Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a címvédő Ferencváros 1-0-ra legyőzte a tavalyi ezüstérmes Kecskemét csapatát a Groupama Arénában, ezzel Dejan Stankovic továbbra is százszázalékos a Fradi edzőjeként, a zöld-fehérek pedig a tabella élére ugrottak.

A Fradi azzal a tudattal léphetett pályára, hogy ha győz a Kecskemét ellen, akkor átveszi a vezetést az újonc MTK Budapesttől a tabellán. A Fradi edzőjeként eddig százszázalékos Dejan Stankovic változtatott néhány helyen a kezdőcsapatán a Kisvárda elleni győztes bajnokihoz képest, Varga Barnabás helyett Alekszandar Pesics, Mohammed Adu Fani helyett pedig Mohamed Ali Ben Romdan kezdett.

Óriási kecskeméti lehetőséggel indult a találkozó, a tizedik percben egy szabadrúgás után Dibusz rosszul nyúlt a labdához, amely Iyinbor elé került, a vendégek védője azonnal lőtt is, de a gólvonalon helyezkedő Ramírez hatalmasat mentett.

A következő percekben ahogy azt várni is lehetett, a Fradi birtokolta többet a labdát, de a hazaiak nem igazán tudták megbontani a kecskeméti védelmet, alig-alig jutottak el helyzetig, miközben a vendégek pontrúgásokból veszélyeztettek csak. Az első komoly ferencvárosi lehetőség a félidő derekánál Zacharisassen előtt adódott, akinek a léc alá tartó fejesét Varga Bence védte bravúrral. A folytatásban is a Fradi volt aktívabb, de a nagy nehezen kialakított kevés helyzetét is rendre elkapkodta. A sokadik ferencvárosi szöglet után a 37. percben Pesics látványos, ollózó mozdulattal húzta kapura a labdát, de a kecskeméti kapus résen volt.

Nagy Fradi helyzettel indult a második félidő, Wingo lövése után viszont Varga lábbal mentett. A folytatásban is az FTC dominált, de a Kecskemét őrizte a döntetlent.

Dejan Stankovic cserékkel igyekezett új lendületet adni csapatának, beállt Lisztes Krisztián helyére Varga Barnabás és Abu Fani is érkezett.

A 72. percben pedig a Fradi 11. szöglete aztán meghozta a várva várt gólt: Abu Fani beadására Sigér remekül robbant be, és öt méterről a kapu bal oldalába fejelt, megszerezve ezzel a vezetést.

A hajrában végleg eldönthette volna a meccset a Fradi, de a szélen felfutó Marquinhos középre adott labdáját a bevetődő Zachariassen centikkel kapu mellé lőtte. A zöld-fehérek viszont így is otthon tartották a három pontot, ugyanis az utolsó percekben már nem változott az eredmény.

Dejan Sztankovics így a negyedik tétmeccsét is megnyerte a Fradi kispadján, így a magyar bajnoknak immáron 9 mérkőzés óta tart a győzelmi sorozata. Ezzel szemben a Kecskeméti TE sorozatban a harmadik bajnokiját bukta el, ráadásul úgy, hogy még csak gólt sem tudott szerezni.

OTP Bank Liga:
Az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 1-0 (0-0)
gólszerző: Sigér (72.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista