Vágólapra másolva!
A női labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében az angol válogatott Nigéria csapatával találkozott. A mérkőzés 87. percében, 0-0-s állásnál emberhátrányba kerültek az angolok, ugyanis a videobíró kiszúrta, hogy Lauren James rátaposott a földön fekvő nigériai Michelle Alozie derekára.

Lauren James egyébként az angol csapat egyik legnagyobb sztárja. A világbajnokságon négy meccsen három gólt lőtt, mellette pedig kiosztott három gólpasszt is. Nem mellesleg pedig ő a Chelsea sztárjátékosának, a szintén angol válogatott Reece Jamesnek a húga.

Lauren James a Chelsea sztárjának a testvére Forrás: AFP/Patrick Hamilton

Az esetről készült videó a linkre kattintva nézhető meg.

A hosszabbításban sem szerzett gólt egyik csapat sem, de az afrikai együttes valamivel közelebb állt a továbbjutáshoz, miután kétszer is a kapufát találták el a játékosai.

  • A tizenegyespárbaj két hibával kezdődött, ugyanis Georgia Stanway és Desire Oparanozie egymás lövéséhez kísértetiesen hasonló módon a jobb kapufa mellé csavart.
  • A második angol lövő, Bethany England aztán nem hibázott, nigériai oldalon viszont Michelle Alozie csúnyán a kapu fölé lőtte a labdát.
  • A folytatásban mindkét oldalon két sikeres tizenegyest láhatott a közönség, Chloe Kelly találata pedig le is zárta a párharcot, melyet így 4-2-re az angolok nyertek.

A találkozót 49 461 néző tekintette meg a helyszínen.


A nyolc között a Kolumbia-Jamaica nyolcaddöntő továbbjutója lesz Anglia ellenfele szombaton.

Eredmény, nyolcaddöntő:
Anglia-Nigéria 0-0 - tizenegyesekkel: 4-2