese 2-2 (0-1)
Hellas Verona-Empoli 2-1 (1-0)
Monza-Internazionale 1-5 (0-2)
Genoa-Torino 0-0
Napoli-Salernitana 2-1 (1-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista