Vágólapra másolva!
Az Újpest FC is megkezdte a a nyári felkészülést, ennek apropóján a klub készített egy interjút Nebojsa Vignjevics vezetőedzővel, aki többek között beszélt a csapat terveiről és a száműzött játékosok jövőjéről is.

"Az edzőtáborban már lesz egy konkrétabb elképzelésünk, hogy milyen felfogásban, felállásban, stílusban szeretnénk futballozni. Jó csapatok ellen játszunk majd, ezeknek a lényege pedig, hogy megnézzük, mi működik, min kell javítani, van-e, amit valaki nem ért, vagy máshogy kell csinálnunk - kezdte a szakvezető a klubnak adott interjújában.

Az előző szezon végén mindenki boldog volt, mert nem estünk ki. Én viszont úgy gondolom, hogy a mi szurkolóinknak és ennek a klubnak nem ez kéne, hogy örömöt okozzon.

Azt mondtam a felkészülés elején a srácoknak, hogy készen kell állniuk. Nem a kemény munkára, keményen dolgozni bárki tud, hanem arra, hogy megváltozzanak fejben.

Érkeznek új játékosok, ők biztos hoznak minőségbeli különbséget a csapatba, de sokan maradtak a tavalyi keretből, akiknek szintén meg kell változniuk" – mondta a klub honlapján az Újpest trénere, aki elárulta azt is, mi a terve a szurkolók egyik kedvencével, Yohan Croizet-vel.

Yohan Croizet távozik az Újpesttől Fotó: Csudai Sándor - Origo

A két francia játékos kétszeri súlyos térdsérülése miatt mindössze öt mérkőzésen játszott az elmúlt idényben és csupán 160 percet töltött a pályán. Bár a 31 éves csatárt még két évig szerződés köti a klubhoz, már tavasszal felvetődött, hogy a lila-fehér klub hajlandó lenne megválni tőle. A szakmai stáb a héten úgy döntött, hogy Croizet mellett Luis Jakobi, Giuseppe Borello és Ognjen Mudrinski is az Újpest NB III-as csapatával kezdi meg a felkészülést, Vignjevics kijelentése után pedig gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az említett játékosok nem öltik magukra többet az Újpest mezét.

"Az elmúlt hónapokban megfigyelhettem mindegyiküket, majd a stábbal összeültünk, elemeztünk, átbeszéltük a helyzetüket. Végül úgy döntöttünk, hogy

- mondta Vignjevics.