Vágólapra másolva!
A Bournemouth friss igazolása, a magyar válogatott Kerkez Milos a klubnak adott első interjújában arról beszélt: gyerekkora óta arról álmodott, hogy a Premier League-ben futballozhat.

"Elsősorban a klub részéről tapasztalt tisztelet miatt döntöttem a Bournemouth mellett. Meglátogattak minket az otthonunkban, hogy ismertessék a terveiket, ez nagyban hozzájárult a döntésemhez" - fogalmazott a 19 éves játékos, aki arról is beszélt, mint mindenkinek, így neki is gyerekkori álma volt, hogy a világ legerősebb bajnokságában, a Premier League-ben szerepeljen.

Kerkez kiemelte, a meccsek intenzitása és sebessége kiemelkedik az angol élvonalban, ahol a világ legjobbjai játszanak, így minden más lesz, mint amit eddig tapasztalt. Hozzátette, tudja, mire számíthat, mivel a Konferencia-liga idei elődöntőjében korábbi csapatával, a holland AZ Alkmaarral találkozott a West Ham Uniteddel. Megjegyezte, felkészültnek érzi magát.

Kerkez Milos álma a Premier League volt gyerekként

A nyolcszoros magyar válogatott nevetve "őrült bal bekknek" nevezte magát. Saját bevallása szerint élvezi a védekezést, a szereléseket és a párharcokat, de szereti segíteni a csapatát támadásban is.

Megfogalmazása szerint a DNS-ében van, hogy fel-alá rohanjon a pályán, ez az, amit szeret csinálni.


Kerkez elárulta, a nyáron kinevezett spanyol vezetőedzőnek, Andoni Iraolának is nagy szerepe volt az átigazolásában, mert kifejezetten szereti a játékfilozófiáját.

"Szerbiában születtem, de a nagymamám magyar, neki köszönhetően kaptam meg a magyar papírokat, azaz kettős állampolgár vagyok. A magyar válogatottban játszom, ez volt az én és a családom döntése, miután meghívtak" - mondta Kerkez, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy a magyar nemzeti együttesben játszhat. Megjegyezte, a következő Eb-selejtező éppen Szerbia ellen lesz, ami számára két okból is fontos, egyrészt a csoport két favoritja találkozik, másrészt a meccsen kint lesz az egész családja.

Kerkez Milos tavaly januárban szerződött az AC Milantól a holland AZ Alkmaarhoz, melyben alapemberként számítottak rá az elmúlt idényben. A szerbiai születésű futballista a Hajduk Kula, a Rapid Wien, majd az ETO FC Győr utánpótlásában nevelkedett, utóbbi klubtól került 2021 februárjában a Milanhoz. A Bournemouth csütörtökön jelentette be a szerződtetését, korábbi sajtóinformációk szerint 18 millió eurót fizettek érte.