Vágólapra másolva!
Január 24-én, szerdán pótolják a címvédő Bayern München és a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin mérkőzését, amelyet az erős havazás miatt nem tudtak megrendezni szombaton a német labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában.

Ahogy azt megírtuk, a bajor fővárost ítéletidő sújtotta, az óriási havazás miatt úgy döntöttek, biztonsági okokból nem rendezik meg a a múlt szombatra kiírt összecsapást. Münchenben a tömegközlekedési eszközök közül sem tudott mind járni, ezért a komolyabb torlódások és fennakadások érdekében a mérkőzés elhalasztása mellet döntöttek.

A Bayern Müchen hivatalos oldalán azt írták, hogy akkor sem lehetett volna meccset rendezni, ha a játékteret alkalmassá tették volna, mert a közlekedési kockázatokat nem vállalhatták, hiszen veszélyes lett volna a stadion megközelítése.

A bajor fővárosban január 24-én, szerdán 20.30 órakor kezdődik majd az összecsapás.

A 2023-as évben még három forduló vár a csapatokra, a karácsonyi szünet után pedig január 12-én folytatódik a pontvadászat.