A forduló előtt még nem lehetett tudni, hogy a Barcelona milyen összeállításban lép majd pályára a Getafe otthonában, ugyanis két nappal a spanyol bajnokság kezdete előtt a katalán csapatnak mindössze tizenkét igazolt játékosa volt. A Barcelona a pénzügyi nehézségei miatt sokáig nem tudta regisztrálni az új igazolásait, és a csapat meghatározó játékosaival sem tudott még új szerződést kötni.
A klubnál abban reménykedtek, hogy a pénteken bejelentett új pénzügyi megállapodás segít megoldani a gondjaikat, és legalább néhány kulcsjátékosuk ügyét le tudják rendezni az idénynyitó előtt. A La Liga végül megkegyelmezett, így a vasárnap este meccsen ott lehetett a csapatban a BL-győztes Manchester Cityől igazolt Ilkay Gündogan és a Gironától érkezett Oriol Romeu is.
Az első félidőben a Barcelona közel 80%-ban birtokolta a labdát, de az első komolyabb helyzetét csak a 26. percben tudta kialakítani. Ekkor a nyáron igazolt Oriol Romeu egy szép cselt követően 18 méterről lőtt pár centivel a kapu mellé.
Tíz perccel később már ziccere is volt a Barcelonának.
A brazil válogatott Raphinha kapott egy remek indítást, kilépett ziccerben, de a közeli lövését David Soria lábbal védeni tudta.
A 42. percben aztán hatalmas bajba került a Barcelona.
Raphinhának durrant el az agya, akit az első félidőben rengeteget rugdostak a Getafe játékosai, dühében pedig egy hatalmas könyököst helyezett el Gaston Alvarez arcán, amiért játékvezető azonnal kiállította a brazilt.
A második félidőt az emberelőnyben futballozó Getafe kezdte jobban, mindkét szélről záporoztak befele a beadások a Barcelona kapuja elé, de a katalán csapat védelme remekül zárt.
Az 57. percben aztán Getafe is megfogyatkozott.
A jobb oldalon felfutó Ronald Araujo kapott egy indítást, a rárontó Jaime Mata pedig elkaszálta a Barcelona uruguayi védőjét, és mivel Matának már volt korábbról egy sárgája, ő is mehetett zuhanyozni.
A 70. percben aztán újabb piros lapot kapott a Barcelona.
Egy csereként beállt Abde Ezálzúlí kapott egy remek kiugratást, azonban a Getafe védője, a togói Djene lebirkózta a Barca játékosát, de a játékvezető továbbot intett, erre Xavi Hernández, a katalán csapat edzője reklamálni kezdett, amiért ő is a kiállítás sorsára jutott.
A folytatásban a Barcelona többet birtokolta a labdát, de igazán nagy helyzetet nem tudott kidolgozni. A Getafénak a 10 perces hosszabbításban nem kellett megszakadnia az eredmény tartásáért. Az utolsó pillanatban aztán egy kapu előtti kavarodás után Iglesias Sanchez elkaszálta Araujót, így tizenegyest reklamáltak a katalánok, azonban az eset előtt Gavi kézzel segítette maga elé a labdát, így elmaradt a büntető, és maradt a gól nélküli döntetlen.
1. félidő |
---|
42Raphinha |
38Raphinha |
38Carles Alena |
31Jaime Mata |
15Stefan Mitrovic |
2. félidő |
---|
105Cristian Portu |
101Gavi |
91Djene |
84Anthony Lozano |
82Damian Suarez |
79Pedri |
79Ilkay Gundogan |
76Oriol Romeu |
65Carles Alena |
64Juanmi Latasa |
57Jaime Mata |
46Andreas Christensen |
46Stefan Mitrovic |
Iglesias
Alena
Soria
Suarez
Duarte
Mitrovic
Alvarez
Maksimovic
Mata
Latasa
ter Stegen
Araujo
Kounde
Christensen
Balde
Romeu
de Jong
Gundogan
Lewandowski
Getafe
21Juan Iglesias |
11Carles Alena 65 38 |
13David Soria |
22Damian Suarez 82 |
6Domingos Duarte |
23Stefan Mitrovic 46 15 |
4Gaston Alvarez |
2Djene 91 |
20Nemanja Maksimovic |
7Jaime Mata 57 31 |
14Juanmi Latasa 64 |
8Mauro Arambarri |
10Enes Unal |
18Jose Angel Carmona |
5Luis Milla |
1Daniel Fuzato |
35Jorge Benito |
3Fabricio Angileri |
9Cristian Portu 105 |
17Anthony Lozano 84 |
27Gorka Rivera |
28Santi Garcia |
19Borja Mayoral |
Barcelona
1Marc-Andre ter Stegen |
4Ronald Araujo |
23Jules Kounde |
15Andreas Christensen 46 |
3Alex Balde |
18Oriol Romeu 76 |
21Frenkie de Jong |
22Ilkay Gundogan 79 |
8Pedri 79 |
11Raphinha 42 38 |
9Robert Lewandowski |
5Inigo Martinez |
26Ander Astralaga |
6Gavi 101 |
7Ferran Torres |
10Ansu Fati |
16Abdessamad Ezzalzouli |
20Sergi Roberto |
0Eric Garcia |
27Lamine Yamal |
30Marc Casado |
16Fermin Lopez |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 37 | 29 | 1 | 7 | 87-26 | 61 | 94 | GY GY GY GY D |
2. | Barcelona | 37 | 25 | 5 | 7 | 77-43 | 34 | 82 | GY V GY GY GY |
3. | Girona | 37 | 24 | 7 | 6 | 78-46 | 32 | 78 | GY GY D V GY |
4. | Atletico Madrid | 37 | 23 | 10 | 4 | 68-43 | 25 | 73 | GY GY GY GY V |
5. | Athletic Bilbao | 37 | 18 | 8 | 11 | 60-37 | 23 | 65 | V GY D V GY |
6. | Real Sociedad | 37 | 16 | 9 | 12 | 51-37 | 14 | 60 | V GY V GY GY |
7. | Real Betis | 37 | 14 | 9 | 14 | 48-45 | 3 | 56 | D GY GY D V |
8. | Villarreal | 37 | 14 | 13 | 10 | 64-64 | 0 | 52 | GY V GY GY D |
9. | Valencia | 37 | 13 | 15 | 9 | 38-43 | -5 | 48 | V V D V V |
10. | Deportivo Alaves | 37 | 12 | 16 | 9 | 35-45 | -10 | 45 | GY GY D V GY |