Vágólapra másolva!
A Ferencváros futballcsapata szerdán kora este a feröeri bajnok ellen lejátssza idénybeli első hazai tétmérkőzését. A Klaksvík elleni idegenbeli 0-0 után a Groupama Arénában már nincs pardon, le kell győzni a feröerieket és megtenni az első lépést az újabb európai csoportkör felé vezető úton.

Habár, aki évek óta járja Európát a kupasorozatokban, az már sok minden látott, azért a feröeri körülmények még a legtapasztaltabb játékosokat is meg tudják lepni. Egy héttel ezelőtt az odavágón eső, hideg és 9 fok várta a csapatokat, ami a júliusi budapesti nyár után éles váltás volt.

Ráadásnak ott volt a Klaksvík apró műfüves pályája, amin néha olyan játék folyt, mintha kispályáztak volna a csapatok. A Fradi, amennyire kellett és lehetett alkalmazkodott a körülményekhez, és úgy játszott 0-0-s döntetlent, hogy, ha nem is sokkal, de azért közelebb állt a győzelemhez.

Ha abból indulunk ki, hogy egy évvel ezelőtt a kazah Tobol ellen ugyanilyen eredménnyel indított a Fradi, a vége pedig Európa-liga nyolcaddöntő lett, akkor nincs ok az aggodalomra. De azért jó lesz óvatosnak lenni, a feröeri bajnok ugyanis hazai pályán megmutatta, hogy miért vezeti 16 forduló után hibátlan mérleggel a feröeri bajnokságot. A védelmüket nehéz volt átjátszani, a támadásaikban pedig a vártnál több volt gólveszély.

A két csapat első mérkőzésén is megvoltak a Fradi helyzetei, most már viszont a gólok is jöhetnek Forrás: Fradi.hu/Micheller Szilvia

A visszavágón azonban már nem lehet pardon: a félprofi (félamatőr) északi csapat ellen egyszerűen dominálnia kell a Fradinak, és magabiztos győzelemmel kell továbblépnie a második fordulóba.

A Groupama Arénában ugyanis közel telt ház, azaz majdnem húszezer szurkoló lesz, akik elvárják a csapattól a jó játékot egy lényegesen gyengébb ellenféllel szemben.

- válaszolta az Origo kérdésére Botka Endre a Fradi kedd délutáni sajtótájékoztatóján.

Sztanyiszlav Csercseszov, a csapat edzője annyiban másként fogalmazott, hogy, ha nem is fontos, mikor rúgja a gól(oka)t a Fradi, a játék képéne egyértelműnek kell lennie.

"Maximálisan támadószellemben kell játszanunk, fel kell törnünk a védelmüket.

- szögezte le az orosz mester, hozzátéve, egy percig sem fogják lebecsülni a 20-szoros feröeri bajnokot.

A Fradi az elmúlt egy hétben még jobban összeszokhatott, Botka Endre és Csercseszov is úgy fogalmazott, hogy az új fiúknak jól jött ez a pár nap, hogy beilleszkedjenek a csapatba, illetve, hogy beleszokjanak a Fradi rendszerébe.

A feröeri csapat az első meccs után azonnal Dániába utazott, ahol szokta a kicsit enyhébb klímát, és az igazi gyepet, mert a szigeten minden pályán műfű van. Magne Hoseth, a Klaksvík norvég edzője a keddi sajtóeseményen így fogalmazott:

Magne Hoseth, a KÍ Klaksvík vezetőedzője reálisan látja a csapatok esélyeit Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

"Maga a meccs nem lesz annyira más, mint Feröeren volt, ott is a Ferencvárosnál volt többet a labda, ez alighanem most is így lesz. Úgy láttuk, hogy Varga Barnabás érkezésével több lett a beadás, mint a tavaly volt, de az ilyen helyzetek elhárításban szerintem egész jók vagyunk.

A Ferencváros a nagycsapatokhoz hasonlóan nagy jól tereli a játékot a pálya egy-egy oldalára, hogy labdát szerezzen, majd gyors támadást indítson. Ha gyorsan tudunk oldalt váltani, akkor nyílhatnak előttünk lehetőségek. Gólszerzésre ezúttal is a rögzített helyzetek adhatnak lehetőséget."

Ha a Ferencváros sikerrel veszi az első selejtezőkörös párharcát, akkor a következő fordulóban a svéd BK Häcken vagy a walesi The New Saints együttesével találkozik. Ott az FTC már otthon kezdene jövő héten és a visszavágót játszaná idegenben. A váratlan búcsú esetén az izlandi Breidablik és az ír Shamrock Rovers vesztese várna a Ferencvárosra a Konferencia-ligában.

A Klaksvík elleni párharc visszavágóját szerdán 18 órától rendezik és az Origo élő szöveges formában közvetíti.